Mastodon

Öt éves a Craiova-Honvéd, a magyar sportdiplomácia totális csődje

Szégyen.

Napra pontosan öt éve játszották az U. Craiova – Honvéd 0-0 meccset, ahol aztán történt mindenféle, amit egy normális világban azzal büntetnének, hogy évekre kizárják a rendezőt, és minket automatikusan továbbjuttatnak.

Pláne, hogy Berzi Sándor, ez a csodálatos férfiú, ez az élvonalbeli magyar sportdiplomata 2006 óta az UEFA Etikai és fegyelmi bizottságának az alelnöke – és még mindig az. Ebben a valódi emberi héroszban, aki miatt Isten egyáltalán megteremtette a gerincet, hogy kiválhassék a tömegből, szóval ebben az erkölcsi példaképben nem volt annyi, hogy lemondjon, miután a bizottsága gátlástalanul kibaszott minket, mint a macskát szarni. Ugyan megbüntette a Craiovát, azonban közben precedenst teremtve kimondta, hogy

a biztosításért felelős szervektől érkező fenyegetés nem befolyásolja egy mérkőzés végeredményét. 

Vagyis ha csak úgy tudnak biztosítani a meccset, hogy azt le kell játszani, mert különben elszabadulnának az indulatok, akkor a pályán elért eredményt kell figyelembe venni, és még véletlenül sem kell vizsgálni a rendező felelősségét. Taps. Köszönjük, Sándor!

És történt mindez Mendelényi és Kun Gábor asszisztálása mellett, akik azért elég jó kapcsolatot ápoltak/ápolnak a magyar külügyminiszterrel, Szijjártó Péterrel. Emlékeim szerint egyetlen konzul se vigyázott ránk Craiován, pedig mostanában a külföldön kalandozó magyarok mérhető százalékát teszik ki a mindenféle konzulok és megbízottak, és arra sem emlékszem, hogy a közismerten Kispest/Honvéd-szurkoló külügyminiszter úr behívatta volna a slimfit zakója elé a budapesti román nagykövetet kicsit kényelmetlenül érezni magát.

A klub – ígérete szerint állítólag – fellebbezett, futott még egy kört szeptember közepén, azonban azóta mélyen kussol. Konkrétan ennek a fellebezésnek az eredményét sem tudtuk meg soha.

Ennyit ér a magyar (sport)diplomácia.

fotó: 1909foto

És ahelyett, hogy a szereplők csendben elsunnyognának, inkább a mellüket döngetik a tudatlan lakosságnak, hajolnak földig az utolsó lájkokért: én ekkora szurkoló vagyok („Köszönjük, Külügyminiszter Úr! Hajrá Magyarok! 🇭🇺🙏🇭🇺”), én ilyen remek sportvezető vagyok (Berzi Craiova után két héttel kapott tisztikeresztet!), akkora a siker, hogy adjuk az UEFA egyik alelnökét (Csányi), szuvelének vadunk, nekünk nem lehet diligálni. Kun Gábor eltakarodására három évet, Mendelényiékre pedig még ki tudja mennyit kellett, kell várni. Reméljük már csak napokat.

Berzi Sándor viszont túlél mindenkit.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||