Igen, ez a meccs pont olyan lett, kell-e írnom egyáltalán valamit erről többet? Hanta emlékezetes beharangjában már pedzegette, hogy mindig unalmas, mindig tré és mindig iksz, és ez tényleg így van, hát pont az első csakblogos meccsbeszámolónk a legjobb példája ennek, nómen est gólem, de az elmúlt hetek győzelmei, a tavaszi 2:1 emléke persze hogy arra sarkallta vörös-fekete szemüveggel és csőlátással elvert elméinket, hogy bízzunk egy sikerben! És a sors furcsa játéka miatt egy ideig úgy is tűnt, fohászaink meghallgattatnak. No de azért Honvéd-Győr a Honvéd-Győr, hogy koppanjunk – az axiómák ezért axiómák, a novemberi eső ezért hideg (nem csak Axl Rose óta) és egy random Martinez ezért érkezik a 84. percben. Így megy ez.
Hosszú és pihenős-fürdőzős hétvégén voltunk túl, melynek egy csodás lezárását adta volna egy Győr elleni siker, de az amúgy is hangulatdeficites Bozsikot sajnos még inkább megnyomta a több órás esőfüggöny által távol tartott, még kitartó szurkolók hiánya, és mindez bizony nem a feledhetetlen katlan-élmény irányában hatott. Én magam azért nem voltam rossz kedvű, velünk tartott ugyanis a már e blogon is többször emlegetett Doki, aki 1-2 évente kijön megnézni második kedvenc hazai csapatát, meg úgy anblokk jól érezni magát másfél órára barátokkal, borzalmas hazai ipari sörrel és fékezett habzású korzós beszólásokkal dúsított estét kérve, amit rendszerint meg is kap. Most ráadásul bejósolt egy 1:1-et is, hát fene a nagy ráérzőképességét.
Hanta tehát már szombaton prejudikált egy ultimatívan nézhetetlen futballélményt (összetett szavunk utótagjához tegyünk hozzá egy erős idézőjelet), és valóban, az első negyvenöt perc során csak annak örülhettünk, hogy Szabi többször is jól jött ki a kapuból, uralva a légteret, így van, ez a Kemenes Szabi az, akit piedesztálra helyeztünk tavasszal… ráadásul az első 45 percben egy, a másodikban pedig még egy bravúrt is bemutatott hálóőrünk, így a szokásos, ezúttal a 60. perc körül érkező “hihetetlen_nyugalommal_nézek_egy_felettem_átszálló_majdnemgól_labdát” jelenését is megbocsátottuk. Szóval Szabi az eddigi idei legjobbat hozta, de igazából rajta és a megszokott minőséget toló Ignján, és az ezúttal nem csak jól szűrő, de többször remekül indító és egy gólt erő suvasztást is prezentáló Hidin kívül nem nagyon indukált tapsot a csapat a lelátóról. (Még Nagy Gerit sorolom azért a jó teljesítmények közé, ő ezúttal is hozta a szépen, finoman, de egyre fejlődő formáját, illetve a valami hihetetlen formában kerülni látszó csöppnyi Uralkodó, aki pedáns szerelések sokaságával kergette őrületbe a vendégtámadókat).
A meccs első fele így inkább saját szórakoztatásunkkal telt, abban pedig sosincs hiány, ezért szeretek a srácokkal meccsre járni, mert egyik se normális, hol egyikükből, hol másikukból jön a pikírt hülyeség, és még egy iszonyat tré meccset is elviselhetővé tesz mindez, hogy az ember társasági életet él a korlátnál, és visszaidézi a tinédzserkor “annyira jó egy kicsit tét nélkül hülyülni” életérzését.
A második félidőre aztán Rossi menetrendszerű cseréivel (Job, majd Perea Czukk) hirtelen a csapatot is mintha valami áramütés érte volna, Job mester remek felfutások sorozatát kezdte meg a jobb szélen, és ezekből második egy ihletett Perea-labdaátlépést követően Daud elé került, aki szépen passzolt a kapuba. “Abszolút feledteti a gyerek Martinezt” -örvendeztünk egymás közt, mire Pinyő rögvest pályára is küldte az emlegetett argento-olasz oriundit, Doki barátom pedig gondterhelten jegyezte meg 5 perc elteltével, hogy Leo folytonosan üresen áll, ebből baj lesz. Előbb azonban egy újabb remek kombináció az ETO tizenhatosánál, Perea ismét főszereplő, végül mellédurrantunk, ezért nagy kár, pedig a játék már több, mint bíztató…
…de mit érünk ezzel, ha előbb egy szabadrúgást még megúszunk, azonban rögvest utána a helyzet nélküli Győr helyzet nélkül találja meg egy lecsorgó labdával Martinezt és exünk a léc alá heggeszti a remit eredményező gólt. Nálunk már Vernes is pályán, talán ha Rossi kivár és inkább Godoyt küldi be, jobban levédekezzük a zöld-fehéreket, de fociban sincs ha, marad az iksz, noha a végén még Hidi vagy Bálint melléver egy egészséges lövést. Kár.
Solymosi rengeteg szidást kapott a meccsen, és bár hozta a szokásos érthetetlen ítéletekkel tarkított átlagformáját, nem őt kell ekézni (magához képest nem vezetett rosszul, mindkét oldalra tévedett). Itt nekünk kellett volna jobban felmérni az erőnket: ha enyit bírtunk, akkor védekezzünk ezerrel a 80. perc után, ha viszont még van szufla, akkor viszont határozottabban támadjunk, a helyzeteket pedig rúgjuk be. Nem örülök az iksznek, hisz az MTK ellen rendszeresen rollerezünk, utána a DVSC is lutri, és bár persze akár mindkét meccset behúzhatjuk, az is lehet, hogy… hogy nem, akkor meg méginkább hiányzik az itt elhullajtott kettő. Mert bár a bajnok ellen (lehet, hogy gyenge ez a Győr, aktuálformáját tekintve, de azért itthon erős csapatnak számít, bárennyire is bullshit ezzel takarózni) szereztünk egy pontot, ez a meccs nyerve volt a második félidőben. Vagy egy jel volt ez, hogy ne szálljunk el várakozásainkban sem az elmúlt hetek eredményeitől? Meglehet, ebben is van valami – a focisors mindent kiegyenlít, minden csapatot helyére tesz. Nem tudom. Kíváncsi leszek az MTK ellen, nagyon igaz, hogy az a meccs az évvégi helyezésünk szempontjából fontos értékmérő lesz.
A meccs végén a sajtón még meghallgathattam Pinyőt, amint kifejti, hogy volt egy gyenge 15 percük az első félidőben, de ezt leszámítva végig domináltak, sok helyzettel, hát nem tudom, Rossi a végén kérdezte is, mit mondott a kollega, majd válaszomra csak annyit jegyzett meg: más meccset nézett a győri mester. Ezzel nem tudok vitatkozni. Ezek után már csak a csuromvizes kabátos, ázott hazaút volt hátra, egy vidám Dokival, akinek a korlátmenti hangulat ismét tetszett, a még mindig Pintért szidó Faterral, és a csöndben elköszönő kellemes fociidővel, mely helyett idén előszőr jött be a későőszi-koratéli ótvarság, mintegy ráfordítva minket a Bohóc őszének célegyenesére, a gyapjúzoknik, kesztyűk, forraltborok és gőzölgő ajkak világára, mielőtt téli álomra küldjük a csapatot.
Addig viszont még van négy bajnoki. Hogy megalapozzunk a reménybeli extra tavaszt, most nem szabad idejekorán kezdeni ezt a téli álmot.
Fotó: 1909foto.hu
