Paks-Kispest: amikor csak a helyszín és az időpont biztos, más semmi

Hosszú hajrát nyitva már péntek reggel nekifutok a beharangnak, mert ma kora délutántól én már nem leszek gépközelben, és mert a XX. század egyik utolsó reliktumaként tablet és telónyomogatás nélküli ejtőzésre készülök Doki barátomnál a Ráckevei- (Soroksári-) Dunaág mentén, továbbá hogy Fanta úr cikkírás helyett nyugodtan mehessen maholnap sörvadászatra a pesti éjszakában, most enyém lesz a posztírás ódiuma. Csak kicsit korán.

Paks nem a kedvenc helyszíneim egyike alapból sem – még ha jól is megy épp a csapatnak (pl. 2016 őszi Rossi-s hajrá, vagy EvdM még nem besülő rajtidőszaka háromnegyed évvel később), akkor is itt jön a tuti döntetlen, ha meg épp nem vagyunk jó passzban, akkor biztos az egygólos vereség. Kb 2 paksi győzelem ugrik be az annaleseinkből, egy még Supkával, az MK-siker után, Bogdanovics-show-val, egy pedig Rossi első eljövetelének tavaszán, mikor Vécsei és Vernes alázták Paksot, Holender pedig debütált. És lehet, hogy volt még egy Moraleses siker is, Bojtor góllal, de lehet, hogy az iksz lett, erre nem emlékszem pontosan, mert az agyam önvédelmi reflexből kitörölte a Tolmácsedző érájának emlékét is, hiába a sok szerzett pont, az a korszak háborús traumaként égett bele a privát magyarfocis emléktáramba, egy elhúzódó bohócliger verduni nézhetetlenségszivatyyúként.

Mit várhatunk akkor most, e szerint a sorminta alapján? Sok jót nem, mert nem vagyunk a hullámhegy csúcsán. Nem vagyunk? Nem ám, de annyira az alján sem. Épp Dió után írtam, hogy hiába a névleg EL-kiesés, hiába a miskolci 0 pont, eddig bőven vállalható a meccsteljesítmény. Ezt tartom is, de azt is hozzáteszem, hogy veszélyes az ilyen kötéltánc periódus is, amikor egyre több meccsen vagyunk erkölcsi győztesek, de a fizikai 3 pont csak nem jö össze. Sokszor láttunk már erre példát, a legutóbbi évekből elég csak a Haladás, vagy a Gyirmót hősies elbukásaira gondolnunk. Nyilván azt a szerepet nem áhítom.

Kérdés, persze, kell-e már most vészharangot kongatni. Sok kommentelőnk írja, hogy idén a kiesés elleni küzdelemben leszünk résztvevők, ha nem erősítünk (miközben egy csökkenő kisebbség szerint simán jól igazoltunk). Én valahol középúton érzem az igazságot. Az idei igazolások egész jó kiegészítőemberek lehetnek, leszámítva Lefkovits Robit, aki az új gerinc egyik letéteményese – lehetett volna. De igazából tragédia sincs, hisz gerinc már van, Kamber (Lovrics), és mellé egyre jobban felnövő Batik, Geri, Gazdi. Kéne még egy megfellebezhetetlenül király éles csatár és egy szervezni tudó valaki. Többen az utóbbi posztot Morettibe látnák bele: eddig Craiovában lehetett őt szemrevételezni, voltak jó labdái, és alibipasszai is, és kurva lassú. A második tulajdonság már elég egy Zelenkához, az első viszont még nem annyira. No és akkor itt jön a tegnapi atompletyka, ami, ha realizálódik, akkor egy személyben megvan ez a két poszt, a hányingert meg visszanyelem, bővebben majd egy üdvözlőposzt keretében, ha végül szükség lesz rá. Ha, mondom, mert nem kevés esélyt látok még arra is, hogy az Üllői úti klubház igazgatói székében tenyésző mosolypápa a végén benyomja hozzánk akciósan inkább Priskint, mert Zsoldy úr jó lesz néha a padról beszállni a BL-ben, valakinek gólt is kell lőnie.

Vészharang tehát nem kell, a fű alatt ígért új igazolás(ok) viszont igen, most a hűtlen úrfitól függetlenül. Viszont Pakson még a július alatt összegründolt új kerettel kell valamit hasítani, amely ráadásul sérülésektől tépázott, szóval mindenre számíthatunk, csak könnyed vendégjátékra nem. Másik oldalon viszont azt se feledjük: félni sem kéne, azért nem verhetetlen csapathoz és nem egy oroszlánbarlangba megyünk. Ez mondjuk Diósgyőrre is igaz volt, az első kitétel mindenképp, de a hangulattól sem kellett hazamenekülni. Hogy ott mégsem sikerült a küldetés, azt inkább arra vezethetjük vissza, hogy elől fájóan alacsony (=0) volt a hatékonyság a kapu előtt. Gól nélkül pedig nem megy.

Sérültekről sokat nem kommunikál a klub, ebben nincs gigászi előrelépés a kárhoztatott Hemy-érához képest, amikor hol fájó nemtörődömségből, hol Rossi fura taktikázásai maitt ültek úgy a belső infókon, mint szovjet apparatcsik a random műhelytitkon 35-40 évvel ezelőtt. Gazdira azt tippelném, még nem fog játszani, Geri állítólag még nem… Robi és Moha szinte egész idényre kicsekkolt. Morettiről is azt suttogta a lelátói zuhanyhíradó, hogy még nincs egészen rendben, az pedig nem adott sok plusz infót, hogy szerdán összefutottam vele a Shopmark SPAR-jának tésztarészlegénél (hol máshol), ahol Honvédos köszönésemre olyan ignorant arccal reagált, hogy Ábel, ha ott van, sírva olvadt volna be a húspult alá. Kezdőcsapat-tippelgetésen így most generózusan túllépek, Beppe bátyó számára már az művészet lesz, hogy kiállítson egy 16-os keretet az útra. Vagy pont, hogy nem művészet, mert maradt kb 16 hadra fogható arc a rutinosabbak közül? Így is értelmezhetjük.

Szóval egy jó Paks túra előtt tényleg csak a helyszín és az időpont biztos (sőt, az MLSz-t ismerve az sem, haha), minden más egy nagy kérdőjel, ahogy az idei szezonunk is, jelen állás szerint elsülhet vergődésként, esetleg középmezőnyös szürkületként, de mondom, 1 vagy 2 high-quality arc érkeztével és a Sannino-csapat kémia esetleges bedörrenésével akár nagy menetelésként is. Paks még arra nem fog választ adni, hogy melyik forgatókönyv felé indulunk el, de egy 3 pont azért nagyón jót tenne a lelkeknek. A csapatban is, a lelátón is. Legalább annyira, mint Hantának a túrós csuszás harcsapaprikás a csárdában, ami felé kétségtelenül bekormányoztatja hazafelé a Babarmobilt.

#update: ne legyünk igazságtalanok, a klubkommunikáció máris bő házidolgozatban taglalja a maródiak listáját. Lehet, hogy valaki néha odafent is ránéz a blogunkra? (hihi)