Először is mindenkinek kellemes ünnepeket szeretnék kívánni a szerzők nevében.
Budafoki győzelmével a csapat is elérte, hogy a téli szünetet a vonal fölött töltsük, vagyis értelmezhető a fa alá helyezhető ajándék, hiszen ahogy a fa alsó ágai alatt helyezkednek el az ajándékok, úgy számunkra is ajándék, hogy ott a Budafok és a Diósgyőr található. (Tudom, igen, vesztett pontokban a Budafok előrébb van nálunk, azonban a Fradival pótolnak, szóval jogos az átmeneti nyugalom.)
Ezért szeretem ezt a szerkesztőséget: RW-vel nem egyeztettünk, és sikerült pöccre egyszerre posztolnunk. A mester anyagát itt találjátok:
Kellemes futballidő fogadta az egybegyültek hiányát Budafokon, vezette Karakó.
Ezúttal ismét elengedtük az ötvédős rendszert, és valami furán hibrid 4-3-1-2-es felállást választottunk, ahol a jobbszél bejátszása Batikra és Szendreire hárult, Gazdag pedig Balogh és Traoré mögött kapott viszonylag szabad feladatot. Nem feltétlen rossz elképzelés, bár én szinte ötven percen át sírtam azért, hogy Traoré helyett hozzuk be Mézgát, és álljunk vissza az unalomig játszott klasszikusra, hátha úgy, a nyugalomban úszva fordítani tudunk. Erre Traroré ad egy gólpasszt.
Pedig esküszöm, akkor már érett a cseréje. Ahogy az Újpest ellen Baloghé is, Buba ott már mezre vetkőzve állt a padunk előtt, maikor Balogh egyenlített. Úgy látszik kell a nyomás a fiúknak.
A meccs amúgy pörgősre sikeredett, bár sok volt a pontatlanság. A játék képe hozta a klasszikus NB II-es középmezőny szintjét, vagyis ahogy valaki labdához jutott, és nem volt üres területe (általában nem volt), akkor azonnal átívelte a középpályát, és lesz, ami lesz.
Érdekes azonban, hogy a mezőny az ívelgetések ellenére sem volt vészesen széthúzva, nagyjából 30-35 méteren belül mozogtak a csapatok. A kis távolság elméletileg nekünk kellett volna, hogy kedvezzen, mert mint Buba, mind Balogh bármikor kiugorhat, ahogy Tamás is képes arra a cselre, amivel megindulhat a szélen, és akkor ott van Gazdag és Zsótér, akik, ha villannak, ismét egy teljesen új játékhelyzetet teremtenek. Nos, ez mind hiányzott, illetve annyira ritkás volt, hogy végig izgulnunk kellett.
Azért behúztuk.
Végre. A kötelezőt.
Hazafelé az üres város valahogy annyira passzolt az évünkhöz.
Budafok továbbra is egy aranyos stadion, nem kicsit áraszt magából egyfajta alsóbb osztályú hangulatot. Nagyon bízom benne, hogy jövőre végre nézőkkel látogathatunk el hozzájuk. Garantáltan jól fogunk szórakozni.
Valahogy náluk sosem éreztem azt, amit Kisvárdán és Felcsúton, és még a gyirmóti feleslegesség érzetét se hozzák. Kedvelhető kiscsapat, szerethető környezet, a Budafoknak lehet örülni, ha pár évente jelenlétükkel színesítik az NB I. mezőnyét. Plusz a parádés stadionbüfé a Promontor utcai bejáratnál.
Osztályozókönyv //
címlapkép: én lőttem rádiótelefonnal. huszonnegyedike van, nem fogok várni a hivatalos képekre, bocsi.
