Gyűlölöm őket. De tényleg. Miközben imádom őket, és azt is tényleg.
Az van, hogy a kecsói bloggerek régi pajtások, imádni való figurák, nem tudok rájuk úgy tekinteni, hogy az általam egyik leggyűlöltebb csapat szurkolói. Mert a KTE-t gyűlölni kell, igaz, mostanság ez az érzet is foszlóban van.
Mert egyszerűen már vicces, hogy képtelenek vagyunk elverni őket az NB I-ben. Ilyen egyszerűen nem lehet, pláne nem egy Honvéddal. Hagyjuk most a történelmet, mert még most is áll, ha egy csapat elégséges számú mérkőzést játszik egy másikkal, akkor legalább egyszer biztosan nyerni fog. A nagy kérdés azonban, hogy esetünkben mennyi az elégséges számú?
Tizenegy már lement, tehát minimum tizenkettőben kell meghúzni a határt, és legfeljebb a végtelenben. Vagy messzebb. Esküszöm, a Barcelonát elkapnánk három számjegyű meccsből legalább egyszer, nehogy már a Kecsó tizenegy (darab) fölött tartson minket. Ez elképesztő, teljesen tudománytalan, valamint elfogadhatatlan, és amúgy is abcúg lilák, mert ezt a csúfságukat se felejtsük el.
Legalább Szavke nem játszik ellenünk. Egyszer már majdnem elkaptuk őket itthon, de akkor a végén jött Szavke (vagy Csordás). A tavalyi 1-4 volt a másik mélypont. Mi sorra nyertük a meccseket, a Kecsó szar volt, Tököli sérült, vagy eltiltott, és amúgy is hiányzott a fél csapatuk, meccset sem nyertek hetek óta, erre a Bozsikban 1-4. Szavke azon például lőtt egy kurva nagy dugót. Ádám haverom meg nyert egy valag pénzt legális sportfogadáson. (Elmélete szerint, ha ebben a párharcban minden a Honvéd mellett szól, akkor nyer a Kecskemét.) (Elméletem szerint: mindenképp nyer a Kecskemét.) (Rossi szerint: ha egyszer hozunk egy ikszet, megvan az év végi bronz.)
Mellékesen amúgy imádom Szavkét, meg a játékát.
Most viszont lehet esélyünk! Október-novemberben bebizonyítottuk, hogy tudunk sorozatban meccseket nyerni, azóta viszont döntetlenek, meg vereség, és a kupában a hülye Pécs. Szóval nem vagyunk épp a csúcson, nem mi vagyunk az esélyesek nagyon, de azért valamennyire igen. És ebbe már lehet kapaszkodni.
Meg abba, hogy kicsiFilippinnyó nem sérült meg nagyon kedden, amikor 20 perc után le kellett kapni a pályáról. Akkor Rossi kezdőként számolt vele, és a mára fixnek tűnő Job mellett kizavarta a szélre csinálni valamit. Vagyis a mister bízik benne, tehát mi is úgy fogunk tenni.
És akkor még nem is beszélem az isteni Pereáról. A habkönnyű léptű balettosról, aki úgy táncolt át az egész ligán, és mindenki máson, hogy meg sem állt a szívünkig. Szerelmesek vagyunk Edixonba!!!! Reménytelenül és véglegesen, egyszerűen túl jó nekünk, hogy igaz legyen! A Pécs ellen bizonyította is, hogy gólt lőni bárki tud, de nagyot, és szépet csak ő. Ebből lett aztán a kapufája, és Gőcze bravúrja, amit csak Gőcze meg az avatatlan szem hihet bravúrnak, mindenki más pontosan tudja, az isteni Perea megnyilatkozását láthattuk plasztikus formába öntve.
A lényeg, hogy újra van középcsatárunk, akiért lehet rajongani. És akkor még ott van Daud, a liga 157. legjobb játékosa, aki mondjuk általában gólt lő, és az InStat mérései alapján kábé az egyik legjobb a posztján, valamint benne van a bajnokság TOP20 játékosában.
Jó lesz ez, történelmi az esély, hogy Kecsót verjünk. Kezdek hinni benne, bár RW szerint ha én hiszek valamiben, az már régen rossz, és még az ellenkezője sem jön be.
A végére azonban jöhet a legfájóbb pont: idén utoljára játszunk a Bozsikban! Tehát előtte Filléres, Guriga bármi, mert hely az van, igény is van, és ki tudja mikor legközelebb. Jövő héten még megyünk Pécsre kupavisszavágni, majd szombat este nyolcra Pápára idényt zárni (utóbbi remek túrának ígérkezik).
Búcsúzunk tehát a Bozsiktól már novemberben, hogy legközelebb valamikor január végén, mintegy két hónap múlva járjunk arra, valami sokadrangú csapat ellen a műfüvesen végigdidergett felkészülésire, mert azokat is szeretjük ám, sokszor magasabb rendű meccsélményt nyújtanak, mint egy-egy hullaszagú bajnoki a korzóról. (Akik februárban kint voltak a szakadó esős Veszprém elleni felkészülésin, azok tudják miről beszélek.)
