Mastodon Mastodon

Honvéd – Videoton osztályozókönyv

Ismét csak poszt helyett, ne haragudjatok.

Nem magyarázkodásként mondom, de mostanában hullámokban tör rám valami fura fáradékonyság, aminek következtében a közérzetem se az igazi, ráadásul munka is van, vagyis a blogon legfeljebb a kötelező köröket merem ígérni. Aztán persze, ha kicsit jobb, azonnal jelentkezünk. Addig pedig jobbulást nekem.

Ja, amúgy az megvolt, hogy Balogh eddig négy bajnokin játszott a Kispestben, és eddig három gól, két gólpassz a mérlege? Mindezt 311 perc alatt, vagyis átlag 62 percenként termel kanadai pontot.

címlapkép: fb/honvedfc

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Honvéd – Videoton osztályozókönyv” bejegyzéshez 99 hozzászólás

  1. Én ettől kicsit tartok. Balogh és Eppel ugyanaz a poszt. Norbi tök szépen kezd beindulni – most melyikük ne játsszon? Két tankkal elöl nem tudom mit akarunk majd, persze ne legyen igazam!!! (mielőtt megint elsodor a blogharag, hogy pesszimista vagyok). De inkább a talján ribi – szerű csatár kellett volna, Balogh mögé. Most oké, Eppel, de akkor mi lesz Balogh-gal (aki egyébként eddig MESSZE-MESSZE a legjobb igazolásunk idén szakmailag, emberileg)? Ez megint marketingszagú igazolás. Még várom Grófot és Lefkovitsot a téli szünetben Tujvel mögé, és jó lenne 2-3 belső védő, de szervezőbb csatárt, vagy osztogatóembert véletlenül se vegyünk!
    Peace!

    1. Adom, marketingszagú számomra is. Most jól befogják a szánkat ezzel.

    2. Szerintem egyszerűen annyi történt, hogy mivel nem talált magának külföldön csapatot, ezért visszatért. Még azt is el tudom képzelni, hogy volt egy ilyen megállapodás vele. Balogh-al együtt is jók lesznek a pályán, de azt gondolom, hogy a sok kihagyás miatt, úgyis csak tavasszal lehet igazán formában bajnokunk.

    1. Lanza hagyatéka ? a nagy barátságra való tekintettel

    2. A ritka alattomos játékú iszlai hogy került fel erre? neki az ellentétes listán járna dobogós hely: kik azok, akik a legtöbbször faultolnak le másokat.

      1. Te is felrúgnád, ha szembe jönne, nem? :D

        1. Mondjuk gondolom a legtöbben Ugraival is így vannak… :)

  2. OFF: nem láttam a ZTE elleni meccsen, hogy Balogh mit mutatott a gólja után a hazai nézők felé? Én nem tudtam kivenni a képből..

    1. Kb. azt, hogy ennyi volt. A két karját a melle előtt keresztezte, majd széthúzta. Vége a dalnak ratyik. Nagyjából, már ha el tudod a leírásom alapján képzelni… :-)

  3. Off…Ufff…Sebességrekord-Döntésre felkészül Czibulyás D. Gyönyörű idő, túristák egy szál se, gyėr forgalom, száraz aszfalt, semmi ellenszél, KTM beállítva, fékpofák cserèlve, váltó beállítva, bovdenek olajozva, kipihenten, szabadnapon, dübörög a Kraftwerk, m8 kell még???
    A cél: 90 km/h.
    Helyszín: Citadella, Kelenhegyi út,
    …Szurkoljatok!!!
    ???‍♂️??? https://uploads.disquscdn.com/images/23637a4a25023abec8d91d6014f674aec22330b50707a2429e8f727cb0ebb999.jpg

    1. Össze ne törd magad ember. Nagy test, nagy zakó.

    2. CS.A.K. 88,3 km/h lett a vége, sebaj! A Kékesesn szabin behúzom a kövi hėten!!! ??

      1. Parádé azzal a geometriával, kb kimaxoltad az ésszerű határait! Kakas!

      2. Azért óvatosan, halnak meg ott motorosok, biciklisek szép számmal.

    3. Úhh bazz, biciklin az életveszélyes. Én pont ma taknyoltam egy nagyot…Egy kis sár volt az út szélén a kanyarban, és megcsúszott benne az első kerekem…Szerencsére nem mentem gyorsan…

      1. Ez csehszlovák Mittas külső, Kevláros belső merevítéssel!

        1. Jobbulást! Nekem ma a lábfejem égett meg.. Kazan nyomas csokkentes, hűtőközeg, lábfej.. Szép a nap

    4. Hasitasi-hoz csatlakozva…CSAK ésszel kolléga, szükség lesz még rád! :)
      szuper a bringád, nekem is KTM van, de mégis csak bringa, megvannak a határai a tempónak…meg is kell tudni állni.! vigyázz magadra…

    5. 3 bicos ora szerint is 113km/h volt nekem eddig a legtöbb. Mátra.. Kékes, aszfalton es a sípalyan télen nyáron 80-90km/h.
      Gratula a csapatáshoz és a cardió eredményekhez! Keményen faragod a kilókat Batyu???

  4. Most már tudom Traore miért tud magasra ugrani, mert könnyü, konkrétan 0 kg, a klúb honlap szerint.

    1. Nem kell délelőtt sci-fi regényeket olvasni. :-)

  5. Hanta én jóféle házi barack vagy körtepálinkát javasolok! Mindenre jó, javítja a közérzetet, fáradékonyság ellen is kitűnő és emelett még influenzás sem leszel! Gyógyszereket ne szedj és persze, ne nézegesd a tabellát sem, ha gyorsan túl akarsz ezen lenni… ?

  6. Off: Elore elnezest kerek mindenkitol, de tud valaki segiteni abban, hogy a fagyi Barca mecsre hol lehet vendegjegyet venni ? ;)

    1. Ma és holnap csak erős idegzetűeknek ajánlom a különböző sportoldalak megnyitását. Minden a fratyiról szól….. Egyszerűen már felfordul a gyomrom, ahogy tömjénezik ezt az ukrán csapatot. ?

      1. Hát, ha már a fradi-celtic után azt harsogták, hogy egész európa erről beszél, akkor mi mehet most a nagyvilágban?

        1. Már az óperenciás tengeren túl is erről beszélnek?

      2. 1995-ben és 2004-ben még megnéztem a csoportköreiket, de ma már annyira nem izgat fel ez az FC International, hogy este inkább olvasom az 1984-et.

  7. Lentebb szóba került az Abraham vs Traoré összehasonlítás, nos, hogy Abraham milyen iszonyatos kezdősebességgel rendelkezett, azt ez a kis jelenet is mutatja, kifele kanyarodik a labdával, de így is méterekkel lehagyja az egyenesen futó védőket:
    https://youtu.be/KB24ahyMhWM?t=29

    1. „…CS.A.K. a Genito, a többi f@$zopóóó!!!…” ?

  8. Hantus kuráld ki magad tesó! Nehogy 2022-re megfogyatkozzunk gyerekek! Szedd a D-t ahogy Bendi mondja.

  9. Szedd a d-vitamint, Hanta és jo egészséget kivanunk!

  10. Kaszinósék ellen piszok nehéz lesz, de talán Böde-bekket megforgatjuk párszor és véget ér a győzelmi szériájuk.

    1. Bognár Gyuri mondta, hogy Böde Dani a levegőben verhetetlen, hát persze, mert még nem találkozott Traoréval…

  11. Egyet aludva a mérkőzésre: jók nem voltunk, sőt előrefelé kifejezetten nullák, viszont a videotont jól fogtuk, alapvetően meddő volt a mezőnyfölényük. Voltak persze kritikus (és szerencsés) periódusok, de összességében A Henger nem indult be, és nem ment át rajtunk. Úgy-úgy tűnt néha, hogy így lesz, de aztán mégsem így lett.
    Hogy most ez nekünk köszönhető, hogy mi butítottuk le magunkhoz őket, vagy ők nem fogtak ki jó napot (a kapusuk biztos nem…), és más ellen sem jött volna ki belőlük több, passz.
    Minden esetre a két csapat a másik fél középpályáját levette a pályáról. A miénk ettől tökéletesen láthatatlanná és használhatatlanná vált az előrejátékban (csak átíveltük azt a 30-40 méteres sávot), a vidié pedig jóval haloványabbá, mint amilyen lenni szokott, avagy elvárható.
    Az eredmény jó, szinte nagyszerű, főleg ilyen játékkal, és még a törvényszerű szétesés sem jött el a 60. percben, bár néha úgy tűnt, hogy jönne már.
    Rengeteg a tanácstalanságról szóló oldal- és a hátrapassz továbbra is. Hiába szerzünk labdát, egyből eladjuk. Iszonyat mennyiségű ki nem kényszerített hiba van a játékunkban, ami idegeskedésre, kapkodásra, és hát sajnos össze nem szokottságra utal – július óta, október végén…
    Tujvel tényleg botrány, hogy minden kirúgása és indítása a villamosmegállóban ér földet.
    Mezghrani dettó botrány számomra meccsek óta, hogy rendszerint nem oda passzol, ahol a társa van, hanem oda, ahova ő gondolja, hogy lennie kéne. Megy, mint a meszes, jól is centerez általában, de 1-1 ilyen jó megmozdulására jut 25 érthetetlen elpassza is.
    Nyilván nem egy videoton ellen várom el, hogy mi irányítsunk és szabjunk fazont a meccsnek, de ennyire csak és kizárólag a túlélésre és a mák-faktorra hagyatkozni…
    Néztem pénteken a Kisvárda-Fradi meccset. (És most nem Supkázni akarok.) Sárgultam az irigységtől, hogy bár kikaptak, de mennyire egyben volt a Várda. Nulla alibi passz, nulla hazaadogatás meg végtelen oldalpassz, aztán haza ismét, meg a labda pcsánrúgása, hogy majd csak leesik odaát valahol jó helyen… Egy KISVÁRDA, bakker! Nézhető, élvezhető volt a játékuk (ismét), és veszélyes is. Könnyen alakulhatott volna egészen másképp is az a mérkőzés, mint 0-2.
    Viszont az 1. hely csak 6 pontra, a bronz 3-ra, a kieső meg nullára, szóval egyszerre küzdhetünk a bajnoki címért és a dobogóért, valamint a bentmaradásért. Igazi kaffkai helyzet ez: tarkónkon az nb2 pisztolycsövével állunk karnyújtásnyi távolságra az első 3-tól :)

    1. Amit rólunk írtál, azzal mocskosul egyet tudok érteni. Kiemelve Tujvit és Mézgát, illetve a középpályát. Igazságod vagyon.

      Kár, hogy nem lehet két upot adni

      1. Elég szomorú, hogy ilyen előjelű véleményekben kell egyetértenünk, de hát csak összeállunk egyszer. Talán :)

        1. Azért te nem voltál most fikanick, ezt szögezzük le. Általában a falnak megyek az egymeccses fikázóktól, meg az egymeccses istenítőktől is. Meg kell próbálni reálisan látni a dolgokat (nem mondom, hogy élen járok ebben…sajnos).

          Nem mindig sikerül, neked most -legalábbis szerintem- eléggé bejött.

        2. Aludni kell az eseményekre egyet-kettőt, úgy könnyebb ;)

    2. Nagy kibaxás a 35-40 körüli kapusokkal ez a jelenlegi modern futball, nekik szerintem soha az életben senki nem tanította meg alapképzésben, hogy kell belerúgni egy mozgó labdába, nem tartozott a munkaköri leírásukba. :) Sok nagy kapust „megviselt” ez a rendszer, például a nem túl noname Petr Cech-et is szörnyű volt nézni az utolsó éveiben a PL-ben, ahol meccsenként hússzor támadják le a kapust… Pont rosszkor passzolta le nekünk a Chelsea, persze nyilván nem véletlenül… :D
      Egyébként nekem azzal nincs is túl nagy bajom, ha a lelátóra rúgja, inkább oda százszor, mint bele az ellenfélbe egyszer.

      1. Igaz, ami igaz, jánykoromban a kapusok helyett rendszerint valamelyik bekk rúgta ki a labdát – persze nem kézből :)

        1. Ugye? Nekem is pont ez jutott eszembe tegnap… :D A régi szép idők…

    3. Vajh’ Supka nálunk ezt miért nem tudta soha hozni? Max a csúfos tavaszba forduló évében volt ehhez hasonlatos játéka.

  12. Lehet, hogy koronás lettél Hanta.
    Amíg nincs negatív teszted ne írogass ide, nem akarjuk elkapni. Általában öregek vagyunk és mindannyiunknak van egy alapbetegsége, a vörös-fekete színlátás.

  13. Valóban lilára festette az eget a nyilatkozatában, de a végén csak szerepelt, hogy „…egyelőre messze vagyunk attól a játéktól, amit játszani szeretnénk.”
    Ennyivel előrébb jár, mint Sannino ;)

  14. Fogyni kellene, nekem bejött, azóta No a fáradékonyságra… nem vicc!

  15. Csak én látom, hogy Traoret nem kedvelik a srácok? Baloghon kívül senki nfm ment ida hozzá a gólja után… kurva ciki!

    1. Hát elég ciki. Traore tudja miért van a pályán, és, hogy mit várnak tőle, de szerintem egy pár játékosunknak erről fingja sincs.

      1. Fejelt egy oriasi potyagolt és te mar majdnem annyira istenited, mint 1 éve Sanninot.

        Honnan tudod, hogy viselkedik masokkal hétközben?

        1. Meg még egy nem potyagólt, meg rúgott nem potyagólt, és nem töltött összesen 90 percet se a pályán.
          Hogy viselkedik? Veri őket vagy kannibál?

        2. egyet tudok, múltkor mikor beállt, Gazdag volt pont képen ekként konstatálta pályáralépését: „Ne már bazdmeg…”
          ennyit a csapategységről…

          Nem inkább az a kérdés, hogy vele, hogy viselkednek hétközben?

          Kicsit Abraham fílingem van vele. Egyszer majd kiszakad a gólzsák és meg nem áll a Lige1 ig…

        3. Valoszinüleg nem véletlen

          Abraham?? Oo, nagyon nem, Abraham tényleg fantasztikusan gyors volt és ugyan képzetlen, de mégis volt ügyessége

        4. ez a srác sem lassú, csak 190 és csipa izom… kinek kell ilyen támadó???

        5. Abraham nem „nem lassú” volt, hanem kb. fénysebessége volt és brutális kezdősebessége is. Ő szerintem a 13 évvel ezelőtti focihoz képest is ügyesebb volt labdával, mint Traoré most – pedig azóta sokat fejlődött a foci.

        6. Abraham, ügyes volt? te akkor még nem láttál ügyes játékost…

        7. 21 évesen fél szezon alatt lőtt 7 gólt, s azok normális gólok voltak…

          Ha akkor nem bundázzák el azt a szezonunkat, talán gólkirály is lett volna abban a szezonban Abraham.

        8. Abraham mögé egy jó -és becsületes- irányító kellett volna hosszú távon. 2007 tavasz végén és 2007 őszén, amikor előbb Szabó Tibi, majd a még utoljára képben lévő Bárányos tömte labdákkal, akkor belefért, hogy 10-ből kettőt ver be, mert kis túlzással volt 20 helyzete egy meccsen. De utána kitől kapott volna labdát? A kis pöcs Moreirától? Sztojakovicstól? Coirától? – utóbbi mondjuk még elment, csakhát egy lelketlen zsoldos volt az is a Morales-Nagylaci istállóból. Brrr… Én csíptem, jobban ki lehetett volna aknázni a képességeit. Egy mostani Fratyiban simán sztár lenne.

        9. Pontosan, nem véletlen, hogy Abraham utána elvergődött a francia első osztályig.

          Traoré soha nem fog.

        10. Babakocsi „klasszik” center alkat.
          Az Abbas-Abraham páros viszont vszínű, hogy minden idők leggyorsabb csatár párosa volt nálunk…de más poszt a 3 srác, szerintem.

        11. nemegész 90 perc, 3 gól… ezt nem kell magyarázni. Egyszerű a srác mint a koporsószeg, egyszerű megoldásokkal… csak jó helyre mennek!
          Ezt hívják úgy, hogy ösztönös.

        12. Majd meglátjuk 1 év múlva, térjünk vissza rá.

  16. Nézd meg Baloghét is, akkor egészen biztos leszel benne.

    1. Szegény Balogh helyett másnak kellene nyilatkoznia. Lőjön sok gólt, de szerintem a kommunikációs részt ne erőltessék nála.

      1. nem lehet könnyű úgy nyilatkozni, hogy érezhetően van 1 „kis zűr” a fejekben.
        tényleg csak a küzdelemnek köszönhető az 1 pont, a taktikai elképzelést nehéz lett volna felfedezni a meccs döntő részében.
        emiatt meccs után nehéz lehet a játékról beszélni.

  17. Jobbulást Hanta Úr!

    Én nem értem Bódog nyilatkozatának ezt a részét,
    „…..
    A hozzáállással és az akarattal nem volt gond, úgy gondolom, ezekre lehet építeni, egyelőre messze vagyunk attól a játéktól, amit játszani szeretnénk.”

    No most akkor hogy is van ez?
    Itt edzi, alakítja a csapat játékát vagy 3 hónapja és szerinte ennyi idő után még mindig messze vagyunk attól amit játszani szeretnénk???
    Bódog mi a ló csöcsöt gyakoroltat két mérkőzés között??
    Nekem ebből az jön le hogy szerinte még mindig ott tartunk kb., mint három hónapja!!
    Ha így látja-gondolja, akkor erre csak egy megoldás van a távozás!

    1. Szerinted Rossi nem volt messze a 2017 játéktól 2.5 évvel előtte??? Mit szeretnél 3 hónap alatt?? Az lenne a furcsa ha már a célnál járna!

      1. Rossi soha nem tolta a felelősséget a játékosokra. Elejétől fogva magára vállalta a felelősséget, ha a játék döcögött, akkor azt is.
        Mindig azt hangoztatta hogy Ő az edző felelős egyedül a csapat teljesítményéért.

        Egyébként az hogy egy profi sportolónak a hozzáállással és az akarattal nincsenek gondjai az alap kellene hogy legyen.

  18. Kovács Pistikevel mi lehet Fehérváron? Idei szezonban eddig kereken 0 percet játszott, és elvileg nem sérült.
    Őt is építik le, mint a Futacsot, Eleket?

    1. Nem láttam erről sehol semmit, hogy sérült lenne.
      meg fehervari oldalon is láttam kommentet, hogy miért nem jatszatjak stb

      1. Tegnap Hajdúbé mondta a meccs közben.

        1. Jaaa, én hülye a meccsen voltam, és így nem hallottam :)

  19. Nekem szimpatikus,hogy míg a fidiben mindösszesen Bolla és Fiola volt csak született hazai játékos, addig nálunk 7-en. Ehhez csereként Baráth és Ugrai ill Hangya csatlakozott.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.