Napikispest 2020.01.02.

Játékoskeringő, Hege, Kispest100

  • Hegedűs Márkkal // közös megegyezéssel szerződést bontott a klub. (via honvedfc.hu)
    • azt kell mondjam, nem lepett meg. Ben-Hatira távozásánál bemondtam pár nevet, akiket nem érzek már középtávon se, és – sajnos – Hege volt az egyik.
  • kiábrándító számok // nálunk (176) kevesebbszer csak a Paks (175), a Diósgyőr (174) és a Kaposvár (145) próbálkozott lövéssel.
  • új sorozatot indítunk // egy külön oldalon folyamatosan szemlézzük a száz évvel ezelőtti lapokat, és száz évvel később, tehát idén újra megírjuk, hogy mi történt 1920-ban a Kispesttel. Egyelőre még se az oldal neve, se a kinézete nem végleges, most fontosabb, hogy előre fel legyenek töltve rá az anyagok, ha később esetleg kevesebb időnk lenne foglalkozni a témával.
  • egész pontosan inkább így:

“Napikispest 2020.01.02.” bejegyzéshez 165 hozzászólás

  1. A nyugatról visszatérő Honvéd nevelésű játékosok nem tudom miért nem kellenek nekünk Schön Szabolcs MTK , Szerető FTC ….Most Bíró Bence sem kell ??? Nem hozzánk jön vissza ? Kiváncsi vagyok milyen igazolásokat akarnak,egyenlőre nagy a csönd !!!Már mások ügyködnek az átigazolási fronton,holnap már indulnak az edzések,mikor jönnek az új igazolások ??Jelena nálunk volt decemberben próbára,azóta semmi info !

    1. Miért kellenének nekünk?
      Attól, hogy kurv@ sok zselé van a hajukon, még nem lettek jó fodbalisták.
      Különben meg itt van nekünk a Cipf meg a Banó. Egykutya mind.
      Örülök, hogy az mtk-hoz ment.

      1. Hát, majd ezt évek múlva meglátjuk, hogy melyik klub koncepciója fizetődik ki jobban (nemcsak a tulajoknak, sokkal inkább az ország büdzséjének, mert elsősorban abból tartják fent a klubot…)

        Amit eddig a klubtól láttunk, az inkább káoszra hasonlít, ha olyan nevek leigazolására gondolok, mint Kulach (már távozott is..), Moretti (egy hónap után visszavonult :D ), Egerszegi (kb. egyszer lépett pályára eddig a felnőttben), Niba (volt, hogy a kispadra sem ültették le), Hatira (miért nem küldtük el nyáron, amikor menni akart?), Hegedűs Márk és Lukács (minek jegeltettük őket fél évig az nb3-ban, csak kicsesztünk velük…), akadémisták (lényegében senki nem kapott újonnan lehetőséget az edzőfejedelem Sanninotól fél év alatt, egyedül Cipf volt feltolva párszor …centernek), Kovács Nikolasz (visszaadtuk kölcsönbe az nb2be..)..

        Folytathatnám a sort… Alig fél év alatt ilyen gyönyörűségeket produkált a klubvezetésünk…
        ..szóval , kicsit szerényebben a Bíró Bencével úgy, hogy még azt sem tudjuk, mire lesz képes. Lehet, beválik, lehet, nem..De ha beválik az MTK-nak, nagyot nyernek vele.

        1. Ugyan már! Volt itt már Niko, Herje, Teme, Tömő, Hege, Cifi, Krisu, Milu, Luki meg a franc sem tudja még kicsodák, akikbe beleláttátok Detarit vagy a Kovács Kálmán. Most meg az MTK, Dózsa, fratyi, Guimares B cserejátékosaival akartok kupát meg Bajnokságot nyerni! Sorolgathatod itt a hülyeséget egy-két kapkodás szülte játékosokról, nagy szakértőként, de a tény tény marad, egyik embered sem használt semmit,. Ráadásul már bővítetted a kispad válogattról szőtt fikciókkal. Komolytalan már ez az egész itt!

          1. Maradjunk annyiban, hogy a Bendegúz által felsorolt felesleges igazolások akiket meg Te sztárolsz, se használtak semmit a csapatnak.

            1. Maradjunk annyiban, hogy az említett akademistak kinevelési költsége, a többszöröse volt, az ezért – azért be nem váló máshonnan hozottaknak. És innentől már nincs is miről beszélni, hogy mi a jobb az adott klub szempontjából.

              1. Ha egy csöppnyi iq-d lenne, akkor már ez az adat is arra kéne, hogy sarkaljon, hogy akadémisták…
                De te tolod a propagandát továbbra is, megállás nélkül. :(

              2. Ne haragudj, de szerintem komoly szövegértelmezési problémáid vannak, legtöbbször full nem arra válaszolsz ami a felvetésben/kommetben van. Vagy szándékosan csinálod, amit én nem gondolok.

                1. Dehogynem, direkt csinálja.. Nem az eszmecsere érdekli, hanem a provokáció.

            2. Még egy adat_
              – Schon ~150k,Hegedűs ~100k~Bíró ~100k,Luki~125k,, Májer~150k =. 625 000 €°.
              Kulach~450k,Alij~400k, Niba~200k,Egerszegi ~200k, és mondjuk a szapultakból még a Hidi~750k=2 000 000€, több mint a 3x.
              Persze tudjuk h a TM egy szar, ugyebár,szakértők?!

          2. Szándékosan elferdíted, hogy miker írunk az akadémistákról.
            Senki nem mondta, hogy ezekben mind ott van az új Détári, még azt sem, hogy ők az új Vécseik, Holenderek.

            Ez már csak kötekedés a részedről, úgy érzem.

            1. Rosszul érzed! Egyszerűen tukmálod a fejünkbe a 36-s lábú, cicanadrágos, S-s pólós, 3kg zselé alól bamészkó, tetovált 55kg-s kislányokat,és párhuzamosan hosszasan fejtegeted, hogy például a góllövőlistát vezető Feczesin mi a f@sznak ide, mert itt van arra a posztra három ilyen kiscsaj, meg különben sem passzol a játékrendszerbe! Hogy mondjuk lassú, statikus, meg különben is nem védekezik eleget, és széles repertoárral egyéb hasonló egetverő hülyeségeket!

              1. “36-s lábú, cicanadrágos, S-s pólós, 3kg zselé alól bamészkó, tetovált 55kg-s kislányok”
                ez tetszik :)

                1. Nekem nem, talán azért nem
                  1 mert nem vagyok ferdehajlamú
                  2. mert egy jó adag rosszindulat kell ahhoz, hogy valaki ilyen kreténségen nevetni tudjon.

                  1. Mi van?! Talán nem így festenek????? Csőnaci, kihúzott nyelvű 36-s cipő, pipaszár szipkák, “izom” póló + tetkó – zselé! Így néz ki az összes magyar ifista. Na, látod, ez a kötozködes, amit te csinálsz, baszki!

                2. A napi 2x akkurátusan kiszedett szemöldököt, meg a joystick kontyot a fejükön még ki is hagytam a gyengébb idegzetű/ek kedvéért.

              2. Ezeket a baromságokat én egyáltalán nem írtam, te forgatod ki, egyedül Feczesin esetében tarotm (most is), hogy nem a mi játékstílusunk, nem véletlen, hogy a tükörszélsőkkel játszó Újpesthez igazolt – és hogy ott vezeti a góllistát.
                De neked amúgy sem erősséged a taktika, úgyhogy kár erről vitatkozini.

                De örülök, hogy te pofázol, aki olyan mérhetetlen baromságokat írtál már ezen a fórumon, hogy Gazdag csak egy kis hülye akadémista, aki Nagy Gerihez hasonlóan nem elég jó, Kamber és Lovric már túl öreg, Supka hibája, hogy játszatja őket, stb. most meg azt a Lászlót kezded el fikázni, aki az u17-es vb-s csapatnak az egyetlen kispesti alapembere…

                Majd remélem, hogy a huszonnyolcadik nickedről pl. a valaki, a Fogadó, stb. nickek mellett idén is bombázol bennüket ezekkel az idiótaságokkal, hadd röhögjek idén is.

                1. Te tisztára meghülyültél, baszd meg! Nem több nickről írnak, hanem már többen unják a hülyeséget, amit itt szórsz, mint a konfetti a papírkutya elé! Én hosszasan kitartottak, , ahol csak lehetett, a védőernyőt föléd, de most már én is meguntam a baromságaidat! Viszlát, peace love .

                  1. Tudom, hogy te írkálsz valaki nicknév alatt is – de ezt vedd már észre, hogy mindenki tudja.

                    Ne nevettesd már ki magadat!!!

                    Tudják sokan rólad, hogy ki vagy a való életben, már többekkel beszéltük ezt a hazai meccseken is, csak lejáratod magad azzal, amit itt a fórumon művelsz.

                    1. Egyszerűen hülye vagy. Meg egy nulla is ahhoz, hogy te targyalgassál rólam a Honvéd pályán, miközben az összes meccset itt irkálod végig. Supkázzál itt tovább, meg erőszakosan hajtogasd a jól megszokott eszementségeid, blokkollak. És ha más is elküld a faszba, ahogy megszoktuk, képzeld azt nyugodtan, hogy én voltam álnéven. Úgy sem tudsz már jobban belehülyülni az idióta összeesküvés elméleteidbe!

                    2. Alig várom már akkor az újabb nickedet, legyen a neve például MZ/X.

              3. Ahogy a bejegyzéseidet olvasom, teljesen nyilvánvaló, hogy az egész MFA-ban hülyék, és dilettánsok gyülekezete dolgozik a kiválasztól kezdve, a játékosnevelésen keresztül egészen a fiatalok csapatba építéséig.
                Már csak azt kellene megmagyaráznod, hogy az új tulajok hogyan lehettek akkora barmok, hogy milliárdokat rakjanak egy olyan egyesületbe, amely nevesített célként foglalkozik utánpótlásneveléssel!

        2. Hello, mióta vagy Kispest szurkoló?
          Mert az utóbbi 40 évben is voltak bőven hasonló kótyavetyélései a klubnak.
          Ez velejárója itthon ennek a “szakmának”.
          Nem fognak idehaza sosem egy játékos köré felhúzni egy franchiset, mint ámerikában szokás.

        3. A Te embereid, + László és Berla,/Horváth és akiket lejjebb írtam, az pont 11.Komplett csapat. Na,ezeket, az altalad herotozott, vagy a játékunkbaa nem illőt a, Tujvel(mert ugye Te Nagy G-t akartad) – Aliji-Niba-Egerszegi-Hatira-Suljic-Moretti–Mezgrasvili-Busai-Fecesin-Kulach csapat, úgy kb 15:0-ra verné. Maradjunk nyugodtan ennyiben.,mielőtt folytatnád a sort.

          1. Nem arról beszélt, hogy ki a jobb, hanem arról, hogy teljesen feleslegesen igazoltuk őket.

    2. Azt nem tudom, hogy miért nem kellenek, vagy miért nem akarnak ide jönni, de egyelőre azt látom, hogy egyik sem váltotta meg a világot, semelyikről nem gondolom az eddigiek szerint, hogy hiányozna innen… Vécsei az, akiről el tudom ezt képzelni, viszont róla meg nem feltételeztem volna, hogy onnan haza lehet csábítani… Szerintem csak olyanokat kellene felvenni az akadémiára, akik vállalják, hogy nekünk elsőbbségünk a hazajövetelükkor, vagy hogy pl. a ződekhez nem szerződhetnek, vagy csak valamilyen “kártérítést” követően. Egyébként meg nem csapatokat kellene építeni, hanem posztokra kellene játékosokat kinevelni..

      1. Ilyen szerződést szerintem senki sem fog aláírni.. :( Amúgy pedig azzal, hogy kispesti nevelésként mondjuk a fradiba játszanak, azért úgy tudom (bár nem ismerem a pontos szabályozást) a Kispestnek jár valamilyen lóvé, vagy a nevelési pénz szétosztásánál ezek pluszpontokat jelentenek…gondolom ezek is mérvadóak abban, hogy ne jelentsen problémát, hogy a fradiba igazolnak.

        1. Ok, értem, érzem, de a Petrjak óta ratyi is kiköti, hogy akit kibérelnek, az nem mehet helyettük seþétvárra…

    1. ha egyszer a europa legjobb nöi kezi klubjaban akart jatszani es nem valami “futottak meg” csapatban ;)

  2. “Anyagilag is szinte minden rendben van itt. Ha csak annyit mondok, hogy a legtehetősebb klubok – mint a Ferencváros, a Fehérvár vagy a Puskás Akadémia – akár 25 ezer eurós havi fizetést is tudnak kínálni, akkor sok mindent elárultam. Nyilván nem minden magyar csapatnál van így, de jól mutatja a bajnokság pénzügyi hátterét. Most például a Honvédnál is komolyan elkezdtek invesztálni a csapatba.” – gondolom, nem véletlenül említett minket is a kövesdi Zivzivadze (csakfoci)

    1. És ez hol mutatkozik meg? Maximum a marketingben. Persze az is kell, de mondjuk ki, az öreghez képest kb csak pont annyi többlet mutatkozik a csapat körül, más nem. Nem is értem, ezt honnan vette…? Még a Vasasnak is komolyabb tulaja akadt mint a miénk. Bár ez az egész NER bohóckodás tévút, és nagy szopás lesz a vége. Sajnos.

      1. Hát, ez sajnos, valós probléma..

        A Honvédnak pont az utánpótlás lenne a lehetősége a fennmaradásra a NER-től függetlenül is, de annyira mérhetetlen hülye néhány szurkoló sajnos, hogy még azt is próbálják ellehetetleníteni..

        1. A mondatod első felét adom, de a szurkolók hogy lehetetlenítik el?

      2. Gondolom, azért nem az ujjából szopta. Az “Öreggel” már a Gazdag is rég máshol tolná, szerintem pl. Lanza sem jött volna vissza. Azért a marketingben a legnagyobb a kontraszt, mert azt szarta le a legjobban, és könnyebb hamar “igazolni” egy-két írástudót, mint épkézláb focistát. A NER nyilván tévút, de féligmeddig Hemingway is az volt, és ma a túlélés egyetlen lehetősége. A NER nélkül meg se lenne az akadémia, az imádott stadionunk meg vagy ránkomlott volna, vagy még időben bezárták volna

        1. Két dolgot nem kéne összemosni, az utánpótlás és stadion-fejlesztést el kell választani attól, hogy a NER tartja fent a klubot tulajdonosként.
          Ha pedig utánpótlás és stadion-fejlesztések, meg a NER nem lett volna, kb. a debreceni Szimán kívül egyedül Hemingway tudta volna fenntartani a klubot. Mielőtt 2010-ben a NER bejött a rendszerbe, a Hemingway-féle Kispest-Honvéd kifejezetten jó anyagi kondicíókkal rendelkező klubnak számított, előtte nyertünk két kupát.

          1. Ha a NER nem jön a képbe akkor 16-17x-es bajnokok vagyunk kb…. Az Újpest lenne az ellenfelünk meg a Debrecen….. A retkes zöldek középmezőnyben lennének.

            1. És ez még hagyján. Ha a NER csak az utánpótlásba tett volna pénzt (amit egyébként helyesen tett) és esetleg ésszerűen a létesítményekbe, de a profi fociba nem, vagy max. szintén csak egy ésszerű minimumot, valamint nem tette volna a kirakatba és nem használná oligarchák játszótérnek, akkor ma tisztább, egészségesebb, fejlődőképesebb lenne a teljes magyar foci.
              Bevallom, ezt magyar fociszeretőként talán még jobban sajnálom, mint Kispest szurkolóként az esetleges elmaradt bajnoki címeket.

          2. Igazad van, ne mossuk össze, aláírom. De abból se induljunk ki, hogy mi van, ha nincs NER. Mert van. És talicskázza a pénzt azokba a csapatokba, amikkel versenyeznünk kell. Lehet, hogy ha ez nincs így, Hemi ügyesen gazdálkodva tudott volna többet is virítani, lehet, hogy normális(abb) viszonyok között tudott volna pénzt beletenni, nem tudom, és sose derül ki. Lehet, hogy csak azért nem költött rá, mert rájött, hogy nem éri meg, és mert úgyis kapja a százmillákat ilyen-olyan pántlikákkal. Én azért ezt kétlem, de oké, tételezzük fel a legjobbat. A stadiont okosan hitelből felújította, aztán haszonnal vagy sem, visszapasszolta állambácsinak. Jól tette! Az up-nevelés viszont úgy nem az igazi, ha a tulaj csak azt nézi, a csapatai előzik-e az Mtk-t. Leszarom, hány bajnoki címet szállít az U-akárhány, csak évente legyen egy beépíthető ügyes gyerek, jöjjön ki 12 év alatt egy épkézláb balhátvédet meg csatár. És egy jó félév után ne tudják őket elcsábítani a zöldek vagy a matyók. Mert szerintem a nevelés is csak akkor járható út, ha egyensúlyban van az első csapat eredményességével, hisz az a legfontosabb. Ezt az egyensúlyt meg kb. csak a bajnokság évében sikerült összehozni, de még akkor is leraboltak minket Botkára, Prosserre a még nálunk is NER-ebbek. Ezzel a kör bezárult, amíg csak egy rivális nb1-es profijait is tömik állami pénzből, addig tömjenek minket is, fintorogva elfogadom.

            1. A nagy probléma ott van az okfejtéseddel, hogy miket nem “tömnek”, csak fenntartanak. (ki tudja, meddig? Pl. a következő gazdasági válságig?

              1. Ezt szerintem még korai kijelenteni, majd 2-3 átigazolási időszak után. Azt ne hidd, hogy nekem tetszik, ami folyik NER-szinten, csak szerintem nincs más választás, be kell állni a sorba. A szép tisztességes halált senki nem választja

    2. Értem én, hogy ő hogy értette, meg hogy amit mond, az elvileg ránk nézve is “pozitív”, mégis, valahogy röhejes/elképesztő ezt így leírva látni.
      “minden rendben van itt”: 25 ezer jurós fizetések, meg “tehetős”, kiemelt klubok, mint Fardi, Fehérvár, Felcsút. :)) De legalább mi is csatlakozunk végre. :) Hát nem tudom, lehet, hogy nehéz lesz fenntartani a lelkesedést.

    1. Nagyon remélem, hogy összejön neki a lengyel szerződés, betartva a fokozatosságot nagyon jó helyre kerülne és ha itt is úgy produkál mint eddig, akkor sokkal nagyobb esélye van egy nyugat európai bajnokságba igazolni.

    2. Thibby azt duruzsolta itt pár hete, hogy a héten ( max jövő hét elején ) bejelentik Marci érkezését..

        1. Sztm. egy gyenge lengyel csapatnál sokkal jobb lehetöség a honvéd ahol szeretik és számíranak rá.

  3. Valóban nagyon kiabrándítóak a számok, lőttünk egyáltalán gólt a 16-oson kívülről?

    1. Ugyan már, annyira jók vagyunk, hogy minden akciót a gólvonalig viszünk… :)

    2. Banónak sült el egyszer a lába. Másra most nem emlékszem.

  4. KAC100 nagyon jó ötlet, köszönjük és kitartást valóban hozzá! Öröm olvasni!

  5. Tömösvárit is jól elzavarták a 0 KKaposvárbol…Több akadémistát a csapatba!:)

    1. Damme…
      Jegyezzük meg a nevet, Highlanders ötödik nickneve az oldalon…

        1. Látom, nektek meg sikerült az akadémiai rendszer lényegét megragadnotok.. :D

          1. Nem a lényegét, az “eredményességét”… Hogy ma nincs senki, aki miatt ki kell menni egy up-meccsre, mert meg kell nézni. Mint valamikor Gyimesit vagy Kovács Kálmit…

            1. Igen, de ez nem a Honvéd-akadémiájának a problémája, hanem a magyar focié..
              A Honvéd akadémiájából azonban az utóbbi egy-két évben 4 játékos volt a válogatott keretben.
              Rájuk épülve pedig nyertünk egy bjnokságot.

      1. Szerintem te is változtathatnád a nevedet, mert ezen a néven már unalmas vagy.

  6. Szendreit klónozzuk 3x! Megvan a belsö középpálya! Soltész-Tömösvári elöl! Berlát azonnal a kapuba! Na és persze Supka Mestert el is felejtettem!:):)

  7. Folyik itt vita az utánpótlásról meg tetkóról zseléről . Nekem ezzel az a problémám , ha ezt az időt gyakorlással töltenék lehet vinnék valamire és utána mehetne e tetkó ! De még csak reménységek előbb bizonyítani kell aztán arcoskodni . Ja aki már bizonyított ritkábban arcoskodik .Én még nem találkoztam olyan edzővel aki egy tehetséges gyereket ne játszhatott volna ,de be kell látni ez az edző már látott fiatal tehetséget közelről többet mint mi mindannyian! Én örülök , hogy van egy kompetens edzőnk ezzel nem leszek népszerű de ez nem érdekel .

    1. Ez egy ilyen populista megjegyzés volt részedről, aminek se füle, se farka.
      Fingod nincs arról, hogy ezek a fiatalok mennyit gyakorolnak pluszban és mennyit nem, csak jól hangzik innen távolról fikázni őket.

      Nem mellesleg a tetkó, meg a hajzselé pont olyan játékosoktól jött divatba a fiatalok között, mint David Beckham, meg Cristiano Ronaldo, a tetkóban meg Messi is jártas és a hajfestésben is. Szóval, ne erre élezzük már ki ezt, mert ez egy nagyon felületes buta komment így.

      Ami az edzőt illeti, hogy mennyi tehetséget látott, nem tudom, de ennyi erővel akkor Vierchowodnak kellett volna a legjobbnak lennie, hiszen ő valódi zsenik között forgolódott – mégis egy csapnivaló edző volt.
      Sajnos, Sannino szintén nem áll túl magas szinten.
      Nem ettől függ egy edző tehetsége.

      1. Fingom sincs ez igaz mennyit edzenek ! Sajnos nem biztos ,hogy bennuk van a hiba.A kiválasztásnál egy halom gyereket felvesznek akik nem odavalók . Természetesen ez igaz az összes többi akadémiára is . Vierchowodnak más volt a problémája . Mellékesen én már láttam olyan gyereket aki a szemem előtt játszott 2 évig elvitte a Bayern München és meg mindig ott van . A tehetséget akaratot felismerik!!! A többi előbb után hazatér .

        1. az akadémián hetekig nézi a gyerekeket 6-8 szakember. nem a kiválasztással van a baj.

          1. Én is inkább a közegben látom a problémát. Pl. alig játszik huzamosabb ideje magyar fiatal az nb1ben.

            1. A fujcsútban van egy nagyon fiatal! Hirtelen nem tudom a nevét, de ha jól emlékszem 17 éves a srác és hihettlen fizikuma van.

          2. Akkor nem értjük egymást össze raknak egy 22-és keretet amikor nincs 22 egyformán akadémiára való játékos .Erdekes módon minden évben minden akadémián elindul minden korosztály ,ha még tízet alakítanak akkor is . Hurrá ennyi tehetséges gyerek van .

            1. Ezaz, itt a lényeg! A Horvátoknál meg van a Dinamo… és ott van minden tehetség.

      2. Tény, hogy az akadémián akkor gyakorolhatnak és annyit, amennyit csak akarnak – egyéni mentalitás kérdése csak. Illetve az is – és főleg az – hogy mennyire megy el a szekér a 14-15éves gyerekekkel és szüleikkel, ugyanis már itt megkörnyékezik a portugál,francia,angol menedzserek Őket hihetetlen ajánlatokkal. És innen egyenes út vezet a hajzseléig, tetkóig, etc..

        1. Ez külföldön is így van…
          Példa: A srác játszott a 2018-as Puskás Suzuki tornán, ő lett az MVP.
          (A tornáról a szakértők három játékost emelték ki tehetségként, őt, Némethet és… .Cipfet!)

          Ő a legújabb, 17 éves brazil tehetség, akiért a Real most fog 70 millió eurót fizetni:
          – szőkére festett
          – zselés haj.
          17 évesen… Nem ez a magyar foci problémája.
          https://uploads.disquscdn.com/images/184bd21e2de3a4bb5d044c609a91f68c9721ba6ddcf156d97a506a46a3677df5.jpg

          1. A probléma, hogy ott a zselé meg a melír mellett/mögött akarat, eltökéltség, MUNKA is van… itt csak a melír!

            1. A jelenlegi fiatalok közül a legtöbb már keményen dolgozik, ha beszélgetsz utánpótlás-edzőkkel, ők ezt tanusíthatják. Májer, Banó, stb. ezek rendszeresen csinálnak külön edzéseket.

              1. Szerintem nem is tudod miről beszélsz!
                Az én korosztályom (40 leszek idén), nem kellett külön edzés… Mentünk a suli után a térre minden nap. Anyáink meg lejöttek a térre, hogy húzzunk már haza. Na ez a különbség.

                1. De Sanzi, megváltozott már a világ! Ilyen grundok ma már nincsenek!

                  1. Vannak… ott van most is, az a grund, ahol még Horváth Feri is lejárt… mindegy is, csak most üresen kong, pedig még a betont is lecserélték fasza gumira… nem kicsit jobb!
                    A többi grund is ott van mind Kispesten! És néhányon még műfüvet is találsz azóta, mégis a 35-40 évesek töltik meg hétvégente, nem a kissrácok!

                    1. Gyerek egy se a grundon mindenki a legmagasabb szinten nálunk csak akadémista van .

                    2. De ez már nem a rendszer hibája, hanem a szülőké, rohanó világé, OKOSTELÓ, SZÁMGÉPEK, PLAYSTATION, XBOX… sorolhatnám. és a Buta TV-k agysorvasztó műsorkínálata sem segít sokat. retekklub jár abban az élen… az meghogy a legnézettebb, az mindent elmond a jelenlegi világról.

                    1. Hozzánk tényleg beállt sokszor egy haverom muterja. :) Mondjuk ő korábban profi sportoló volt, hiányzott neki a mozgás.

              2. a mostani U15ös csapatból van 7-8 kiemelkedően tehetséges srác, meglátjuk mi lesz belőlük…

                1. A sormintát látva 6 eligazol… a maradék kettő meg zselézi, melírozza a haját, kivarratja magát és leszarják az edzőtermet, a Gym -et.

                  1. De ezt te honnan tudod, hogy leszarják?? Látod, ellenőrzöd?

                    1. Látom az eredményt, a produktumot… Nézz meg egy Belga, Német, Francia fiatalt. És ne a szinesbőrűeket! Mind izmos a maguk korához mérten, és a magyarok??? tisztelet a kivételnek.

                    2. Szerintem meg pont ez az általad meg a Highlanders által képviselt hozzáállás miatt tart itt a magyar utánpótlás, ami mindenhol tükröződik.. Például, hogy milliárdokat dobunk az utánpótlás-nevelésbe, mégsem a saját srácainkat játszatuk, hanem Nigériából akarjuk hozni a fiatalokat…

                      Most tényleg egy színesbőrüt hasonlítunk össze egy magyar sráccal???
                      Még genetikailag is igazolt, hogy a feketeafrikaiak genetikailag az izmosodás tekintetében jobban állnak, pl. a vörösvértestek magasabb száma miatt.

                      Egyébként a német Dárdai Palkó mennyivel izmosabb Cipfnél? Ő elvileg a német iskola terméke..

                      https://uploads.disquscdn.com/images/006ae9718cd52c1a149dab8aa0f14248e9544771993e9698743e72b32aa9953f.jpg

                    3. Ez két évvel ezelőtti fotó… kicsit sem övönaluli!
                      De láttad őt, hogy játszott akkoriban?
                      Cipfnek le kellene futnia a fél mezőnyt a súlya okán… ezt láttad már tőle? Dárdaitól csak ezt láttam, meg a labdaügyességet! Koordinációt, automatizmusokat! Tudod mit jelent az? Jól hangzik, de illik érteni is amit írok!

                      Egyébként meg miért is jó példa? Pont most kukázza ki Klinsi! Mert, ha egy olyan példát írtál volna aki azóta már válogatott meghívót is kapott volna… pl. Sané, na ő jobb példa lett volna, hogy ne igazold a hülyeségedet.

                    4. Övön aluli? :D :D
                      Dárdai Palkó pont két évvel idősebb Cipfnél!!!

  8. Na, ez a százéves oldal fasza lesz.
    Egyébként a kispest100.taccs.hu-n 30 év múlva tuti, hogy bajnokcsapatról fogunk olvasni. Remélem a csak.taccs.hu-n is, de előbb. :)

    1. Én nagyon szeretem Hanta munkásságát, de szerintem hiba “csak” egy blogoldalra lementeni ezeket, szerintem inkább kellene egy olyan emlékoldal, mint a tempofradi, ahol nagyon sok értékes sporttörténeti anyagot lementettek.
      Ilyen kéne a Honvédnak is.

      Plusz kéne a Honvéd Wikipédia oldalát angolul is alaposan kibővíteni…

      1. Gondolom ez pont ilyesmi lesz.
        A wikipédia bárki által szabadon szerkeszthető, akár el is kezdheted. ;)

        1. Mivel történelmi anyagokat kellene feltenni, ezért Hantáéknak most nagyon adná, hogy feltegyenek oda pár dolgot, ha már amúgy is történelmi dolgokat dolgoznak fel

          1. Egyből munkát is adsz nekik… időbeosztásod van már kész számukra?
            Álj be a sorba, és ne csak dobálózz a szavakkal.

  9. Lenti vitához, követtem a fiatalok teljesítményét az nb2-ben, kettőt érdemes kiemelni:

    – Májer Milu (1999): Több lehetőséget kéne kapnia az nb1es csapatban, nem igazán értem, miért lett elmeszelve a nyáron az olasz edző által. Csatárként talán nem a legjobb megoldás, de szélsőként, vagy belső középpályásként ugyanúgy kitanulhatja a szakmát, ahogy Baráth és Nagy Geri az évek alatt. Lelkes, szereti a klubot, vétek lenne elpazarolni szerintem, benne én Banónál többet látok.
    – Soltész Dominik (2001): Vitán felül komoly tehetség, két gyönyörű gólt lőtt (nem egyet, mint ahogy a hivatalos oldal írja), adott egy-két gólpasszt is, de nem állt még össze a játéka és nem tisztult le, hogy mely támadó posztokon lenne a legjobb. Nagyon technikás, jól lát a pályán, átlagon felüli a rúgótechnikája, de sokkal agresszívebben kellene támadnia az ellenfél kapuját és sokkal góléhesebben kellene a kapu elé érkeznie akár fejjel is. Sokszor a helyezkedések és a beadásokra való érkezésekre még mintha nem koncentrálna, nincs meg még benne az az ösztön, hogy minden meccs, minden percében, minden helyzetből gólt akar rúgni, ami nagyon fontos lenne. A kis gólokból is építkezik egy játékos mentálisan, önbizalom tekintetében. Pozitív, hogy ösztönösen jól passzol, ami szerintem az évek előrehaladtával és a rutinnal jelentősen javulni fog. Szerintem ő már tavasszal készülhetne a nagy csapattal és kaphatna is lehetőségeket. Szerintem ő ezzel az nb2es félszezonnal megelőzte Cipf-et és Banót a fejlődésben.

    Herjeczki eléggé körön kívülre került, pedig tavaly minden meccsen kezdő volt a Gyirmótban. Szerintem ő, Erdélyi Botond, Stoia és Berla már nehezen fognak visszakerülni az első csapat közelébe. Kovács Nikolaszról nem írok, őt láttátok.

    1. Most akkor a közeg tehet róla vagy a játékos ,hogy nem támadja elég elszántan az ellenfél kapuját és nem koncentrál eléggé ?

      1. Bizonyára a magyar fiatalok egytől-egyik szoliznak, diszkóznak, tetkóznak és ez a probléma.
        Igaz, hogy sem Májer, sem Soltész, sem Herjeczki, sem Erdélyi nem tetkós, nem is zselézi a haját, arra sem emlékszem nagyon, hogy diszkóból küldtek volna fényképeket tömegével, de valószínűleg a magyar gyerekek ilyen genetikai hibával születtek és még véletlenül sem az a hiba, hogy a klubtulaj és az edző inkább beteszi a menedzser által hozott tucatliger külföldit, akinek a fizetéséből övé így tíz százalék, meg inkább beteszi az idősebb játékosokat, mert leszarja, hogy hogyan fejlődik a magyar futball a következő tíz évben.. A szurkoló is hibátlan, teljesen magától értetődö, hogy be sem áll egy fiatal, máris megy a “mit akar ez”, “nincsenek izmai”, “tetkós, szolis hülyegyerek” duma..
        Tiszta sor.

        1. Te egy akadémista vagy? A fentebb említett nevek aranyos rendes srácok de ez az NB 1-hez kevés ! Nem lehet ott megtanulni focizni . A szurkoló jó mérkőzést szeretne látni de gyámoltalan gyerekeket az up-ban lehet nézni . Az első csapatba oroszlánok kellenek ,persze jó lenne Kispesti de kevés az esély. Egy biztos a tehetséget nem lehet lefolytatni .Aki alkalmas lesz játszani fog .

          1. Szívemből szoltál.
            Valakitől hallottam, hogy egy focistának 10000 óra labdásgyakorlat kell… talán ennyit, lehet tévedek, de pl. Bárányosnak, Détárinak az már a grundon megvolt! Az edzés nekik már az extra volt.
            A maiaknak, meg CSAK az edzés a foci. Slussz.

            1. A probléma nem a 6000-10000 óra henem az ,hogy milyen alapanyagba teszik azt a rengeteg időt ?

              1. Szerintem nem az alapanyag a gond. Menny el egy két Bozsik tornára! Olyan kissrácokat láthatsz, hogy egyből Messit látod szinte bennük. De tényleg sok a szupertehetség. Labdaügyesség, finesz, testbeszéd… Az már más kérdés, hogy hová tűnnek 14 -15 éves korukra.
                Mi is emberből vagyunk, csakúgy mint a Német, Holland (a fehérekre gondolok). Az akarat, meg a hozzáállás. Na az a döntő!

                1. Ebben van az egyik probléma mi kreatív emberek vagyunk de nagyon könnyen feladjuk az álmaikat . A gyerekek ügyesek de nem kitartóak és azt a pluszt amit a többiek hozza tesznek mi nem.

                  1. És itt jön be a szülők pedagógiai érzéke. Nem bántani kell, hanem simogatni. Nem az edző a hibás, hanem menny fel, próbáld újra, gyakrolj. Na az már nem.

        2. Igazat kell, hogy adjak neked egy dologban ez az izomzat ,de lenne egy kérdésem Nagy Ádám melyik akadémián nőtt föl ? És hogy került a Seria A-ba ? Na nekem ezt jelenti a tehetség az akarat és a kurva nagy szerencse mert azt a faktort is figyelembe kell venni .

        3. De te azért kicsit se sarkítassz.
          Egyébként meg amit írsz, az egy marhaság!
          Mert, Gazdagot mikor is kívánták ki a csapatból mert akaratgyenge, vagy nem jó a fizikuma… mert most ez a téma, nem a tehetség kérdése!
          Gazdagot azért padoztatta volna sokmindenki, mert a gól… az nagyon sok mindent meghatáros a posztján, de azok a kritériumok, amiért pl. Cipfet ekézzük (szerintem is istenáldotta tehetséggel van megáldva), azokban Gazdagban nem volt soha se kérdés! Amikor bekerült, rohadt fiatalon már volt izom, volt fizikum, volt akarat, volt elszántság… és ez látszott is minden megmozdulásán! Ezeket látod pl. Szeretőben, Cipfben?
          Majerben látom mindet, de sajna ő meg tehetségben nem olyan szerencsés, mint mondjuk Cipf… dehát az a fránya akarat…

          1. Szerintem ha most lenne 19 éves Gazdag, őt sem tennék be. Akkoriban az Öreg kiadta az ukázt, hogy tegyék be a fiatalokat és nem volt más, azért kezdte játszatni őket (Bobál, Koszta, Gazdag) Rossi.

            1. Ebben teljesen igazad van de mire vitte a másik kettő ? Semmire Gazdag tudott élni a lehetőséggel a többiek azt hitték már sztárok .

              1. Szvsz Koszta a managerk és Hemi áldozata, Remek volt a Kövesdben… az ujpest már hiba volt tőle. Ment volna várdára, ahogy mindenki várta, dehát a pénz, csillogás. Én őt még nem írnám le.
                Bobál meg… benne volt a félszezon Vicc Csapatában, hiszen lőtt három gólt… ;D

            2. Koszta egy vagy két szezon kisvárdai NB2 vel a hátamögött jogot formált a berakására, Gazdag mindenben megfelelt az NB1 re, Bobál… azok csak max 5-10 percek se voltak. Benne nem volt akkor több!
              Gazdag ma is megkapná, Snyibá se VAK!

                  1. Szerintem gerrison Davidra gondolt, hiszen Ö volt a masik standard U21-es jatekos a bajnoki evben Gazdag, Zsoter es Koszta mellett….

          2. Neked ez az izomzat a mániád? Ember, ez nem amerikai wrestling, nem is pankráció!
            Alap dolgokkal nem vagy tisztában a foci kapcsán… Például, hogy izmot építeni 20 éves korig nem ajánlott, mert lemerevedhet tőle a mozgás…

            Joao Felixért pár hónapja fizetett ki az Atletico 110 millió eurót, pedig Joao Felix hasonló poszton játszik, mint Cipf és Cipf hozzá képest egy izompacsirta:
            https://img.bleacherreport.net/img/images/photos/003/823/279/hi-res-c7f8d89263391ac85b25a98d6a8e4b10_crop_north.jpg?h=533&w=800&q=70&crop_x=center&crop_y=top

            1. MUHAHA… Röhögök … nekem nincs szemem? Pont Joao Félixet hozod példának! Muhaha. Te nem vagy normális. Nézd már meg a izom/zsír százalékát! Vicc vagy.
              Csak a képet nézdmár meg! Te látod a nyakát! Az csak a vázizomzatára ad némi támpontot… Nem vagy ép!

              1. Hihetetlen makacs vagy!
                Ja, igen, Cipfen hatalmas a zsírszázalék :D :D
                Mutatok neked valamit (ezer másik példát is írhatnék), vegyük például a bokszot, a nehézsúlyú bokszot, ahol az erő és a nagyság ezerszer fontosabb, mint a fociban, a fordulékonyság, a sprintek viszont csak nagyon kevéssé,így nincs súlykövetelmény.. (Nyilván a fociban afordulékonysághoz minél kisebb súly és nem nagy drabális izomzat kell, mert minél nagyobb felsőtestet kell cipelnie a térd és bokaízületednek, annál sérülékenyebbé és lassabbá válsz…)
                A jelenlegi legnagyobb bajnokot mutatom meg neked 20 évesen egy képen, aztán megmutatom neked most, okés:
                20 évesen Anthony Joshua és 30 évesen Anthony Joshua:
                http://img.over-blog-kiwi.com/1/18/57/55/20190226/ob_f0b93d_111-copie-11-copie.jpg

                A kettő közötti különbség -a hormonális változások mellett – abban áll, hogy fiatalon különösen nem szabad semmilyen sportágban drabális izmokat felszedni, mert lelassul és darabos lesz tőle a mozgás, ami egy egész karriert végleg elcseszhet! Úgyhogy, amit mondasz, az kifejezetten veszélyes… De biztos jobban tudod te ezt az akadémia vezetőinél
                Nézd majd meg egy testépítő mozgását, olyanok, mint egy robot, kb. egy kis bokszoló is simán szétkapná őket.

                Amit írsz, azért is hülyeség, mert az akadémia első generációinál még pont az volt a kritika, hogy a nagyobb darab gyerekeket képezték ki (pl Vólent), akik aztán később ezzel semmire sem mentek.

          3. Emlékezzünk amikor Bobál a Suzuki kupán gólkirály lett ! Aztán ugyan ott Morata is ! És tessék most egy csapatban játszanak ,Ja nem .Pedig a Bobálok sosem voltak csenevészek.

            1. Remélem láttad a különbséget! Szerencsére a helyszinen láttam. Morata… aztakurva milyen játékintelligenciát mutatott… Olyan labdanélküli mozgások, összjáték, labdaügyesség! Bobál meg. Iszonyat nagy szerencsélye volt, de Wolfsburgban bizonyított…

              1. A különbséget most látom ! Akkor óriási gólokat lőtt Bobál is és azóta se. Senki nem akadályozta meg a fejlődését ,gondolom én .

                1. Nagy gólokat igen, de ő már akkor egyből sztár volt és csak a rinyálás ment, hogy miért nem kezd, ahelyett, hogy inkább dolgozott volna szerényen, csendben… többre is vitte volna.
                  Détárinak nem volt szégyen két évig padozni… Bobálnak? Az 5. meccs után már kérte Hemit, hogy adja kölcsön. Akaratgyenge, jellemtelen srác!

        4. HA ez tényleg így van (tulaj? menedzser, edző sápja), akkor az nem csak a fiatalok miatt maxigáz. Az azt jelentené, hogy a “tucatligerek” közül se mindig a legjobbak játszanak. Alap, hogy a lehető legjobb csapatnak kell játszania. A magyar foci hosszú távú érdekeit nézve nem egy olasz (vagy tökmindegy, ugandai vagy magyar is lehetne, lényeg hogy profi) vezetőedzőnek, meg egyetlen klubnak kell feláldoznia az eredményességet, azért hozzon megfelelő szabályokat az MLSZ! Vagy érje meg az akadémiára épülő klubkoncepciót építeni. És ez az akadémián is múlik. Addig is, ha Szendrei jobb Kesztyűsnél, Cipf Moutarinál, nyilván játsszanak ők! De a magyar foci érdeke szerintem az, hogy a fiatalok ne lombikban cseperedjenek, ne csak azzal követeleljenek helyet maguknak, hogy magyarok és fiatalok, hanem legyenek jobbak a tucatligereknél. Itt jön be, hogy ennek az eldöntése (ki a jobb? Bennük van-e kakár középtávon nagyobb perspektíva?) viszont nem lehet kenőpénz dolga. Biztos van itt, aki egy-két meccsnél többször látta pl. László Dávidot, szerintetek ő idővel végre megoldás lehet a bal oldalon? Neki nagyon szurkolok, habár nemrég ott lett egy jó kis magyar játékosunk Uzoma honosításával…

      2. Én nb1hez viszonyítva írtam Soltészról, hogy hova kell még fejlődnie, lentebb meg általános értelemben fogalmaztam.

  10. Nem értem ezt a Bíró Bencés okfejtéseket. A csávót eladta Hemi, ergo pénzt kapott a nevelésért, ott gyengének találtatott és aláírt egy magyar NB2 es csapathoz…
    Ezen mit kell siránkozni!

    Ebben tökre egyetértek Hegylakóval!

    A zselé, melír, tetkó az megy, dehogy magukra pakoljanak 10 -15 kg izmot… az már melós vazze…

    Láttott itt bárki Vasas meccset mostanság? Na ott lehet leszűrni a magyar fiatalok labdarúgáshoz való hozzáállását. Egy raklap vézna, izomkönnyű, de tetkós és melírozott faszkalapok tömege!
    20 éve szarrá gyaláztuk volna ezeket a TÉREN! Nemhogy az edzésen. Nézzünk már meg egy beépülő Forrait, hogy nézett ki, és nézzük meg ezt a Cipf gyereket… Sírok kínomban és nem a tehetségét vitatom, de jön a gyorsvonat és Cipf meg lekési még a csatlakozást is… elszalad sírva!

    1. A srác egy totál normális gyereknek tűnik, nem tudom, minek kell fikázni… Normálisnak tűnő, kedves barátnő, visszafogott srác.. nulla hajzselé…
      https://www.instagram.com/bencebiro/

      EGyébként le volt írva, hogy kifejezetten az MTK német (!!!) utánpótlás-edzőjének kérésére igazolták le…
      Ennyit a látatlanban történő fikázásotokról.

      1. Pontosan tudom kiről van szó! De már bocs, de értelmezed is amit írtam? Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy Bíró nem hozzánk jött vissza. Azzal sincs semmi bajom, hogy egy általunk kinevelt, de már réges régen eladott nem hozzánk jön vissza!
        Eppel se az MTK ba rohan… akkor most ő miatta meg a Hungárián sírnak?
        DEDÓ

        1. Szerintem itt arról van szó, hogy ti azt írtátok Hegylakóval (kevésbé ismert nevein Fogadoval, valakivel, Dammemal), hogy minek sírunk ilyen srácok után, kit érdekelt, hova ment, mert csak a hajzselé..
          de ez egy baromság! A gyerek teljesen normális, ha sz.r lesz, nem azért lesz sz.r, mert hülye a viselkedése, sőt…

    2. Azért az hozzátartozik, hogy Forrai akkor asszem a Leverkusentől jött vissza, és 25 éve is téma volt, mennyi izmot tettek rá. Ettől még a lényeget adom, nem tudom ez mennyire mai általános jelenség.

      1. Forrás nem volt kint két évet! Lehet, hogy tévedek és csal az emlékezetem.
        De akkor mondjuk Pisontra emlékszel, hogy nézett ki (akkor jött Nyírvalahonnan)? Nincs több érvem a témában.
        Bár a cigányok izomzatban fejlettebbek ezért írok még két nevet. Kovács Bélára, vagy Tóth Misire emlékszel??? Vagy Torhgelle Sanyira, aki második évében LIPCSEIT alázta! és nem csak a dumával, meg a köpésekkel (bár azzal is ;D).

        1. Leverkusenben volt egy bő szezont, és Dragóner hugát ápolgatta akkoriban..:)

          1. akkor jól emlékeztem, csakmert arra a kis időszakra hivatkoznak, hogy megizmosodott… egy év alatt nem lehet úgy kinézni!

            1. Két évig volt kinn, de nyilván nem csak ott izmosodott Szúnyugcsődörről Rambóra. Csak jeleztem, hogy Bundesligás háttér is benne volt nála a pakliban. Bicskei azt mondta róla, fizikailag fejlettebb volt a kortársaiknál, gondolom ezért is vitték a németek, meg a mentalitásáért, amit most annyira hiányolunk a gyerekekből

  11. Magán véleményem:

    Sokfajta szurkolótípus létezik három típusról írok .Van aki igyekszik minden meccsre kimenni legyen az hazai,vidéki vagy külföldi mérkőzés(ide tartozom 72-éve járok meccsre) Szurkolunk,hogy a szeretett csapatunk minél jobb eredményt érjen el az játszón aki a rendelkezésre álló játékos keretből a legjobb, legyen az fiatal vagy öreg.Vannak divat drukkerek akik ha megy a csapatnak akkor ki.ki mennek a meccsre.Ők azok mindent kritizálnak,mindent jobban tudnak,az egész NB1 egy rakás szar szerintük.És vannak a kedvenceim a fotel okosok (drukkernek nem nevezném). Csak ők értenek a problémák megoldásához,Hangoztatják a vezetőség még nem bizonyított,az edző nem ér semmit a fiatalok mért nem játszanak(az nem számít SAJNOS,hogy nem ütik meg az NB1 szintet). Ők akik elsőnek hagyják el írásaikat akkor ha a csapatnak gyengébben megy.
    SZABÓ TIBOR,

    1. Szerintem nagyon nem szerencsés ennyire kategorizálni az embereket. Ha jól emlékszem, akkor nem is olyan rég Hanta volt, aki kikérte magának, hogy valaki megkérdőjelezze Kispestiségét. Valahogy ennél a hozzászólásnál is ezt érzem. Ismeretlenül kérdőjelezed meg más “Kispestiségét”.
      Konkrétan:
      Akkor szerinted, aki nem jár ki minden meccsre, az nem szurkolhat tiszta szívből a csapatnak, csak divatból? Aki kijár minden meccsre, azok közül nincs olyan, aki mindig jobban ért másoknál a problémák megoldásához?

      Legyek akkor én a példa. Engem melyik kategóriába sorolsz?
      közel 40 éve szurkolok a Kispestnek/ nekem Honvédnak /. Soha nem laktam Kispesten, de még csak Pest megyében sem. Nekem a hazai meccs is idegenben van. Ezzel együtt soha nem szurkoltam honi viszonylatban más csapatnak. A Honvéd volt az első, és azóta is az egyetlen. Játszottam pl kispályán. Igaz amatőr, de szombati meccsek. Tehát esély sincs arra, hogy meccsre menjen az ember, mert nekem nem annyi, hogy átsétálok, vagy felülök egy BKV-ra. Nekem 100 kilométereket kell áthidalnom. Ez fizikálisan is lehetetlen, mert a meccs után már nincs annyi időm, hogy egyáltalán esélyem legyen akár az második félidőre odaérni. Ettől már divatdrukkernek számítok? (vagy azok, akik hétvégén is dolgoznak, külföldön élnek stb) Mert az első kategóriából már ki is estem. Tehát innentől, ha esetleg te kritizálsz, akkor az szurkolói kesergés, az enyém meg egy divatmajom okoskodása?
      Ha mindezek után a meccsek nagy részét otthon csendes magányomban, vagy haveri társaságban tudom nézni, akkor máris a kedvenceid között találom magam, és fotelokos lettem, akik nem is igazi drukkerek?
      Tényleg csak ez 3 kategória létezik? A szürkének csak tényleg 3 árnyalata van?

      De igazad van. Ha akar, vessen ki magából ez a közösség, mert nem vagyok ott a meccseken. Eddig sem miattatok voltam lélekben Kispesti és ezután sem az dönti el, hogy pl te mit gondolsz rólam. Legfeljebb elfogadom, hogy nincs itt helyem, mert a te/ti értékrendetek más. Ettől én még ugyanúgy fogok szorítani a csapat sikeréért (remélem még nagyon sokáig lesz rá lehetőségem), legfeljebb soha nem lehetek igazi szurker, csak max divatmajomig küzdhetem fel magam a fotelszurker szintről.
      Bár csak csendben jegyzem meg, hogy a te általad lenézett rétegre is ugyanúgy szüksége van egy csapatnak. Mert pl egy Reél Madrid sem azért szerepel sokat a tv-ben, mert 60ezren kimennek a meccseire, hanem azért mert világszerte milliónyian kíváncsiak rá. És lehet, hogy tv-s jogdíjakból nagyobb a csapat bevétele, mint a jegybevétel.

      1. Azt hittem az új évben nem folytatódik az árokásás, de elég végigfutni az elmúlt 2 nap termését, elszomorító.
        Egyszer már én is kifejtettem: mindenkire szükség van. Sokan nem jókedvükből nem tudnak helyszínen szurkolni, illetve emellett van számtalan egyéb dimenzió is.

    2. Szerintem inkabb örülni kéne annak, hogy vannak, akiket érdekel a Klub és a csapat és irnak Rola napi rendszerességgel.

    3. 37 éve tiszta szívből szurkolok a Bp. Honvédnak/Kispestnek, akkor is amikor a bajnoki címért küzd és akkor is, amikor a kiesés elkerüléséért. Gyerekeim vannak, hétvégén is többször dolgozom, 200 kilométerre lakom Budapesttől, ennek ellenére igyekszem minél több meccsre eljutni, nem tartom magam kisebb Kispest szurkolónak azoknál, akik minden meccsen ott vannak! És igen, amelyik meccsre nem jutok el, azt fotelből szurkolom végig!

      1. Nem megsértödni kell, hanem meccsre járni.
        Mindenkinek jobb!

        1. Járok meccsre, de nem annyit, amennyit szeretnék (a leírt okok miatt). Nem sértődtem meg, csak tényeket írtam le, és amennyiben tudnál szöveget értelmezni, értenéd, amit írtam, vagyis aki nincs ott minden meccsen, az is szeretheti annyira a csapatot, mint aki minden meccsen ott van.

    4. Szerintem egyikkel sincs semmi gond, legbelül teljes szívvel a Honvédnak szurkol mindegyik!

    5. Talán vannak azok a szurkolók is, akik olyan helyen dolgoznak, ahol a hétvége ugyanolyan munkanap, mint a többi. Előfordul, hogy neten is csak fél szemmel tudják nézni a meccset. Ehhez még bónuszban hozzájöhet, hogy nekik egy hazai meccs megtekintése oda-vissza 500 km megtételével jár, ráadásul nincs lehetősége csoportos utazásra sem. Ha fotel , hát legyen fotel!

    6. Nekem azok a kedvenc szurkolótársaim, akik egy-egy nekik tetsző vagy nem tetsző kommentből simán megmondják, hogy a másik mennyire ért hozzá, milyen gyakran jár – vagy nem jár ki, meg lassan azt is, hogy van-e tetkója és mi a kutyája neve.
      Csak azt nem értem hogy lehet, hogy szerintem akkor is egy rakás szar az nb1, ha kint vagyok, meg akkor is, ha nem. De valahogy mégis nézem, meg ki-kimegyek és a gyakoriság nem függ az eredményességtől. Ez melyik kategória?

  12. Szerintem, ha a fiataljaink az NB1-hez szoknak, akkor NB1-es játékosok lesznek.

    Biztos vagyok abban, hogy focizni azért csak tudnak valamit. Van 1 szint, amit akkor is el lehet érni, ha amúgy készség szinten nincs a vérében a foci. Márpedig egyáltalán nem olyan magas színvonalú a bajnokságunk, hogy ne lehessen felvenni a lépést. Továbbra is azt mondom, hogy nem lesz egyikből se (mininum) normális NB1es játékos, ha kéthetente 10 percet kap, vagy ha az NB2-NB3-ban más játékrendszerbe focizik a nullánál is alacsonyabb színvonalon. Nem tilos onnan se kitűnni persze, de szerintem abban egyet lehet érteni, hogy sok múlik a környezeten: ha több meccsen keresztül 1-1 félidőt kapnának, akkor nem az NB2-NB3 lötyögéshez szoknak, hanem szépen felveszik az NB1 ritmusát, ahol közepes tudásra már azt mondjuk, hogy “rendben lesz”.

    Májert bármikor visszahoznám. Jelent neki valamit a Kispest, egész jó felépítésű, mikor beállt pár percre, mindig ment mint az állat.

  13. Budapest Honvéd is Törökországban készül a tavaszi szezonra. Az
    edzőtábor január 10–19 között zajlik majd, és három felkészülési
    mérkőzés szerepel a programban.

    A Honvéd téli felkészülési mérkőzései:

    2020. január 12.: –Gaziantep FK (török)

    2020. január 15.: –Partizani Tirana (albán)

    2020. január 17.: –Hajduk Split (horvát)

  14. Németh Krisztián, Nikolics, Kádár mind arra várnak, hogy valaki orruk alá dugjon egy jó szerződést (csak szólok, hogy nehogy az legyen mint Vécseinél, hogy megelőztek bennünket mert nekünk ne jutott időben eszünkbe…)…

    1. Egyikkel sem lenne semmi problémám :) Szívesen látnám őket vörös-feketében.

    2. Egy Némó, Nikolics, Lanza csatársor elég mókás lenne. Rengeteg gólt lőnénk. Ha mindig csak eggyel kevesebbet kapnánk, akkor király lenne, de azért ez kérdéses. :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.