Mastodon

Kicsit tisztult a kép a bennmaradást illetően, de nem eléggé

szamolJobb lett volna, ha a Loki tegnap inkább elveri a Dunaújt, mert akkor nagyjából meg is lennénk. Így viszont mínusz háromra vannak, ugyanúgy, ahogy a Haladás, és ott van mínusz hatban a Pápa is. Közülük kell kettőt megelőzni.

A lényeg, hogy innentől egyetlen pont is elég, és megvan a minimumprogram, jövőre is élvonalbeli csapat lehetünk – a szó ligaértelmében. Ugye akkor 26 lenne a vége, a Dunaúj max 25 lehet, a Haladás 28, a Pápa pedig szintén 25, vagyis sima.

A sanszokról annyit, hogy mi (25 pt) holnap játszunk a Fradival, jövő hétvégén a Pápával (még mindig nincs részletes program!!!), a többiek pedig a következő leosztásban:

  • Haldás (22 pt): MTK (i), Felcsút (o)
  • Dunaújváros (22 pt): Paks (i)
  • Pápa (19 pt): Paks (o), Honvéd (i)

Ha mégsem szereznénk egyetlen pontot sem a következő két körben, akkor külön fontos, hogy a Pápa ne nyerjen ma a Paks ellen, mert ha igen, akkor a mi nullázásunk egyben azt is jelenti, hogy ők kétszer nyertek, vagyis mindenképp előttünk végeznek.

Összefoglalva, bennmaradunk, ha:

  • két meccsen szerzünk legalább egy pontot, vagy
  • ha nem szerzünk pontot, akkor a következő három opció közül legalább kettő bejön:
    • Pápa nem nyer kétszer, vagyis nem veri meg a Paksot,
    • a Haladás legfeljebb két pontot szerez,
    • a Dunaúj legfeljebb egy pontot szerez (kettőt már nem tud)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

16 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Döme Sanya
Döme Sanya
9 éve

A Paksnak elég nyomós oka lehet, hogy Dunaújvárost visszaküldje oda, ahonnan jött, és már bent is maradtunk.

Kicsipest
Kicsipest
9 éve

Elég egyszerű a képlet, csak akkor esünk ki, ha az utolsó fordulóban – amennyiben holnap nem szerzünk pontot – nyer a Pápa, Haladás és a Dunaújváros is. A három csapat mostanában nyújtott teljesítményéből kiindulva, ennek a bekövetkezése több mint csoda lenne!

Balázs Németh
Balázs Németh
9 éve

Az nem létezik véleményem szerint, hogy kiessünk. még akkor sem ha 0 pontot szerzünk, ki van zárva, hogy ebből a 3 csapatból 2 is beelőzzön.

Döme Sanya
Döme Sanya
9 éve

Mint látjuk, a játékvezetés mindenre képes.

Döme Sanya
Döme Sanya
9 éve

Holnap ütjük a fradit, és nem is kell számolgatni.

maroscup
maroscup
9 éve

sokáig gondolkodtam tényleg, hogy kimenjek-e holnap. annyira sok érv szólt amellett, hogy NE menjek, hogy elképesztő! De természetesen megvettem a jegyet, mert 1 érv szól a csapat mellett! Szeretem a Kispestet!

Tudom, hogy birka vagyok, tudom, hogy idióta, de ez csak ilyen :)

Balázs Németh
Balázs Németh
9 éve
Reply to  maroscup

ha ez megnyugtat én is ugyanilyen vagyok :) :D

A69W
A69W
9 éve

Vernes Ricsi vissza jön Ausztráliából, nem hosszabbítanak vele szerződést! http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/304684_vernes_richard_hazatert
.

szilárd
szilárd
9 éve

Még ha visszakapja az Dújváros a levont 1 pontját,akkor is lépéselőnyben a Honvéd,hiszen otthon 3-0,idegenben 0-0 volt az eredmény.Így már biztosan elég lesz az egy pont.

papparam
papparam
9 éve
Reply to  szilárd

A több győzelem számít elsősorban.

szilárd
szilárd
9 éve
Reply to  papparam

Ahogy a kolozsvári csapat visszakapott 24-et(hála az égnek),úgy ők is visszakaphatják azt az egyet.Jó lesz odafigyelni.Amúgy jelenleg 5-5 a győzelmek száma mindkét csapatnál.A Pápát ezért feltétlen ütni kell!

A69W
A69W
9 éve

Ha nem szerzünk a két mérkőzésen 1 pontot akkor meg is érdemeljük a kiesést!
Másrészről döbbenetes, hogy ide jutott ez a klub, hogy 2 fordulóval a bajnokság vége előtt az a kérdés még napirenden kell, hogy legyen, hogy kieshetünk.

Döme Sanya
Döme Sanya
9 éve

A 3/1 -es pontrendszer kezdettöl fogva sánta nekem. A tabellán látszik messze a legkevesebb vereségünk, és a legtöbb döntetlenük van a mezőnyben, és mégis a kiesés réme fenyeget. Ha a játékvezetés „hiányosságait” is beszámítjuk, bárki kieshet, ha egy bíró aki 3-4 mecset vezet a csapatnak egy idényben, netán úgy akarja. És mi a biztosíték a netán ellen.

SeeZo976
SeeZo976
9 éve

Köszi szépen hogy helyettem kiszámoltad, igazi közszolgálat (a valós értelemben)

A69W
A69W
9 éve
Reply to  SeeZo976

jobb mint az m1 :) :) :)