Mastodon

Nyári szünet: első kibeszélő

Igen, eltűntünk kicsit, és igen, sajnáljuk. Negyedik hely, teljes csere előtt álló csapat, új edző, szerdán indult felkészülés, szóval lenne miről írni, ha lenne rá időnk és kapacitásunk. Szegény RW, ahogy szokta volt rendszeresen emlegetni, öltönyös yuppieként sajátos (szopó)rollerrel közlekedik a munkahelyváltás után, Babar vizsgázgat, Hanta pedig minden más, és még a gépe is meghalt a nagy hajtásban. Annyi remény azért van, hogy tegnap óta utóbbi (vagyis én) a Balatonon tengeti a napjait egy ideig, és ha ideje engedi, vagy nem gyárt éppen hajót, akkor mindenképp posztot fog írni a csobbanások közötti pillanatokban. (Innen is elnézést az irodákban, munkahelyeken, városokban maradt tömegeknek!)

Egy kibeszélőt azért kidobunk most, hogy legalább legyen hol és miről diskurálni, ha úgy adódna. A kibeszélő amúgy rendszeres valami lesz a közeljövőben, ha az időzavarunk továbbra sem múlik, illetve akuttá válik, ahogy azt a kedves Rajháty doktornénitől hallottam még társadalombiztosított időszakomban.

  • Elkezdtük a felkészülést. Két hét volt mindössze a pihenő, az EL miatt hamarabb kellett indítani. Hamarosan sorsolás, reméljük egy vállalható és közeli ellenfelet sikerül kifognunk. Hétfőhöz egy hétre, június 25-én minden kiderül. (Hanta amúgy örülne Durresnek, Vlorénak vagy Szkopjénak, mert a kérdéses napokon épp a környéken fog országlátni.)

  • A felkészülés elkezdéséről szóló hivatalos kommünikében van egy kép, ami legalább elgondolkodtató. Sánta ugyebár távozott, és Szabi mellett Iván futkorászik a centeren, vagyis vagy nincs még cserekapus, vagy Czuczi lesz az, de ő még szabadságon, esetleg Iván mégsem kapusedző, hanem reaktiváltuk? Lovric van, ennek örülünk, legyen továbbra is. Mellette Hidi és Fagyi várható volt, bár előbbinél el tudtunk volna képzelni egy kölcsönadást, ha már a klub nem ismeri ezt a jó szokást. A háttérben Vidó fejebúbja is kitűnik, de sajnos a kép felbontása nem a legjobb, így a többieket csak tippeljük, hogy kik lehetnek.
  • Givova. A képen már Givovában futkorászunk.
  • Külföldi próbajátékosok érkeznek majd az elkövetkező napokban. A hírek hat afrikairól és két délszlávról szólnak, szigorúan nevek nélkül, tehát káderezni sem tudunk előre.
  • Lesz három edzőmeccs, amiből csak az első időpontja ismert: június 19, 18 órakor a hátsó füvesen a szlovák Rimaszombat (MFK Rimavska Sobota) ellen.
kép: honvedfc.hu

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||