Mastodon

Nem tudjuk

40 nappal a bajnokság rajta előtt nem tudjuk, hogy:

  • mi lesz a versenykiírása az NB I-nek?
  • mikor, milyen feltételekkel rajtol pontosan?
  • mekkora keretet lehet nevezni, abból mennyi kell legyen, lehet a légiós, saját nevelés?
  • ha megfelel valaki ezeknek a szabályoknak, akkor milyen feltételek mentén juthat majd többletforrásokhoz (az amúgy általa már megkeresett pénzből)?
  • hány mérkőzés lesz, hogyan határozzanak meg így a klubok bérletárat, hogyan nyomtassák ki a bérleteket?
  • milyen szerződéseket lehet kötni egyáltalán a játékosokkal? Mi lesz azokkal, akik most nem kellettek, létszámfelettivé (légióssá) váltak? Mennyibe fáj érvényes szerződéseket felbontani egy új szabály miatt, ami még nem is létezik, csak egy elnöki nyilatkozatban jött elő?
  • az NB III-as csapatunkat melyik ligába sorolták (Nyugat, Közép, Kelet)?

Hogyan gondolta komolyan ezt az egészet az MLSZ? Ha valaki ma készülni akar a – mondom, alig több mint egy hónap múlva kezdődő – bajnokságra, akkor 16 csapattal számol, légiósszabály nélkül, mert jelenleg még mindig egy ilyen kiírás van érvényben.

Ismételjük át: negyven nappal a bajnokság előtt azt sem tudjuk, hogy milyen bajnokság lesz, mert az MLSZ nem hajlandó elárulni (azt, amit egyébként a szabályok áthágásával fog majd bevezetni erőszakkal, zsarolással).

Mert fejetlenség az pont nincs.

Megjegyzem, továbbra sem értem a Gyirmótot, Dunaújváros és a Mezőkövesdet, hogy miért nem az NB I-be adja le a nevezését, ha az összes érvényben lévő szabály szerint oda kellene nekik. Miféle szervilizmus ez? Miféle zsarolás megy a háttérben?

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Döme Sanya
Döme Sanya
10 éve

A középső képen az Öreg, ugyan kit köszönthet? Van elképzelésem. Na de ülve?

Kertész Péter
Kertész Péter
10 éve

„40 nappal a bajnokság rajta előtt nem tudjuk, hogy:

– mikor, milyen feltételekkel rajtol pontosan….”

Ebben minden benne van! :)
40 nap van a bajnoki rajtig, amelyik 40 lehet, hogy = 5, 50, vagy akár 150 :)
Vagyis: amit tudunk, azt sem tudjuk!

Döme Sanya
Döme Sanya
10 éve

Ha ilyen remek igazolásaink lesznek, nekünk éppenséggel tök mindegy.

Kertész Péter
Kertész Péter
10 éve
Reply to  Döme Sanya

Így van… Nem a 12 vagy 16 vagy 10 vagy 18-as létszám a mi ellenségünk, hanem saját magunk. A 2006 óta (nem) tartó ad-hoc lét.

Kertész Péter
Kertész Péter
10 éve

Erre mondják: na és?
Meg vannak győződve róla, hogy valami forradalmi és radikális dologra van szükség, mert épülnek a stadionok, ömlenek a milliárdok 5 éve, de a színvonal esik, a nézők eltűntek. Vagyis a befektetés nem, hogy megtérülne, de minden a visszája felé mozog.
A Főnök, a Vezér ideges, azt mondja: mivammmááá!!!???
Kvázi vészhelyzet állt elő mára, rendkívüli állapot. Mint amikor léket kap egy hajó. (Léket kapott a hazai futball felemelkedése project…)
Ilyen esetekben pedig nem nagyon szoktak lamentálni, cizellálni, egyeztetni, hogy mi a korrekt, mi az etikus, mi a jogszerű, a törvényes, ki hogy látja, stb.
Kapkodás, lyuktömködés, rohangálás, ad-hoc rapid döntések, 8 másodpercenként más-más utasítások, parancsok.
Ha nem tetszik, nem akarsz beállni a sorba, akadékoskodsz, szóljál, és már dobunk is befele a tengerbe, azaz: nem kapsz stadiont, vagy megkapirgáljuk a gazdálkodásodat és mehetsz elmélkedni a Megye III-ba.
Semmi rendkívüli nincsen abban, ami most történik tehát. Ezzel nem azt mondom, hogy jó ez, ahogy van, ahogy zajlik, csak azt, hogy logikus, ill. értelmezhető. Ez a vészhelyzetek pszichodinamikája nagyjából.
Ráadásul úgyis tudják, hogy a magyar foci hazai megítélése gyakorlatilag köbgyök 0, tehát bármit tesznek és bárhogyan, marhára nem érdekel senkit sem, nagypolitikai hullámverést nem generál. Innentől meg aszondják, ha kukorékolunk: NA ÉS…???
:)

Kertész Péter
Kertész Péter
10 éve

A kártyamizéria előtt azért full ház előtt játszottunk Debrecenben, Újpesten is vaskosabbak voltak a nézőszámok, a Fradi is rendesen megnyomta a Népstadion lelátóit. Nálunk hamarabb kezdődött Hemi miatt az önszáműzés. Aztán jött az új rendszer, és huss… Úgyhogy van némi összefüggés.

Kertész Péter
Kertész Péter
10 éve

Biztos megéri stadionokat építeni, ezt nem vitatom :)
Viszont az is tény, hogy nem azért maradnak távol a szurkolók, mert nem tetszenek az új stadionok, vagy amennyibe kerültek, hanem mert kártya… Ami szintén tök fölösleges: 1000 kamera figyel csak a mi kis fapados stadionunkban is, hát még a Fradiéban meg Debrecenben.
Ki kell emelni, aki bajt kever, aztán szevasz.
Angliában a stadionok aljában volt egy teremben a bíróság. Fülön csípték a csávót, levitték a bíró elé. „Miért rántott kést és vágta bele az előtte állóba?” „Ééééén???” „Igen, maga!”
És már vetítették is neki a 8 kamera felvételét: „Mr. Smith, ez maga. 8 év! Viszlát!”
Nyugaton, ha bevezetik a kártyát, megtehetik.
Távol marad 20.000 ember/csapat, de jön a helyére 21.000.
Idehaza még az is alig jár ki, akit érdekel ez a szar, nem hogy még ezt nyirbáljuk ilyesmikkel. Ez a gond.
A nézők nem csak a csúnyán beszélő ultrák miatt nem mentek ki, hanem a szar foci miatt.
Amikor a feleségemmel kint voltunk ősszel az Újpest ellen Újpesten, még nagy újpesti tábor tombolt. Volt hangulat. A feleségem nem azt sóhajtotta, hogy „De jó, hogy Kispesten nincsenek ilyen csúnyaságokat kiabáló emberek”, hanem azt fájlalta, hogy amikor hazai meccsen vagyunk, kriptahangulatban unatkozik.
Ennyi.

Döme Sanya
Döme Sanya
10 éve

Egyetértek, csak a szurkolás örömét vették el.

Döme Sanya
Döme Sanya
10 éve

A ceruzahegyezőig bezáróan, mindenből a pártkasszákba folyik be mindenhol minden időben.
Táskában hordozzák a 100 milliókat. Utána a pénz landolása megfejthetetlen. Mi csak alkotmányos költségnek hívtuk, anno. Ezt kaptuk cserébe a gyárainkért. A kifinomult korrupciót. Ezért ilyen nagy demokraták a politikusaink. Na de tényleg nem akarok politizálni.

Döme Sanya
Döme Sanya
10 éve

Gondolj bele, milyen nehéz olyan kiírást készíteni, melyben minden kormányközeli klub egyszerre bajnok lehet.
Dolgoznak rajta óriási lendülettel.