Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!

csjcimkep
1992, Csábi Jocónak itt sem voltak könnyű percei a Fradi ellen: petárdával kínálja őt meg a csőcselék.

Egész egyszerűen hihetetlen az idei szezon. Legalábbis az “időzítései”, legalábbis számomra. Akárhányszor pár napig nem vagyok blogközelben, rögvest beindul az esemény-lavina, és az addig heteken át csak kínosan vánszorgó, saját pocsolyájában fetrengő Honvéd-sztori a mozivásznon a tarrbélai ütemből másodpercek alatt vált guyritchie-s szkeccskavalkáddá. A most hétvége is ilyen volt – míg én messze az országtól töltöttem két napot, előbb szokás szerint torkosborzoltunk Kecsón, majd a hollandus visszament az akadémia-igazgatói székbe, és érkezett Csábi Józsi (az előzmények ismeretében hatalmas meglepetésre), majd tegnap a zoknifetisiszta is fel lett ültetve a katapultszékre, a Papa pedig meg is nyomta a gombot. Cordellát alig látni, de ha igen, akkor is lapít mostanság. Mi van itt? – kérdeztem meglepve, miután hazaértem tegnap reggel – közben pedig holnap jön a Fradi MK-derbire. Atya gatya!

Vasárnap épp egy padon ültem valahol Európában, mikor berregett a teló, és Hanta sms-e ért be: “ha még nem tudnád, csak mondom, Csábi Józsi ki lett nevezve“. WTF? Ez valami vicc? – kérdeztem magamat, de a rövid nyomozás a neten visszaigazolta a Hanta Press gyorstájékoztatóját. Csábi Józsi… Holland megoldásról volt eddig szó, az NS újabb cordellabébit vizionált (én is ettől féltem), erre befut Csábi Jocó. Hi-he-tet-len.

Hanta már lelkendezett posztban, meg sokan ti is, így nem tennék hozzá nagy litániákat az elhangzottakhoz, a viszonyulásom az ex-védőnkhöz könnyen kitalálható. Csábi ’91-es és ’93-mas “bajnokom”, a korábbi verzióban ráadásul az örök kedvenc Cs-védelem tagjaként; később nagy visszatérő a ’90-esek végén, majd pályaedző Sisa és Morales mellett, a klubalkalmazottak drukkeri szívvel is maximálisan respektálható azon szűk körének tagja, aki hihetetlenmód közvetlen és emberi módon tudott mindig viselkedni mindenkivel, még velünk, “kis” amatőr sajtósokkal / bloggerekkel is, nem csoda, ha nagy kedvenc ő nálam.

Na pont emiatt félek.

Az elmúlt években, ha emberileg nagy kedvenc jött, az vagy porhanyósra égett az öltöző gyehennáján (Sisa Tréner), vagy önmaga gyújtott maga alá, kerozinnal bőven öntözve a máglyának felhalmozott “Szakmai analfabetizmus” feliratú lexikonokat (Viercho); még régebben pedig egyszerűen bebizonyosodott hogy szélhámos az adott, addigi szakmai sikerei miatt elismert arculat (Reszeli Soós, Tornyi). De főleg az első két példa az elgondolkodtató. Nem akarom Csábi Józsit a feladat súlya alatt elvérző, és hamar szemétdombra dobott, a korzó ócsárolása által kikezdett, így magába roskadt ex-edzőink között látni. Nem akarom!

No most érkezne Gyuri barátom a korzóról és bakkantana hátba piros-fekete péklapátjával, hogy “szedd már össze magad, te gumiHornby, ne sírj szokás szerint előre, mi ez az örök pesszimizmus, meg kell őrülni!” – és valószínűleg igaza is lenne az ő nézőpontjából. Ennek ellenére én még tartok a közeljövőtől, kezd ugyanis kozmás lenni az idei idény, nem is kicsit, vészesen közel a veszélyzóna a tabellán, és bizony most nem azokat a heteket éljük, amikor bátran lehet kísérletezni, most egyből kellenének eredmények (nem a nemzetközi indulás maszlagot mondom, ne értsétek félre: hanem a menekülést a kiesőzóna elől). Kérdés, erre a feladatra kész van- e Csábi Jocó. Eddig azért ő a Vasasnál, Szolnokon és a válogatott padján sem kapott végtelen hosszú periódusokat a Sorstól, és egyik esetben sem volt (hatalmas) krízisveszély (most az NB2-be zuhant Vasas döglődését fedje jótékony homály). Hát remélem, készen áll.

Mert a másik oldalon hatalmas öröm nekem is, hogy nem egy x. külföldi nímand jön, akinek a Honvéd a fejében kimerül egy “Puskás egykori klubja, nagy megtiszteltetés ide jönni” lózunggal a bemutatkozó interjúban, majd lehet menni Cordellával spagettizni, átbeszélni a hétvégi kezdőt. Na Józsi ezt nem fogja csinálni. És végre nem egy pöffeszkedő, vagy épp előkelő idegent játszó mókust (nem tudom, melyik a rosszabb…) kell hallgatni közhelyeket halmozni meccsek után, ez is jó. Egyáltalán, egy ex-játékosunk, utolsó nagy korszakunk végének egyik alapembere, kedvence ülhet a padunkon, oké, kicsit most én is engedélyezek magamnak örömöt, mert ez jó.

És nagyunk drukkolok, Csábi Jocó!

Kezdésként, hát most sem kímélt Fortuna: a Sisás szolnoki 1:4-et követő tűzoltás se volt semmi, de most egy erős-közepes formájú Fradit fogadni itthon egy szétesett kerettel, ahol a fiataljaink önbizalmát leépítette a Cordella-vonal, már csak amiatt is, hogy a “meccsben vagyok” frázist a srácok jó része csak hírből ismeri; Viercho öltözős klikkekről sírt, amik, ha tényleg megvannak, azt ő kreálta, sajnos, és a tavaly évvégi rekord vereségszéria után idén is “szépen” gyűjtjük a rolleres meccseket a zsákba, ami szintén nem használ a mentális állapot, az önbizalom csúcsra járatásának..

A holnapi meccs nagyon fontos, most kéne Józsinak valami repülőrajt-féleséget venni, ilyen szempontból dupla-vagy-semmit érhet a zöldek elleni MK-harc. Persze valljuk meg őszintén, ez inkább kincstári optimizmus, jobb lett volna egy aktuális Hali vagy Pápa elleni bajnoki rajt, vagy Józsi exei, a tírek elleni startolás, de hát ez van, ezt dobta a gép.

Józsi azzal kezdett: nála nincs junior, nincs légiós, csak aktuálisan legjobb kezdőcsapat van  – de  kihangsúlyozta azért, hogy ő sehol, sose félt bedobni az ifistákat. Hát, meglátjuk. Ha folytatjuk a Jasper-i vonalon elkezdett haladást, és Csábi Jocó mondjuk kihozza magából idén azt edzőként, mint játékosként egyik legjobb meccsén, pont az akkor Vierchowoddal nyomuló Samp ellenin itthon, akkor még akármi is lehet ebből a kalandból.

Annyi csalódás után csöndben csak annyit kérek: legyen meg ez az akármi, és végre törjön meg az átok, hogy szimpatikus, jóravaló arc is lehessen sikeres a kispesti padon, olyan ember, aki meg is érdemli. Ő is a sikert, és mi szurkolók is az örömöt.

Legyen így…