Sz*rok én a Felcsútra kivételesen. Tényleg. Rühellem az egész modellt, mindent, ami ott történik, a pusztulásukat várom, de mostanság van fontosabb dolgunk is, mint velük foglalkozni.
Mégpedig a vélt vagy valós eredményesség és a közhangulat összefüggései. A héten volt időm kicsit belefutni a kommentekbe, mert voltam olyan barom, hogy kommentolvasással akartam elterelni a figyelmemet minden másról. A Facebookot nem nyitottam meg, régi tapasztalatom, hogy ott nincs más, csak az igazi mocsár, míg itt, nálunk valami lápos izé van legfeljebb. (Nyilván, hiszen a Népi Internet a Facebook, aki már egy weboldalt használ, és ott egy egyedi kommentfelületre bejelentkezik, az egyrészt valamivel edukáltabb felhasználó, másrészt elkötelezettebb a valódi tartalomfogyasztás irányába.)
Szóval sz*rok én most a Felcsútra, majd ugyanúgy elmúlnak, ahogy a történelemben mindig és kivétel nélkül szemétdombra kerültek a hasonló megoldások (alapelv: soha ne hidd el, hogy a te történeted végtelen, hogy tiéd az egyetlen igazság, viszont máshogy nincs értelme működtetni a rendszered*), foglalkozzunk inkább kivételesen magunkkal, és azzal, hogy miért ennyire megosztottak a szurkolóink a kiesünk-sima dobogó skálán, és a megoszlásuk miért viszonylag egyenletes, miközben tudjuk, egy normál idénynek Gauss-eloszlást kéne mutatnia, kicsit eltolva valamelyik véglet felé.
(* a Felcsút létezése tehát történelmi kényszerűség, ahogy az elmúlása is az lesz.)
Ha valamit akarunk még
ettől az idénytől, akkor ma nyerni kell. Egy tabellának általában szokott lenni eleje, közepe és vége, néha kicsit összemosódnak, de ahogy egyre több fordulót játszanak le a csapatok, úgy nyúlnak meg a távolságok a pontszámok között.
Az rendben is van, hogy Lütyő bedobja az egyik legrégebbi edzőizmust, hogy ő a tabellát nem menet közben, hanem csak az utolsó fordulót követően nézi meg. Igen, a meccsnek is akkor van vége, amikor lefújják. Jogos.
A modern foci pedig ebbe az irányba halad. Hideg számítások, a játék másodlagos, mindent az eredményesség érdekében.
Ahhoz, hogy ezt a hideg kiszámítósdit elfogadjam az idényünkre nézve, nos, ahhoz nagyon sok apróságot félre kéne tennem, amit eddig valóságként fogadtam el a labdarúgásról.
Vagyis ha Lütyő csak a végén akar tabellát nézni, akkor két dolog lehetséges:
- van egy mesterterve legalább a dobogóhoz, és előre kiszámolta, lemodellezte, hogy kik ellen, mennyi erőbedobással milyen eredmény lenne elérhető, összegezte az idén hozzáférhető erőforrásunk egyenlegét, majd szétosztotta úgy, hogy az exceljében a pontmaximalizálásra állította a solvert. Vagyis ha van 100 egységnyi erőforrásod 16 meccsre, de ebből a Haladás 3-0-ás megverése elvinne 12 egységnyit, miközben a hosszabbításban idegenben lőtt góllal továbbjutás csak 4-et, akkor nyilván az utóbbit kell választani, mert a megspórolt 8 egységgel ki lehet egészíteni mondjuk a Felcsútot és a Paksot, ami így 1-1 helyett 3-3 pont lehet.
- szimplán csak nem érti még a tabella működését.
Haladunk előre valamilyen úton. Az egyelőre erősen bizonytalan, hogy ezt az utat amúgy minek nevezzük, mert ha pontokkal van kikövezve (istenem, de szép kép), akkor arra az útra érdemes volt rálépni, és majd nem foglalkozunk vele, hogy nem csupa szép tájakon vezet keresztül, hanem szennyvízlefolyók és gőzölgő ülepítőtavak mellett – ha szerencsések vagyunk, mert ha nem, akkor két szürke betonfal között haladunk majd monoton, jól beszorítva.
Mondom én, hogy beosztjuk
Ha az első négy fordulót nem számoljuk, amikor 5-11-es gólkülönbséggel hoztunk össze 0 pontot, akkor az eredményes meccseinken 18 gólt lőttünk (17 meccsen) és 11-et kaptunk. Előbbi a második legkevesebb (Kisvárda 19 gól – 15 pont, Kaposvár 16 gól – 10 pont), míg utóbbi szintén a második legkevesebb (Fradi 10)
Nálunk hatékonyabban senki sem osztja be azt a keveset, ami van neki.
Önkényes tabellázás
Egyre többször merült fel, hogy mi lett volna, ha? Hogy nem is rosszak vagyunk, ahogy egyesek állítják, hanem csak rossz formában, hogy igazából minden rendben, bőven a lehetőségek felett, satöbbi, bla-bla, ilyesmik.
Ha folytatjuk az előző gondolatmenetet, és leválogatjuk az NB I. tabelláját úgy, hogy az első négy fordulót elhagyjuk, mert ennél klasszikusabb HA nincs is a fociban, akkor ezt kapjuk:
Hoppáka, itt másodikak vagyunk, pontelőnnyel a Videoton és a Felcsút előtt. Ahogy az amúgy simán és magabiztosan dobogós Mezőkövesd sincs lőtávolban, hanem a Dióval középmezőny, pedig a Diótól levontuk azt a három pontot, amit értünk kaptak az első körben, és amit most eltüntettünk egyébként is a tábláról.
Ennyit számít a jó rajt. A Kövesd pl. négy forduló alatt szerzett 12 pontot, majd azóta 17 alatt 21-et. A Videoton mérlege szintén hasonló, a Loki is a pontjai harmadát akkor gyűjtötte be, ráadásul három meccsen, mert a Fradit még mindig nem pótolták. A Kisvárda csak azért áll most bennmaradó helyen a modern focijával, mert a 24-ből 9 pontot már a rajton összekapartak.
Az önkényesen megvágott tabellából komolyabb következtetést nem érdemes levonni. Ha tisztán az első és tisztán a második köröket nézzük, akkor eddig 16-16 pontot szereztünk mindkettőben, igaz, a másodikból még hátra van a Felcsút.
Egyelőre tényleg nem tudom mi van
Úgy tűnik, csak idő kérdése, hogy bedaráljuk a többieket, mert az ötödik forduló óta fokozatosan araszolgatunk fölfelé, és még van hátra tizenkettő, vagyis kicsivel több, mint az egész harmada.
Az, hogy élvezhetetlen, nézhetetlen, az bármit jelenthet. Ugyanúgy benne lehet a
- hideg számítás (ebben azért kevésbé hiszek),
- mint a valamilyen mértékű szétesés is, ahol az eredményesség konkrétan átterelődik a játékosok egyéni képességeire, és rutinból kell hozniuk a meccseket.
A második verziót több dolog is alátámasztja:
- pl. Kambi meglepően sok feltűnő hibája az utóbbi időben, ami simán lehet azért, mert a védelem szétesett, azonban ott minőséggel rendelkezünk, így ad hoc megoldják, azonban a peremszituációk is egyre gyakoribbak, amikor az egy-az-egybe helyzetekbe belehibázunk.
- a középpályásaink végtelen totyorgása. Az InStat adatait elnézve, rendre magas érintésszámot látni náluk, azonban ezeknek az érintéseknek csak 60-70% közötti aránya fordul át passzba, és annak is csak 70-80%-a jó passzba, ráadásul meglepően sok idő alatt. Vagyis ha nálunk is van a labda, igazából nem tudunk mit csinálni vele. Egy jellemző példa, hogy a középpályásaink jó passzainak döntő többségét a saját térfelünkön mérik.
- a hangulat mégis jó, és képesek ellensúlyozni az esetleges erőnléti és taktikai hiányosságokat. (Ennek persze némileg ellentmond a Haladás oda-vissza.)
Egyelőre tényleg nem tudom, hogy mi van. Egyrészt vannak számok, másrészt van egyfajta eredményesség, és a kettő között némi disszonanciát vélek felfedezni. Minap például úgy fogalmaztam valakinek, hogy a mázli nem tarthat ki örökké, vagyis, hogy az eredményesség és a mért számok idővel közelíteni fogják egymást, mert egyszerűen így működik a futball. Hosszú idősoron nem lehet több pontod annál, mint amennyiért valóban megdolgoztál.
Lütyő4prez
Az megvan, hogy Lütyő nem csak a pályán képes a végtelenségig bekkelni, hanem a backstageben is, ha egy kis édességről van szó?
A 2-1-es vasi sikerrel, de fővárosi továbbjutással zárult, remek hangulatú mérkőzés lefújása után a két tréner, Mátyus János és Giuseppe Sannino kezet fogott és mindenki ment a dolgára. Aztán később az öltözőfolyosón ismét találkoztak… A játékosoknak szánt vacsorát tolták végig az öltözőfolyosón, az olasz tréner érdeklődve figyelte, mi a menü. Nem is a főétel, sokkal inkább a desszert – kissé megbolondított, a tiramisuira hajazó speciális somlói galuska – mozgatta meg a kispesti tréner fantáziáját. Sannino lelkesen és viccesen mutogatta, magyarázta a személyzetnek, hogy nem bírna ellenállni a kísértésnek és bizony nagyon szívesen megkóstolná a desszertet. Az ételt viszont tovább tolták a Haladás játékosai és szakmai stábja számára. Negyedórával később aztán Mátyus János ballagott a Nemzeti Sport Online TV-nek nyilatkozni, amikor az olasz mester eléállt a folyosón és olaszos gesztikulálás közepette – angolul -, mosolyogva kérte a Haladás vezetőedzőjét, ugyan legyen már olyan jó vele és hadd kóstolja meg a süteményt. Mátyus jó fej volt, barátságosan átkarolta a másfél fejjel alacsonyabb kollégáját és odavezette a Haladás számára paravánokkal elszeparált vacsorázórészre – Sannino pedig boldogan falatozott a mennyei desszertből.
haladas.hu
