További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk (vol. 1)

Beindult a Valódi Játékoskeringő.

Rögtön egy komolyabb csomaggal indítottuk a ki jön/ki megy kérdéskörét. Az elmúlt évet sérülten töltő Deák távozása nem meglepetés, ahogy Holdampfé sem, hiszen nem igazán találtuk a helyét a középpályánkon. Király Ákos a fakó egyik alapembere volt, azonban már elmúlt húsz éves, és nem látszódott, hogy helye lenne a nagycsapatban. Pölöskei átadólistára került. Neki őszről van egy negyed órája az NB I-ből, és pár hónap lábadozása. Nem lesz egyszerű csapatot találnia, ahogy nekünk se pénzt kiszedni belőle, mert nyáron amúgy is lejárna a szerződése. (via honvedfc.hu)

A negyedik fix távozó az ősszel visszatért Hidi Patrik, akiről azért tudtuk, hogy jelenleg ideiglenes megoldás számára a Honvéd, és alapvetően külföldön képzeli el a közeljövőjét. Legalább meglett a 200. meccse piros-feketében. Várjuk vissza, és jöhet a 300. (via honvedfc.hu)

Közben rendeződött az őszt leginkább kihagyó Cipf Dominik sorsa is: 2022. június 30-ig aláírt. (via honvedfc.hu)

A keret aktuális állapotát itt találod. Jelenleg 23 játékos tagja, de ebben benne van a két cserekapus (Horváth és Berla), az NB I-ben nem játszó Lovric, a még be sem mutatkozott Kálnoki Kis, az átadólistára tett Pölöskei, valamint Cipf és Májer fiatalként, vagyis alig 16 játékos, akivel – mondjuk így – valóban számolunk is.

“További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk (vol. 1)” bejegyzéshez 56 hozzászólás

  1. Jó volna a cserék között is 1 olyan minőséget kialakítani, ami valódi alternatívát nyújthat akár posztra, akár taktikai cserénél.
    Nagyon örülök Cipfnek, mert minden évben kellene 1-2 ilyen gyerekarc az 1. csapat közelépben, akikben van kreativitás, lendület, akarat.
    Banó már más kategória de ő is szinte minden beállásával lendületet tudott adni a középpályának.
    Remélem, hogy csak azok maradnak, akik hozzá tudnak tenni a játékhoz és nem csak a túlélés miatt vegetálnak nálunk.

  2. bano – majer – cipf
    mikor volt utoljara harom ilyen
    tehetseg Kispesten?

          1. Halibol lett valogatott, valami tingli-tangli meccsen, talan Norvegia ellen….azt hiszem azert, mert kedvezni akartak a szombathelyi közönsegnek, mert ott volt a meccs :) talan 15 percet kapott…

              1. már tét nélküli volt, valóban elég tingli-tangli hangulatban, Öregmészöly lelépett Arábiába, Glázer tolta a csapattal, senkit sem izgatott nagyon sajnos, max a helyi közönséget.

      1. sem gazdag,sem
        barath – nagy
        nem került a nagycsapatba
        17 evesen, mint cipf.
        pedig supka nem ad ingyen
        helyet fiataloknak+

        1. Hagyjuk már ezt a mantrázást, majd ha játszik 15 meccset felnőttben megmondom mekkora tehetség, ez azért már túlzás hogy így beszélünk 18-20 évesekről…
          Banó miért akkora tehetség pl.? Nem mondom hogy ügyetlen, de a tehetség nálam nem itt kezdődik…Ahhoz már szezononként 10 gólnál kellene járnia…Még Májerben talán pislákol valami, de neki is bizonyítani kell hogy kiérdemelje egyáltalán “tehetség” jelzőt…

        2. igaz, ő is supka alatt
          de töltelek volt meg
          cipf meg iranyitoba
          került el-meccsen (!)

          1. mas motivacio??
            utalnak erte penzt
            a partbol v mire
            gondolsz
            aranyapam?
            schön se jatszott egyet
            se felnöttbe
            megis tudja mindenki
            h nb1 szinten tehetseg

            1. ha ilyen szintu terminologiai
              kötözködesek mennek
              itt,
              akkor bocsanat!
              ezentul a remenyseg
              szot hasznalom majd,
              almomban sem gondoltam
              volna, hogy
              ez ennyire erzekenyen
              erint egyeseket.
              cipfet meglatjuk
              ket ev mulva, kinek
              lett igaza.

              1. most akkor
                tehetseges
                v nem,
                eldönthetned.
                te teljesen
                masrol irsz.
                el-meccsen
                kapott helyet
                supkatol, a 10-20
                meccse azert
                nincs meg
                mert vita volt
                es szamüztek
                az ifibe.

        3. Ezt úgy írod, mintha minden 17 évest odatennének a felnőttbe, hogy hosszabbítson…
          Nyilván látták, hogy kiemelkedő tehetség, ezért akarták ezt elérni.

    1. Bónusz: a keretünkben jelenleg 13 olyan játékos van, akinek a következő bajnokságra is van érvényes szerződése. Plusz Banó-Szabó és Uzoma nagy valószínűséggel, mert náluk nem ismert, hogy meddig írtak alá.

  3. Ezekbe a távozásokba nem tudok belekötni. Jó döntés a vezetőség (és a játékosok) részéről (is). Cipf Dominiknek különösen örülök, csak a helyét kellene megtalálni a csapatban.
    Kíváncsian várom az érkezőket.

  4. Eddig nem rossz. Kéne még egy balhátvéd és megköszönni Kukacnak is. Danilot most kéne elpasszolni pénzért oda ahol még hülyére keresheti magát. Dávidot már elengedtem, nagyon sajnálom, de akkor már várom Nagy Sanyit. Hefflert el kéne felejteni a jobb szélen mert katasztrófa amit művel. Kovács Nikot megnézném inkább a helyén. Egy gyors csatár és egy tisztességes irányító kellene középre. Meg talán Bobál Dávid vissza, mert láttuk mennyire sérülékenyek a belsővédőink.

  5. szeptemberben dobták fel, nagyon selfmarketing videónak tűnik, biztos el akarták passzolni, csak nem érkezett érte olyan ajánlat, amit HEmi elfogadott volna

    1. Ha nem sérül meg v hasonló, ez a srác a jövő magyar válogatottjának egyik tagja lehet. Szoboszlaival vívhat majd csatát helyéért. Labdabiztos, kreatív, jó felépítésű, oda tudja tenni a labdát a másik lábára, igaz nem túl gyors.

  6. Király Ákost cserélni kellene Hadaró Valentin Kaposvári balhátvédre,Király Kaposvárról jött az MFA-ra,az NB III-as csapatunkban sokat játszott.

    1. Láttam néhányszor Királyt játszani NB3-as meccseken, nekem tetszett a játéka, eléggé technikásnak tartom hátvéd létére , őt sajnálom egyedül a távozól közül viszont látszott, hogy vele abszolút nem számolnak az első csapatnál, a tartalékban pedig nem a 20 évesek vagy afölöttiek játszatása a koncepció, ha jól tudom,hanem az U19-esek vagy az abból éppen kiöregedők. Azon csodálkoztam nyáron is már , hogy szinte a teljes NB3-as csapatot elküldték,ami nagyjából az ő korosztálya volt, talán Király maradt meg egyedül közülük. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nyártól mennyire komolyan számolnak a Lukács, Hegedűs, Erdélyi, Herjeczki,Tömös,Palmes, Gergényi, Bíró, Stoia kölcsönadott brigáddal, de nem lennék meglepve, ha ott is mindenkinek sok sikert kívánnának a további pályafutásukhoz.Sajnos ez a tendencia, pedig néhány játékosban lenne szerintem fantázia.

    2. Attól tartok, hogy egy olyan kiváló képességű védő megszerzése, mint Hadaró, meghaladja a Kispest lehetőségeit. Meglepne, ha sikerülne (de nagyon tudnék örülni neki). Méltó utódja lehetne Lukács Sanyinak, Varga Kacsának, Cseh Bandinak… :)

  7. En szemely szerint nem várom vissza Hidit különösebben, sosem tartottam igazán jo játékosnak, es a mostani visszatérése alkalmával nem sikerült semmit se hozzá tennie a csapat játékához, sőt, egy-két alkalommal lefelé lógott ki.

    1. Egyetértek.
      Én olyan Kispestben reménykedem (egyelőre, sajnos, hiába, de hátha még megérem), amelybe Hidihez hasonló képességű játékosok nem férnek be, mert csak jobbak kerülnek még a kispadra is.

  8. Na gyorsan mindenkiről :
    – Deák : Kigubiztuk, nem jött be, csak viszi a pénzt.
    – Holdampf : Én láttam benne fantáziát.Végre volt egy középpályás aki nem szarja össze magát egy párharctól vagy egy szikrázó ütközéstől. Gazdi és NagyGeri egyszerűen nem ütközik…
    – Király Ákos : szégyellje magát hogy nem tudta beverekedni magát legalább az első csapat bő keretébe.
    Pedig megkapta a bizalmat ( profi szerződés).Csapatában túlkoros. Sajnos egyik kedvencem kezdi ugyanezt az utat bejárni.Rózsahegyi Dominikről van szó…
    – Pölöskei : Szenzációs a csávó.Ugyanis már kb fél évtizede el tudja adni magát…pontosabban csak a nevét….játékát nem, mert évek óta neki abba kellett volna hagynia….de kell a pénz…. Azt kéne nyakonvágni aki kinézte és beajánlotta az Öregnek…
    -Hidi : Személy szerint jó embernek tartom Patrikot, igazi jófiú. Játékosként viszont sosem szerettem.Játéka teljesen nélkülözi az agresszivtást, nem fut sokat.Ahhoz hogy kiemelkedjen, neki mérkőzésenkét 3-4 kulcspasszt meg kellett volna lőnie, illetve 2-3 gyilkos bombát a kapura…Az utóbbi időben egyiket sem tette…szinte nulla volt a játéka. Csodálkoznék ha komoly csapat elvinné télen…
    – Cipf : Nagyon örülök hogy aláírt ! Picit hagyni kellett a srácot Szombathelyre rohangálni, meg hogy rendezze a sorokat.Ha megkapja a bizalmat akkor jövőre az első 10 gól feletti sajátnevelésű csatárunk lehet Koszta után.
    – A következő csomag akiket el kell küldeni : Kukoc ( öltözői hozzáállás, rossz erönlét) , Pilik ( nincs játéka, lassú, alibi) ,
    – A következőket kell felhozni az első csapat keretébe : Soltész Dominik. Pisont Patrick.

    2-3 kész játékost igazolni kell mindenképpen .
    Végre megtudhattuk a honlapról hogy Nagy István az erönléti edző, aki igazi “supkás” áltudományossággal adja elő a semmit.A játékosok igen rossz fizikai állapotban voltak a 2018-as évben, az 55-60. perc környékén szinte mindig kipukkantak és rengeteg volt a sérült…
    Kiváncsian várom az érkezőket !
    BUÉK !

    1. Rózsahegyivel mi van? Ő hol van egyáltalán? Mert Szegedről elvileg visszajött nyáron, de azóta én nem talalkoztam a nevével. Néhány éve feltűnt nekem, hogy testfelépítésben magasan verte a többi akadémistát, de valahogy nem sikerült kihoznia magából, ami benne volt.

    1. ja…”sok sikert külföldön és visszavárunk”……… ?!?
      faxa

  9. Sajnos nem állunk jól az igazolások terén. Vadóczon kívül nem jött idén be eddig semmi. Töltjük a keretet Pilik, Pölö, Holdampf, Kukoc, vagy Kálnoki és Bamba tipusú játékosokkal. Tischler, NGog, Uzoma sem robbant be. A saját nevelésű mag mellé nem jön minőség. Gróf esetleges távozásával a keretünk a középmezőnybe süllyed. A transfermarkt most a 6 millio eurora taksálja a játékosokat. Gazdag a legértékesebb 600ezerrel. Elöttünk a DVSC, ute, kisvárda, felcsút, fideoton, fagyi.

    1. nagyobb részt egyetértek, de Bamba, Ngog és Uzoma jelenthet erősítést, a többi tényleg 0

      1. Igen. A gond, hogy nincsenek formában, sérültek, nincs olyan játékrendszer, ahol meglenne a helyük. A saját nevelésű mag mellé kell 3-4 minőségi játékos. Supka ebből nem tud kihozni semmit tavasszal. Kamberre nem számolhatunk hosszú távon, hiszen 35 éves. Grófot el kell adni amíg lehet. Marad Horváth – Heffler, Kamber, Skvoc, (Batik), Uzoma – Nagy G., Gazdag, Banó-Szabó(Bamba), Holender (Cipf)- Danilo,(Tischler) N’Gog(Májer). Formájukat tekintve jól jött a téli szünet. Szóval lehangoló.

        1. Azért én emlékszem egy Baresi illetve egy Maldini nevű úriemberekre, akik ennyi idősen, egész magas szinten űzték ezt a sportágat… nem írnám én még le, akár 2- 3 évig se Kamber urat!

    2. Bamba erthetetlen, hogy miert nem jatszik, amikor palyan volt meglepöen jol jatszott. Uzoma jo, remelem serülese mar a multe. N’Gog is jo csak kellene vegre valaki aki tömi labdaval, Tischlerben ott a potencial ott fejben vannak a gondok, Kalnokira kivancsi leszek….többi tenyleg leves, mondjuk tölem Kuki maradhat peremembernek….Pilik fele legiosra nincs szükseg…

      1. Tischler reménytelen… :/
        peremembernek meg inkáb vmi fejlődésre képes fiatal kellene…Kuki a legtöbb esetben faxt sem ért

        1. gólpassz mutatója nem éppen ezt mutatja…
          de tény, hogy nézni nem túl jó amit mutat.

    3. Szerintem Skvorc leigazolása idővel be fog érni, már ha az volt a cél, hogy egyszer infarktust kapjak meccs közben.

    4. Az Ujpest jol csinalja.Hamar nincs utanpotlasa,akkor igazol igeretes fiatal kulfoldieket,pl. Bardhi,Szankovics,Beridze,Diagne,akiket felfuttatnak,majd jo penzert eladnak.Nalunk meg 25-26 ev alatt szoba sem johet igazolas,de inkabb legyen kozel a 30-hoz es az olaszon kivul beloluk se tudunk penzt csinalni.

      1. Debrecenben ha jol tudom,folyamatosan kuldik el a legiosokat,mar nem sok maradt,de ott is nehany jatekosnak meg ,pl. Jovanovicsnak,Cikosnak kifele all a szenaja,mert a jovoben a sajat nevelesu fiatalokra akarnak epiteni,amihez van egy garancia,Herczeg Andras.

  10. Ha uzoma felepul es kalnoki azt a format hozza mint ujpesten akkor a vedelemmel semmi problema. N’Gog es Tischler N’Gog sokkal jobban jatszik az elmult bajnokikon mint amikor ide jott es elso meccseit jatszotta Tischler jo joly joker ha cserebol all fel akkor tud mutatni valamit. Bamba Kukoc Bamba sima kezdo lehetne szerintem teljesen jo jatekot mutatott Kukoc pedig ugyan az mint Tischler nekem ez a velemenyem es lehetne valami jo kozeppalyast igazolni akkor semmi problemank nm lenne

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.