Mastodon

Drónfelvételek az épülő Bozsikról #14

Barla ismét jelentkezett egy halom drónos és nem drónos képpel az épülő Bozsikról. Kezdjük is a képekhez kapott rövid kommentárokkal:

  • Kispad pipa.
  • Kikerültek a LED-falak a keleti lelátórész elé.
  • Beállították a reflektorokat, hogy a pálya szépen egyenletes megvilágítást kapjon.
  • A lelátó B és C szektorainak székeinek nagy részéről eltávolították a védőfóliákat. Brutálisabb lett így a színhatás, egészen mély vörösek, szinte bordók a székek.
  • A lépcsőfeljáróknál leszerelték az oldalsó szűkítő korlátokat, most már nagyobb hely van közlekedni, igaz a szintkülönbség is nagyobb lett.
  • Két helyre került elválasztó rács a lelátókra. Az egyik a D4 és D5, vagyis a hazai és a vendégszektorok közé, a másik pedig a kanyart választja majd el a korzótól. Pozitívum, hogy ezek az elválasztó rácsok csak minimálisan, vagy egyáltalán nem takarják a látványt a nézők elől.
  • Felkerült a Kispest-címer a tribün külső falára
  • A külső részen, a régi bejáratnál nagyon szépen rendezték el a terepet, egészen szép és hangulatos lesz a sétány. A Puskás Ferenc utcát újra aszfaltozták, járda kb. 10 méterrel beljebb került.

A képek kattintásra új ablakban, 1600 pixel széles méretben nyílnak meg.

A parkoló bejárata a tribün felé
Parkoló és új utcafront
Érdekes, hogy a nézőtér előtt csupasz a betonfal, és nem fut végig rajta egy fém korlát, ahogy a többi stadionban
Ledfal
A kispadok és a játékoskijáró majomketrece
Süllyesztett kispadok
A korzó és a kanyar közé kerítés került
A korzó mögötti kerítés továbbra is rettenetesen alacsony (hovatovább a nagy magasság miatt erősen balesetveszélyes)
Innen kerültek le a szűkítő kerítéselemek
Büfé (zárva)

A korábbi felvételeket itt találjátok. A posztban található képek november 21. és december 6. között készültek.

A képek és videók érvényes légtérhasználati engedély birtokában (Nyt. szám: 89-260/2020) készültek, és az MNSK (Nemzeti Sportközpontok) hozzájárulásával kerültek publikálásra. A felvételeket Barla készítette, köszönjük meg neki!

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||