Miközben rendesen esik az eső (mi mást tenne meccsnapon?), letudom egy hőbörgéssel Felcsútot

Felcsút – Bp. Honvéd @ Felcsút, 17h

Ez az a meccs, ahova ha elfelejtene leutazni a csapat, akkor a Mediterrán cuki előtt is össze tudsz kaparni tizenegy olyan embert, kissé kapatos szurkolót, akikkel szemben szintén kötelező elvárás lenne a győzelem. Felcsút az Felcsút, tudjuk miért.

Gyorsan essünk át a kötelező körökön, mert utána nem lesz poszt, van más dolgom is szombat délelőttre. Tehát: igen, Orbán, igen, Felcsút, igen, a modellt rühellem, igen, Szöllősi, igen, a seggéből, igen, nekem ne mutassák magukat az Erkölcs Bajnokainak, az Igaz Magyar Embereknek, ha simán kifosztanak haldoklókat, simán hazudják a történelmet, pedig alapból nem kameraképes futóbolondok, hanem értelmes emberek, és igen, simán behúznak bármilyen pénzt, amihez csak hozzá tudnak férni, és igen, nem írom le, hogy az orvosfizetések elől, vagy bármi elől, mert nem tartozik a tárgyhoz, a lényeg a felcsúti modell, ami úgy és olyan szinten undorító, amilyen úgyságot és szintet korábban elképzelni sem tudtunk volna. Köpni kell, pfüj. – persze nem amolyan bizottságosan, hanem tényleg, le a földre, egy jó hegyeset.

Valahogy így.

“Miközben rendesen esik az eső (mi mást tenne meccsnapon?), letudom egy hőbörgéssel Felcsútot” bővebben

Kulcsszavak mentén a Fradi ellen: elvárások, érdektelenség, tej, kenyér, valamint arról is szó lesz, hogy miért tisztelem a hatvanhatot

Bp. Honvéd – FTC @ Hungária körút, 19:30 TV: M4 Sport

Fura, de konkrétan semmi, de tényleg semmi várósság nincs bennem. Este Honvéd-Fradi a Hungária körúton, most délelőtt kilenc körül jár az idő, és jobban foglalkoztat a bevásárlólistám, és a lista tartalma, amivel mindjárt nekivágok a környéknek, hogy beszerezzek tejet, kenyeret, tonikot, kávét, meg egyéb apróságokat. Vajon mit felejtettem el?

Tényleg az van, hogy évek óta nem hoz lázba a Fradi. Eleinte csak érdektelenné váltak számomra, persze magamban simán ment a sz*rfradizás, a dallamotapadás az dallamtapdás, ráadásul azt sem utolsó, ha valamihez képest másnak érezheti magát az ember, mondjuk többnek, jobbnak, bárminek. Aztán jött az elmúlt fél-egy év, letettem az újságokat, letettem a mindennapok apróságait, maradtak a trendek, és kiderült, a Fradi ugyanúgy belesimul, mint a mátrai erőmű, a vidéki sajtó, a minket körülvevő valóság.

Maradt az alábukunk és kibekkeljük állapota.

“Kulcsszavak mentén a Fradi ellen: elvárások, érdektelenség, tej, kenyér, valamint arról is szó lesz, hogy miért tisztelem a hatvanhatot” bővebben