Szerb, szlovák, azeri, bolgár vagy macedón csapatot kaphatunk az Európa-ligában

Megvolt a szűkítés, sorsolás szerdán.

Az UEFA oldalán megjelentek a csoportok, amelyeken belül majd összesorsolják a félkövérrel jelölt kiemelteket a nem kiemeltekkel.

Group 7

1 Partizan (SRB)
2 Slovan Bratislava (SVK)
3 Keşla (AZE)
4 CSKA Sofia (BUL)
5 Rabotnicki (MKD)
6 Milsami Orhei (MDA)
7 Rudar Pljevlja (MNE)
8 Riga (LVA)
9 Budapest Honvéd (HUN)
10 Balzan (MLT)

Aki tehát tengerpartra vágyott, mint én, annak csalódnia kell a sorsolással. Macedóniától ugyan nincs messze, nagyjából öt óra alatt az albániai Durresbe, vagy hat-hét óra alatt a montenegrói Kotorba, esetleg Ulcinjba el lehet gurulni, azonban egy-két nap ottlétért feleslegesen nagy szívás. Maradt tehát Szófia, és az onnan a kényelmesen, alig négy óra alatt elérhető Burgasz. Francba.

“Szerb, szlovák, azeri, bolgár vagy macedón csapatot kaphatunk az Európa-ligában” bejegyzéshez 147 hozzászólás

    1. ezt megnézném, mit alakítana a jó talján!
      szerintem a megszokott szisztematikus építkezéssel összerakna 1 stabil csapatot

        1. szerintem meg kapkodni nincs már idő… :)
          (és attól sem kell tartani, hogy a kapitány a kora miatt nem éri meg a következő szezont)

  1. A Partizant nem lenne jó semmiképp kapni semmilyen szempontból, a többieket különböző szempontokból nem :) Kiverni a Slovant lenne a legjobb, Rossi tippeket is adhatna.

      1. Hogy értsd: minden pletykának van alapja. Eddig is akarták vinni(tavaly),most is akarják,de az még nem kell,hogy azt jelentse,hogy viszik is.Az nem így működik.De bármi lehet,majd meglátjuk.

  2. Videoton: gólkirályt igazolna a bajnokcsapat…. :(
    “A Honvéd keretében jelenleg még két NB I-es gólkirály található, ám könnyen lehet, hogy az egy hónap múlva induló bajnokság rajtjánál, már egy sem lesz, mert a 2016–2017-es idény legeredményesebb játékosát, Eppel Mártont külföldre csábítják: úgy tudjuk, a válogatott támadó iránt az egyik kazah csapat érdeklődik kitartóan.

    A Honvéd kedden Olaszországban játszik felkészülési mérkőzést, és minden jel arra utal, hogy a csatárpáros egyik tagja sem utazik el a kispestiekkel a kínai bajnokságban 4. helyen álló Csiangszu Szuning elleni meccsre.”
    http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/videoton-golkiralyt-igazolna-a-bajnokcsapat-2642125

    ui.
    komment az nso-ról:
    “A honvéd biztos nem járna rosszul
    Anyagilag ha a Vidihez kerül. A pénz mellett még néhány játékost is adhat a Vidi, Henty,Kiskoko,Szolnoki,Hadzic stb. “

    1. Egyikük fizuját sem adná meg hemi. Most is tartom aki nem látja be, hogy Lanza mit jelent itt az menjen utána.

      1. Tudjuk mit jelent.De azt is tudjuk,hogy Lanzafame = Bp.Honvèd az egy hülyesèg!

        1. Így van. Ráadásul Lanza most az a játékos akiért komoly pénzt kaphat a klub.

          1. Pénzt kapunk, de olyat mint õ nem fogunk tudni vásárolni érte. Várhatunk kb. újra 25 évet, hogy lesz ilyen játékosunk.

            1. Akkor várjuk meg míg lejár a szerződése és lelép ingyen. Se pénz se Lanza. Az jobb ?

              1. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy akarjon maradni. Vagy külföldre eladni.

                1. Szívem szerint Én is ezt mondanám. De az élet és a piaci viszonyok mást mondanak sajnos.

                  1. Akkor mondd azt! Ne állj negatívan a dolgokhoz.Igaza van Tony Sopranonak teljes mértékben.

                  2. :DDD az év kommentje……….
                    + ahogy névrokonod szokta volt mondani : “a nemzetközi helyzet egyre fokozódik” :D

          2. Ezeket úgy birom! Szerinted ha “pénzért” lesz eladva,akkor mi lesz? Elárulom semmi.Hiába hiszed,hogy majd vesz(tehát nem én,nem te,nem mi) valakit Hemi,nem fog! Az nekünk kurvára mindegy,hogy ingyen megy el,vagy nem.Odáig el sem lenne szabad jutni,hogy elvágyódjon! Ő az a játékos,akit mindenáron itt kell tartani. Ő egy legenda. Kispesten! Máshol nem az és nem is lesz.Az meg hülyeség,hogy már most azon kell agyalni,hogy jövőre elmegy,mert addig sok minden megváltozhat még.

        2. Te a klub beépített embere vagy,hogy hetek óta el akarod magyarázni,milyen jól meglennénk Lanzafame nélkül? Szerintem felesleges fáradoznod,Lanzafame idevaló és kész.Ha meg az adott klubvezető képtelelen egy ilyen kaliberű játékost megtartani,akkor alkalmatlan a pozíciójára és mehet nyugodtan ő is.

          1. 1,7milliárdos költségvetésből gazdálkodja ki a tulaj azt a 180milliót.Ennyi. Meg kell szabadulni pár felesleges játékostól(ne soroljam a neveket,aki teljesen felesleges),esetleg el kell adni valakit(beáldozni).Át lehet alakítani a dolgokat,akár radikálisan is,de egy legendát meg kell tartani.Ha erre nem vagyunk képesek(Hemi),akkor menni kell Siófok,vagy Békéscsaba tulajnak.

            1. Az tökmindegy,hogy ott mit csinálnak ilyen téren.Én Hemingwayre írtam,hogy meg tudja oldani,ha meg akarja.

              1. qrvára ott a pont…:/
                és VirágPetivel is szinte midig egyetértek, szóról-szóra, DE pls mutassátok már azt a q.va tulajt, aki majd átveszi a boltot szabótól és megtartja LAnzát!!

        3. Az “aki” alatt Hemire gondoltam.
          Neki kell ezt megérteni, hogy egy csapat életében 20 évente fejlödik ki egy ilyen legenda. Ez pénzben nem mérhetö. A gond, hogy ez neki üzlet nekünk szerelem.

          1. Meg kell érteni, hogy ez a kérdés Lanzafamén múlik. Úgy tűnik, hogy ő akar menni, innentől kezdve Heminek csak az a szerepe, hogy minél több pénzt kisajtoljon a vevőkből.

            1. Rossi,Hidi,Koszta,King,Bobàl,Eppel,Lanza,prosser,botka,ezek közül egyik sem mùlt az öregen,mi?Egy èv alatt!Ezt is meg kell èrteni?

              1. megérteni nem nagyon lehet (főleg Rossi esetét) :/
                de sajnos lassan el kell fogadjuk h ilyen az öreg… :(

                1. Kicsit sok ez a mennyisèg,főleg ha a helyükre èrkezőket is hozzàvesszük,Deàk,Latifu,Pölö,Holdkomp,Kukoc,Kosut.Ez gyalàzat!Vagy pènz kimenekìtès.

              2. Lanzafame más eset, nála most az utolsó meccsen is érezni lehetett, hogy távozni szeretne.

                1. Most nem erről van szò,hogy egyet kiemelünk,hanem a folyamatròl.

    2. A négy együtt nem pótolja! A Honvéd gyásznapja lesz amikor meglátjuk õt más magyar csapat mezében pózolni.

      1. sajnos így van… :/
        megnézném a fideszoton arcokat, ha idejönne henty és jövőre megint nálunk lenne a gólkirály…:D
        —-
        de tartok tőle, hogy el kell engedjük lassan, mert szabónak a dollár jelek villognak a szeme előtt és ez nem vezet jóra… :(

        1. Henty ne jöjjön ide, egy antipatikus böde-féle agynélküli vadmalac..

          1. Akkora feje van alighanem,hogy nem fèrne rà a fizetèsi sapka.Amùgy jöhetne,mert jò.

          2. ha kívánságműsor lenne, akkor Lanza tőlünk menne nyugdíjba, de sajnos ez nem az a műsor.. :/
            //a vadmalac szerintem elég jó csatár és elég jól illene a SA favorit 4-4-2be, Dani mellé, nem utolsó sorban, szerintem, utálja a vidit…

    3. Amíg nincsen semmi konkrétum, miért temetni mindent? Én most még hiszek abban, hogy megtartva mindenkit (esetleg Eppel megy, annak van szerintem a legnagyobb esélye, de az is X) nekifutunk az EL-nek, aztán annak függvényében derül ki mi lesz. Ha kiesnénk, utána is el lehet adni ha valakit el akar adni, ennyi kockázatot üzleti szinten csak érdemes vállalni és szerintem érdemes is .. Lanza szerintem megér annyit, hogy itt tartani forever, jó kis edző lenne belőle az utánpótlásnál

      1. Így van.És Eppel teljesen korrekten külföldre készül,azért is nincs annyira napirenden az ő eligazolása.Pedig nekem ő ugyanúgy legenda,mint Lanza.A mi fiunk úgymond.

    4. “féknyúzzal nem foglalkozom” mondhatnám, de tényleg, nemzetisport, meg nemzetisport kommenteket kezeljük fenntartásokkal. többször is bebizonyosodott már, hogy bármilyen alap nélkül írnak “egyes források szerint” kezdetű cikkeket, ráadásul a főszerkesztő nagyon szeretne minket bukni látni.

  3. Az első kettőt mindenféle szempontból jó lenne elkerülni és az utazás szempontjából Azerbajdzsán sem leányálom.

    Ennél sokkal fontosabb, hogy Lanzát ne adjuk el.

  4. Fel kell készülni hogy ha a gólkirályaink lepattanak a következő idényünk tragikus részleteket fog tartalmazni a borítékolható megalázó vereségektől a kiesésig minden jöhet. A fradit vidit évek óta nem tudjuk ütni, de még némelyik kisebb csapatot sem. Jövőre ezek a meccsek tragikomédiába fognak fordulni….

    1. fölösleges túldramatizálni, amíg nincs végleges keretünk sem…

      1. Lanza tuti pattan, igazolni komolyat nem fogunk.. .. Ez a forgatókönyv sok jót nem jelent. Amilyen instabil a védelmünk a gólokat nyeljük majd. Lanza is ver majd párat…. Fajin lesz

        1. szabó nem csinálhat sgget a szájából…ha eladja a 2 gólkirályt, akkor min. egy 12-15 gólos csatárt kell hozzon!

            1. reméljük!! és azt is, hogy ha nem kapja meg a kalkulált zsét, akkor nem adja

          1. “szabó nem csinálhat sgget a szájából”

            És ez még soha nem is fordult elő. :D

            :(

            1. Ja Kabangu is volt már csodaigazolás.
              Meg Jesus, Rouani és folytathatnánk.

    2. Lanza és Eppel se egyik pillanatról a másikra fog elmenni. Sajnos várható volt. De biztos hogy nem apró pénzért lesznek eladva. És valószinű távozásukra felkészült a klub, minden bizonnyal már meg vannak a kiszemeltek távozásuk esetén.

    3. amíg nincs semmi biztos, addig mi értelme kétnaponta leírni valami hasonló nemzethalál-víziót?

  5. Lanza a Videotonban csak fék lenne:
    -lazovics féle szerb maffia + két dudás egy csárdában + lanza önző primadonnasága
    Persze nekünk nagy veszteséget tudnának okozni ezzel (lásd Torghelle)

  6. Az is sokat elmond, hogy csak pletykákra ugranak, a szurkolóik kiszolgálása pedig másodlagos .. Blikk szinten pörög a hivatalos honlap hír szinten, minek azt böngészni?

  7. Részemről, ha Lanza tényleg megy, és nem külföldre, sokkal inkább Videoton, mint a zöldek vagy a felcsúti vidámpark.

    1. ez most ugye csak vicc? Tuti az :) .. Nem, nem is írok semmit sem erre

      1. Mégis elküldted :)
        Számomra a V. egyszerűen nem tényező, csak idő kérdése, meddig van topon, oszt utána megint válthat nevet meg osztályt kétévente. A másik kettőt viszont rühellem.

        1. Én ugyanezt érzem. +a zöldek lennének a legfaszszopóbbak(szövegben),ha valahogy mégis oda kerülne.

        2. Elképzelni nem tudom más mezben itthon .. A “sokkal inkább” gondolat pedig eleve kizárt ..

  8. Amúgy részemről meg is baszódhat az ilyen klubtulaj/klubvezető,hogyha élből nem utasít el egy ilyen dolgot(Lanza iránt bármilyen HAZAI megkeresés).Én ezt abszolút sértésnek venném,ha én lennék a góré.A legnagyobb értékemet vinni akarja egy másik hazai klub??? Na takarodó.Kb ez lenne a válasz kicsit lájtosabb formában. Hemi egyébként szeret nagy üzletembert játszani,hogy : “minden eladó,csak a gyerekei nem”… Persze,ez nagy szöveg,neki üzletemberként ezt is kell mondania,de azzal ő is tisztában van,hogy ez az ő személyes megalázása is lenne,ha a legnagyobb ászát elvennék tőle.Ha más mezben verdesné a gólokat,miközben Hemire meg mutogatnának a háta mögött,hogy : “na még ezt a zsenit sem volt képes hazai szinten sem megfizetni”…,meg: “felépítette más klubnak”,stb.

    1. Lanzafame szeretne elmenni.
      Ennyi.
      Pont. Lépjetek túl az ügyön.

      1. Csak talágatsz a vakvilágba,vagy valami tényt is tudsz mondani?Mert ha csak elképzelsz valamit a nyilatkozataiból,akkor ne hergeld a “népet”légyszives.Eppel elmondta,hogy el szeretne menni külföldre,pénzt keresni.Elfogadjuk,megértjük.
        Lanzafame nem mondott semmit ilyet egyelőre,(javíts ki,ha tévedek).Ne “matekozz”. Pont.

      2. Davide is túllépett rajtunk. Elfogadta, hogy felkerüljön nálunk Puskással egy falra, képekre, de igazából az első adandó alkalommal lelép tőlünk.
        Azt is jó lenne felfognotok, hogy a háttérben már hetek óta tárgyalt a Videotonnal és a Ferencvárossal is. (Ettől még lehet, hogy külföldre megy a hallomások szerint, viszont több helyről is úgy hallottam, hogy tőlünk mindenképpen le akar lépni.)
        Nem kell isteníteni, azokat a játékosokat kell jobban értékelni, akik talán nem olyan pengék, mint Lanzafame, de valóban küzdenek a klubért és értékelik, hogy itt lehetnek. Baráth, Nagy Gergő, Gazdag, akik hosszabbítottak, pedig elmehettek volna mind. Kamber és Lovric.
        Lanzafame Marius Sasu után az első valamire való légiós volt, akire büszkék leszünk, de igazából mind a ketten ugyanúgy távoznak a klubtól.

        1. Hát igen, rátapintottál a lényegre! A hangsúly a miért-en van!!!

        2. persze a lelépés még nem történt meg, de ha hazai csapathoz igazol, akkor totál egyet kell értsek veled…

      3. Miután Himihumi nyilván elmondta neki, hogy most szép pénzt kaszálhat belőle, meg miután látja, hogy aki csak teheti, lelép a csapattársai közül a süllyedő hajóról. A végeredmény tényleg az, hogy valószínűleg már menni akar.

          1. Olyan, mint az Öreg Halász, eddig nem esett még le???

            1. de…elég rég leesett, csak próbálnám a Latabár verziót megérteni.

          2. nem tudom neked milyen érzés, hogy úgy beszélsz valamiről, hogy nem mondasz semmi konkrétumot…
            csak képzeld magad a helyzetünkbe, hogy mi ebből+az eseményekből próbálunk összerakni valami valóságot…
            kár h nem segítesz te sem… :/

            1. A Latabári-misztikum mindig átitatja a fórumot….nagyjából úgy fogalmaz, mint Nostredamus. Utólag derül ki mindig, hogy mit is jelentenek a mondatai…lehet nevet kéne változtatnia. :D

                1. “Sötét éjszakába borítják a a várost a tűzmadarak, gyerekek, nők nyögnek fel, és csak a rom marad”
                  Kb. ilyen szintűek voltak Nostredamus jóslatai. Erre bármelyik város ostromát rá lehet húzni. :)

                  “Lanzafame már meghozta a döntését, ez sokaknak fájni fog. Fontos bejelentés előtt áll, de ennél többet nem mondhatok. Pár nap és minden kiderül.”
                  Ez pedig Latabár féle “szivárogtatások” stílusa.

                  Na már érted a párhuzamot? :D

                  1. persze…:D
                    de vannak jobban beazonosítható helyek, emberek…szóval nem volt kókler a csávó

                  2. Én is nevesítettem az általad említett személyt. De konkrétum akkor se hangzik el Tőled.

              1. Ez így van…csak a probléma ezzel az, hogy Nostredamus jóslatai annyira ködösek voltak, hogy mindig csak utólag tudták beazonosítani az eseményt, amiről szólt. Kvázi olyan, mintha nem mondott volna semmit… :D

        1. A fejéhez is vágom :)
          Nézd, lehet, hogy tényleg nem mondta vagy éreztette vele, ezt nem vitatom. De ülhetsz akár a szomszéd irodában is, akkor sem lehetsz biztos benne, hogy mi hangzott el köztük, max. ha a/ te vagy Hemingway, vagy b/ te vagy Lanza. Vagy lehallgatod őket napi 24-ben.

          Nekem így áll össze a mozaik: Heminek két és fél idényen át aranytojást tojó tyúk volt Lanzafame. A fizuja extra részét nem neki kellett fizetnie, mégis a szokásos középszer helyett előbb bronzérmest, aztán bajnokot, idén meg kupaindulót csinált a csapatából. Arra nyilván esély nincs, hogy a Himihumi által biztosított körülmények között (pénz, infrastruktúra, csapattársak távozása, valószínűleg tovább gyengülő keret) Lanza ne akarjon az utolsó aktív éveiben itt maradni. A Boss meg most szakít érte egy rakat pénzt, és röhög a markába. Az, hogy mit mond kifelé, más tészta, de ismerjük :)

          Akinek ebből az jön le, hogy Lanza akar menni, az … inkább nem folytatom, szerintem mi :) Tudjátok, van az a típus, aki a kis növényhatározó felével megcsalja a csaját, néha föl is pofozza, más néven szólítja, aztán szakítás után széttárja a karját, és azt mondja: a nő akart szakítani. A ti dolgotok, ha így látjátok, én már unom ezt a vitát. Legyünk túl rajta, igazoljon át sötétvárra, és írjátok Lanza számlájára, nyilván az a legkönnyebb út.

          1. Oké, akkor máshogy kérdezem: fent (vagy lent :)) említetted valahol, Messi barcelonai helyzetéhez hasonlítottad Lanzáét. Szerinted ott hány percig maradhatna elnök (vagy mittomén mi hivatalosan), valaki, aki nem lenne képes megtartani, nem tudná teljesíteni akár a legdurvább elvárásait vagy ne adj’isten követeléseit? Ha széttárja a karját, sajna nem kopog be már 12 éve egy szponzor se, úgyhogy eladom a Realnak. Ott Messi azért teszi, amit, mert megteheti. Lanza is az a szint nálunk, hogy megteheti, ezt bizonyította, nem is egyszer. És ha Hemingway válasza erre az, hogy bocsesz Davide, ez sajnos nem megy, nem tudok – hasamra ütök – BL-főtáblára tuti esélyes csapatot pakolni melléd, és nem tudok egy kisebb nb1-es klubköltségvetésnyi fizetést adni neked, akkor a szememben ő a hunyó, nem Lanzafame, vagy visszatekintve nem Rossi, nem Torghelle stb. Tudom, ez a régi nóta, mi lenne Hemingway nélkül, mi jöhet utána… Fingom sincs, de hogy a mögöttünk hagyott tízévnyi langyi, meg a jelek szerint ránk váró újabb hasonló évek nekem nem jönnek be, az tuti. Takarodjon már innen, legyen helyette más, aki lehet, hogy sokkal rosszabb lesz, vagy talán jobb, akivel visszazuhanunk a negyedosztályig, vagy aki legalább a magyar élcsapatokkal partiban tud tartani egy Honvédot. Van még talán úgy 25-30 évem a Bozsik lelátóján, és elvárom a Honvéd mindenkori tulajától, hogy ha már az ölébe esett egy ilyen kaliber, akkor legalább még a szerződéséből hátralévő egy évben hazai mezben lássam Lanzát, mert ilyen szintű játékosra soha többé nem lesz esélyünk ebben a magyar posványban. És rohadtul nem érdekel, hogy reális-e, az se, hogy ezt most elpukkant fejjel írom, nem gondolkozva, nem szimpatikusan érveket meg ellenérveket mérlegelve. Szurkoló vagyok, nem Himihumi pénztárosa vagy fia. És tudom, az ő dolga velem ellentétben reálism észérveken alapuló döntéseket hozni. Más olvasatban meg nem csak ez a dolga, hanem hogy minél sikeresebb legyen, és itt jön képbe az, amit szintén írtál: miért nem enged oda szponzort, befektetőt, tulajtársat, ha ő képtelen rá.

            1. Az embernek több énje van, az egyik totál nekem is pontosan így gondolkodik. Azokat a véleményeket én sem értem soha, miszerint “jó, ha pénzt kapunk érte”, stb., mivel az már bebizonyosodott, hogy abból a pénzből mexikói nyaraló (vagy akármi) talán lesz, de másik jó játékos nemigen. :)
              Csak az ember tovább morfondírozik az egészen, hogy miért így mennek Kispesten a dolgok. Akkor jön az a hülye másik én, amelyik bárhonnan indulunk, lehet az Torghelle, Bobál, Lanza, vagy bármi, ami arra utal, hogy Hemingway összességében fékezett habzással üzemelteti a klubot, végül mindig arra a következtetésre jut, hogy rendben, ez tényleg nem méltó egy Honvédhoz, de a legnagyobb “hibás” mégiscsak független H-tól. Aki max. ésszerűbben, de semmiképpen sem nagyságrendekkel jobb gazdasági körülményeket teremtve tudná üzemeltetni a klubot. Márpedig csak utóbbival lehetnénk versenyképesek a “gazdag” klubokkal. Bocsánat, de egy értelmes ember ezt látja, akkor is, ha esetleg gyűlöli H-t. Én sajnos mindig ide lyukadok ki, ezért nem tudom tiszta szívemből utálni. Csak simán. :) Á nem, csak viccelek.
              És más tulajdonost is lehet óhajtani, én is jobbat szeretnék. Csak szerintem az a bizonyos valós, szóba jöhető alternatíva sem lenne jobb, ellenben rosszabb bőven lehet. Persze lehet, hogy tévedek.

              1. Nyilván igazad van, csak egyszerűen felmegy bennem a pumpa a leggyakoribb itteni reakcióktól. Ha most lennének a 15 évvel korábbi történések, akkor itt a többség kapásból megmagyarázná, hogy miért is érdemeljük meg a Bozsik bezárását, a tornyi-balhé miatti kizárást, a költözést Kecskemétre/Szegedre/Dunaújvárosba/Nyíregyházára, és még a jót is megtalálnák ezekben. Szerencsére akkor voltak, akik drasztikusabban léptek föl, ha nem tették volna, akkor tényleg nem lenne már Honvéd (nem úgy, mint sokak szerint Hemi nélkül…), se Hemingway, se tavalyi bajnokság, se Lanza, se semmi. Ebben az országban semminek sincs következménye, mert belénk nevelték, hogy még a keresztbe a szánkba nyomott gumicsizmát is rosszallás nélkül megesszük. Itt van az, hogy kilopják még az arany fogtömésünket is, de azért megszavazzuk őket, meg focira fordítva az, hogy a hollandok elleni 1-8 után Egervárinak kb. így hangzott az első újságírói kérdés: “Sanyi bácsi, hát sok sérülés nehezítette a dolgát, rossz volt a meccs időzítése is a csúcsformát futó ellenféllel szemben, de ugye most mér ne foglalkozzunk a múlttal, úgyse lehet rajta változtatni, tekintsünk előre, próbáljunk meg tanulni a hibáinkból, hogy a következő jobban sikerüljön, ugye?” Persze sarkítom, de ez a görnyedt hátú alapállás rettenetesen kiakaszt.

                  1. Ebben sok igazság van, én csak azon gondolkodok mindig, vajon honnan jön ez, hol lett ennyire elcseszett ez a társadalom. Régebben azt gondoltam, hogy mindennek a szocializmus az oka, de mára azt kell gondoljam, azon és a multikultin kívül más is kell legyen, régebb óta, mélyebben is kell legyenek gyökerei. És az sem lehet mindenre magyarázat, hogy állandó elnyomás a történelmünk. Fogalmam sincs.

                1. Hát nem lenne egy szép forgatókönyv, ha bármikor egy olyan időszak jönne, hogy szobrot akarnánk állítani neki, mondván “bezzeg akkor”! :) Ne adja az ég.

            2. Azért tegyük hozzá: az első kupa 2007-ben, amikor Hemi az első évében még nem lőtte be, hova is szánja a Kispestet, gyorsan le is építette azt a megerősített csapatot. A második kupagyőzelem tisztasága számomra minimum kétséges, emlékezhetünk az akkori pletykákra. Bajnoki bronz és arany Lanza nélkül, a hemingwayi klubmodell alapján kb. 6. és 4-5. hely lett volna.

              1. Ha belemagyarázás, akkor szerinted nem így volt?

                A második igaz, csak az én szemszögemből így látom: Lanzafame a nagyon kevés pozitívum egyike, akik a szélhámos bundabubus Cordella rengeteg negatív hozadéka közé belekeveredtek. Ide hozta az olaszközeli foci összes szemetét, amit csak össze tudott kaparni. Féllábúak, korukkal csalók, egyszer már visszavonultak, Google által sem ismertek, meg többségükben egyszerűen csak bűn rossz focisták közé véletlenül, a nagy sietségben néha bekeveredett pár használható is. Na, közülük emelkedik ki Lanza, akit úgy sózott a klubunkra, hogy eltitkolta tán még Hemi elől is a bundabalhéját. Ez eddig Hemingwaynek köszönhető. Aztán jött a vakszerencse, hogy pl. a szintén pazar képességű Keitával vagy Diakitével ellentétben neki nem a tropa lábát kellett újranövesztenie, hanem “csak” emberileg megváltozni. Nehéz, de legalább nem lehetetlen, mint fiatalodni úgy 10-15 évet (lásd: Job). Ehhez nyilván kellett a kispesti környezet is, beleértve az edzőinket, a csapattársakat, a szurkolókat, Téged, a gyúrót, a szertárost, és nyilván Hemingwayt is. Az amúgy Olaszországban nagyon is elismert képességű csóka idáig (a magyar foci egy lesajnált középcsapatáig) süllyedve változtatott az életén, a felfogásán pályán és pályán kívül. Élt az eséllyel, csak Hemiileg csúfít ezen a történeten, hogy ő aztán megadta ezt az esélyt 11 év alatt egy telefonkönyvre való senkinek is. Lehet süketelni neki nem fekvő olasz taktikákról meg ilyenekről, de biztos vagyok benne, hogy Lanza nem úgy dolgozott, amikor a Grossetóból vagy a Novarából kimaradt, mint nálunk. Cordellától és Hemingwaytől, az ő klubmodelljétől, vezetői döntéseitől aztán elsülhetett volna ez a történet úgy is, hogy csak a betonfalra húgyozása marad emlékezetes, aztán fél év múlva továbbáll, mint másik száz légiósunk kb. fele.

    2. Hát pl. azért mert van mondjuk még 5 éve van játékosként ezért ha valaki megkínálja egy két vagy háromszoros fizetéssel akkor el fogja fogadni. Erre lehet persze mondani, adjon többet a Hemi, de szerintem még maga Lanza se szeretné ha még jobban kilógna a fizetési sapkából.
      Mondjuk azt nem tudom elképzelni, hogy hogyan fognak lazoviccsal összepaszolni de mindegy.
      Sajnos külföldi érdeklődő még pletyka szinten sincs pedig annak nyilván jobban örülnénk.

    3. Egy biztos így ahogy ezt te mår korábban is írtad, így nem lehet szurkolòi bázist építeni, de még megtartani sem. Így nem lehet példaképeket állítani a fiatalok elé. Lélekrombolò a szurkolôk számára és óriási presztizs veszteség a klub számára. Ha külföldre megy akkor nem gázol bele a szurkolók lelkébe, akkor azt mondom megèrtem…..

    4. ha szabó(mentalitás) harcolt volna a törökkel akkor valóban kivesztünk volna már.
      vagy eladott volna minket is, mint most az értékesebbjét… :/

      1. A török időkben a “kaftános” Bethlen jelentette az aranykort utána jövő kardcsörtető Rákóczi György annyit tudott felmutatni h a törökök letarolták erdélyt (főleg annak magyar lakosságát)

    5. Nem érzem magam “Heminek hozsannázónak”. Sőt! Azt sem állítom, hogy “minden jól van így”.
      A ” török időkben ” a magyarok cselekedtek! Ma csak dumálnak, kritizálnak, de a cselekvéshez gyengék, gyávák! Elég izmos a különbség.

    6. szerinted mi az a reális alternatíva a klubtulajdonos szerepkörben, ami az elmúlt időszak teljesítményénél sikeresebb/közönségcsalogatóbb csapatot eredményezne?

    7. Én nem érzem magam Hemi imádónak, a vele kapcsolatos dolgokat mégis próbálom reálisan nézni, és mindig arra jutok, hogy a jelenlegi (politikai) helyzetben Hemingwaynél jobb tulajunk nem igazán lehetne. Ennek szellemében úgy érzem, hogy én is meg lettem szólítva a kommentedben. Reagálnék is egy pár mondatban:

      “majd nyomják itt, és marad a csóróság, meg a középszer, meg a langyosvíz”
      Úgy tűnik még mindig nem fogtad fel, hogy ebben a rendszerben nekünk nem lett kártya osztva. Ebben a rendszerben egy Mezőkövesd, egy Felcsút, hogy a Fradit és a Vidit ne is említsem hamarabb fog szponzort, kormányzati tartalékot, TAO kedvezményt, stb. kapni, mint mi. Ennek szellemében bizony abból kell főzni, amink van. Én annyira azért nem sírnék, mert az elmúlt 5 év bronz, arany érme valamint a 2 gólkirály cím, elég jó teljesítmény a lehetőségeinkhez képest.

      “amikor felsorakoznak a Heminek hozsannázók, meg a magukat azzal áltatók, hogy minden jóvan így, mert úgyis “ez a realitás”. ”
      Semmi probléma. Lehet még igazad is van. Ugyan mit kéne tenni? Hitelből vásárolgatni játékosokat, majd úgy becsődőlni, mint számtalan magyar klub a korábbi évekből? Vagy egy Szijjártó Petire vágysz, aki mellett stabil nb1-sek leszünk, de felülről irányított csapatunk lesz, akinek a játékosait mosolyogva passzolják át a preferáltabb klubboknak? Vagy kérlek mond már el mire vágysz? Mert azt hallottam, hogy egy posvány, meg langyosvíz, de azt még nem, hogy mi lenne a jó megoldás.

      “Az meg, hogy Lanza “szeretne elmenni”… Ha így is van, na vajon miért?”
      Az a helyzet, hogy Lanza még nem ment el…itt van. És Te már úgy temeted, mintha már hetek óta mondjuk a Vidivel vagy a Fradival edzene. Felülsz minden nso-s szarnak, itt károgsz, miközben a kutya nem mondta rajtuk kívül, hogy Lanza távozna. Egyébiránt Lanzafame se hülye. Remélem marad (elvileg élő szerződése van), de ha mégse, biztos hogy nem azért, mert Hemingway azt mondta, hogy legyünk reálisak vagy merjünk kicsit lenni. És ha tényleg a Vidihez megy, akkor se fogjuk tudni, hogy mi áll a háttérben. Én két verziót tudok nyugodt szívvel elfogadni. Egyrészt ha marad (és mondjuk valami csoda folytán hosszabbít), vagy ha mondjuk eligazol DAC-hoz Rossi mellé. Más verziót nem tudok elfogadni. Viszont ha Vidihez menne, csalódnék, de tudnám mocskosul nagy pénzzel húztuk le a Vidit. Ami a mi szempontunkból még jó is lehet.

      1. én is bírom Csabát, de valahol “összeilletek”… :D
        “És ha tényleg a Vidihez megy, akkor se fogjuk tudni, hogy mi áll a háttérben. ”
        csak engem qrvára zavar, ha nem tudom mi van a háttérben…
        azért vagyunk itt ebben a térben és időben, ebben a formában, ezzel a tudattal, hogy megértsük a létezésünk lényegét és a világot, amiben vagyunk…
        aki gátol ebben a megértésben, az nem a barátom…
        (és ebben a létezésben a Honvéd-dimenzió egy nagyon erős tudat/kötődés)

        1. Most öszintén. Amikor egy 1500 fős falu 3x annyi TAO-s támogatást kap, mint az összes nb1-s csapat együttvéve, amikor egy Mezőkövesd miliárdokat kap az frissen feljutott focicsapatának a fejlesztésére, mikor az átigazolási időszak előtt hetekkel a Fradi 800 milliós kormányzati támogatást kap, csak úgy, amikor korábban fixen megyei bajnokságokban szereplő csapatok (Kisvárda, Balmazújváros, Felcsút) kapnak zsír új, túlkapacitált stadionokat, amikor szerb bajnokság győztes edzője és szerb és magyar válogatott játékosok kerülnek egy olyan csapathoz, ahol koncepciótlan építkezés folyik, és a franc tudja, hogy hogyan gazdálkodják ki a hozzá való pénzeket, amikor Vidi-Felcsút-Eszék háromszögben cserélnek gazdát játékosok, és érdekes pénzügyi tranzakciók, amikor első osztályú edzők beszélnek irányított bajnokságról, amikor egy 14x bajnok csapat utoljára kap stadiont, akkor vajon miért nézel rám hülyén, amikor háttérben zajló eseményekről beszélek a Klub legjobb játékosának esetleges eligazolásának ügyében?

          1. hülyén néztem volna…? bocs, ilyen a fejem… :D
            a hsz.99%ban Latabárnak szólt és amiket leírtál nyilván evidencia.
            ha nem ment volna át, pont arról beszélek, hogy érdekel, mi van a háttérben

            1. Az mindenkit érdekel….mint például az is, hogy pl. a Mezőkövesd hogyan és miből tudta kivásárolni Kosztát…csak gyanítom sehol sem lesz leírva, vagy még talán utalva se, hogy jött egy telefon, egy ultimátum vagy éppen egy ajánlat, amit nem szerencsés visszautasítani…

          2. Nem tűnik annak…csak szerintem teljesen nyilvánvaló, egy Vidinek egy Fradinak és a hozzá tartózó vezetésnek nagyon is csípi a szemét, hogy Lanzafame irányításával a Csapatunk jobb mutatókat produkál a befektetett pénz arányában, mint bármelyik narancsos csapat. Ilyenkor a legjobb, ha minden követ megmozgatnak, hogy kihúzzák a Csapat méregfogát (ami jelen esetben Lanzafame). Ebben benne van, hogy ezerrel csábítják Lanzafamet (akit nem tartok árulónak, mert ezeket az ajánlatokat esetleg meghallgatja, csak ne fogadja el), vagy éppen a szurkolókat bombázzák mindenféle eligazolást bizonyító hírekkel. Ami meg az Öreget illeti, nos ő meghosszabbítani gyanítom nem fogja tudni a szerződését, (bár nagyon örülnék neki), két lehetősége van. 1. nem adja el Lanzát és talán összejön még egy jónak nevezhető évünk. 2. Kihozza Lanza szerződéséből a legtöbbet és nagyon magas pénzért eladja. Ha 1. verzió, akkor egy lúzer, aki nem tudott egy fillért se kisajtolni Lanza távozásából, ha 2. verzió, akkor meg dilettáns, aki nem tudja az értékeinket megtartani…na kinek feleljen meg? :)

            1. “Hosszabbítsa meg a szerződését, ha nem tudja, akkor egy béna rohadék.”

              Hajmeresztő, hogy bár kb. mindannyian ugyanazoknak az infóknak vagyunk a birtokában, gondolok itt általános közeg, “NER erőviszonyok”, stb., de mégis ennyire eltérő lehet a vélekedésünk. Úgy értem ha valaki tisztában van a helyzettel, hogy tarthatja egyáltalán evidensnek, kötelezőnek, könnyen kivitelezhetőnek, hogy meg tudjuk az értékeinket? Igazából ilyen szerintem csak burokban élés, vagy nemgondolkodás esetén fordulhat elő.
              Ja igen, a fekete-fehér bekategorizálás pedig szintén a nemgondolkodók sajátja.

  9. Sajnos a Lanza akar menni, és menni is fog. Hiába érzi itt jól magát, hiába imádjuk, a Hemyt, az ő “filozófiáját” nem tudja elfogadni, mint ahogx én sem. Ez középszer nem motiváció Neki, főleg így 30 évesen. Ő többet szerrtne kihozni magából így a vége felé, főleg, hogy a karrierje eleje el lett szabva. Tehát Ő már döntött a távozást illetően! Már csak 3 kérdés maradt: most vagy jövőre?, pénzért /mennyiért?!/ vagy ingyen?, hova? Ebből kell most már kihozni a maximumot! Nekünk az lenne a legfájóbb, ha nem külföldre menne… Ráadásul mindenképpen fontos, hogy jó szájízzel távozzon, mert így még marad esély a visszatérésre! Köszönjük Lanza! Visszavárunk! Ha ez a helyzet akkor viszont a zs-t /Hemyt ismerve annak a töredékét/ értelmesen kellene felhasználni! Remélem pl. Koszta emiatt távozik kövesdről!

  10. Minden Kispest szurkoló azt szeretné, ha Lanza maradna, de ő is csak egy zsoldos. Oda megy, ahol többet kap, ahol címekért játszhat. Ezen nem változtat, hogy falra festik a képét és ezer ember énekli a nevét. Ezt nekünk is tudomásul kell venni. Elment már tőlünk öt éves korától piros-feketébe játszó játékos is a gyűlölt riválishoz, pedig a bajnoki címért játszhatott szeretett (?) klubjában gyerekkori pajtásaival. Hemit sem kell bántani, tizenkét év alatt egy politikában átszőtt rendszerben hozott nekünk bajnoki aranyat, bronzot, kupagyőzelmeket. Érdekes módon, nem állnak sorban az éves szinten öt-hat milliárdot a Kispestbe fektetni akaró tulajjelöltek. Amúgy, a minden évben Bl-ben, nyolcvanezer néző előtt, bajnoki címért küzdő, tehetős Dortmundot is évente lerabolja a Bayern.

    1. Mert Vidi/Fradi tuti érem, maradék tíz lehet dobogós és kieső is, a fizetési különbségekről ne is beszéljünk. Mi csak a Kispestben gondolkodunk, a játékosok nem (olvastad itt pár hete a Baráth interjút?). A dortmundiakat ugyanúgy szétveti az ideg, mint minket.

  11. Ennyi elmebeteg hozzászólást :D Lanza nem fog másik magyar csapathoz igazolni. Ennyi.

    1. miért lenne jobb??
      jobb ha valaki homokba dugja a fejét aztán egyszer csak pofán’ vágja a valóság? :/

      1. ez baromság…senki sem tudja, hogy mikor lesz beteg.
        de hogy szabó elad bárkit, az sajnos tény!

        1. ez már közelít a valósághoz, de nagyjából ki lehetett kalkulálni, hogy mikor fogja eladni az öreg, ha még szakítani akar 1 nagyobb összeget

    2. Nem hagytál ki semmit,
      szépen leírtad. :)
      Csak 1-2 apróság; Van itt néhány emberke, aki hónapok, vagy akár évek óta készül a ” worst case forgatókönyvre “. Szerintem az ilyen ember nem lehet boldog és kiegyensúlyozott. Mitől is lenne az, hiszen nem tud lazítani, az általa rossznak ítélt dolog körül forog az agya állandóan.
      / egy pici példa; Lanza csinál egy gyönyörű cselt, majd lő egy óriási dugót! A normális ember örül, büszke, napokig meséli a szitut.
      Ellenben az általad kiegyensúlyozottnak vélt, a szitu után rögtön felteszi magának a kérdést/ vagy másnak, hogy mi lesz velünk, ha ez a srác már nem lesz itt. Azonnal ad magának egy gyomrost. És ez nem egyszeri alkalom, ezt teszi napról napra, hónapról hónapra. Hol kiegyensúlyozott, boldog az ilyen. Mert valószínűleg az élet más területén is hasonlóan reagál. A másik;
      Azért, mert vagyunk néhányan itt, akik nem kiabáljuk Hemi felé hogy idióta, hülye, vén barom, meg hogy takarodj, az meg nem jelenti azt, hogy el is hiszünk neki mindent, és kizárólag a jelenlegi formát tartjuk jónak.
      Én úgy gondolom, inkább a sok rossz közül ezt tartjuk a legkevésbé rossznak.

      1. Arról nem is beszélve, az sem a kiegyensúlyozott, boldog lelki világra utal, ha valaki a hülye, idióta, vén barom, buzi stb jelzővel illet egy másik embert… Az állandó takarodjon-ról, és a ritkán ugyan, de azért előforduló anyázásról nem is beszélve.

  12. Gyerekek! Ilyen olcsó a repülőjegy Macedóniába? Skyscanner szerint 14ezer/fő. Sosem jártam még csak arrafelé se.

  13. Kész ennyi volt, foglalkozzunk a jövővel. Aki akar menjen. Holnapi kezdő? Ki fog labdát adni Danilónak stb.
    Ennyit a liberális, és vagy illiberális piacgazdaságról.(ami egy és ugyan az) Aki jobban, előbb tud lopni, az többet tud lopni, és nagyobb lesz a hatalma. Se hűség se, erkölcs, se tisztesség. Nem maradt más mint a sivatagi nép istene. Ja meg a bayer zsolt.

  14. http://honvedfc.hu/hirek/johet-az-elso-merkozes/2018-06-19

    Amikor azt mondom, hogy a háttérben zajlanak az események, akkor az ilyen mondatokra gondolok:
    “Az együttesből a pihenőjét töltő Eppel Márton és a kisebb sérüléssel bajlódó Davide Lanzafame hiányzik majd.”

    Vajon egy olasz játékos miért nem tart sérülése ellenére a csapattal, amikor a hazájába utaznak? :D

    1. mert itt a családja és különben is tárgyal a háttérben… :D
      // amúgy lapozz…Hanta már írja az újabb napit

      1. :D Na majd kiderül….szar érzés amikor már minden mondat mögött az összeesküvést látja.. :(

  15. Ha megy Lanzafame menjen, meg lehet érteni. Akkor is egy legenda marad Kispesten és köszönettel tartozunk neki mindenért. Tőlem mehet bárhová itthon is, ha Vidibe, vagy esetleg még Újpestbe menne akkor is megtapsolnám, de ha fradiba megy akkor lerombolt mindent…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.