Az megvan, hogy húgom Kecskelábúnak hívta Ferit egy időben? (Nyilván nincs.) Valamiért nem tartotta futballistának, és ezért mérhetetlenül idegesítette, hogy a hosszú lábaival mindenhova odaér, ráadásul amilyen mázlija van, még gólokat is lő. Például a szaúdiaknak. Asszem hugi agya ellenük lehetett igazán a plafonon. Vagy az 4-1-en, már nem emlékszem.
Most azonban nem a Családunk emlékei Feriről c. érdektelen teleregény legújabb epizódja kerül adásba, hanem újfent (illetve lent) egy táblázat: Feri a Honvéd ellen.
Valamivel ki kell tölteni a várakozás nehéz perceit (ólomlábon érkeznek!).
Feri 2012. szeptember 29-én ült először a Honvéd ellen padon. Kecskemét-Honvéd 2-1.
Feri azóta tizennégyszer próbálkozhatott, és a mérlege 5 győzelem, 3 döntetlen és 6 vereség. Adott 19, kapott 21 gólt. Szóval minden szempontból negatív.
Pedig nem úgy indult. Az első hat találkozásunkon két döntetlen és négy verség a mérlegünk, majd mintha elvágták volna, a következő hét meccsből hatot megnyertünk ellene, és mindössze egyetlen döntetlen csúszott be.
Legutóbb 2019. március 2-án, egy Honvéd-Haladás 1-3-on ült ellenünk a padon. A meccs ma már szóba került egy másik kontextusban, ugyanis a népharag ezt követően akarta elsöpörni a rettenetesen rajtoló Supkát.
Feri (Ferenc) hét (7) csapattal is próbálkozott a Honvéd ellen, mégpedig:
klub | m | gy | d | v | rg-kg |
---|---|---|---|---|---|
Kecskemét | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 |
Paks | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 |
Győr | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-3 |
Videoton | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-2 |
Diósgyőr | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-5 |
Balmazújváros | 3 | 0 | 1 | 2 | 2-7 |
Haladás | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 |
Esetleg edzőnkénti bontásban:
edző | m | gy | d | v | rg-kg |
---|---|---|---|---|---|
Rossi I. | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 |
Simon Miklós | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-2 |
Vérhód | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-1 |
Rossi II. | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-7 |
EvdM | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-5 |
Supka | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-4 |
Amúgy //
Egy ideje már tervezik átadni az új Bozsikot. Eredetileg tavaly nyár volt a céldátum, vagyis benne volt, hogy a 2019 nyarán kinevezett Sannino ülhet először kispesti edzőként az új padon. Mire kiderült, hogy csúszik az átadás, már Pisont ült a padunkon.
Tavaly nyáron érkezett Bódog, mondtam is magamban, fura lesz vele átadni a stadiont, de legyen. Stadion még sehol, miközben – a pletykák szerint – Bódog utódját (és egyben elődjét) Pisontot Horváth Feri válthatja.
Az oké, hogy Pisont sorozatban a negyedik edző, akivel NEM adták át az új Bozsikot, mert egy stadion nagyon sok pénzbe kerül, és kiszámíthatatlan mifelénk, hogy mikorra készül el. Azonban Pisont sorozatban a második edzőnk, aki úgy távozhat a nagycsapat padjáról, hogy NEM készült egyetlen csapatkép sem vele.