Fura poszttal jelentkezünk ezúttal, mert nem kifejezetten nektek, a megszokott olvasóknak szól, hanem inkább a jelenlegi játékosainknak, és az akadémián nevelkedő fiataloknak. A témája pedig a közösségi oldalak helyes használata, ha az ember (játékos) nagy nyilvánosság előtt éli, vagy fogja élni a mindennapjait.

Elmondok két rövidebb tanmesét, mindkettő megtörtént az elmúlt években Kispesten.

1.

Szombat délután bajnokit játszunk a Bozsikban. Péntek éjjel, szokásomhoz híven mulatok a városban, majd valamikor az éjszaka közepén úgy érzem, ennyi elég, irány haza. Hívok egy taxit, várom a megbeszélt helyen. Unalmamban, valamint a mérsékelten ittas emberek bátorságával eközben Facebookon csetelek, nézegetem a dolgokat, kivel mi van épp.

Egyszer csak azt látom, valamire kattintva, hogy az egyik játékosunk, sőt, kulcsjátékosunk épp posztol egy fotót, rajta tenmaga valamint néhány egyéb jellegű játékosunk, ahogy kirendelik az újabb üveg vodkát az egyik belvárosi szórakozóhelyen. Röhögök is magamban, biztos sérült, vagy eltiltott, van lehetősége kicsit elengedni magát. Még csak nem is hibáztatom különösebben.

Aztán másnap a meccs előtt egy órával ránézek az adatbankra, és azzal szembesülök, nemhogy delikvensünk, de egy-két egyéb jellegű ivócimborája is kezdő lesz.

A teljesítményük? Gondolhatjátok. Részemről ott vettem le róla óvó tekintetem végleg.

2.

Az Europarkban volt dolgom, talán épp nagybevásároltam a családnak. Ahogy sétálok a közért felé, elhaladok a Lottózó mellett, és mit látok bent? Kispest címeres melegítőben, akadémista-forma játékosok lapozgatják vadul a Tippmixhez rendszeresített újságot. Gondolom 18 évesek már rég elmúltak, mert különben nem is fogadhatnának, viszont a címer és a melegítő. Elképedtem. Ne feledjük, egy olyan korban élünk, ahol a lelátó már egy rosszul elvégzett bedobásra is képes bundát kiáltani.

Ez volna a két kis tanmese, most pedig jöjjenek a tanulságok.

Általános rész

A rajongók és a sajtó alapvetően kíváncsi a játékosokra, és nem csak a pályán mutatott játékukra, hanem a magánéletükre is, mert az az érdekesség, a bulvár, a kattintás, a társasági beszédtéma. Új csaja van Z-nek, biztos azért nem megy neki mostanság a foci, nem a munkájára figyel. /// Láttam, kitett egy szelvény, amiben x-re játszotta T és U meccsét, tényleg az lett. /// Most már tuti eligazol, láttam instán a képet, hogy W-ben, a stadion előtt fotózkodott.

Bennfentes információhoz pedig honnan máshonnan lehetne a legkényelmesebben hozzájutni, ha nem pont magától az érintettől? Elég egy apró figyelmetlenség, egy rosszul megosztott kép, egy félrement komment, és máris terjed a pletyka.

Ugyanígy a sajtó sem fog szemérmeskedni. Ha azt látja, nyitva a profil (erről később), akkor azt azonnal úgy veszi, hogy az ott lévő tartalom nyilvános közlés, és jobb esetben beágyazza saját oldalába (embedding, ezt utólag a közlő tudja módosítani), rosszabb esetben készít róla egy képernyőképet, majd azt teszi ki.

Több nagy portálnál dolgozó újságírót megkérdezve az derült ki, hogy bár a Facebook (Twitter, Instagram, Tumblr, etc) támogatja a nyilvános oldalakon megjelent egyedi tartalmak külső oldalra való beágyazását, a magyar jog ezt nem engedi meg. Viszont az is igaz, hogy a gyakorlat szerint az utóbbira nagy ívben szarnak, mert akkor oda lenne a kattintás. Ergo egy újságíró mindent átvesz, amihez hozzájut, és amiben hírértéket szagol.

A dolog igazi szépsége persze az, hogy amíg elméletileg tilos átvenni közösségi oldalról anyagot a sajtóba, addig az ugyanott megjelenő anyagokért nem egy peres eljárás indult Magyarországon. Amíg a jog arra hivatkozik, hogy a közlés “nagy nyilvánosság” előtt történt, addig a sajtó mégsem veheti át jogszerűen az anyagokat, miközben a nagy nyilvánosság előtti történés esete már fennforog, azt fokozni tulajdonképpen mindegy. A lényeg tehát az, hogy nemcsak felelősek vagyunk a közösségi oldalakra kitett anyagainkért, hanem azt sem tudjuk megakadályozni, hogy azok terjedni kezdjenek.

Egy játékosnál, aki a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére tart számot pedig az ilyen forrásból származó tartalmak akár végzetesek is lehetnek. Komplett pályafutások bélyegezhetőek meg egy-egy apró ballépés miatt. Elég, ha egyszer elterjed valakiről, fogadott, onnantól a neve állandó előtagja lesz a bundás. Ahogy emlékezhetünk Bacsa és Bogáti elhíresült seggnyalós képére, Kovács Péter férfifenekére a naplementében, vagy a kakilást mímelő Beliczkyre. A korabeli szabályozás valamivel többet engedett, mint a mai, de nyugodtak soha sem lehetünk.

Nekünk kell mindent megtennünk a saját adataink (renoménk, életünk, pályafutásunk, játékosképünk, etc.) védelméért. És, hogy ne legyen ennyire egyszerű, még így sem lehetünk egészen biztosak az eredményben. Pomper Tibi hiába zárta le az oldalát, mégis kikerült a Quaestor-tulajdonos Tarsolyt helyre tevő kiírása.

/Facebook

Végeztem egy kísérletet: beregisztráltam egy kamu Facebook-profilt, feltöltöttem két képet, egyet fejlécnek, egyet profilképnek, majd elkezdtem bejelölni 100 jelenlegi és egykori NB I-es játékost. Egy hét múlva visszanéztem a profilra és azt tapasztaltam, 82-en visszajelöltek ismerősnek. Még egyszer: átlagos név, minden tartalmat nélkülöző profil, eleinte nulla közös ismerős, majd – ahogy egyre többen jelöltek vissza – csak közös ismerős a később ébredőkkel. A 100 játékos közül alig 20 használt zárt oldalt, és még közülük is 11 visszajelölt ismerősnek, tehát hozzáférhettem a nyilvánosságtól amúgy elzártnak gondolt tartalmaikhoz. (A profilt azóta töröltem.)

Tapasztalat? Gyakorlatilag senki sem foglalkozik az adatvédelemmel. Feltételezem azt gondolják, ez csak Facebook, itt csajozik, csetel, oldalakat követ az ember, megnézi a vicces videókat, megosztja, hogy hol evett finomat – és ennyi. Hatalmas tévedés.

Még Cordella idején (sajna nem elég régen) azzal játszottam, hogy a nyitott oldalakra feltöltött fotók alapján szociometriai hálót próbáltam rajzolni a nemzetközi igazgató saját embereiből és a hozzájuk csapódó játékosokból, ezt összevetni a hétvégi kezdővel, az igazolási szezonok átrendeződéseivel. Meglepően erős lett a kapcsolat, és figyelem, nem használtam mást, mint a Facebookra, Instagramra nyilvános eléréssel feltöltött fotókat. (Megjegyzem, a jelenlegi keretnél is fel lehet rajzolni egyértelmű hálózatokat.)

Mire érdemes figyelni?

• Csak azokat jelöljük vissza ismerősnek, akiket valóban ismerünk.
• Körültekintően gondold végig az adatvédelmi beállításokat.
  • Ki láthatja a dolgaimat? Érdemes csak az ismerősökre állítani, így valóban csak azok férhetnek hozzá a közlendődhöz, akiket te már előre kiválasztottál.
  • Ugyanígy érdemes átnézni a korábban publikált dolgaidat is. A tevékenységnaplóban könnyedén visszavonhatsz olyan posztokat, amiket nem szeretnél, ha a továbbiakban is nyilvánosak maradnának.
  • Az idővonal és megjelölés menüpont alatt megadhatod, hogy ki írhat az idővonaladra. Itt érdemes a “csak én” megoldást választani, így elkerülheted az “XY remekül szórakozik AB játékos társágában itt: lerészegedés” és hasonló kellemetlen meglepetéseket.

  

  • A bejegyzéseket, amelyekben megjelölnek téged semmiképp se engedd ki automatikusan a faladra, kapcsold be az ellenőrzését. Az a két kattintás bőven belefér, hogy ne kerül kínos helyzetbe valaki miatt.
• Csak olyan dolgot tegyél ki, amiért később is vállalod majd a felelősséget!
• Tipp: a magánoldaladat használd magáncélokra, a valódi ismerőseiddel való kapcsolattartásra. Ha magadat szeretnéd népszerűsíteni, vagy a rajongók igényét kielégíteni, akkor csinálj inkább saját rajongói oldalt (nem profilt!).

//Facebook rajongói oldal

Ez az igazi terepe a szurkolókkal való kapcsolattartásnak, és nem a személyes profilod. Szerencsére Kispesten is találunk jó példát a játékos-szurkoló kapcsolat fenntartására: Kemenes Szabi teljesen amatőr módon és lelkesedéssel megcsinálta a saját oldalát, amit ilyen-olyan aktivitással, de karban is tart. Holender szintén gyártott magának, viszont még keresi a helyét. Egyelőre csak fényképeket, gólvideókat tesz ki magáról.

Egy játékos felépítése az átmediatizált világunkban nem csak a teljesítmény függvénye, a játékosügynökök ügyessége, hanem a nyilvánosság megfelelő kezelése is. Remek példa erre Torghelle, aki ugyan előbb volt mém (humor alanya), de aztán ráérzett, és kihasználva az így keletkezett népszerűséget, a saját javára fordította. Nálunk Kemenes Szabi csinálja remekül. Érdemes megfigyelni, ha formán kívül van, a népszerűsége akkor is töretlen marad szurkolói körökben. Szabi hosszas munkával építette fel magát, aminek egyenes következménye, hogy műsorokba hívják, rendre őt nyilatkoztatják a Kispesttel kapcsolatban. Ha megkérdezel egy nem honvédost, valószínűleg az ő nevét említi először a keretünkből.

A rajongói oldal azonban nem egyszerű műfaj. Maga a létezése még kevés, oda folyamatosan kell gyártani a tartalmat. Egy-egy meccskép magunkról alap, videó, satöbbi, a velünk foglalkozó dolgokat is nyilván megosztjuk, begyűjtjük egy helyre, de ezek csak a kötelező körök.

Valamit villantanunk kell a privát életünkből is, valami olyasmit, ami meghatároz (nem beskatulyáz!) minket, ami elhelyez és egyben kiemel a többi játékos közül. Egy-egy ebédfotó sokakat megmozgat, egy jól elhelyezett szelfi valami érdekes előtt szintén, sőt, néha még véleményt is megfogalmazhatunk, persze gondosan ügyelve arra, nehogy később ránk olvassák. A lényeg az, hogy rendszeres legyen a közlés, hogy eljussunk a rajongókhoz – miközben azt mutatjuk magunkról, mi is egyszerű emberek vagyunk, csak épp futballozunk.

A jó pr (píár) képes lehet elterelni a figyelmet ideig-óráig a rosszabb formánkról, lehetőséget teremt, hogy újra játékba lendülhessünk, miközben a lelátóról nem minket pécéznek ki, a közösségi oldalakon nem minket állítanak pellengérre.

/Instagram

Ha valaki nem ismerné, akkor az Instagram egy mobiltelefonon elérhető képmegosztó alkalmazás. Lehet benne fotózni és mások fotóit nézegetni ha bekövettük őket, valamint lehet kommentelni a fotók alá.

Az Instagram is rendelkezik adatvédelmi beállításokkal, amiből számunkra mindössze annyi az érdekes, hogy publikusra állítjuk a fotóink elérhetőségét, vagy zártra. Utóbbi esetben csak az ismerőseink láthatják azokat, és ahogy a Facebookon, az ismerőseinket itt is magunk választhatjuk meg.

Mivel egy manapság igen népszerű szolgáltatásról van szó, ahová az ember néhány mozdulattal kitehet valami életképet magáról, így érdemes itt is fokozottan figyelni a beállításainkra. Friss példa a tavalyi gólkirály, Simon Attila véletlen(?) kiszivárogtatása. Simon tavaly Ausztriába szerződött, ahol nem sokat játszik, ráadásul vágyik nagyon haza. Mindezt sikerült az Instagramon közölnie. Akarva, akaratlanul hírt gyártott magáról. (Simon amúgy azóta is töretlenül számol vissza.)

A klubok felelőssége

Nem lehet kihagyni a klubok felelősségét a játékosok és a közösségi oldalakon kifejtett aktivitásuk viszonylatából. A klubok, mint munkáltatók a legtöbb esetben nem gondolják végig, hogy egy-egy kikerülő és egyébként nem publikus információ nem csak a játékosnak, hanem a klub imázsának is árthat.

Legjobb tudomásunk szerint az NB I-ben legfeljebb két-három klubnál tartottak erről a témáról egyáltalán fejtágítót, de a házirendig sehol sem jutott el a játékosok közösségi aktivitásának szabályozása. Arról néhol már hoztak szabályokat, hogy nyilvános helyen hogyan, milyen öltözetben kell megjelenni, mikor használhatnak klubemblémás ruházatot és hasonlók (l. második példánk, a Lottózóba betérő klubcímeres melegítőben parádézó játékosaink).

Egy valóban profi klub külön szakembert alkalmaz a játékosok képzésére, szurkolókkal való kapcsolattartására. (Lehet ez akár a saját, értő sajtóosztálya is.) Segíti őket a rajongói oldalak létrehozásában, karban tartásában, tartalommal való feltöltésében, mert végső soron a klub érdeke is, hogy pozitív kép alakuljon ki mind róla, mind a játékosairól a közvélemény előtt.

Az ideális állapotoktól egyelőre nagyon messze vagyunk, csak épp megjegyzem, 2015-ben mindezen dolgok is hozzátartoznak az ún. profizmushoz.

/// A kispesti játékosok nyilvános elérhetőségeit a fejléc alatti menüből is elérhető oldalunkon gyűjtjük.