- Stoiacovici debütált az NB I-ben.
- Az eredetileg kezdőbe szánt Lovric Újpesten sérül meg, így a keretbe sem kerül, ismét egy játékossal kevesebbet nevezünk a meccsre.
- Lovric mellett a lelátón feltűnik Bobál, Nagy Geri, King, Tömösvári, vagyis további négyen az év eleji alapcsapatból.
- Eppel és Lanzafame is sárgát kapott, mindketten négynél tartanak. (Lovric is, de ő még korábban kapta a negyediket.)
- Gróf :(
A zártkapus meccs a futball halála – valami ilyesmin járt az agyam, miközben lekésem a Kökiről a Nyugati felé tartó vonatot, és kockáztatva egy nagyobbat, felszálltam a metrópótlóra. Két óra van még a meccsig. Amikor a Nyugatinál újra ránézek az órámra, felnevetek, akár meg is várhattam volna a negyed óra múlva induló következő vonatot, úgy is gyorsabban átértem volna a városon. Újpest még húsz perc.
Az egész útra szánt kilencven perces podcastem valahol az újpesti Báthory utca elején ér véget, ki kell lépnem, alig húsz perc a kezdésig. Kisbolt, egy sétálósör még belefér. Az utcák üresek, percekig embert sem látni, néha egy-egy rendőrautó lassít mellettem, az anyósülésről furcsa tekintet, előbb rám, aztán a kezemben a sörösdobozra, majd újra rám, vajon mit csinálhatok? Meccsre megye, zártkapusra. Nem kérdezik, én sem mondom, egy pillanatra elkapjuk egymás szemét, majd ki-ki a maga dolgára el.
Nyitva a Mildenberger felőli kapu, csak be kell sétálni. A régi sajtófeljártatnál, a terasz oldalán biztonsági őr, kérdezem hol lehet átvenni az akkreditációt? Talán a főépületben, mondja, mindkettőnknek szokatlan a helyzet. Zárt kapu, mégis emberek sétálnak bent, a jégcsarnok üzemel, a sportcsarnok üzemel, zajlik az újpesti sportélet. A főépületben kedves hölgy fogad, de karszalagot ő sem tud adni, cserébe van információja, így elindulok a porta felé, aláírok, majd vissza, újra mosolyog a kedves hölgy a kapuban, felsétálok a másodikra, ott már két morcosabb úr fogad, a sajtó egyel lejjebb költözött, így én is. A termosszal egy ideig bajlódok, majd valahogy rájövök hogy nyílik, a teraszra már meleg kávéval a kezemben sétálok ki.
Knézy mögött helyezkedek el. Húsz munkaállomás van az újpesti sajtóban, ebből ötön a Kossuth rádió közvetít, kettőt foglal az M4, az Újpest is népes táborral van jelen, a többiek, laptopot ha kettőt látok, a többiek csak nézelődni jöttek ki, velem együtt. Persze bármikor mondhatjuk, minek beszállni a hírversenybe, a tévé adja, a neten sztrímelik, percről-percrét több oldalon is olvashatunk, az eredménykövető alkalmazások pittyegnek a mobilokon, semmi értelme tehát. Felsétálunk a páholy legfelső sorába (a háromból), a korlátnak támaszkodunk, és bambulni kezdjük a színtiszta meccset.
Az Újpest – Honvéd a színtiszta NB I-es futballesztétikumról szólt. Minden körítés jelen, a hangosbemondó ugyanúgy tájékoztat, mint minden hétvégén, beköszön, jelent, érdekességeket mond, elköszön, ahogy azt kell. A pályán ugyanúgy ott a két csapat, a bírók, a brandelemek, az egyetlen különbség a síri csend. És itt jön el a nagy ledöbbenés: élvonalbeli magyar bajnokit fogok nézni kilencven percen át, tisztán, hallva a labda puffogását, és még egy sört sem guríthatok le hozzá, hogy legyen valami kapaszkodóm (a kezemben), vagy mennyiségtől függően menekülési útvonalam. Ez bizony magyar bajnoki lesz, Hantám, fogadom el a tényt a harmadik perc környékére. A pályán közben vezethetne az Újpest, nem kezdődik jól.
Nyomasztó ez az egész. Próbálom lekötni a figyelmem, hátha kibökök valami érdekeset, valami kulisszatitkot, amit majd elmesélhetek nektek ebben a posztban, de semmi különös. Knézy néha ránéz a telefonjára, a lila fejlécből látom, hogy talán Viberen pötyög be pár szót valakinek, közben folyamatosan beszél, a szeme jár a telefon, a papírjai, a pálya és a közvetítés képét mutató monitor között, azonnal vált, egy pillanatra se zavarodik össze, újabb pár szót pötyög be az apró billentyűzeten, zsebre vágja, beszél tovább, mintha mi sem történt volna, és tényleg, semmi sem történik. Talán a mellette két sorban ülő öt rádiós érdekesebb lesz.
Nem. Csak pár spirálfüzet előttük, Novotny középen, egészen hasonló szerkezetű macskakaparások, nincs pofám áthajolni a korláton és közelről megnézni, pláne lefotózni.
Telnek a percek, az Újpest támad, Filip reménytelen a szélen, Obinna nagyon megy. Hogy lesz ebből akár egyetlen pont is?
A felújított, ráncbaszedett stadion talán érdekes, hátha találok benne valami megírhatót. A főbejárat feletti fémglóbuszon jár az agyam, Kecskeméten van hasonló, vajon mit jelenthet? Jelent egyáltalán bármit?
Nagyon lassan pörög az idő. Abban egészen biztos vagyok már Gróf potyája előtt jóval, hogy a meccsről egy szót sem, mindenki látta a tévében, mi okosat tudnék hozzátenni ahhoz, amit mindenki látott? Knézyt végig hallom, néhányszor rossz nevet mond be, de alapvetően nem beszél butaságokat. Nyomasztó hangulatban egy közepesnek is alig nevezhető Újpest kényelmesen veri a rettenetes Honvédot.
EvdM hangja sikít bele a csendbe. Végre valami és először felröhögök a meccsen. Ezt a hangot egyszerűen képtelenség komolyan venni, de legalább valami, egy kérdés jut eszembe, vajon melyik rajzfilmfigurára hasonlított a vékonyka kis üvöltés?
Vége. A pályán eredmény, de kit érdekel? Kikaptunk, Erik go home, minden mindegy, mert ennek az egésznek semmi értelme nem volt. A focit nem az évkönyveknek, a statisztikusoknak, szerencsésebb országokban a szakíróknak játsszák, de még csak nem is két csapat küzd egymás ellen pályán, hanem két világrendnek kéne egymásnak feszülnie, mi, a Kispest, szemben az Újpest, a pályán a képviselőink, mint a parlamentben, csak itt vita helyett labdával, mi pedig csak annyit tehetünk, hogy hangosan biztatjuk őket, és reméljük, a megfelelő pillanatokban a helyes döntéseket hozzák, mert egyszerűen nem létezhet más jövő, mint a nekünk szép, ebben kell hinni hétről-hétre.
És ezt vette el az MLSZ fegyelmi bizottsága tőlünk, és ezt vette el az újpesti tőlüktől is. Értem én, hogy büntetni kell, és értem én, hogy ez egy bajnokság, a pontlevonás beleszólna a helyezésekbe, de inkább, mert a zárt kapu magát a futballt teszi értelmetlenné, az egésznek az értelmét.
Hideg van, kilátástalannak ígérkezik az újpesti este, de szerencsére a jégpálya büféje nyitva, van hova behúzódni egy sörre. Kikaptunk, de nem tudok dühös lenni, hiába a kuka a bejárat előtt, félhomály, a kamerák is másfelé néznek, egyszerűen nem kívánok belerúgni, unottan sétálok el mellette, az egyetlen érzelem az arcomon az izgulás, mert a csarnok túlvégén a férfi mosdó, annyi időm nincs, belógok tehát a nőibe, csak rám ne nyissanak. A deszkát végül visszahajtom.
A képeket kivételesen én lőttem mobillal, de vannak az 1909fotónak is meccsképei, és van már összefoglaló is az M4Sport oldalán.
