Mastodon Mastodon

Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű

Egy jó Nagyerdő. Legjobb. Remélem nem fürdünk be (DIRR).

Ha itthon játszanánk, már tölteném is be a sablon húsvéti RW-beharangot, amit kb. minden, de minden évben leírok, hogy ugye, HA Húsvét és HA itthon, akkor etc, etc.. Na most a keresztény ünnepkör jeles eleme pipálható, de hazai meccs az nem, és hát a körülmények, azok sem a tuti irányba mutatnak. Nem mintha az említett Húsvétoknak a tuti lett volna a lényege: mármint a győzelem persze tuti volt, de az esélyeink pont hogy nem, mégis mindig nyertünk, szóval ez alapján akár bizakodhatnék is most…mégsem teszem.

Ez persze jó jel: figyeljétek meg, ha én bizakodom és győzelmet várok, mindig bukunk, ha vereséget, akkor… akkor néha van meglepetés. (Hanta már szerintem sírva olvassa ezeket a sorokat, és teszi fel a kérdést, hogy „RW, b..zeg, te mikor vársz valaha is győzelmet?!„, de erre azt mondom, Fanta úr meg mindig csúsztat ezekben az ügyekben, amikor ezzel olt).

Szóval holnap Debrecen, a DVTK ellen. A Diók ellen amúgy nem is tudom, mikor nyertünk idegenben utoljára, illetve persze tudom, a tavalyi szezonunk elején, Eppel tizenegyeseivel meg Koszta szabadrúgásával, de a lényeg, amit érzékeltetni akartam: nem sokszor. És hiába nem otthon tolja most a Dió, már zakóztunk mi tőlük ‘kövesden és itt a Nagyerdeiben is, mondom, hogy nem könnyű ez a matek.

Hanta Supit trollkodó kommentárjában és valamelyik, elmúlt  hetekbeli statisztikájában viszont ott figyel némi reményre okot adó kis kapaszkodó: a már általam is valamikor pedzegetett lassú supkai beindulás toposza. Idén is megvoltak a jól ismert, megszokott idényközbeni Supka-padraérkezés áldozatbemutatásai, csúful elbukott Üllői úttal, és Vasas elleni önsorsrontással, hogy aztán a Hali ellen már összeizzadjuk a végén a sikert, majd jött a válogatott szünet, ami nekünk sosem, semmikor nem jó. Ugyanis, ha jó formában vagyunk, utána földbe állunk, ha rosszban. akkor azt folytatjuk, ha szar formából jönnénk ki, akkor visszaesünk, stb. Ebben is csak a Rossi-s csodatavasz volt a kivétel, amikor egy szünetelés után vertük itthon a Fradit, pedig én épp akkor engedtem el lélekben a dobogót is (hogy rohaggyak meg).

A Trencsén ellen a szünetbeli felkészülési találkozón Supka folytatta  a Rossi-s alap újrafeltalálását, amit melegen üdvözlök, reméljük ez megy tovább holnap is, mert lehet az a hivatalos sablonszöveg, hogy nem a 3 vagy 4 védő számít, hanem a fegyelem, a vak is látja, hogy az is számít, amit már 10000 kommentben és cikkben leírtatok-leírtunk, igen, számít az alapfelállás, amit a kopasz talján rommágyakoroltatott a kerettel.

Én épp most estem haza az űrcigányos új magyar filmről, és a Határ útról besétálva Wekerlére bizony idén másodszor éreztem magamon tavaszhangulatot. Első alkalommal Újpestre kiautózván esett meg mindez 3 hete, másodszor pedig most: látszik, az olyan régi vágású szurker számára, mint én, az évszak- és életérzés-érzékelés már elválaszthatatlan a magyarfocitól és annak időbeosztásától, eseményeitől. Most is ez van: ennyi kellett, egy kis tavaszillat a végre nem fagyos,hanem csak szimplán hűvös estében, és máris valami köd ül rám, és meccset akarok, jó túrát, pl. holnap a kedvenc hazai helyszíneim egyikében, menni, nézni, majd hazajönni, még, akkor is, ha nem lesz szép a vége. Aztán persze lehet, hogy szép lesz. Meglátjuk.

Gróf – King/Heffler, Bobál, Lovrics, Kamber, Holender – Gazdi, Gergő, Foltocska Szabócska – Eppel, Lanza.

Kb. így kezdenék, ha Supi lennék. (Mindenki szerencséjére nem vagyok). Kossuth Lalit ne, könyörgök. Ha sárga lapost is betettem, én kérek elnézést. Majd Hanta kihúzza.

Szóval meglátjuk. Meglátjuk, azzal együtt, hogy az agyam az igazi fókuszt mégis keddre teszi, és két hét múlva szombatra, azaz előbb ismét Debrecenbe, csak most tényleg a stadionban székelő klub ellen, majd Felcsútra, ezek lesznek az igazi fontos meccsek, mondanám, hogy ezekért be is áldoznám lélekben a holnapot, de ez sem igaz egészen, mert ezt majd mondja nekem vissza valaki mikor holnap Bacsa beküzdi 1:1-nél a 88.- percben a győztes stukkolást, azt hiszem egy kicsit anyázni fogok.

Hát most valahogy ennyi.

A film amúgy elég gyenge volt.

Fotó: utazzitthon.hu.

“Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű” bejegyzéshez 160 hozzászólás

  1. Ne legyen… A miénknél erősebb keretű csapattal játszottunk. Örülni kell minden pontnak, mert könnyű lecsúszni a veszélyes helyekre.

    1. Egy Diósgyőr ellen idegenben szerintem jó az iksz.Kíváncsi lennék,Bódog Kispesten mit tudni kihozni magából meg a csapatból!

      1. Bódog???Nagy duma,nagy kamu max.50%-os mérleg.Láttad ma,hogy mit tud.Egy agyonnyert meccset nagy mázlival meguszott egy x-szel.Majd holnap a szöllösinél mond majd.jó”nagyokat”,ne aggódj,Laci.

  2. Gratulálok Májer Milán első NB1-es mérkőzéséhez!Csak egy kérdés.Ért Danilo ma labdába?

    1. Ha még akkor Danilo itt lesz.Ki tudja,hogy ha esetleg elmegy Eppel,neki mit ígérnek játéklehetőséget illetően.Nem gondolom,hogy még egy szezont le szeretne húzni csereként.

  3. Ezt is megertuk hogy ezt irod :)
    Amugy igen, ma az edigiektol is jobban jatszott.

  4. Összességében realis. Az első félidő az ovek, a 2. a mienk volt. Grof, Banó, Baráth végig oke, King a 2. felidoben.
    Nem tudom, miert kellett egy felidot odaadni…

        1. Ez kábé olyan,mint anno gólyatáborban az esélykiegyenlítő foci.Amelyik csapat gólt rúg,annak a játékosainak inni kell a kannás borból,hogy a másiknak is legyen esélye.

        2. Persze, ez is benne van, mint ahogy mi is elfáradtunk a 2. félidőben 30 perc nagy menetelés után. Csak annyit akartam pontosítani, hogy igazán jól csak a szünet után kezdtünk el játszani, még akkor is, ha a legszebb támadást épp az 1. félidő végén vezettük. Mintha valaki leordította volna a fejüket, csak Attiláról ezt nehezen tudom elképzelni. :)

        3. Igaz, ha Gazdag Dani ordító helyzete bemegy, az a forduló támadása !!

      1. Akkor kezdjen Kukoc, és hozzuk le az első percben, ha ezen múlik.

  5. Ha csa fele annyira akarnának nyerni mint mi szurkolók akkor, nyerhetnénk. Alibi döntetlenre mentünk. Kondi is a béka segge alatt.

  6. Nem rossz az egy pont Diósgy. Debrecenből. CSAK!

    1. Ezzel az eredménnyel a kupában is kiegyeznék!

      1. Ahhoz előbb tovább kellene jutni a Loki ellen….

        1. Arra a meccsre gondoltam,hogy kiegyeznék ezzel az eredménnyel.

  7. Nálam két hőse van a meccsnek: Gróf és Baráth.Igazságos döntetlen.Az első félidő után nem gondoltam volna,hogy ezt vereség nélkül megússzuk.

  8. Az első félidő alapján a fene nem gondolta, hogy itt még győzelmi eselyeink is lesznek, de vannak, es lassan meg is érdemelnénk… Bano, Barath, King jol toljak

  9. Egy antifoci amit játszunk, és ahogy látom k. elégedettek a döntetlennel.

  10. na vissza kaptuk a jó focizó kinget a második félidöre

  11. Nah.
    Mostantól nem lennék diosgyori?
    Indul a henger!!! ?

  12. Úristen,mi történt a szünetben az öltözőben?Nem ismerek a csapatra!

      1. Most végre úgy harap a csapat,ahogy ezt én elvárnám tőlük mindig.Francért nem lehet első perctől kezdve így játszani!

  13. Optimista próbálok maradni: ha nem változik az eredmény, még mindig van egy Danipacink.

    1. A harmadik hely már a nyáron elment, amikor a bajnokcsapat meggyengült kerettel vágott neki a „címvédêsnek”…

      1. Én akkor még bíztam akár egy ezüstben is.de ez idén néhány forduló után kiderült,hogy a dobogó se reális.Lehet bárhogy csűrni-csavarni ezt az egészet.Nem vagyunk képesek tartósan jól játszani még egy-egy meccsen belül se,nemhogy folyamatosan

  14. Mint amikor a szélvészgyors Lipták beérte

    1. Igaz, de ettől még rossz volt nézni, milyen pipogya volt :( végszóra egyenlít :)))

  15. Egyébkent a 2.tizinél a diósgyőri direkt nekiesett a Lovricnak. Már akkor esett amikor meg senki nem volt a közelben. Jobb helyeken ez sárga és kifelé szabad. Ez a gyökér persze megadja.

    1. Az elsöt nem láttam, de a kapu mögül úgy tünt a 2. nál csak rájátszott a dio. Kukocsot el kell felejteni, egy jó ballábas védönel a 2. tizi elötti szitu ki sem alakul.
      Nagyon gáz , hogy Supi nem tudott felkésxülni a letámadásokra…
      King le van lassulva.

  16. Elég rapszódikus mérkőzés…nekünk az első fél órában egy értelmes támadásunk nem volt, ha a 35. percben a diósgyőriek már 3 góllal mennek, egy szavunk nem lehet.
    Gróf hatalmasat játszik, Banónak és Kingnek nagyon szép indításai vannak, Eppel és Lanza görcsös, Lovrics meg összehozott kettő tizengyest az ellenfélnek…a többiek elég rendesen beleszürkültek a mérkőzésbe. :(

      1. Lejött? Amíg pályán volt, addig is máshol kolbászolt, ahányszor csak indultak a helyén.
        Nagy erősítés volt Kosúttal együtt, remélem, nyáron jön még hiányposztokra 2-3 hasonló, kukázott fenomén, akik évek óta nincsenek játékban. Az illetékeseknek: ha már youtube-videk alapján igazolnak, nézzék már meg a dátumukat! Kösz

        1. Az hät,egy nulla,nulla forintert.Bar az is kidobott penz volt èrte.

  17. A leggyengébb ma sajnos nem Lovresz… Ikenne mit csinál???

  18. Ha nem vakon rúgná, hogy csak kapura menjen, hanem laposan helyezné valamelyik sarokba..

  19. Ez a Lipták se hazudtolja meg magát. Óriási nagy paraszt.

  20. a bqvltbe…. ezt a töketlen béna kapust naggyá tesszük!!!

    1. Úgy örülök mindig,amikor meglátom,hogy Antal véd ellenünk,de az utóbbi meccseken már nem azt hozza „sajnos”,amit megszoktam tőle.

  21. A gol a Diót leültette picit. Ha van bennunk valami, azt most tudnánk villantani…

  22. Bejött a Dombi Tibink. Indulhat a fieszta ?

  23. rohadj meg lovric ilyet csak direkt lehet csinálni kétszer fél óra alatt

    1. Nem őt kell bántani, hanem azt, aki 2020-ig hosszabbított vele, majd a honlapon ünnepelte az idióta döntését.

  24. Lovresz. Mondjuk ez a vakvarjú se semmi. Most Gróf se mentette meg a seggünket.

      1. ez biztos ?? ezzel a logikával a gólnál sem kellene átmenni a gólvonalon

        1. A vonal az általa határolt területhez tartozik a szabálykönyv szerint.

  25. ez a bíró is mi a faxnak van, ha sérülést okozó védőnek nem ad sárgát…befújja a lest, amikor szabályosan indul Marci… :/

  26. Mi a faszt csinál a Diósgyőri térfélen a partjelző? Másodjára inti be a lest úgy hogy 1-1be vihettük volna a labdát a kapujukra

  27. Ido kérdése, mikor nyaljuk be az elsot…

  28. Egyértelmű, hogy a fiúk nem kaptak puffin lekvárt, mert se erő, se akarat.

  29. Eddig a kapusunk tart minket meccsben. Azért a dió játékára jobban is fel lehetett volna készülni, azt játsszák, amit szoktak.

  30. Kb. olyan gyorsak vagyunk mint medve a téli álomból ébredve.

  31. Ha itt ma nyerünk, akkor a Mommentum nyeri a választást.

  32. Már megint Gróf, fantasztikus bravúr volt ez is.

  33. Nekem ettől a korán kihagyott büntetőtől dezsavűm van.

    1. A jó formában levő Kamber kiszorította. :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.