Hosszú hét van mögöttünk. Nehéz is, mert ha visszanézünk, hogy honnan indultunk, és mit jelent egy Pápa elleni vereség otthon, akkor fájhat rendesen a szívünk. RW és én is keseregtem egy sort, és minő meglepetés, ha nem megy a csapatnak, akkor hirtelen és egyszerre törnek felszínre azok a visszásságok, amik felett akár képesek is vagyunk átlépni, mert inkább örülni szeretünk.
Spirál. Egy nyamvadt spirál az egész. Nem elég a széteső csapat, a rossz játék, az eredménytelenség, még mi is basztatjuk a jónépet, miközben van ezernyi gondjuk, bajuk.
És hogy még ennyi se legyen elég, Milántól kaptunk egy vendégposztot, amiben egy teljesen más, de szintén sajátos problémára világít rá: a vidéki szurkolók sajátos helyzetére.
A hajtás után újabb valami, amin érdemes lenne elmeditálni a klubházban.
Vidékiként egy kicsit más szemmel látom a Honvédot. Persze ez nem azt jelenti, hogy én már keresem az ajándékboltban a 13/14 bajnokcsapat-pólót. A felnőttek szereplése számomra is siralmas. Ki lehet kapni, de nem így. Viszont erről előttem már szóltak eleget, hadd írjak egy kicsit másról. De előtte egy kis felvezetés.
Amint már említettem kívülről jövök, nem túl messziről. 70 km. Kocsival ötezer, diákkal blicc nélkül 2900. Ha ketten megyünk apummal, marad a kocsi, csak hát akkor valakinek kimarad a sör.
Vasárnap egyedül mentem, a klubkártya mizéria miatt egy órát vártam a jegyemre és még örüljek, hogy utánam romlott el a nyomtató…
Ez a felvezetés csak annak szól, hogy ha tehetjük, megyünk, várunk, fizetünk, csak, hogy lássuk őket.
A hétvégén rendezték a II. Honvéd- Merkantil Bank Kupát. Technikás srácok voltak egytől –egyig a pályán. Voltak, akik nagyobb mellénnyel jöttek, de hát azok sompolyoghattak is haza. A mieink hozták, amit várunk, bárhol, bárki ellen győzelmi esélyekkel lépjenek fel.
Viszont kérdem én, tényleg óriási dolog lett volna ennek a kupának a döntőjét vasárnap rendezni? A nagyok meccse előtt?
Iszom apumék szavait. Amiket mesél, olyanokat én sosem élek át magyar bajnokin. Viszont ott van a történetek között a főmeccsek előtti ifi meccsek. Már azokra is felmentek. Figyelték a tehetségeket, tanulták a neveket.
Én tudatlan, biztos nagy dolgokra vágyom. Nem úgy van az, hogy tessék -lássék, egy napon több dolgot. Hülye vagyok, hiszen ott a szép gyepünk is. Még a végén ezek a drága felnőttek nem tudnának egyeneset rúgni két pukli miatt.
Vasárnap hazaértem 11-re. Hétfőn pedig bekapcsoltam a tv-t és olyan focit láttam, amit itthon ritkán. Kár, hogy nem szurkolhatott nekik még több ember. Talán, ha ez lement volna a nagy meccs előtt, nem a „Hol a Kispest?!” rigmus szól, hanem néhányan elgondolkodnak azon, hogy Gyuri bácsi erre vár… Legalábbis reméljük.
Végülis mindegy, hiszen mi úgyis fizetünk. Egy vidéki meg ezt úgysem értheti…
Ja, és utólag is bocs, hogy ez a hét nem csak szomorúra, hanem erősen poszthiányosra is sikeredett, de mentésgünkre szóljon, hogy minden máson viszont ügyködünk serényen, és ami ebből rátok is tartozik az a frissen indult taccs.hu oldal.
