Mastodon

Napikispest 2021.01.06.

  • [9:30] játékoskeringő // jajj, nagyon jókat kuncogok az NSO anyagán:
    1. Bőlét // állítólag még ma bejelentjük. Ez eddig rendben van, viszont
    2. Erdei kapcsán // a következő mondatot sikerült leírni:

Szintén Kispesten edz az NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE 27 éves belső védője, Erdei Gábor, aki próbajátékon vesz részt, de ha szerződést is kap, várhatóan csak a Honvéd második csapatában lép pályára.

Zseniális. Vagyis az NB II-es feljutásra esélyes III. kerület stabil kezdőjéből megérheti átigazolni a szinte csupa U19-es játékosból álló, a szabályok szerint fixen harmad- vagy alacsonyabb osztályú Honvéd-fakóhoz. Mindezt egy próbajátékot követően, amit a felnőttprogram keretében (Gyere, Kicsi!) összevont, vagy nem összevont keretünknél kell eltölteni. Valahol mélyen magamban biztos nagyon vinnyogok a röhögéstől.

  • [9:45] stadion // elfelejtettünk szólni, hogy valamikor a két ünnep között a Bozsik megelőzte az új Hidegkutit, és ezzel hivatalosan is a harmadik leghosszabb ideig épülő stadion lett:
    • a régi stadion utolsó, és az új stadion első meccse között eltelt idő:
      • 1075 nap // Videoton
      • 1012 nap // Vasas
      • 885 nap // Honvéd
      • 875 nap // MTK (pedig emlékezhetünk, itt csaknem egy évig nem csináltak semmit a bontást követően.)
      • a további sorrendet itt találjátok. (Az új Üllőit például 350 nappal(!) gyorsabban sikerült átadni, mint ahol most a Bozsik tart.)
    • ha tavasszal nem venné át a Honvéd a stadiont és játszana benne meccset, akkor valószínűleg megdőlne a Videoton rekordja, ahol egyébként olyan nehezítő körülmények is felmerültek, hogy eleve mocsárra épült az egész, és az egyik, már kész lelátót menet közben le kellett bontani, majd újra felépíteni.
    • kínzó kérdés // hogy se a klub, se az MNSK nem mond semmit: miért? Érdekes módon, hatalmas csönd van a stadion körül.
      • mindeközben // alig három hónap múlva, március 24-én magyar-német U21-es Eb-csoportmeccset játszanak a stadionban. A világ vicce lenne, ha a Honvéd, miközben kész a stadionja, továbbra is albérletben játszana. A világ vicce, azonban Magyaroszágon mégsem egyedi, hiszen az Újpest is a Fáyban (Szegeden, Zalaegerszegen) játszott, miközben a Megyeri üresen állt – készen. (Oké, tudom, vírushelyzet, nem biztos, hogy lehetnének nézők, de akkor is. A saját stadion az saját stadion.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||