Mastodon

Pesti derbi!

derby_keksz_1988.preview

Ma Újpestre látogatunk, várhatóan nagy erőkkel, Kanyar, Korzó, boldog-boldogtalan, nyilván blogunk és csatolt elemei is teljes létszámban vonulnak majd fel a vendégszektor lépcsőin. Addig viszont Hanta is és én is szülinapokon vizitálunk, meg ügyeket intézünk, meg minden ilyesmi, szóval nagy beharang helyett most csak egy kibeszélőt tolunk fel, ahogy a ziláltabb időszakainkban szokás. És persze én nem bírok magammal, ezért skiccelek egy számomra ideálisnak tűnő kezdőt (Kemenes/Szemerédi/Vajda – Endi, Ignja, Bobál/Lovresz, Boti- Hidi, Gazdag/Göblyös, Nagy Gergő – Gyula, Holender, Prosser. Cserébe jöjjön majd Vécsei és Csábi, esetleg Rikárdó, vagy Ihrig), de aztán persze úgyis Posszi dönt. Amúgy rossz előérzetem van, noha inkább remélhetném a legjobbakat, hisz papíron erősebb és várhatóan minket letámadni akaró ellenfélhez megyünk, az pedig az az alaphelyzet, amire Rossi egyetlen működőképes taktikája megfelelő, a Bohócban egyenesen kiváló.

Ma este 6!

Címkép amúgy megvan (innen)? Gyerekkorom egyik kedvence volt, nagyszüleim XI. kerületi lakásában az esti TV-zésekhez egy-egy dobozzal is becsókoltam anno. Bárcsak a mai este is olyan édes lenne, mint azok, régen…

12 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Turbo
Turbo
10 éve

Élő rádiós közvetítés az alábbi linken (köszönjük dilettáns emelesz):

http://magyarlelato.com/hirek/budapesti-rangado-ujpest-honved-elo-radios-kozvetites/

maroscup
maroscup
10 éve
Reply to  Turbo

köszi :) legalább így :( (ha már dolgozom)

Amúgy egész jó fej a srác :)

vass gábor
vass gábor
10 éve

Kemenes–Botka,Lovric,Bobál D.,Baráth–Nagy G.,Hidi,kamber—Vécsei,Youla,Holender

kispadon:Szemerédi,ignjatovic,Csábi,Gazdag,ProsserVernes,Délczeg,

Mészáros Antal
Reply to  vass gábor

Most Nagy Geri helyett lehetne Proszi és Vécsei kissé hátravontabban osztogathatna, de hát nem mi vagyunk akik összeállítják a csapatot…

vass gábor
vass gábor
10 éve

Mivel idegenben „nagycsapat” ellen játszunk,ezért várható volt sajnos,hogy Rossi nem kezdeti Prossert,mert a mester ilyenkor elég óvatos,egy megerősített középpálya előtt,megelégszik a 2 csatárral.
Pedig az Újpest balhátvédje,Mohl a legutóbbi meccsük összefoglalójában elég lassúnak tűnt,gólt is kaptak az ő oldaláról,Prossernek lenne sansza megforgatni,remélem majd azért beáll majd Proszi.

Zs.
Zs.
10 éve
Reply to  vass gábor

Annyira beallt, hogy kezdett is ;o)

photon
photon
10 éve

az miért van, hogy a mostani fordulóban van 3 rangadó, de ebből csak kettőt közvetít a tévé?

RW
RW
10 éve

Jogos!! Ugy látszik sok volt a Derby keksz…

papparam
papparam
10 éve

Na vajon beengednek, ha csak úgy odamegyek jeggyel? Az online felület szerint amúgy bő 400 hely már elment a vendégszektorba.

Zs.
Zs.
10 éve
Reply to  papparam

Mi is megprobaljuk, erdekes lenne ha nem…

papparam
papparam
10 éve
Reply to  Zs.

Szerencsére simán ment.

misike
misike
10 éve

Mikor volt utoljára hogy nem közvetitett a tv egy honvéd ujpest derbyt? Szégyen ami a magyar fociba történik. Na de nem baj csak nyerjünk vagy legalább ne kapjunk ki. Jól kezdtünk nem kéne egy ujabb vereség mert az már lehuzná a csapat morálját.