20, vagyis húsz próbajátékosnál tartunk eddig. Összesen 43-an léptek pályára az alig egy hónap alatt lejátszott 12 felkészülési meccsünkön. Lassan a kispesti öltöző egyre inkább kezd hasonlítani a Matthaus-éra tatai edzőtáborára, ahol bárki megfordulhatott, aki az NB1-ben magánhangzóval rendelkező nevet tudott beírni az igazolási lapjára, valamint Kapcsos Vince.
Legutóbb a szerb középhátvédnél, Trnicicnél, és az azóta leigazolt bosnyák csatárnál, Hadzicnál hagytuk abba a futószalagon érkező, de legalább felettébb gyorsan is távozó próbázók sorát, és mivel azóta eltelt nagyjából két hét, illendő újra felvenni a fonalat. Figyelem, a folytatás után olyan játékosokról lesz szó, akik valószínűleg soha többé nem fognak a Honvédban szerepelni! Felsorolásuk azonban fontos a történeti hűség kedvéért, hiszen egyszer, ha csak egy félidőre is, de megadatott nekik, hogy magukra húzzák a klubcímerrel ellátott mezünket.
Kezdjük mondjuk a Soprontól érkezett belső középpályással, Deák Mártonnal. Azon túl, hogy magas, tüsihajú (szinte kopasz) és, hogy mindig egy szürke garbószerű pólót vett a mez alá, nem sok minden maradt meg belőle. Mindhárom kváziirányítónk mellett kapott egy-egy meccset (Deák és Tisza Kálmán a középpályán – egész komoly történelmi tabló lehetett volna 140 éve), ezzel is erősítve az egyszeri szurkolók humoros összeesküvés-elméleteit: Deák azért játszhatott ennyiszer, mert Supka mester féltette a csapatának játékosait a sérüléstől, és inkább betett egy próbázót amolyan ágyúgolyó-tölteléknek. Más magyarázatunk nekünk sincs arra, hogy amit mindenki látott elsőre, azt miért kellett még kétszer megmutatni.
Navarrete, a chilei középhátvéd igazi talány. Deákhoz hasonlóan ő is három meccset tudott le eddig a felkészülésből, és bár a klubhonlap nem erősítette meg, a Nemzeti Sport szerint átigazoltuk a belga harmadosztályú egyletétől (valamint szigorúan állítólag: Marshallt adtuk cserébe), mert hiába az ügyes managere, a Manchester City fakójának edzésére még be tudta nyomni, ott azonban hamar kibukott a – Kispesten nem feltétlen problémás – lóláb. Supka kipróbálta már Debrecenivel is párban, az utóbbi időben azonban Bjelkanoviccal kezd, vagyis ha marad, a cserepadra igazoljuk.
Porcari, az argentin jobbszélső egy Pécs elleni félidő alatt győzte meg a szakmai stábot, így egy évig velünk marad, és a Győrtől kölcsönvett Ceolinnal közösen próbálják majd ellensúlyozni a Vietnámba kölcsönadott Abass fájó(?) hiányát. Egyébként egy alapvetően ügyes gyerekről van szó, nem kevés látványos dolgot művelt a szélen és egy-az-egyben, kár, hogy a beadásainak minőségéről eddig nem sokat mutatott.
Matias Porcari 26 éves argentin-olasz kettős állampolgárságú jobbszélső / támadó középpályás. Az elmúlt években hazájában a Belgrano de Córdoba, valamint Uruguayban a Danubio Montevideo és a CA Fénix egyesületeiben szerepelt. Házaló videója alapján amúgy szintén nem tűnik ügyetlennek:
Kuvaiti csatár! Merthogy a futball ugyebár a világ legnépszerűbb sportja, és az Antarktisz kivételével szinte minden országban van legalább egy igazolt játékos (ettől lesz ország egy ország!), így a mesés gazdagságú olajmonarchia, Kuvait keretében is. Ugyan nemrég volt a második csapatunkban egy hasonló nemzetiségű kapus, azért azt magunk sem gondoltuk volna, hogy Magyarországon, a góllövők földjén, ezen belül is Kispesten (Puskás, Tichy, Kozma, hogy csak néhányat említsek gólkirályainkból) valaha megfordul, sőt, hovatovább pályára is lép egy igazi kuvaiti csatár, név szerint Aziz. Aziz külsőleg amúgy erősen hasonlít Leandrora, azonban a belső (tudás) tekintetében pont olyan távol áll tőle, mint a műfüves edzőpályát szegélyező korlát. A félidőnként produkált egy, azaz egy darab szép labdaátvételét ha akarjuk, akár meg is tapsolhatjuk, de basszamármeg mégis egy NB1-es csapat keretéről beszélünk, és legalább ennyiszer a korlátról is remekül pattan vissza a laszti. Azt pedig, hogy a BKV ellen mutatott teljesítménye után még a Dunaszerdahely ellen is játszhatott, azt már nem is tudjuk hirtelen kinek a kontójára írni, de reméljük, legalább az a valaki elszámol a saját lelkiismeretével.
Méltó társa volt amúgy a lett Aleksei Alekseev, akire maga Supka mester mondta, hogy azon túl, hogy képzetlen, még lusta is. Megjegyzem Alekseev is két meccsen szerepelhetett, hiába látszott már az első után (egyedül mehetett, a labdát belevezette Vezér Ádiba, és ezzel le is zárta kispesti momentumainak sorát): kevés!
Tizennyolcadik a sorban a litván Vygantas Zubavicius néven illetett próbabalhátvéd. Novák Alexisznél továbbra is kérdéses, hogy műtét, avagy nem műtét, így a kényszer hajt, balbunkót kell szerezni, főleg úgy, hogy Gege valószínűleg középen fog kezdeni, maradt tehát az egy szem Hajdú, és a gyöngyszem Tchami a gyengébbik láb oldalán. Másfél meccset kapott, de az, hogy távolról hasonlít Hidvégi Sándorra, plusz ugyebár a közös poszt, szóval az is kevés volt együtt.
Váltótársa montenegrói és Marko Vidovicnak hívják. A Haladás elleni második meccsen játszott, többek egyöntetű elismerését kiváltva. A feladatát tisztességesen megoldotta, Nagy Dani, Sluka vagy Oross nem sok vizet zavart az oldalán. A támadásokba szintén tisztességgel bekapcsolódott, szögleteit jól végezte el. Supka mestertől kap még egy esélyt, szombaton kiderül megoldást jelent-e a hirtelen támadt hiányposztunkra.
Marko Vidovic egy 23 éves szerbiai születésű, illetőségét tekintve azonban montenegrói balhátvéd. Fiatal kora ellenére a legutóbbi idényekben közepesen vállalható kluboknál ücsörgött a kispadon: Szerbiában a Hajduk Belgrádnál, Montenegróban a kéziben erős Budocnost Podgoricánál, Cipruson az Anorthosis Famagustánál és legutóbb Bulgáriában a Levszki Szófiánál. Tíz mérkőzés fölött egyetlen évet sikerült zárnia, épp a számunkra legfontosabb 2011-12-est. Azt, hogy beérett volna alátámaszthatja a nagyjából két meccsenként begyűjtött sárgája, az viszont ellenérv, hogy mégsem maradt a Levszkinél. Egyelőre nem tudjuk hova tenni magunkban.
A Danilo, Torghelle, Zelenka, Abass távozása miatt meggyengült támadószekció egyik feltölteni szándékozott helyére a korábban már Magyarországon is megforduló román Bogdan Apostu érkezett legújabban. Az látszott, hogy a Hali ellen Hadziccsal jól megértették egymást, és mivel a stílusuk különböző, a jól kiegészítették egymást állító szerkezetet is le merem írni. Apostu valamivel robosztusabb Hadzicnál, megtartja, esetenként ki is harcolja a labdákat. Ha leigazolnánk, Délczeg mellett lenne még egy klasszikus(abb) célember a csatársorban, akire fel lehet lőni a labdákat, és aki megoldja addig, amíg felérnek a többiek.
Bogdan Apostut nem igazán kell bemutatni a magyar bajnokságot követő avatott lelkeknek, hiszen néhány éve már egyszer feltűnt Nyíregyházán (közel 70%-os gólmutatóval!), valamint néhány meccs erejéig Diósgyőrben is.
Az NB1-ből visszatért Izraelbe, majd vissza az NB1-be, hogy végül különböző romániai csapatoknál próbáljon gyökeret ereszteni az utóbbi két évben. Ha lehet hinni a wikipedia valamint a transfermarkt oldalaknak, akkor arra jutunk, hogy semmire. Egymásnak ellentmondanak ugyanis a tavalyi és tavalyelőtti idényére vonatkozó adatok: az egyik szerint játszott és gólokat lőtt, a másik szerint alig, és nem lőtt. Ha átigazoljuk, tavasszal megtudhatjuk, melyiknek kellett volna hinnünk. Vagy esetleg már most és a szemünknek:
A végére mindössze egy kérdésünk maradt: vajon mikor érkezik meg a jó előre beharangozott libériai Joel “Sunnyboy” Toé?
