Indítsunk a kötelező szabadkozással. A héten valóban, és persze az elmúlt másfél évhez szokatlanul, egyáltalán nem volt frissülés az oldalon, elmaradtak a szokásos hétközi egyéb-jellegű posztok, úgy tűnik, mintha nem csináltunk volna semmit. Ez persze nem igaz, vagyis igazából igaz, de csak részben. A háttérben nekiestünk olyan dolgoknak, amiket ha sikerül keresztülvinni a megfelelő fórumokon, akkor a jövőben kiszámíthatóbb, rendezettebb működést tudunk ígérni felétek.
Ez az egyik. A másik fele viszont a szokásos, vagyis, hogy alig volt időnk. RW elhavazódva, különböző mellékes feladatai (amit szokás az emberi létezés körébe sorolni normál esetben, ha az illető mondjuk nem blogger) viszik el az idejét, babarnak szintúgy, de ha posztszámarányosan interpolálunk, akkor neki még mi is elnézzük.
Most kicsit hiánypótlunk, mert gondolatunk volt, van és lesz mindig, agyunk folyamatosan a Honvéd körül jár, csak nem mindig formalizálódik mindez posztban.
Keretmustra
Nincs kapuskérdés?
Haladjunk szépen hátulról előre, ahogy az útvesztős játékokat fejtjük meg a Füles hasábjain. Sánta vagy Kemenes? A téli felkészülés vége óta valódi hitbéli kérdéssé nőtte ki magát a Kispest összeállításával kapcsolatos vitákban, hogy Szabinak, vagy Andrisnak kellene védenie?
Amennyiben csak a puszta számokat nézzük, akkor Szabi 13 mérkőzésen 16 gólt kapott (1,23 gól/mérkőzéses átlag), Sánta pedig 8 mérkőzésen 10-et (1,25). A kemény mutatók alapján nem lehet meghozni a döntést (ebben majd segítségünkre lesz a következő két napirendi pont), tehát marad az emocionális választás, illetve a kérdés elnapolása. RW szerint Szabinak kell a bizalom, és ha az megvan, kiugró teljesítményre képes. Nincs ezzel mit vitatkozni, csak hozzáfűzni, hogy Sántának nem kell? A labdarúgás jelenleg érvényes szabályai szerint a pályára lépő csapatok legfeljebb tíz mezőnyjátékosból és egy kapusból állhatnak. Valaki tehát mindig csere lesz. Babócsy és Supka mesterek úgy döntöttek télen, hogy Sánta formája jobb, ezért játszatták. Döntöttek, mert nekik viszont tényleg dönteniük kellett. Leszámítva azt a néhány oldalról érkező beadást, Andris remekül védett eddig, igazolva a döntés helyességét.
(Hon)védelem
Őszhöz képest ebben a sorban fedezhető fel a legkisebb változás. A nyáron visszahozott, és Hajdú Norbi helyét hamar átvevő Novák lesérült, posztjára télen mindenképp igazolni kellett tavaszra. (És igen, sikerült két mondaton belül mind a négy évszakot felsorolnom!) Vidovic eddig remek teljesítményt nyújt, és bár a Fradi ellen volt némi megingása, még azzal a teljesítményével is bőven az egyik legjobbunk volt, ahogy azt RW kollega meg is írta soros osztályozós posztjában. Lovric, Botis és Debi maradt.
Ősszel az én vesszőparipám volt, hogy a többségi gondolattal szemben hajózva, Debrecenivel kapcsolatban minden áldott alkalommal megemlítsem: kevés, Andris, ez így nagyon kevés, sehol az a korábban látott önbizalom. Sajnos tavaszra sikeresen átmentette a formáját, de, hogy mégsem hőbörgök – még az eredményeink tudatában sem – emiatt, az annak köszönhető, hogy láttam elég felkészülési meccset, és tudom, Navarrete vagy Bjelkanovic talán még kevesebb lenne ugyanott. Az egyetlen alternatíva Lovric, de őt azért luxus lenne elvinni a jobbszélről, ahol végre kivirágzott (jó, tudom, hetek-hónapok óta meg sem közelíti a tavaly tavaszi formáját), ahol végre van egy épkézláb szélsőhátvédünk, ráadásul a helyettesei (Baráth, Moga) mind akadémisták.
Erre a sorra tehát igazából nincs panaszom, minőségileg nem nagyon változott, ha rossza(bba)k vagyunk, akkor a választ nem itt kell keresni.
A gondok kezdete
Sajnos az a nagy harci helyzet, hogy ha a csapatról kell írnunk, akkor mindig és kényszeredetten ide lyukadunk ki: jelenleg nincs egy épkézláb és működő középpályánk! Továbbra is állítom, hogy egyenként akár még jók is lehetnek a játékosok, sőt, jobb napjaimon ezt az állítást még Tchamira és Hidire is képes vagyok kiterjeszteni, de együtt, úgynevezett sorként sehogy sem akarnak összeállni.
Tavaly decemberben feszegettük egy kérdést, miszerint Zelenkával, vagy nélküle? A probléma most talán még aktuálisabb, miközben a megoldásához már nem rendelkezünk Zelenkával. Akkor úgy tűnt, ha van egy kis ész és higgadtság a csapatban, akkor a játékunk is máshogy működik. Zeliben benne volt a szükséges kraft ahhoz, hogy a mérkőzés ritmusához igazítsa a csapat fazonját, ha kellett labdát tartott, ha kellett hosszan indított, és ha kellett, a kapu torkában védekezett. Jelenleg Gegének kellene ezt a feladatot ellátnia, miközben látjuk, egyáltalán nem megy neki. Gege egy remek adottságokkal megáldott spíler, oda és úgy teszi a labdát, ahogy akarja, csak épp hiányzik belőle az a többlet, amitől igazán jó belső középpályás lehetne. Nincs meg hozzá a tekintélye, ha össze akarnám egy jelzőbe sűríteni a mondandómat. Teszi a dolgát, simán elkaristol a védelem előtt, simán kiteszi szélre, futtatja a futtatandókat, de ennyi, és nem több. Szeretem Gegét, örülök, hogy a keretben tudjuk, de még jobban szeretném, ha végre megtalálnánk az igazi helyét a pályán. (Legutóbb felvetettük, hogy egy 4-2-3-1-es rendszerben lehetne ő a 2-esből az egyik. Mélységben játszva, hosszú labdákkal tömve a szélsőket.)
De – és félreértés ne essék – nem akarom Gegére kenni az egészet, mert ő csak az egyik láncszem volna a gépezetben. Nézzük például az Akassou helyére magát bejátszó Hidit. Akassouval ugyebár valami van, amit a klub ugyan nem kommunikál, de azért senki sem hülye, nagyjából sejthető az ügy háttere. Ő tehát kiesett a pixisből, hiába az NB I egyik legjobb védekező középpályása. Maradt tehát Hore és Hidi, ha ragaszkodunk a 4-4-2-höz. Adrián egész télen sérült volt, ősszel is jórészt csak az időhúzó és eredménytartó csere szerepét játszotta, tehát a halmaz egy főre szűkült: Hidi. Vagyis ennek a srácnak kellene megoldania, hogy stabilitást teremt a középpályán, labdát szerez a kaputól távolabb, megtöri az iramból érkező ellenfél lendületét, kisegít az emberhátrányos széleken. Mellékesen néha felér a kapu elé, megereszt egy-egy bombát (ahogy mondjuk Egerszegen). Figyelem, ugyebár továbbra is a jó Patrikunkról beszélünk.
És akkor menjünk tovább (úgy, hogy az imént csak leírtunk, nem érveltünk, nem fogalmaztunk meg javaslatokat, semmit) a szélekre. Ceolin és Tchami. Álompáros? Tchami az ami, ő maga a rögvalóság, nem kell senkinek sem bemutatni. Gyors, ügyetlen, buta, de mégis szerethető valahol. Ellenben távol áll az eszményi futballistáról alkotott álomképünktől. Igazából az átlagos futballistáról alkotottól is, de az más kérdés, hiszen 2012-t írunk a Magyar Bajnokságban és mi a Honvédnak szurkolunk, tehát milyen – ennél komolyabb – elvárásaink lehetnek?
Ceolintól viszont többet vártunk. A Zete ellen például egész parádés csatárjátékot mutatott be, egészen addig, amíg a labdát el kellett lőnie a háló irányába. Csak azzal volt gond. Vagyis hozta ugyanazt, amit Abass szokott: kapuig, helyzetig valahogy el, ott pedig az ordítót vagy a kapusba, vagy valahova a vakvilágba.
Felmerül tehát a kérdés: valóban rosszabb lett a középpályánk? Ami változott az csak annyi, hogy nincs Zelenka, mostanság sérült Németh Norbi, így az ész kiesett, mert csak és kizárólag Gege van ott. Ugyanígy változás, hogy nincs (és nem is lesz?) Akassou, be kell érnünk Hidivel, és/vagy Horéval.
Esetünkben egy blog felületén értekezünk, a blog posztjait olvasókkal beszélgetünk, így nyugodtan leírhatom a személyes véleményem, ami aztán vagy találkozik az olvasói gondolattal, vagy nem: határozottan gyengültünk! Gyengültünk, de nem létszámban, hanem minőségben. Ceolin és Faggyas/Délczeg talán együtt jobb, mint Abass volt egymaga; Tchami is megkapta a maga konkurenciáját Czár személyében; Hidinek ott van Hore, Gegének pedig – ha felépül végre – Németh Norbi. Fasza, csak épp nincs egy megnyugtató tartalék Akassou, és Zelenka. Ez pedig bárhogy is nézzük minőségi visszaesés, pláne úgy, hogy nagyjából egy naptári éven át viszonylag üzembiztosan működött az Abass, Zelenka/valaki, Akassou, Gege/Hajdú/Tchami középpályánk. Kár érte.
(Továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy meg kéne próbálkozni egy öt középpályásból álló rendszerrel, hátha a létszám képes lesz ellensúlyozni a minőségbeli változást, legalább addig, amíg összeérnek, és újra bevállalhatjuk a kétcsatáros játékot.)
A támadójáték
… mint olyan (per definitionem) nincs. Akarnánk, de nincs. Hadzictól én személy szerint el vagyok ájulva, mert belelátok valami olyat, amit szeretek egy futballistában, de ezek a folyamatos sérülései nekem is el tudják venni a kedvem. A lelátói átlagét pedig még inkább. Sokan annyit látnak, hogy jött megint egy szerb gyerek (aki amúgy boszniai), aki aláírt három évre, majd játssza a sérültet, baszik futballozni. Nagyon nem örülnék, ha nekik lenne igazuk, hiszem, Hadzic hatalmas értéke lehet ennek a csapatnak, mert
… nézzük meg kik a vetélytársai. Délczeg Geri az egyik legszimpatikusabb játékos jelenleg a keretünkben, de egyre inkább csak ennyi. Ősz elején játszott néha jobbszélsőt, tetszett az alázata, ahogy az ötösünkön belül csúszva-mászva kisegít, majd a következő pillanatban az ellenfél tizenhatosánál passzol a kapu elé. Most újra kipróbálta Supimester a szélen, és láthattuk, meg sem közelíti a tavalyi teljesítményét. Akar nagyon, mert ő is érzi, nem kicsit cinkes a helyzete, a küzdés csak ideig-óráig elég a kritikusok elhallgattatására, és hiába Szuribá buzdítása, valahogy nem akar kijönni belőle az, amit – még kitartva – mi is beleképzelünk. Nagyjából miatta merem(/merjük) állítani: sok lesz az a két támadó egyszerre, főleg úgy, hogy két formán kívüli játékos alkotná a sort.
Bozsó külön bekezdést érdemelne, de RW határozott prekoncepcióival ellentétben, én majd akkor szentelem neki azt a külön bekezdést, amikor a Kecsó elleni percein túl, további meccseken látom majd lebőgni. Egyelőre maradjunk annyiban: nem ő lesz a megoldás a kórosan gólszegény támadójátékunkra.
Erdélyi, Ceolin, Diaby. Az utolsó mentsváraink ugyebár ők lehetnek, mert több csatár nincs a keretben. Róluk annyit, hogy kanyarodjunk vissza az első napirendi ponthoz: nincs kapuskérdés? Ugye, máris teljesen máshogy hangzik a Szabi vs. Sánta problémakör.
Következtetés helyett
Nem irigyeljük Supka mestert. Komolyan. Télen szembesülnie kellett azzal, hogy a csapatának játékát erősen meghatározó játékosok közül távozott Danilo és Abass, körön kívülre került Akassou, hosszan sérüléssel bajlódott Kemenes és Horváth Adrián, továbbá elment két remek peremember (Torghelle, Zelenka), a kezdésre pedig lesérült Németh Norbi és Novák Alekszisz. A távozók pótlására mennyiségben megfelelően igazoltunk, a minőségi feltételeknek próbáltunk megfelelni, de hiába a több hónapos szünet, az összeérés valahogy nem sikerült.
Vagy csak most kerülünk a valódi helyünkre? Az ősz egy álom volt, amikor Fortuna vezette Danipaci lábait, és Klausmann Viktor pörgette Gege labdáit a kapu elé?
Ennyi van ebben a keretben? Adjunk még időt, vagy fogadjuk el a helyzetet, és rendezkedjünk be a verhető, de a bárkit megverő középcsapat szurkolójának állapotába? Vasárnap többet fogunk megtudni?
Féljünk, vagy reménykedjünk?
