Valahol elképesztő, hogy mennyire nem találja magát a Honvéd játéka. Lassan két éve csak a szenvedés megy, minden esetleges, előremutató dolgot alig tapasztalni. Edzők, stílusok, szemlélet váltja egymást, egyedül a lényeg változatlan: az eredményesség (hiánya) és a kilátástalanság (nem hiánya).
Alig egy hónapja mintha megcsillant volna valami. Megszálltuk a középpályát, Hidi, Nagy Geri és Zsótér szétfutotta, agyonnyomasztotta az ellenfeleket, elől pedig ott van a két zseni, Balogh és Gazdag, akik majd megoldják valahogy. Balogh kinyúl a lábával, úgy vonzza be a labdákat, és úgy állítja maga körüli pályára, mint bolygók a keringőegységeket. Utána vagy rácsavarodik és elveszíti, vagy valami egészen váratlant húz, új teret nyit, amit vagy felismernek a többiek, van nem. Gazdag általában igen. Mondjuk, Gazdag talán az egyetlen, akiből jelenleg kinézzük, hogy egyedül is végig tud vinni egy támadást: helyzetig, gólig, kiharcolt tizenegyesig.
Megcsillant a remény, hogy össze tudunk rakni egy robotolós csapatot, akik képesek lehetnek kiszolgálni a támadókat. És akkor Nagy Dominik még a jövő ígérete volt, ahogy a sérült Bőle és Eppel is. Velük majd jobb lesz, könnyebb lesz. Nagy Dominik azóta játszik, jobb azonban nem lett tőle. Eppel visszatért ugyan, de a szombati pár perce egyelőre nem oszt, nem szoroz.
Három hét szünet és felkészülés nem kevés, igaz, Gazdag nélkül, pont aki köré érdemes felépíteni ezt a csapatot.
Három hét felkészülés után mégis azt láttuk, hogy az erősen hiányos Újpest megszállja a középpályát, 40-50 méteresre húzza szét a csapatunkat, majd labdaszerzés után kényelmesen átgyalogol rajtunk. Az első félidőben Beridze legalább háromszor lőhetett kényelmesen szinte ugyanonnan és ugyanúgy. Az egyik be is akadt, azzal lett kettő közte.
Nincs mit szépíteni, az Újpest szétfocizott minket. Gyenge meccsen ugyan, de mégis szét/lefocizott. A talált gólunkig közünk se volt a meccshez, és utána se nagyon, de legalább az Újpestet megfogtuk.
Fájó volt látni, hogy a két kullancsunk (Zsótér és Nagy Geri) mennyire rossz napot fogott ki, hogy mennyire nem találtak a helyüket, hogy Kamber hol középső belsővédőt játszott (talán reflexből), hol a rendre középre húzódó Mezghrani helyére kikeveredve valamiféle jobbfutó/jobboldali belsővédő hibridjét. Egyszer pedig a legszebb szélsővédői erényeket csillogtatva egy komolyabb megiramodásra is vállalkozott, és a beadásából lett talán a legkomolyabb helyzetünk a második félidőben.
Nekem szétesettnek, esetlegesnek tűntünk. Próbáltam rájönni, hogy mit akarunk játszani, és bár voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, sikerült némi részeredményt elérni, a következő pillanatban jött a stornó, és ugyanúgy kérdőn bambultam ki a fejemből. Feri eközben állt a pálya szélén, és nem cserélt. Ki sem nézett a cserék felé.
Lehet (sőt, biztos), egyáltalán nem értek a focihoz, de ha ennyire hosszú és széles a csapatod, akkor valamin változtatni kell, mert minél nagyobb területen szóródsz szét, annál nehezebb uralni azt a területet. Se szétfutni nem akartuk az Újpestet a szélen (Gale a padon maradt, Mézga és Nagy Dominik rendre bejött középre), se megszállni a középpályát (Kambi inkább hátrébb, Zsótér és Nagy Geri inkább előrébb [helyesen inkább: össze-vissza] játszott), igazából nem tettünk semmit az ellenfél játéka ellen, miközben a sajátunk egyáltalán nem volt észrevehető.
Egy apró csel kellett volna, egy jó lefordulás, akkorák voltak a távolságok, hogy simán lendületet lehetett volna venni, azonban még a párharcokat sem vállaltuk fel. Ácsorogtunk, bebújtunk az ember mögé, megjátszhatatlanok maradtunk. Nem egyszer Lovricnak(!!) kellett bevállalnia utolsó emberként a cselt két letámadó újpesti mellett-között, hogy valami történjen.
Ebben a meccsben ennyi volt. Az Újpest focizott valamit, nálunk pedig a két zseni megoldotta egy perc alatt, hogy legalább ne kapjunk ki. (Plusz Tujvel a végén védett egy hatalmasat.)
Szendrei cseréjét a 92. percben pedig nem tudom máshogy értelmezni, mint a nyilvánvalóan babonás Feri félelmét egy újabb kilencvenplusszadik perces góltól. (Tusi sálja újra kint volt a kispad lépcsőjére kötve, ahogy Felcsút óta mindig!)
Számok //
Érdekes változás a korábbiakhoz képest, hogy amíg Bódog és Pisont alatt a játékidő nagyjából negyedében mi vezettünk, és azt nem sikerült megtartani, addig Horváthnál inkább hátrányban kell játszanunk, és próbáljuk megmenteni legalább az egyik pontot.
Mostanában nagyon keveset futballozunk előnyben.
Osztályozókönyv //
- figyelmeztetés // a fenti bejegyzés nem esett át semmiféle előzetes ellenőrzésen, így alkalmas lehet a Kispest-szurkolók félrevezetésére.
- hozzászólás // a poszthoz kizárólag előmoderációt követően lehetséges hozzászólni.
- időegyenleg // a poszt megírása, a képkeresés, az osztályozókönyv legyártása, a táblázatok, grafikonok, háttéradatbázisok frissítése és az egyéb adminisztráció 7:58 és 10:02 között két óra négy percet vett igénybe.
címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd
