70 perc emberelőny nem kevés. Nekünk mondjuk nem is sok. Idén már másodszorra kerültünk ilyen szituációba, és ahogy a Vojvodina elleni kinti meccsen, úgy Diósgyőrben is gólképtelenek maradtunk alatta, miközben sikerült kapnunk egyet. Parádé.
Diósgyőrnek volt egy villámrajtja, majd a második félidőben öt jó perce, három ziccerrel, amiből kettőt világnagy mázlista módjára megúsztunk, egyet meg nem.
Ezzel szemben az egyetlen valamennyire helyzetnek nevezhető megmozdulásunk az első félidő hosszabbítására esett, de Testardi belegurította Radosba. Mellékesen ez volt a jó Emanuelle első kaput eltaláló lövése az NB1-ben. Nem egy Lanza a srác.
Szóval ismét kevésnek találtattunk, hiába a frissen bemutatkozó Daud (első félidő végén jött be Hidi helyére, Vécsei zurück vissza a középpályára), majd Job, akiről eddig semmit nem tudtunk, viszont most azonnal a kispadon kezdett, majd érkezett, hogy Vécsei újra elől találja magát (vagy nem, de negyed óra alatt nehéz volt rájönni, ki mit akar).
Amúgy nem mozogtak rosszul. Daud kissé vérszegénynek tűnt elsőre, de aztán nem húzta vissza magát, csinálta szépen a dolgokat. Az egyetlen probléma, ami nyilván nem az ő hibája, hanem a hülye igazoláspolitikánké, hogy ebbe a sorba pont nem egy újabb fiatal, tapasztalatlan, meccshiányos ember kellene, hanem valaki, aki szagolt már puskaport, van valami rutinja, hogy húzza magával a többieket. Talán akkor még az is kiderülhetne, amit Rossi váltig állít, hogy Testardi nem csak megüti, hanem meg is haladja a magyar bajnokság szintjét.
Job ennek akár meg is felelhet. 29 éves, állítólag az olasz kettőben edződött középpályás (ezt majd még lecsekkoljuk*, de most épp a Hungárián vagyok az MTK-Paks előtt, és tableton körmölöm ezeket a sorokat). Hajtani hajtott, agilisnak tűnt, de egyelőre ennyi, nem láttunk belőle túl sokat, addigra már teljesen szét volt zuhanva a csapat.
Godoy viszont egyre jobban tetszik. Második meccse, és bár kiszoptunk, ismét el vagyok ájulva tőle. Legalább is valamennyire. Végre egy olyan igazolás, aki nem csak képzett, hanem jó is, ráadásul folyamatosan meccsben volt, és nálunk sincs megszeppenve, azonnal felvállal mindent, amiket aztán kifejezetten jó százalékban old meg. Sajnos belőle csak egy van.
Akit még ki lehet emelni, ha van egyáltalán egy ilyen meccs után ennek értelme, az Nagy Geri. Ismét bizonyította, hogy a mérete ellenére nem eszi meg a nagy hal a kicsit. Agilis volt, bevállalta a párharcokat, rendre megjátszható volt, jól passzolt. Belé akarok látni egy új Sikesdit, és ezt képes vagyok magamba szuggerálni rendre, ha úgy adódik.
Ellenben a védelem, az valami nem tudom mi volt. Képesek lehozni 85 tökéletes percet, és sorozatban betlizni ötöt. Hogy lehet az, hogy Lovresz csak ennyi időre fájóan lassú, miközben minden más pillanatban képes helyesen felmérni a helyzeteket és jó döntéseket hozni? Hogy lehet, hogy pont ezekben a pillanatokban érkezik Ignja meccsenkénti egyetlen hibája, meg még egy szituáció, amit képtelen megoldani? És ha már ez van, akkor Boti miért száll be harmadiknak? Teljesen érthetetlenek ezek a megzuhanások. Lefogadom, az idén kapott góljaink jelentős százaléka egy-egy ilyen fura periódusra eshetett.
(basszus, néhány éve ezekre a pillanatokra mondtuk azt, hogy bundameccs, látványosan bundameccs. legyintettünk, dühösek voltunk, a képünkbe röhögtek. most viszont fáj, nagyon fáj, mert van valami szinte tökéletes, de legalább a feladatnak bőven megfelelő, és az nem működik flottul, ráadásul elég egy apró hiba, és máris mehetünk a levesbe)
Most nem jó. Az elmúlt években elszoktunk a hasonló, sorozatosan érkező megaláztatásoktól, kicsit el voltunk kényeztetve az azt megelőző évtizedhez képest. Nem akarom, hogy visszatérejenek újra azok az idők, nem akarom újra azt a kilátástalanságot, amit szegény Pölőnél, Sisa trénernél, nem akarok újra Palásthykat, Zsolnaikat, Adewunmikat, kínlódást, tizensokadik helyeket. Nem, abból kurvára és egy életre elég volt. Tudom, hogy ez sport, hogy valakinek kell a másiknál gyengébbnek is lennie, de nem akarom, hogy azok mi legyünk. Még egyszer és úgy, ahogy akkoriban, azt nem!
Rossi mister azt mondta, talán ő is olyan minőségű, mint a csapata. Okés, legyen. Egy edző általában annyit tud kihozni egy csapatból maximum, amennyi benne van. Ha sikerül teljes mértékben, vagy kicsit felette, akkor azt Mourinhonak, vagy Guardiolának hívjuk, ha pedig csak átlagosat, akkor jó edzőnek. Nem hiszem, hogy ebben a keretben annyire kevés lenne, hogy Rossi ne tudna egy átlagos valamit művelni velük. Rossi ugyanaz a Rossi, amelyik tavaly is Rossi volt, és bár kapott tavaszra egy Lanzát, akiről sokan elfogadják, hogy egymaga hozott fel minket a harmadik helyre (lehet benne valami, vele jóval bátrabbak voltunk elől), mégis azt mondanám, nem, az nem lehet, ahhoz kellett Rossi is, a csapat is.
Nézzük a változásokat: elment Lanza ugyebár, kár érte; elment Martínez, érte is; elment Mufi (jajj), Gege, Dél, Diaby, Odia és Tchami, akik alig játszottak tavasszal, tehát nagyjából kettő bukta (Lanza sem játszott minden meccsen!, ahogy Martínez is csereként indult az elején), és néhány peremember. Akkor mi a fene ez a nagy változás, összeomlás??? (Tandia szándékosan nem szerepel a felsorolásban, vele egyszerűen nem tudni, hogy mi van. Játszik, nem játszik? Kispesten van, vagy elküldtük?)
Nem értem.
* Thomas Job [transfermarkt, wikipeda (angol)] – olaszul sajna nem beszélünk, de van itt egy anyag, ami szerint tavaly júniusban az olasz szövetség 3 és fél évre eltiltotta. A google fordítójával bepróbálkozva valami sportfogadós cumóról lehet szó, de hogy pontosan mi, arra sansztalanok voltunk. Eszerint azonban felmentették, az indoklás persze megint olasz. Majd megtudunk mindent a hasonló témákra mindig vevő sportlapból. (hö-hö)
Más: zseniális, hogy a meccs másnapján, miután bemutatkozott a csapatban, szóval azután jelentjük csak be az új igazolást, aki már egy hete velünk készül. Minden tiszteletünk a Honvéd kommunikációs osztályáé, kommunikációs stratégiájáé.
fotó: mti/Vajda János
