Csak a Kispest! // mert célunk csak egy van

Kispest vs Bács–Kiskun megye

Jövőre legalább ezzel nem kell bajlódni.

1995. május 6-án, pár nappal az Edda 15. születésnapja után játszottuk az első bajnoki tétmeccsünket Bács–Kiskun megyében, mégpedig a Stadlerral. Nem volt rossz csapatunk, a kezdő így állt fel:

Brockhauser
Plókai, Bánfi, Hungler, Mátyus
Duró, Kovács Béla, Forrai, Bárányos
Orosz, Kovács Kálmán

Csereként beállt Hamar és Gabala, a padon pedig Török Peti ült. A De Vries-éra végnapjait élő, vagy már azon is túl lévő csapat az ősszel még jól tartotta magát Davidovic mesterrel, azonban télen beállt a csőd. Távozott az edző, és távozott Pisont, valamint tavasz elején Csehi és Puhalak is. Menteni a menthetőt, az addig a klubvezetésben dolgozó Kozma Misi lett az edző, viszont vele nagyon nem ment. Májusban, újabb váltás, és érkezett Komora Imre régi ismerőse, Török Péter. Az akasztói gyufa pont az első meccse volt.

bővebben

Feljutómatek – 25. forduló

Nagyon, de nagyon közel kerülhetünk a vonalhoz.

Sajnos a tiszakécskei zakóval azt sikerült elérnünk, hogy a következő fordulóban kizárólag a Vasas juthat fel. Mi is nagyon, de nagyon közel kerülhetünk hozzá, azonban a vonalra egyelőre még nincs esélyünk.

Elmagyarázom.

bővebben

A minőség és a mennyiség egyik fontos összefüggése, hogy ha az előbbi bezuhan, akkor az utóbbi általában követni szokta

Tavasszal valami nagyon nem működik.

A poszt tele lesz táblázatokkal és mindenféle számításokkal. Amennyiben csak a következetések érdekelnek, akkor felesleges kattintanod, összefoglalom pár pontban:

tavaszra brutálisan visszaesett a lőtt góljaink száma, és ennek semmi köze ahhoz, hogy kihagyjuk a tizenegyeseket,
ugyanazok ellen a csaptok ellen mi és a Vasas is megszenvedett,
a Vasas a kiugró tavaszi számait döntően pont a következő négy ellenfelünk ellen hozta össze,
ne volt olyan NB II. ebben az évezredben, ahonnan ilyen teljesítménnyel ne jutottun volna fel,
vannak bajok, szenvedés nézni a meccseinket, a nagy kérdés az, hogy a minőség rámegy az eredményességre, vagy van visszaút?

bővebben

Tiszakécske nem a véletlenek összjátéka volt, hanem az elcseszett keretépítés fényes bizonyítéka

Tiszakécske–Kispest 1-0

Készültünk Bódi Ádám beíveléseire, mégis ilyen helyzetből kaptuk a gólt. Sajnos a végén nem úgy koncentráltunk, mint ahogyan kellett volna. Inkább ikszes meccs volt, mert nekünk is megvoltak a lehetőségeink, főleg kontrákból. Messze nem azt a teljesítményt nyújtottuk, mint amire képes a csapatunk.
Márton István meccs utáni nyilatkozatának «leirata» a NSO-n

bővebben

A tiszakécskei meccs legnagyobb kérdése: ki lesz a középcsatár?

Tiszakécske–Kispest @ Tiszakécske, vasárnap 17:00

Mint egy korty víz a sivatagban, úgy hiányzik most nekem Tiszakécske. A keddi válogatott után sikerült kissé megfázni, ami aztán pár nap csúszással, – remélem – gyorsan múló lerobbanásként jött ki rajtam. Közben pedig van itt előttem bőven hangsáv, amit meg kéne vágni, poszt, amit meg kéne írni, ráadásul húsvét, és az elmúlt évekhez képest iszonyatosan finom sonkát sikerült főzni itthon, viszont taknyosan sok mindent kíván az ember, azonban pont az evés valahol a sor végén található.

Igen, sonkázunk, mert fogalmunk sincs, hogy mikor kell enni a sonkát, és ahelyett, hogy utánaolvasnánk, addig esszük, amíg kapni a boltokban. Tehát március elejétől április közepéig. A karácsonyi halászlé-kultúrkör után a második legkedvencebb ünnepem a sonkahónap. Bőven megelőzve a gyerekkorom óta üldözött szülinapi banánszeletes csokitortát. (Amikor gyerek voltam, még nemigen lehetett értelmezhető banánt kapni késő tavasszal. A rendszerváltásból sokáig annyit éreztem meg, hogy utána lehetett. Viszont utána meg kiderült, hogy a közalkalmazott szülőkre épülő családmodellek erős deklasszálódásnak vannak kitéve.)

bővebben