Mastodon Mastodon

Napikispest 2016.03.04.

  • nézőszámlálás // a 444 megszámolta az előző fordulóban, hogy mennyi az annyi, és bár erősen fogalmaz (hazugságnak nevezi), azért valahol igaza van, hogy a láthatóan inkább 2000, az nagyon nem 4000.
    • persze nálunk könnyen lehet, hogy a vendégbe és a hazai vendégbe jóval több jegy ment el, mint ahányan végül kijöttek, azonban nehezen hihető, hogy ez legfeljebb néhány száz főnél több lenne, tehát vélhetően az eredetileg közölt 4460 még csak nem is az összes kiadott/lekötött jegy száma, hanem valami becslésféle lehet.
  • heves esőzések // az ESMTK pályáján (NB III.) áll a víz, ezért a vasárnapi meccsüket máshol rendezik, miután az MLSZ elfogadta az erre vonatkozó kérésüket. Számunkra ez azért érdekes, mert szombaton MTK-Újpest a Fáyban, kedden Vasas-Debrecen, szerdán MTK-Kispest, jövő szombaton MTK-Haladás. Vajon a legendásan remek talajú Illovszky hogyan bírja ezt a terhelést?
    • (Ha nincs vis maior, akkor az MLSZ szabályzatai szerint 15 nappal korábban lehet kérni legfeljebb egy mérkőzés más helyszínen történő lejátszását. De ezek az MLSZ szabályai, azt meg tudjuk mennyire szokták betartani.)


Nézőszámok a 22. fordulóban
mérkőzés hivatalos
nézőszám
számított
nézőszám
számított /
hivatalos ,%
Felcsút-Videoton 1756 1719 98%
Paks-Vasas 1136 624 55%
MTK-Békéscsaba 506 320 63%
Haladás-Diósgyőr 2127 1752 82%
Újpest-Debrecen 3347 2720 81%
Honvéd-FTC 4460 2162 48%
összesen 13332 9297 70%

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Napikispest 2016.03.04.” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Régebben amikor sokan jártunk akkor meg pont fordítva volt.Akkor 15500 volt a férőhely ha jól emlékszem.Bármennyien is voltunk 3-8 ezer közötti adatot írtak be.Azért az idegesítőbb volt :) A tartalékbajnokság meccsein többen voltunk sokkal mint ma az éles meccsen :/

  2. A mai NS-ben az MTK edzője nyilatkozik,elmondta hogy nem elégedettek a Vasas pálya talajával(nem alkalmas a rövid passzos játékra),már az Újpest elleni holnapi meccsüket is Dunaújvárosba akarták vinni,de még nem tudtak megegyezni,de a Honvédot már lehet hogy Újvárosban fogadják.
    Holender holnap már játszhat.

  3. Biztos, hogy van egy kis túlzás a hivatalosban, de a 444 képeit megnézve látszik, hogy elég trehány módon megy a számolás, főleg a két ultra szektorban.

    1. ugye a Bozsik 9000 férőhelyeses. a 4460 félházat jelentene, az pedig láthatóan nem volt, nagyon nem.

      1. 2000-nél azért többen voltunk,kb..3500 a reális.

        1. A Bozsik jelenleg 8000 fős az MLSZ rendszerében, amiből 6300 helyre lehet jegyet venni.
          A hazaiba érkezett fradisták szektora 530 fős, és bár sokan voltak, nehéz telinek nevezni. (500-at számoltak ide.)
          A hazai kanyar elméletileg 2200 férőhelyes, ott sem volt teltház. (430-at számoltak)
          Szóval a 2500 körüli talán reális lehet, mert ha megnézed a nagytotált, akkor baromira nehéz azt mondani, hogy az értékesíthető helyek felében volt ember, és az jelentene 3000 körüli számot.
          http://img.444.hu/6pdOz9ETY2aq2UmWOs.jpeg

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.