Mastodon

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk (vol. 1)

Beindult a Valódi Játékoskeringő.

Rögtön egy komolyabb csomaggal indítottuk a ki jön/ki megy kérdéskörét. Az elmúlt évet sérülten töltő Deák távozása nem meglepetés, ahogy Holdampfé sem, hiszen nem igazán találtuk a helyét a középpályánkon. Király Ákos a fakó egyik alapembere volt, azonban már elmúlt húsz éves, és nem látszódott, hogy helye lenne a nagycsapatban. Pölöskei átadólistára került. Neki őszről van egy negyed órája az NB I-ből, és pár hónap lábadozása. Nem lesz egyszerű csapatot találnia, ahogy nekünk se pénzt kiszedni belőle, mert nyáron amúgy is lejárna a szerződése. (via honvedfc.hu)

A negyedik fix távozó az ősszel visszatért Hidi Patrik, akiről azért tudtuk, hogy jelenleg ideiglenes megoldás számára a Honvéd, és alapvetően külföldön képzeli el a közeljövőjét. Legalább meglett a 200. meccse piros-feketében. Várjuk vissza, és jöhet a 300. (via honvedfc.hu)

Közben rendeződött az őszt leginkább kihagyó Cipf Dominik sorsa is: 2022. június 30-ig aláírt. (via honvedfc.hu)

A keret aktuális állapotát itt találod. Jelenleg 23 játékos tagja, de ebben benne van a két cserekapus (Horváth és Berla), az NB I-ben nem játszó Lovric, a még be sem mutatkozott Kálnoki Kis, az átadólistára tett Pölöskei, valamint Cipf és Májer fiatalként, vagyis alig 16 játékos, akivel – mondjuk így – valóban számolunk is.

Napikispest 2018.02.17.

  • Baráth Boti // felépült.
  • Deák István // tartósan sérült a térdével. (via mindkettő: honvedfc.hu)
    • Egész pontosan úgy tudtuk meg, hogy mi van az első felkészülési meccsen (igazából a másodikon) még játszó Deákkal, hogy egy cikk végére, egy illusztrációs kép alá csak úgy mellékesen be lett szúrva (ide, ha nem találnád). Vajon milyen taktikai hátrány érne minket, ha Deák, vagyis a sokadik belsővédőnk, és még sokadabbik védekező középpályásunk (thx, EvdM) kiesését az elmúlt hónapban elárultuk volna? Nem értem.
  • 150 // eddig ennyi jegy ment el elővételben a jövő szombati Fradira. A Bozsikban csütörtöktől lesz kapható kártya nélkül, nyilván akkor fog bedurranni a szám.

Napikispest 2018.02.15.

  • Bobál Geri // Csákvárra igazolt. (via honvedfc.hu)
    • Mondjuk ez meglep, hogy ilyen hirtelen, hiszen tegnap este még láttam játszani a fakóban a Csepel ellen. Mivel a hír reggel hétkor került ki az oldalra, feltételezhetjük, hogy nem a hajnali órákban állapodott meg egymással a két klub. Fura.
    • Ja, és: viszlát, bajnok!
  • Csábi Mihály // közös megegyezéssel szerződésbontás. (via honvedfc.hu)
  • Tóth Barna // Monorra (NB III) igazolt. (via honvedfc.hu)
    • megjegyzés: a Monor már február 6-án bejelentette. (via monorse.hu)
  • Deák István // vele vajon mi lehet???

Itt az első igazolás: Deák István

Bejelentettük az első érkezőt, a tavaly az NB II-es Mosonmagyaróvárban játszó Deák Istvánt. Amit érdemes tudni róla:

  • 26 éves, 190 centi magas;
  • belsővédő;
  • hétszeres szerb U-válogatott;
  • megfordult korábban Oroszországban, Spanyolországban és Izraelben, ám nem igazán komoly kluboknál;
  • Magyarországon 2012 óta játszik, előbb Siófokon, majd Mosonmagyaróvárott;
  • három éves szerződést írt alá hozzánk.
  • (Érdekesség, hogy átnézve a hozzáférhető adatait, egyelőre nem tudni, hogy 2014 és 2016 között hol játszott. Úgy néz ki, hogy ez a szakasz a Depor B lesz, csak azt a szintet már nem trekkeli egyetlen játékoskövető rendszer sem.)

Kb. ennyi, azon túl, hogy már a télen is bedobták a nevét. Viszont mivel belsővédő, és onnan egyelőre nincs távozónk (Kamber, Bobál, Baráth, Lovric, Palmes játszott eddig a poszton), lehet, komolyan kell venni, hogy Pintér hívja Gyurit Felcsútra?

Napikispest 2017.01.12.

  • Deák István // egy mosonmagyaróvári védő nevét dobta be a kisalföld.hu.
  • Nyilatkoztam a rangado.hu-nak az átigazolásokról. Terjedelmi okokból tisztességgel megvágták, de a gondolatvilág azért remélem átjön belőle.
  • Blogolt az Öreg // további részletek a szokott helyen.
  • Kemenes Szabi // a Reggeli Startban rólunk is beszélt. Diplomatikus, mint mindig.
  • Ikenne-King // hosszabbított 2018 nyaráig.

“Napikispest 2017.01.12.” bővebben