1926 telét írjuk, a korona nevű fizetőeszköz végnapjait, az új pénz, a pengő eljövetelét. Alig fél éve, hogy az osztrákok és a csehek után Magyarországon is bevezették a labdarúgásban a professzionalizmus intézményét, így próbálva megállítani a mind komolyabb méreteket öltő játékoskivándorlást. A korábban amúgy is jelentősen főváros-centrikus magyar futballra az első komolyabb csapást az első világháborút lezáró békék mérték, aminek következtében egyrészt túlkinálat alakult ki a játákospiacon, másrészt egyre többen hallgattak a külföld hívószavára, és mentek el pénzért, nagyobb pénzért játszani. Az amatőrizmusnak, az álamatőr világnak leáldozóban volt, ha lépést akartunk tartani a többi nemzettel, akkor bizony nem maradt más út, mint a nyílt profizmus, a fizetett játékosok alkalmazása.
A döntés megszületett, az 1926/27-es bajnokságra már a korábbi amatőr liga tagjai által gründolt proficsapatok neveztek, először kiegészülve a vidéki városokkal. A profi első- és másodosztállyal párhuzamosan tisztán amatőr ligák is alakultak, valamint megváltoztatták a Magyar Kupa kírását, úgy, hogy oda csak amatőr egyesületek nevezhettek. A Kispesti AC is ekkor alapítja meg proficsapatát a Kispesti FC-t, hogy az jogfolytonosan, továbbra is tagja maradjon a mindenkori magyar bajnoki rendszer legfelsőbb osztályának, egészen 2003 nyaráig!
Korabeli csapatkép.
Balról jobbra: Weisz, Gulyás, Hungler III., Dudás, Ölvedy, Saguly, Fürstner, Szabó, Burger; (állók) Praszkó és Raix (ülők) [forrás: huszadikszázad.hu]
Az MLSZ – és ebben a vonatkozásban azóta is őrzi a hagyományait – már akkor sem állt a helyzet magaslatán, ugyanis a Magyar Kupa szabályzatát menet közben írta át. Az első mérkőzéseken még a Kispest profijai is szerepelhettek, és győzték le a kiváló játékerőt képviselő Szolnokot (4-1), Törekvést (2-1) és a Debrecent (2-1). Aztán jött a módosítás, és a Fradit, valamint a III. kerületet immár az amatőrök küldik haza egy-egy jól irányzott 4-2-es eredménnyel, hogy a döntőben a BEAC-cal, a Budapesti Egyetemi Athletikai Clubbal találják szemben magukat.
A döntőt 1926. december 8-ára írták ki, semleges helyszínre, az MTK Hungária körúti pályájára. Csekély érdeklődés mellett a találkozó 1-1-es eldöntetlennel zárult, ami után megismételt mérkőzésre kötelezték a csapatokat, immár a Postás pályáján, a Tattersaalon (Lóverseny tér, a mai Népstadiontól északra fekvő terület). Az első meccs számunkra sajnos egy igen kellemetlen meglepetést is tartogatott, ugyanis Raix II. Károly, a csapat jobbfedezete (és a kétszeres válogatott Raix Gusztáv testvére) már az első félidő közepén lábát törte, és mivel ekkoriban még nem lehetett cserélni, tíz emberrel kellett folytatnunk a játékot. A BEAC-nak így is csak a 82. percben sikerült egyenlítenie, vagyis közel voltunk, nagyon közel.
1926.12.08. Kispest – BEAC 1-1
Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz (máshol: Grollmusz) – Raix II, Gregor, Marton – Balogh, Juhász, Jurácska (gól), Heckl, Mátéfi (máshol: Mátéffy)
A második találkozóra is maradtak izgalmak szép számmal. Mai szemmel talán egészen elképesztő lehet, hogy az – újfent – döntetlennel záruló 90 perc után nem a jól megszokott megismételt mérkőzés következett valahol egy újabb pályán, hanem háromszori hosszabbítás, egész addig, amíg valaki nem nyer. (A büntetőpárbajként ismert istenítélet ekkoriban még ismeretlen volt, de érdekességként megemlítjük, hogy a hetvenes évekbeli bevezetésekor épp a Honvéd játszotta az egyik első olyan nemzetközi kupamérkőzést, ahol élni kellett vele.)
Hamar vezetést szerzünk, de a 10. percre már 1-1 az állás, és ez is marad a rendes játékidő végéig. Következik az első, ekkor még 2×15 perces hosszabbítás. A 100. percben újra vezetünk, de a BEAC megint egyenlít. Újabb hosszabbítás, ezúttal 2×10 percben, viszont ezúttal gól nélkül. Figyelem, már 90+30+20, azaz 140 percnél járunk!
És akkor elérkezik a 156., amikoris – idézem a korabeli tudósítást -: „Az utolsó 10 perc első fele a BEAC-é, a 6. percben azonban Szántó megsérül, leáll, a KAC ekkor felnyomul, Hidassy a kapu előtt megállítja a labdát, Heckl rástartol és berúgja a győztes gólt (3:2). A hátralevő négy percet elszánt védekezéssel tölti el a KAC holtfáradt legénysége és közben igyekszik megőrizni az eredményt.” (A hivatkozott forrás ugyan Heckl-t jelöli meg gólszerzőnek, mi mégis azt a Gregort tekintjük annak, akit a klubhonlap is említ. – szerk.)
Heroikus küzdelemben győztünk valószínűleg minden idők leghosszabbra nyúlt magyarországi tétmérkőzésén, először hódítva el országos jelentőségű serleget, hogy a későbbiekben ezt még további hattal, valamint 13 bajnoki címmel toldjuk meg – máig.
1926.12.19. Kispest – BEAC 3-2
Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz – Mádi, Gregor (gól, 156.p.), Marton – Borsos, Juhász (gól, 5.p.), Jurácska, Heckl, Mátéfi (gól, 100.p.)
~o~
Személyes megjegyzés. A kilencvenes évek elején, talán Esterházy Marci búcsúmérkőzésén lehetett, amikor az akkori klubvezetés mindenféle díjakat adott át a korábbi klublegendáknak, köztük az első kupagyőzelemből oroszlánrészt vállaló, és ekkor még élő Mádinak és Hektl Gyulának. Máig sajnálom, hogy gyerekként, hiába mutatott be nekik nagyapám, nem érthettem, nem foghattam fel mekkora legendák társaságában vagyok én, az aranyos, tejfölszőke kisgyerek. Amire viszont emlékszem, az a pillanat, amikor vonulnak le a kezdőkörből, miközben néhányezer szurkoló meghatódottan és szűnni nem akaróan tapsolja őket.
Ha valakinek véletlenül meglenne az a Kispest-Honvéd képes füzet (borítón Hamar Pilu az egyik arc), ami ezután jelent meg, és abból beszkennelné a képet, amin Mádiék vannak, azt mindenképp kitennénk. Sajnos hirtelen nem tudom az én példányom merre lehet. (Közben megtaláltam. Klikk a nagyobb képért. – szerk.)
(A teljes kiadványt hamarosan elérhetővé tesszük a Facebook-csoportunkban.)
