Mastodon

Bocsi, skacok, de a kupameccs elé nem lesz poszt, mert

(Azt mondta valaki viccesen a Tiszaújvárosra, hogy Tiszaferr, de mi ugye tudjuk, hogy igazából Olefin.)

egy könyvbemutatón voltam (Weisz és társai – ajánlom a focitörténet érdeklődőknek a karácsonyfa alá), és az egyrészt eléggé elnyúlt, másrészt utána még beszélgettünk, majd betértünk valahová, ha már a szakma krémje képviseltette magát, és közben elmúlt éjfél, ami most is tart még, tehát továbbra is ma van, továbbá reggel indulunk, ami közel hajnal, mert nyolc-nyolchúsz között,  és oda is kell érnem, se söröm, zuhanyzás majd reggel, remélem van a hűtőben (hüttőben) tojás, hogy valamit reggelire, aztán majd az ebéd kérdését valamivel később vetem fel.

Ilyesmik. Aki jön, azzal lent, és élőben beszéljük ki a meccset, aki pedig nem, az ez alatt a poszt alatt teheti meg látatlanban, és csak bízni tudok a közösségben, hogy elrugaszkodik az egyéb valóságok létezésétől, és csak arról fogalmaz meg véleményt, amiben egészen biztos.

Jó szórakozást, most még felcsapok egy valamilyen konzervet vacsorának, aztán irány alduni. Negyed egy, azért mégis csak negyed egy.

a nagyon menő grafikát tartalmazó nyitóképet a magyarfutball.hu vonatkozó oldalán találtam, ahonnan kiderül az is, hogy miért Olefin. tessenek azt is elolvasni.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Bocsi, skacok, de a kupameccs elé nem lesz poszt, mert” bejegyzéshez 63 hozzászólás

  1. A tegnapiról:
    – Egész jó létszámban jelentünk meg, igazi matinéhangulat várt minket! Köszönjük a Szervezőknek a Mikulás-meglepiket! :)
    – Borzasztó Nekem ez a vörös-fehér ” hosszanti csíkozású felső ” + vörös nadrág + vörös-fehér ” keresztcsíkozású ” sportszár kombó, iszonyatosan igénytelen; a Diók hordtak ilyeneket 95-96′ táján a másodosztályban, de komolyan…
    – Érdekes volt a Tisza-partiak enyhén BVB Dortmundra hajazó szettje,
    – A Büfében végre nem vizet csapoltak, hanem valóban már-már malátára, komlóra hajazó terméket kaptunk a pénzünkért,
    – Az első félidő kínos és már-már ” égően ” görcsös játéka CS.A.K. meghozta a fordulás után a gyümölcsét. A helyiek nagyon elfáradtak, ez tisztán észrevehető volt, főleg a végén.
    – Horváth Andris megint remekül lehozta, főleg egy-egy nagy ziccert is megölt, amikor kellett! Bravó!
    – Daniló ” gyorsan kiszállt a buliból „, amikor előttünk elbandukolt, szinte már-már sírdogált (!!!) a fájdalomtól, de mégsem sántikált… fura és egyben bizarr jelenet volt,
    – Tischi Danipaci helyett amit tudott, kihagyott az elsőben, bosszantó volt! :(,
    – Ügyes volt a KovácsNikó gyerek, gyors, mint a villám, ez kell! Szét lettek futva azon az oldalon! ;),
    – A jó öreg Lovric kimondottan jól tolta: Kukac példát vehetne tőle alázatból meg munkából, megérdemelte a gólját teljesítményével :),
    – Suppinyó szünet után végre meghozta azon döntéseit, amit itt már hetek / hónapok óta hiányolunk: BanóBenyó be, MájerMilu be, nah’ végre!!!
    – Fel is pörgött a Derby, az a bizonyos N’Gog-assist hatalmas zsuga volt, annyi szent!
    – Banóka intelligensen tolta, kereste a réseket, remekül értették egymást a MájerMiluval, meg az N’Góóól is jól lekötötte a TVK-s védelmet,
    – Kambi most is betonbiztos pont volt hátul, jó vezér, ad egy tartást a jelenléte szvsz.,
    – A derék Fousseni jobban szűr, mint irányít, szervez, igaz, azt jóval biztosabban oldja meg, mint a jelenlegi HidiPatya, remélem Suppinnyó is vágja a különbséget,
    – Uzoma megkaptam új Nick-jét: UZSONNA!!! :)
    – A csehszlovenszko Pillík viszont nagyon nem kéne a kezdőbe, nagyon NEM NB1, mert tegnap is iszonyatosan kínos dolgokat művelt, őt nagyon gyorsan el kell felejteni, ha komolyabb terveink vannak… :(
    – Önbizalom növelőnek kiválló volt, remélem Tischinél is ” evés közben jön meg az étvágy ” és Debrecenben igazolja végre klasszisát!
    – Supinak figyelmébe!!! Fiatalokat a Kezdőbe; Aki nem mer, az nem nyer; El kell hinni, hogy készek rá, megérettek és megérdemlik! :)
    – Nagyon finom volt a helyi cukiban a süti, s igazán kedvesek az alkalmazottak!

    Jó nap volt, megérte, mindig megéri! Folyt. köv. Tiszakécskén!!! KUPÁT !!! MINDENÁRON !!!

    1. A 4-ből 3 gólt sikerült rögzítenem, megpróbálom ide feltölteni,,,,,De hogy lehet?

      1. Próbáltam, a képek ikonnál nem ismeri a video kiterjesztéseket. :( Admin-t kérdezted?

        1. Nem kérdeztem. Most olvasom voltatok a Castello-ban? Tán ti nyertétek a tombolát? Tényleg jó cukrászda.

          1. Egy Hölgy szurkertársunk nyert, így igaz! ;) Hazafelé pediglen útba ejtettük őket, finom volt a Francia krémes!!! :)

  2. Jónéhány NB1-es párosítás lesz a Kupában.Azért a végén az utolsó 4-esből egy Loki-Vidi párosítást még jó lett volna összesorsolni.

    1. Béna Lisztes ;) így lett egy Taksony – Vidi párosítás. :(

      1. Pedig milyen szep lenne,ha korulottunk elhullananak az NB1-esek!Igy ha nem szuletnek hatalmas meglepetesek,ami a ket meccses rendszerben mar sokkal kevesbe valoszinu,akkor a kovetkezo korben mar nagyon eselyes a Fradi-Vidi-Loki harmas egyikebol valamelyiket megkapni.

        1. Én a Láki-t nem tartom feltétlen verhetetlennek, tavaly is azon az ominózus mérkőzesen ellenük inkább saját magunkat vertük meg, szóval: Bármi lehet! Ugyanakkor a ződeknek a Várda nem lesz könnyű kenyér! ;)

  3. Tiszakécske a kupában :D nem is olyan rossz :)

    1. Főleg úgy, hogy a lilák, a diók, és a libások is kirepültek! A ‘csút megkapta az atomcsirkét, a fegyencek meg mehetnek a ” kupamumushoz ” és a zsórynak sem lesz sétagalopp a HALI!!! ;) KUPÁT!!!

  4. Olvastam az eddigi 41 hozzászólást és nekem úgytünik.ha nyerünk szar az ellenfél.ha veszítünk vagy X akkor mi vagyunk azok.Szerintetek hogy van ez??!!

    1. Kérdésekkel felelnék:

      1 – Szerinted a Tiszaújváros jó csapat, jól játszottak?
      2 – Szerinted jól játszottunk az előző 3 fordulóban?

  5. Újpest kihullot egy 91. percben kapott góllal :D

    én az Andráshidának vagy a Taksonynak örülnék a következő fordulóban :)

    1. Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.

  6. Ne essünk túlzásokba, TÚVáros mégis csak egy megilletődött NB III csapat volt.

    1. Persze persze nem egy Sényő lássuk be.:
      : )

    2. Bizony. Néhány éve pedig, amikor a Kozármisleny oda-vissza vert bennünket, az teljesen másik történet, mert abban az évben nagyon erős volt az NB3. ?

      1. Lehet rosszul emlékszem, de nekem az rémlik, hogy a megszűnt PMFC fele ott landolt.

    3. És különben is, várjuk ki a végét azzal a 3. hellyel! ?

    4. Na, jól összefoglaltad a fórumot, többet nem is kell jönnöm.

    5. Igazad van. Egyet értek veled mindenbe. Kivéve hogy Danilót valami miatt nagyon utálod.. Pedig hidd el nélküle itt se tartanánk. Pont olyan fontos láncszem mint az akadémisták és a többi játékos.

  7. Az nemzetisport.hu természetesen nem ír a meccsről a főoldalon. Ellenben 3 cikk a ződekről…

  8. Ezekután az a minimum, hogy Májer lehetöséget kap Debrecenben, Bano pedig kezdö lesz.
    Kell a vérfrissítés, és minek az akadémia ha Kukocsok, meg formán kívüli játékosok vannak a kezdöben.

  9. kár sztem ezen a kupán feszülni, idén nem esett ki a fradi, meg a vidi sem, úgyis ők nyerik
    lejátszott itt a bajnokság, meg minden

    1. Akkor minek elindulni a bajnokságban meg a kupában… minek mész ki szurkolni.. hagyjuk már a hülyeségeket..

      1. Én most nem járok ki, nem érdekel az eredménytelen, bosszantó, és nézhetetlen „játék”. Ráadásul láttam mikor a foci még tényleg játék volt.

      2. Én is szenvedélyből járok ki, és amióta a Honvéd volt a bajnok én személy szerint nem hiszek az elcsalt meccsekben, több alkalom is lehetett volna a döntő (utolsó) meccsen a Vidi ellen másképpen fújnia a bírónak, 11-est simán fújhattak volna pl. nekik. CSAK!

    2. Nem értelek, akkor már túl sokat foglalkoztál ezzel az egésszel, hogy leírtad ezt a 3 sort…

  10. Nem bannam,ha a kovetkezo korben meg nem kapnank elso osztalyu ellenfelet,az majd raer a dontoben!A tobbieket meg csak szepen sorsoljak ossze.

    1. Budaörs megfelel?Vernes rúgott egy gólt Kemenesnek szögletből érintése nélkül !Ez biztos rosszul esett az öregnek .

      1. Tavaly mar kivertuk a Budaorsot,ha jol emlekszek,de akkor nem Szabi vedett.De a kerdesedre valaszolva,igen,a Budaors megfelelne. :)

        1. Támogatom :D Zalaegerszegi vagyok és végre láthatnám a kedvenc csapatom(Honvéd) :)

        1. Csak nem arra célzol, amire én is egyből gondoltam? :D

  11. Nem akarok csúnyán beszélni,de az HÜLYE aki ezt a Májer Milut nem akarja játszatni és még nem tartja érettnek az NB I-re !!!!! Lehert hogy igaza van az előbbiekben az edzőnek,tulajdonosnak, de Májer lövi a gólokat !!!!

    1. Pedig nagy valoszinuseggel telen kolcson fogjak adni.

      1. Várd ki azért a végét..
        Lehet, hogy Danilo lelép, s talán NGog is menni akar majd (kevesebbet játszik, mint gondolta), szóval még az is lehet, hogy végül marad.
        A lényeg, hogy a hétvégén legalább egy félidőt játszhasson MÁjer, aki egyébként a középpályán is bevethető.

        1. En is annak orulnek,ha Majer minel tobbet jatszana,de en azt latom,hogy Supka inkabb olyan emberekben gondolkodik,akik mar elvileg kesz jatekosok es rutinosabbak,szoval ha az altalad emlitett jatekosok esetleg elmennenek telen,nem lennek meglepodve,ha ugyanugy hoznanak a helyukre potolni oket es nem a fiatalabb korosztalybol.

          1. Ha lenne olyan hogy “ kész” játékos, akkor a nagy profik pl. CR, LM, sem mondanák még most is, hogy ebben, meg ebben még tudnak és akarnak fejlődni. Ez a hülye duma az egyik nagy magyar átok jelenleg focinkban.

  12. Ezt a meccset a Majer fogja megnyerni nekünk,vagy a Pölö

        1. Az egész szezont megbocsájtom neki, ha a kupadöntőn az ő góljával nyerünk..:)

      1. Nem kellene Lovricot sem ennyire a háttérbe szorítani,ő is még jó NB I-es játékosunk és sokat tett a Honvédért !!!!!
        De holvan Kálnoki-Kis ???? Egy szót sem írnak róla,megsérült ? Pár meccsen játszott az NB III-as csapatban és talán egyszer cserepadon volt az első csapat meccsén !!!!

  13. Azért Banó meg Májer legalább ilyenkor megkaphatnák a bizalmat… Van 4 saját nevelésű a padon, aztán valószínűleg majd csak egy játszik, mert N’Gogot meg Pölöskeit úgyis behozza.2 saját nevelésű a kezdőben meg egy rakás légiós egy NB3-as csapat ellen.

    1. Jól van,ha nem is túl sok idōt,de legalább kapott Májer ma ismét egy 20 percet.

  14. Budapest Honvéd: Horváth – Kovács N., Lovrics, Kamber, Dino, Uzoma – Nagy G., Pilík, Fousseni – Danilo, Tischler Vezetőedző: Supka Attila

    1. Kispad: Berla, Holdampf, Pölöskei, Májer, Banó, Temesvári, N’Gog

  15. Szép volt Milu! Már a 2. góóól!
    Érthetelten, hogy bajnokin, miért nem kap lehetőséget!?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.