Rendhagyó módon már egy csörtével a szezon befejezése előtt elkezdjük az év eseményeinek felgöngyölítését, mégpedig a lehető legfájóbb statisztikával. A mindig nagy presztízzsel bíró, ugyanakkor még grafikon-gurunk, hanta által sem számon nem tartott Budapest-bajnokság ugyanis a 29. bohóczsúron, az Újpest elleni zakóval véget ért. Förtelmesen sokkoló adatsorok következnek, a hajtás csak erős idegzetű szimpatizánsainknak ajánlott.
Nagyjából a hét közepe óta érlelődött bennem ez a bejegyzés, az emelt szintű történelemérettségi (sicc!) szóbeli tételeinek átnyálazása ugyanis nem egy alkalommal heveny internetezésbe, a szezonösszefoglalók lehetséges tematikájáról való brainstormingba csapott át az elmúlt napokban. Egyik ilyen, pszichedelikus állapotban töltött pillanatomban ugrott be, hogy az ősrégi Stadion Futballidény magazinokhoz hasonlóan akár mi is összeállíthatnánk az idei idény Budapest-tablóját. Kicsit utánaszámolva kezdett körvonalazódni, hogy bizony nem mi vagyunk a képzeletemben már átadott, Elvis Presley-formájú Tarlós István-kupa várományosai, igazán azonban csak a ma délutáni tényleges tabellaszámolásnál állt el a lélegzetem. Következzék tehát a színtiszta igazság (aki nem akarja látni, kérem, halkítsa le a készülékét).
1. Ferencváros 8 5-0-3 15 pont
2. Újpest 8 4-1-3 13 pont (gk: +9)
3. MTK 8 4-1-3 13 pont (gk: +2)
4. Vasas 8 3-4-1 12 pont
5. Honvéd 8 1-1-6 4 pont
Honvéd-Vasas 0-0, 2-3
Honvéd-MTK 1-2, 1-3
Honvéd-Ferencváros 0-1, 3-1
Honvéd-Újpest 1-4, 1-3
Íme tehát a szomorú való. Négy pont. Egy győzelem és egy döntetlen.
Az igazat megvallva, az első két kör vereségei után már érezhettük, hogy nem fogja több ezer felspannolt szurkoló a főtéren, az Országalmánál, az Euro Parkban lévő KFC előtt vagy a Parlament kupolatermében ünnepelni a csapatot, de azért be kell vallani, iszonyúan kevés a négy egységecske. Talán még gombócból is. Az egyetlen szép „budapesti” emlékünk a Fradi idegenbeli legyőzése lehet, amelynek alkalmával az összes, nyáron várhatóan távozó R-betűs gólzsákunk betalált.
Illő azonban megtartani blogunk pozitív szemléletét. Ha más nézőpontból tekintünk az adatokra, akkor csupán egy régi – Morales óta különösen jellemző – betegségünk, a krónikus felpörgészavar ismételt előbukkanásának lehetünk tanúi, melynek tünetei a következők:
1.: A csapat jobban teljesít az aktuális dobogósok, élmenők, vagy bajnokok ellen.
Példák a tünet jelentkezésére: Ferencváros-Honvéd 1-3, Honvéd-Debrecen 1-0, Videoton-Honvéd 0-2, Honvéd-Paks 1-0
2.: A csapat gyengébben teljesít az aktuális kiesők, vagy a lesajnált, pénztelen csapatok ellen.
Példák a tünet jelentkezésére: Honvéd-MTK 1-2, Honvéd-Siófok 0-1, Honvéd-Szolnok 0-0, MTK-Honvéd 3-1 (jó példa még a 2006 őszi Vác-Honvéd 3-1, vagy a 2007 őszi Tatabánya-Honvéd 4-3)
E nyavalya egyébként összefüggésben van a Rob kollégám által már több alkalommal előcitált Kispest-faktorral, azonban talán valamivel összetettebb felépítésű kórokozó terjeszti, az ellenszert legalábbis Supka mesternek sem sikerült még megtalálnia. Mindazonáltal levonhatunk egy nyilvánvaló következtetést az előző szezon – sokkalta fényesebb – eredményeiből:
1. Újpest 8 6-1-1 19 pont
2. Honvéd 8 3-4-1 13 pont
3. Vasas 8 3-3-2 12 pont
4. Ferencváros 8 1-3-4 6 pont
5. MTK 8 1-1-6 4 pont
Honvéd-MTK 4-1, 1-2
Honvéd-Újpest 1-1, 1-0
Honvéd-Vasas 3-3, 2-2
Honvéd-Ferencváros 2-0, 0-0
Amennyiben tehát a budapesti csapatok jobban szerepelnek a bajnokságban ( az Újpest negyedik, az MTK hatodik volt tavaly), úgy mi is jobban muzsikálunk ellenük.
Végső konzekvenciánk így csupán ennyi lehet: hajrá, Budapest!
