Már egy jó ideje mozgatta a kíváncsiságomat a KLTE, vagy teljes, polgári nevén a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület. Tudjátok, az, aminek Gyimesi Laci az elnöke.
Az megvolt, hogy szerveztek korábban Tichyről elnevezett kupát a környék iskolái számára, és a CSAK Karácsonyt is hozzájuk lehet kötni, de nagyjából ennyi. A közelmúltban azonban egyre inkább bekerült a köztudatba, hogy lesz a Fő utcában egy Kispesti Futball Ház, ami nemhogy nekünk nem volt sohasem, de legjobb tudomásom szerint, más klubnak, szurkolói szervezetnek sem.
Ezek után elkezdett izgatni kicsit az egyesület, mert ha valami idáig jut, akkor annak a létezés valamiféle csíráját azért illene felvillantania.
A Kispest-Honvéd Facebook-oldalra néhány napja kikerült egy felhívás, éves közgyűlést tartanak március 12-én a majdani Kispesti Futball Házban, ahová szívesen várják az érdeklődőket is.
Elmentem, mert miért ne, ráadásul vitt előre a kíváncsiság.
A rendezvény helyszíne erősen félkész állapotban is impozáns látványt nyújtott. Nagyjából látszódik már, hogy merre szeretnének elindulni, milyen jóságok várhatók benne. Állandó és ideiglenes tárlatok, klubhelység, egy terem, ahol előadásokat, kisebb rendezvényeket lehet tartani, és hasonlók. Csupa olyan, ami eddig nem volt, ellenben ha lesz, akkor valami talán megindulhat Kispesten.
Amíg az éves rendes közgyűlés pontjait vették át, én csak bambultam ki a fejemből, és azon meditáltam, bakker, ez itt valaminek tényleg a kezdete lehet. Hallottam, szűkösek a forrásaik, amit különböző felajánlásokkal egészítenek ki. Meglepő, hogy mennyi segítséget kaptak már eddig is, és meglepő, hogy ezekről mi, talpas szurkolók alig tudunk valamit. Én például nem tudnám magamban tartani, már csak a horderejénél fogva sem.
Ennek függvényében viszont nem kicsit lepődtem meg azon, hogy egyedüli érdeklődőként voltam jelen, az alig tíz főnyi tagság(?) mellett. Azt sikerült kihámoznom a hallottakból, hogy azért ennél többen vannak, csak épp az aktivitás olyan, amilyen. Kár.
Régi mániám, hogy vagyunk mi kispestiek, de valahogy kicsit szétesve, egymástól távol tesszük a dolgunkat, ha tesszük, vagy csak szimpatizálunk, esetleg alkalmi meccslátogatók vagyunk, netán a tévés közvetítésekhez köttettünk. Nehéz elhinni, de ha beledöglök, akkor sem jut eszembe semmi, ami együtt mozgatná meg a szurkolókat, kivéve a perceken belül bekövetkező vészhelyzeteket. Akkor valahogy mindenki összekapja magát, megjelenik, tenni akar, vagy legalább úgy tenni, mint aki valóban.
Ez valahol egy áldatlan állapot. Nem mondom, hogy a KLTE az a fórum, ami mögé érdemes besorolni, csak egy lehetőség. Úgy pedig különösen, hogy hamarosan átadnak egy példátlan intézményt, a Kispesti Futball Házat. Egy kézzel is megfogható valamit.
A plenáris rész számomra nem volt túl érdekes, a szokás kötelező pontokon futottak végig. Egyedül a tagság bővítése témánál kaptam kicsit fel a fejemet. Ha másért nem is, a havi jelképes tagdíjak hasznosítása és annak fajlagos kihasználása elég jó határhaszon-mutatókkal rendelkezik náluk. Részemről el sem tudom képzelni, miből fussa arra, amit eddig elértek. (Nem is nagyon foglalkoztat, csakhát van ez a magyaros móka, ahogy szeretünk egymás zsebében turkálni, vagy ha pont nem is, azért rákérdezni erre-arra.)
Szóval bennem megfogalmazódott a belépés gondolata, ha másért nem is, a tagdíjnak nevezett jelképes összeggel szívesen támogatnám a kezdeményezéseiket, mert azt gondolom, jó helyre kerül.
Az ülést – ami formailag és székek hiányában állás volt – egy kötetlen beszélgetés zárta, majd apróbb csoportokban mindenki elpárolgott. Mi az Üllői felé vettük az irányt hárman, dumálni még egy kicsit egy-két sör mellett, mert az jó.
A szokásos témák mellett (nagy kajálások Montenegróban tavaly, hangulatos meccsek a Vasas ellen a másodosztályban és hasonlók) azért érintettünk jelenbeli témákat is. Alapvetően egy magánbeszélgetésről van szó, de azért megérdemel utólag egy apróbb jegyzőkönyvi rögzítést néhány részlete.
Az egyik mindenképpen a valamiféle közös fórum a jelenleg egymástól elszeparáltan létező formalizált vagy nem formalizált csoportosulások felett, hogy létezhessen valamiféle közösnek mondható minimumálláspont. Mint egy erős szakszervezet, ami nem a klubbal szemben, hanem a közös érdekekért szerveződik, és képviseli azokat, akiket képviselnie kell. Mindenkinek van érdeke, mindenkinek vannak céljai, faszányos és talán kívánatos is lenne ezeket összehangolni legalább egy alapszinten.
Aztán ott van a kommunikációs rész. Ha végignézünk az online térben, azt tapasztaljuk, rendkívül szétszórtan helyezkednek el az egyes információmorzsák mind a klubról, mind a szurkolói életről. Tök jó, hogy van egy nagyobb oldal a Facebookon, talán az sem baj, hogy létezünk mi is; van klubhonlap; a fotósoknak külön fotós oldal, és van az 1909.hu fóruma (azt most hagyjuk, hogy milyen technikai és szellemi színvonalon). Ezek mellett apróbb szétszórt források, ismerősökön keresztül terjedő morzsák szolgálják a tudás áramlását, vagyis összességében azt kell mondjuk, a kérdés nem megoldott.
Nem érezni egy olyan origót, ami volt sok-sok éve mondjuk az 1909.hu, hogy oda érdemes volt akár naponta is feljárni, mert lehetett értesülni, vagy csak szimplán másokkal eszmét cserélni. Mindenképp megoldandó kérdésről beszélünk.
Ahogy a passzívak aktiválása is hasonló prioritást élvez. A Kispest-Honvéd oldalán ezekben a percekben már 3600-nál is többen vagyunk, ami azért nem kevés, miközben a meccseken ugyanennek a tömegnek legfeljebb a harmada képviselteti magát, ami viszont kevéske.
Nem megsértve senkit, baromira fontos lenne, a legalább online pártolók (közkeletű nevükön: lájkolók) azon túl, hogy egy-egy bejegyzés alá gépiesen odakörmölik: “CS.A.K a Kispest!!!” és hasonló alapszíntű jeleket a létezésükről, ugyanazzal a mozdulattal apró kis nagyköveteink legyenek a nagyvilág felé. Meg kell teremteni az autonóm módon gondolkodó Kispest-szurkolót, aki képes egyszerre gondolkodni a klub és a saját nevében, nem csupán visszhangzani a másoktól hallottakat.
Mert jelenleg az apátia a legnagyobb problémánk. Valaki elég találóan fogalmazta meg tegnap, hogy ha nincs földrengés, akkor nincs semmi, és amióta Hemingway betette a lábát Kispestre, valahogy mindenki lenyugodott kicsit. Azt látni, a működés, a létezés biztosított, mostanság már az eredmények is jönnek, az akadémia szerethető, nyugi van, békesség (ami önmagában jó és érték), és mindezek következtében apátia, érdektelenség.
Pedig pont most kellene újra erőre kapni. Lehet szeretni, vagy nem szeretni Hemibát, akár lehet úgyis, hogy ha jót csinál szeretjük, ha meg nem, akkor nem, ez egy ilyen dolog. El kell fogadni, ő van, és ez a helyzetet még egy ideig adottságként elfogadni.
Előjöttek olyan sztorik két sör között, hogy valakik a Vincze-igazolás okán és óta nem járnak meccsekre. Tényleg? Hihetetlen. (Szerintem ők már elvesztek, mert nem érzem, mivel lehetne lezárni az akkor megnyitott aktát. Ki tudja Vincze hol van már?)
Valamit tehát tenni kell, mert mostanság kezd kicsit minden valamivel jobb lenni. Lesz egy hely, egy kuckó a KLTE gondozásában, alakulnak az eredmények, az akadémia, talán a régi sérelmeket is újra lehetne gondolni.
Kell, hogy legyen információáramlás, kommunikáció, hogy vagyunk, létezünk. Kell, hogy legyen egységes információáramlás, kommunikáció, hogy lehetünk akár többen is. Hogyan fogadjuk el bárkinek a Vinczés érvet, ha közben Gyimesi Laci pörög egy támogatói egyesületben azért, hogy legyen valami? Nem hiszem, hogy mondjuk Kovács Kálmi, Pisont, vagy Garaba visszatérése a lelátóra visszahozná a tömegeket, és abban is szkeptikus vagyok, hogy az aktivizálásuk, nevük pörgetése, mint pártoló, támogató valakié valami mellett elég lenne. Persze, mindannyian hatalmas szerelmek, de a kispestességnek belülről kell jönnie, felesleges bárkire is ráerőltetni nevek bedobásával. (Ez utóbbi a saját érzetem, nem a tegnapi alkalmi asztaltársaság közös álláspontja.)
Nagyjából ennyi.
Játsszunk el a gondolattal, hogy itt egy új kezdet lehetősége, és éljünk vele.
Én most erősen optimista vagyok.
