Mastodon

Fabio, ha ez így tényleg igaz, ahogy nyilatkoztad, akkor

cordella_mancinimost igencsak cifrákat gondolok magamban a kispesti ténykedésedről. Csak mondom. Illetve idézem:

– Szomorú, hogy távozik a klubtól, vagy inkább megkönnyebbült?
– Egyáltalán nem vagyok szomorú, több alkalommal közel álltam ahhoz, hogy elhagyom a klubot. A téli átigazolási időszakkal véget ért a munkám. Sikerült elfogadtatnom Hemingway úrral a feltételeimet, kitette Csábi Józsefet és Simon Miklóst, és bár nemet mondott Pietro Vierchowod visszahívására, de belement, hogy újra Marco Rossi vezesse a gárdát. Nem vagyok csalódott, az időm lejárt itt, de sokáig voltam a klubnál. /// — via nso.hu

Tehát akkor most miről van szó? Mégsem Csábi volt az eredménytelen, hanem Cordella (a haveroknak csak Cor$$$) nem akart vele együtt dolgozni? Mindezt a felkészülés kellős közepén? Egy felelős, a klubért dolgozó nemzetközi igazgatótól (vajon milyen alapon fúrja a regnáló edzőt a maga posztjájól?) normális, hogy szétverje két héttel a rajt előtt az amúgy is gyenge lábakon álló csapatot?

Nem értem.

A többi tételmondata csak vázlatosan:

  • A divat(!!!) területéről érkezve, egy félórás megbeszélés alapján rábíztak egy klubot Elefántcsontparton.
  • Később három éven át Belgiumban dolgozik. Az interjú kínosan kerüli a helyi csapat nevét, amiről mi úgy tudjuk, hogy a Namur volt.
  • Magyarországra a Fiorentina(!!!) megbízásából érkezett, hogy átvilágítsa a megvételre kiszemelt Vasast(!!!). Hemingway itt talált rá.
  • Négy évre aláírtunk a Macronnal, ők váltják majd a Givovát.
  • A klubnál sokan dolgoztak ellene, aminek az az oka, hogy nem fogadták el, ő érti is, hogy mit csinál, mindenki más pedig csak rombolni tud. Azt már csak mi tennénk hozzá, hogy a mindenki másoktól hozzánk is eljutottak információk, és Cordellánál alapvetően nem a szakmai oldalra panaszkodtak, hanem az emberi kvalitásokra. A szakmait valóban sokan kvázi lenézték, ott majd az idő dönti el, hogy kinek volt igaza. Ha kiesünk év végén, akkor egyértelmű lesz.
  • “Több jó futballista is volt a Honvédban, de érkezésükkor mindegyiket rossznak kiáltották ki, és próbálták meggátolni a szerződtetésüket.” – jajj. Hadd ne soroljam az elmúlt évek felkészülési meccsein látott fenoménókat, mert örülök, hogy a dandráját már sikerült elfelejtenem. Akit mégis érdekelnek a nevek, a fejlécünkből lenyíló Játékoskeringő c. menüpontra bökve évekre visszamenőleg megnézheti. Most csak annyit mondunk: #mancini10, Testardi, Chukwuebuka.
  • Tavaly Rossi azért távozott, mert megtört közte és a csapat között a harmónia. /// Megjegyzem, úgy könnyű, ha a játékosok nem nyilatkozhatnak őszintén, vagy egyáltalán a történtekről. Régen várunk már arra a pillanatra, hogy valaki külföldre kerülve kinyissa a száját, és elmondja hogyan mentek itt miként a dolgok. Szerintem ledöbbennénk.
  • Nem kapott pénzt a klubtól(!!!), de saját zsebéből egészítette ki több játékos lakbérét, mert pl. egy #mancini10 nem lakhat akárhol. Csak mondom, hogy a futballban tilos a vegyes szerződés, tehát a játékosok csak a klubjuktól kaphatnak munkabér-jellegű juttatásokat. Kíváncsi vagyok a lakásbérlés hogyan volt lepapírozva, de persze nem tartozik rám.
  • Cordella célja Kispesten nem az anyagi gazdagodás volt, hanem a szakmai előrelépés, a klub és Magyarország megismertetése az európai futball vérkeringésével. /// Engedjétek meg, hogy ezen a ponton szakadjak a röhögéstől. Négy éven át senki sem akar ingyen Kispestet csinálni, úgy, hogy kívülről jött. Valahol mindez iszonyat életszerűtlen.

Csodálatos interjú, méltó az idei szezonunkhoz.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||