Már a meccsen nyilvánvaló volt, aztán a végkifejlet ezt még inkább aláhúzta: tisztán kirajzolódnak az a pontok, melyek az utóbbi hetek sikereit megalapozzák (erős párhuzamot mutatva a 2013 tavaszi nagy meneteléssel). Nem kell itt extra megfejtéseket keresnünk, elég csupán visszanézni saját sirámainkat év elejéről: nincs góllövő csatár, nincs elöl tapasztalt, labdatartó ember, a középpálya átjáróház, a védelemben a tavalyi kulcsemberek betliznek. Nos, e hibapontokat kezdtük felszámolni, vagy legalábbis mérsékelni az elmúlt hetekben, és fehérvári sikerünk okai is vastagon az ebbéli előrehaladásunkban keresendők. A megszokott értékelő jellegű posztunkban így most is az embereken való egyenkénti végighaladás helyett inkább ezen fejleményekről elmélkedünk, kiemelve random ismét egy-két játékost, akikről bővebben van mondanivalónk.
Javuló védelmi forma: már többször leírtuk, hogy Ignja mester visszatalált az elhagyott útra, az utóbbi hetekben Lovrics is hozza a megbízható arcát. Ők ketten tegnap előtt is oroszlánrészt válalltak a sikerből (bár Sandró beállása után leizzadtak rendesen), és szerencsére most Szabi sem betlizett mögöttük. Alcibiade egy-két kivételtől eltekintve hanyagolta hülye labdavesztéseit, az első gólban pedig kulcsszerepet válallt, King pedig elképesztő arc, olyan mint a korai Dobos, vagy Nagy Geri: hatalmasakat küzd, sokat hibázik, de szinte rögvest javít, viszont erősebb csapatok ellen nem az igazi a védőjátéka, labdavesztései gondokat okoznak. Ezt persze rögvest cáfolhatom is, hisz pont a Fradi ellen radírozta le Waalportot, és a sóstóiban pedig a végén három pontot ért eddigi legjobb kispesti szólója. Mégis azokkal értek egyet, akik őt középpályán, a jobb oldalon, Job cseréjeként látnák szívesebben, de Rossi máshogy látja, és úgy tűnik, neki van igaza.
Már a beszámolóban is pedzegettük, hogy a tavalyi szezonhoz hasonlóan az évkezdeti variálásokat követően Rossi ismét beállt egy alaptaktikára, ami picit más, mint a tavalyi, de abban egyezik, hogy ehhez is kőkeményen ragaszkodik a maestro. A defenzív élét tekintve rendesen megerősített középpálya, azaz a 4-3-3-mas felállásunk középső triója mára csak védekező (vagy megengedőbben: védekezőbb jellegű) arcokból áll, Hidi csak rombol, bár egyre többször és bátrabban kísérletezik indításokkal is; Godoyban van előre-fantázia, de egyelőre ő is inkább marshalmufi-zik, biztosra menve, a kaposvári és válogatottbeli hosszú és pontos keresztlabdáit kissé hiányolom; Nagy Geri pedig a supkai 2011-es tavaszi debüt támadójobbszélsőjéből lett végleg át (vagy vissza-?) képezve szűrő/ütköző embernek, amit egyre jobban csinál, és benne az a remek dolog, hogy a támadóvénája sem lett kiölve, gondoljunk csak relatíve sok góljára (tavasszal Debrecen, Eger, most Vidi), melyek nemcsak szemfülesek, de szépen kivitelezett lövések, ráadásul Geri nagyon érzi az összjátékot Vécseivel, Holenderrel, Vernessel. Riszpekt! Hidit is kiemelném még egyszer e sorból. Kis társaságunkban rendre az a szereposztás, hogy én védem, a többiek ekézik őt, és a kommentelőink között is megfigyelhető ez az 1:4-hez arány. A sok, részben jogos kritikában viszont nagyon is benne van a reflex, kicsit olyan ez, mint a Metallica sztorija: a kilencvenes évek közepi Load/ReLoad korszak idején tőlük elforduló rajongók csalódásuk okán azóta csinálhat bármit a banda, csak szidják az egykori thrash-bálványt, noha pl. 2008-as utolsó albumuk egy az egyben a ’80-as éveket hozta vissza kiváló minőségben (OFF: igaz pont eredetiségének hiánya és rajongók felé való megfelelési kényszer miatt én azt sokkal kevésbé becsülöm, mint a sokat szidott Load érás opuszokat) – azaz tehetnek ők már bármit, az „áruló és pénzéhes” zenekar maradnak sokaknak. Patriknál is ezt látom, felejthető első két-három idénye úgy beleégett a szurkerekbe, hogy ma már azt se veszik észre, hogy Hidi is hozza azt az egyre biztosabb és sallangmentes szűrést, amit mondjuk Marshal vagy Akassou is megtett. (Benji vagy Milinkovics sose lesz persze a srácból, de pl. Horváth Adriánt simán túlnőheti, a pintérzoltáni karrier is ott figyel benne). Szóval türelem és nyitottság, amit javaslok, és lesznek még szép meglepetések Hiditől felénk.
A másik döntő faktora a recens sikereinknek a standardizálódó taktika mellett a kispadnál keresendő. A kispadnál, ami bizony meghosszabbodott. Az év eleji, „épphogy kiáll a csapat, a padon meg 6 akadémista” felállás, bár fiatalokat kultiváló hozzáállásunk miatt örömteli volt, csak épp nem sikeres, a tapasztalatlan juniorok nem tudtak meghatározó szereplőként beszállni, vereségre állás esetén nem tudtak plusz lendületet adni, Kozma vagy Prosser ideje majd 2-3 év múlva jöhet el. És bizony látványos volt, hogy a tavaly már be-bepróbálgatott Vernes, vagy Holender sem bírta még el hosszabb távon a nemhogy kezdő-, de húzóember címkét amit Rossi kényszerűen rájuk oktrojált: a kecsói, vagy a hazai pápa elleni meccsek szomorú mementói e korai túlvállalásoknak. Nem pusztán a kezdő pozícióról beszélek, vigyázzunk, hisz Filip most is kezdett és milyen hasznos megmozdulásai voltak! De más a helyzet, ha a csaptban van melletted 3-4 olyan ember, aki átsegít a holtponton, ha esik a teljesítmény, mintha 18-19 évesen neked kell átsegíteni a többi még nálad is fiatalabb srácot vagy a nálad idősebb lámereket. A már egy vagy két éve stabilan kezdőként edződő Vécsei és Baráth mellett (de emlékezzünk Debrőre, Torghellére vagy Hidire, hány idény kellett, hogy stabilak legyenek…2-3-4…). Ritka az egy év alatt alapemberré váló ember, régbbről is csak Bárányos, Németh Norbi, vagy Vadócz rémlik, kb korosztályonként egy ember….
Nos itt jött be az örömteli változás. Daud és Job fékezett habzású diósgyőri debütje óta egyre stabilabbak: Daud személyében megvan az új Martinez, gyors, rafkós, amúgy semmi extra, szóval tiszta Leo II; Job pedig valóban egy rutinos, kissé szürke spíler, de tapasztalatából adódóan egy megbízható átlagot hozó, labdát tartani és megjátszani képes arc, kellett előre, mégha a középcsatár kényszerposzt nem is fekszik neki mindig, ő jobbszélen lehetne -és lesz- az igazi. Godoyt már dicsértük többször is, nagyon kellett középre stabilizátornak, és a variálási lehetőségek is nőnek vele a középpályán, Diarrát cserének szorítva vissza, amire jó megoldás is a mali középpályás – kezdőként én annyira nem kultiválom szürke és keveset vállaló attitűdje miatt. Perea lehet az ékköve igazolásainknak, remekül kezdett, persze a folytatás lesz a lényeg, beszürkül-e, a lassúsága dominál -e majd, ami miatt kikezdi a lelátó, vagy remek helyezkedésével és technikájával berobbantja magát a szurkolói szívekbe egy 2010-es évekbeli ében Sasuként? Jobb lenne a második forgatókönyv, de még ne kiabáljuk el, annyi csalódás-sztorit éltünk már meg Kispesten!
Annyi viszont elvitathatatlan: jó volt nézni Székesfehérvárott, ahogy végre nem rutintalan fiatalokkal és a Testardi/Mancini duóval „van tele” a pad, hanem igazi cserejátékosok ülnek rajta, akik bejőve tényleg lendíthetnek is a szekéren. Persze a másik oldalra se essünk át, jó lenne, ha Rossi továbbra is figyelne arra, hogy ahogyan tavaly Holendert és Bobált kezdte beépíteni, most Csábinak, Prossernek, Lőrinczynek (!!), Botkának továbbra is adjon negyed órákat, húsz perceket, hogy tavaszra vagy jövő őszre meglegyenek azok a következő Holenderek, akik akkor már kezdőben is bevethetők! Főleg a védelemben nem mer a srácokhoz nyúlni a mister, de Bobál jegelése is kissé érthetetlen elöl, mégha most csatárposzton túlkínálat is van. Ne feledjük: fegyelmezett taktikája , jó húzásai mellett Rossit azért kedveljük, mert eddig jól építette be az ifjoncokat. És nyilván az a véglet se jó, hogy csak ifikkel állunk ki, mert abból az lesz, amit augusztus elején láttunk, azért az se jó, hogy most meg az új légiósok miatt elfelejtjük a „kicsiket”. Középút, aurea mediocritas, amit kérünk, és most kissé optimista vagyok, mert Rossinál hosszabb távon eddig valahogy mindig kiegyenesedtek a dolgok. Hátha most is így lesz!
Fotó: focimagazin.hu.
