A poszt, amelyben megpróbáljuk kideríteni, hogy mit keres a német igeragozás finomságain merengő Supka karácsonykor egy húsvétra készülő plázában

Bp. Honvéd – Újpest @ Hungária körút, 19:30

  • Havazott. Szép.
  • Munkanap, de legalább fél nyolckor játszunk, valamint városon belül.
  • Utolsó őszi forduló, ha nyerünk, dobogón töltjük az időközben elkezdődött telet.
  • Baráth Botitól nagyon valószínű, hogy búcsúzunk, és ahogy ismerjük a teleket, utólag többekről is kiderülhet, hogy utolsó meccsüket játszották az Újpest ellen ma este.
  • Mindenki fogadkozik, az Újpest sokat passzol, nem szeretjük a játékát.
  • Vezeti: Solymosi.

Az elmúlt napokat intenzív karácsonyi ajándékra, sőt, ajándékokra vadászással töltöttem, és mivel sikerült lepattannom a problémáról, most az enyhénél valamivel nagyobb lelkifurival (így hívják plázanyelven a lelkiismeret-furdalást) ülök a gép előtt, mert napokon belül karácsony, én pedig felkészületlenül posztot írok egy Honvéd-Újpest elé, aztán a nap további részében a helyszínen is megtekintem, vagyis a probléma további egy munkanappal tolódik, hiába kaptunk, mi, a ma nem dolgozók egy pluszt ajándékba a naptártól.

Komolyan, van bennem valami, valami igazán tizenötödikei, té mínusz kilencre a karácsonytól, hogy még sehol sem tartok, hogy eddig csak úgy tettem, mint aki, szó szerint kibekkeltem a napokat-heteket, majd amikor bizonyítani kellett volna, mert készpénz és bankkártya a tárcában, érzés a szívben, menés a lábban, akkor elbuktam. Ötlet nélkül semmi, de tényleg semmi értelme, mert olyan ugyan előfordulhat, hogy véletlenül belebotlasz az Ideális Ajándékba, azonban valljuk be magunknak, ha fogalmad sincs, hogy egy szerettedet mivel lepnéd meg, akkor ott nagyon nagy a baj. Vagy a kommunikáció, vagy az egymással foglalkozás hiányzik, de valami biztosan, esetleg egy speciális eset, amikor – mint az rám is elmondható – egyszerűen alkalmatlan vagyok ún. kiemelt ünnepre valamiféle ünnephez méltó ajándékot kitalálni és/vagy beszerezni. (Ráadásul lassan sietni kéne, mert kapkodás lesz a vége, hiszen a kötelező apróságok, úgymint fa, szaloncukor, hal, ételek, italok, egyébségek szintén nincsenek még mind beszerezve, tehát ezen apróságok megvásárlására is kell majd időt szakítani.)

A hosszú felvezetés lényege egyébként az volt, hogy kicsit hasonló kapkodást és idegességet érzek most a csapaton. Beszéltünk már arról, hogy vajon mi hiányozhat (igen, két gólkirály, tudom), miért lehetséges az, hogy képesek vagyunk sorozatban nagyjából jó, és sorozatban vállalhatatlan meccseket is játszani, mitől függ, hogy mikor váltunk át egyik sorozatból a másikba, és egyáltalán, mi az igazi arcunk?

Mellékszál: ha mi meccsek óta nem nyertünk, és 28 pontunk van, miközben mögöttünk a megye kettőig lefelé mindenkinek 27, akkor az azt jelenti, hogy az elmúlt időben a mások nyertek, és az ilyen az NB I-ben nem működik sokáig, mert azt FCSM Kinizsinek Ferencvárosnak, esetleg ÁFOR Képmagnónak Videotonnak hívják, tehát most mi kell, hogy jöjjünk. Legalább a végtelen randomitás működjön, ha már más nem akaródzik.

Tehát. Supka kicsit olyan, mint izgulós családtag a karácsonyi bevásárlás idején. Tudja, hogy kéne, de csak annyit tud, hogy ajándék (győzelem), arról mintha fogalma se lenne, hogy hol találja, egyáltalán mi legyen az? Az eddig megszokott kézműves megoldás, mondjuk egy szép saját magunk által kötött sál (Holender vissza a védelembe, N’Gog/Tishcler be), vagy egy halom mézeskalács, kiszárítva, kis lyukkal a tetején, karácsonyfára aggathatóan (Kukoc be, Holcsi mégis vissza előre) – már mi is érezzük, hogy snassz, minden évben ugyanaz. Nem vagyunk mi az angol királyi család, ahol zoknit illik és szokás egymásnak ajándékozni. Láthatjuk, 66 óta mit értek el a hagyományaikkal? 4-4-2, hahahaha, Rooney majd megoldja, hahaha, Gerrard és Lampard nem játszhat együtt, hahahaha, mondjuk külön is minek?

Supka mintha ott állna széttárt karokkal egy pláza közepén, hogy neki ugyan van célja (megverni az Újpestet, Mezőkövesdet, Paksot, Debrecen, Videoton), de arról mintha fogalma se lenne, hogy merre induljon.

És a kedves eladók, boltok, reklámok, akik példánkban a játékosok lesznek egészen frappáns módon, szóval, ők se igazán törik magukat, hogy segítsenek a szerencsétlen vevőnek. Némelyik bolt egyenesen zárva tart, némelyik pedig valami egészen érthetetlen okból húsvéti nyuszit árul, esetleg új kenyeret ‘gusztus 20-ra. Mintha fel se fognák, hogy jön a karácsonyi forgatag, ilyenkor lehet akár két-három hónapnyi bevételt is kitermelni, a fogyasztók (én, te, Supka) úgyis megveszünk mindent, azt utolsó pénztárgépig, hogy majd a fenyőfa alatt a gyerek kösse be a NAV-hoz.

Egyszerre érezni Supin tanácstalanságot és kapkodást. Tanácstalan, mert egyrészt szűkös a keret, másrészt a boltokban sincs áru; valamint kapkod, mert a fa alá eredményt kell felmutatni. Ilyenkor – tapasztalatból mondom – jönnek a legkockázatosabb és egyben legdrágább megoldások, amik később valahol úgyis visszaütnek. A debreceni hibrid 3-5-2, vagyis Banó előrébb, a középpályán és fölötte (ha nem áll volna rendre meg), Skvorc kicsit balhátvédben, miközben Heffler a másik oldalon egyértelműen hátrébb, de azért bejátszva az egész szélt, szóval valami nagyon fura volt, nem véletlenül próbálkozott a köztévé 4-3-3-ban felírni, igaz Banó jobszellőjét még így is csúnyán benézték.

Valami ötlet kellett, és úgy kellett, hogy ez a kötelezően kellett, tehát nem brauchen, de nem is sollen, hanem egyenesen müssen, mert a németben a kellnek vannak finomságai. Édesanyámnál például nincs, nála minden a világon müssen, ha nincs tej az is, ha villanyszámla jön, az is, ha bablevesbe tejföl, az is. Minden, mert így szokta meg, hogy a dolgoknak rendje van, és rendből csak egy lehet. Most azonban nem ez a témánk.

Foglaljuk össze, hol tartunk jelenleg: Supka áll egy húsvétra készülő plázában, és a német igeragozás finomságain mereng.

Hogy őszinte legyek, bármilyen hülyén is hangzik az előző mondat, jelenleg nagyon tudnék örülni, ha véletlenül tényleg így lenne, mert ez azt jelentené, hogy Supi nem stresszel rá az Újpestre, amitől azért nem kicsit félek.

Negyven napja nem tudtunk bajnokit nyerni, két döntetlen, két vereség, egyetlen rúgott és öt kapott gól, valamint nézőtaszító, kilátástalan szenvedés a pályán. Előtte se voltunk az a Kikezdhetetlen Esztétikum, ami az Értő Művészre vár, hogy az szobrot, filmet, verset, netán festményt alkosson belőle, netán róla (rolla); pár sör után azonban simán elment, valahogy úgy, mint ahogy a régi képi humor is mutatja:

Bp. Honvéd – Paks 1-0. Kellemes labdarúgóidő, vezette Hanacsek.

Jó, tudtuk, hogy nem az igazi, de működött, a célnak nagyjából megfelelt, a bajnokságot pedig pontokban mérik, és még véletlenül sem valamiféle megfoghatatlan szépségkategóriában. Utóbbiba a futballpályán belehalni szokás, nem nyerni általa.

Amíg hoztuk a pontokat, addig nincs baj, és itt jön elő az ősz valódi kontetja, az én már akkor is megmondtam okoskodók naugyéja. Megmondták? Meg. Olé. Mintha mi nem tudtuk volna, hogy a focink minden, csak nem a csúcson lévő Barcelona; mintha csak arra vártak volna, hogy elmondhassák azt a naugyét. Tessék, lehet mondani.

A strukturális hibákat természetesen láttuk, mindenki látta, alig volt játékunk, mindössze egy működő csapatvédekezés és egy jó kapus, aztán majd történik valami elől, és ha nem, akkor 0-0. A rövid pad, a rotációs lehetőségek beszűkülése, az egyszerre létező játékoshiány és -bőség, a sok sérülés, a nem igazán kitalált (frissített, ezért leolvasható) taktika, a minden együtt és egyszerre.

Nyilván sejthető volt, hogy magunkban kevesek vagyunk, nagyon kell egy sorozat, ami elkap minket, és visz előre, hogy magabiztosak legyünk, hogy féljenek tőlünk. Azonban az is sejthető volt, ha egyszer megbicsaklunk, akkor ki tudja mikor állunk vissza a pályára, ha egyáltalán képesek leszünk visszaállni.

Mindannyian kicsit arra vártunk, hogy a lehető legkésőbb jöjjön el az a pillanat, amikor a megszerzett pontok már nem leplezik a hiányosságokat (és jönnek a naugyézó tömegek) (természetesen nem a stadionba) (kibicnek semmi se drága).

Ha ma nyerni tudnánk, és el tudnám felejteni az NB I. randomitásának törvényszerűségét, ami természetesen az egyetlen és valós oka lesz a győzelmünknek, mert vannak Supkánál nagyobb mozgatói is a világegyetemnek, (például bármennyit is ivott Doll, azért odáig ő sem ment el, hogy átvállalja a teremtés hatodik napját, gagyogva magyarázva, ahogy eszébe jutott a kacsacsőrű emlős), szóval, ha ma nyernénk, akkor megnyugodnék, mert kapok egy megerősítést, hogy nyugi van, megoldod a karácsonyt, letudod az év legstresszesebb napját (mintha az előtte lévő napok-hetek nem lennének stresszesek pont az utolsó nap stresszelvárása miatt), és idén is lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér. (Hopp, vegyük észre, hogy mennyi rosszul használt kulturális utalás fért bele egyetlen bekezdésbe!)

Egyébként szerintem ma nyerünk egy nagyon, de tényleg nagyon rossz meccsen.

És egy protipp a végére: öltözzetek melegen!


Ja, és egy még véletlenül sem a témába vágó mellékes: nem hallgatok rádiót évek óta, ezért csak kérdezem, hogy Pierrot-tól Az első hót még mindig orrba-szájba sugározzák ezeken a napokon? (Nem véletlenül került fel Minden Idők Egyik Legfontosabb Listájára, a Modoros 500-ra.)

címlapkép: Larisa-K / Pixabay