Hát eljött a nap, amit azóta vártunk, hogy megláttuk az idény sorsolását, és amiért annyit szurkoltunk, hogy így alakuljon: utolsó forduló, és a kezünkben a Felcsút sorsa. Tökéletes, ennek így kellett történnie, mert ennek csak így szabad történnie.
Valójában az van, hogy egyszerűen nincs semmim, nem maradt mit írnom a meccs elé, mert már korábban szinte mindent kiírtam magamból (← talán ez a kedvencem), amit lehetett. Töredelmesen bevallottam, hogy soha nem múló gyűlölettel tekintek rájuk, ahogy azt is, hogy a gyűlöletem mennyire precízen egy adott dologra irányul. Ezért is tartottam mindig fontosnak, hogy jelen legyek, hogy hangosak legyünk, hogy rólunk szóljanak ezek az alkalmak. Mert ezek a meccsek valóban rólunk szólnak.
Mikor szurkolt utoljára egy ország a Kispestnek? Mikor mondta utoljára szinte egy teljes társadalom azt, hogy köszönjük, elég volt? Az ilyen szimbolikus pillanatok forrasztják egybe az embereket – és látjátok, a tegnap pont erről szólt.
Egyszerűen tényleg nincs miről. Nem az a típus vagyok, aki azért ragad billentyűzetet, hogy feltüzelje a játékosokat, mert tudom, tudják a dolgukat, sőt, a kötelességüket. Tisztességes kispesti srácok. Ha a balküli még nem is megy flottul, talán Puskás szellemét sikerült beléjük vernünk. Apropos, emlékeztek Ignjára, ahogy a 0-4-en megmutatta? Mert legendát nem lehet venni.
A Nagy Szavak sem az én műfajom, hiába mondtam minap a rangado.hu-nak olyat, hogy ez lehet a Kispesti Büszkeség Napja. Hangzatos, na, de semmi több. Tartalmat csak annyit tudok mögé tenni, amit a blogon keresztül próbáltunk képviselni az elmúlt években: a remélhetőleg valódi kispestiség egy fajtáját.
Legyen inkább az, hogy megkérek mindenkit: tegye a dolgát tisztességgel. A srácok győzzenek a Kispestért és értünk a pályán, mi pedig tegyünk eleget az ultrák kérésének, és jelenjünk meg fél órával a kezdés előtt a helyünkön, hogy valóban ünnepé, kispesti futballünneppé varázsolhassuk ezt a napot.
Ennyi és nem több. Álljunk ki magunkért, mutassuk meg, hogy ha Puskás, akkor Kispest. Egyszerű.
És most már tényleg azt akarom, hogy zárjuk le, legyen vége örökre ennek a rémálomnak.
Ha pedig így lesz, akkor majd megnyugszom, kérek egy kávét hideg tejjel, egy cukorral és egy pohár szódát. Köszönöm, hogy kispesti lehetek. Veletek együtt.
A coubot ebből a videóból vágtam ki.
