Nem feltétlen baj, hogy már napokkal a meccs előtt elutazott a csapat Egerszeg környékére. Van mit ki/átbeszélni bőven. Például olyan apróságokat, hogy mit csinálunk, és mit nem csinálunk egy megnyert meccs utolsó perceiben, hogy legalább pár olyan alapsémát tartsunk be, amit az ifitől gyakoroltatnak a világ összes labdarúgójával. A pályán a játékos tud hibázni (l. Pantelic, Klemenz és Batik együttes szerencsétlenkedése a második kövesdi gólnál), azonban az a készlet, amivel a játékos felmegy a pályára az edzőtől kell jöjjön.
És érzésem szerint belőlünk pont a magabiztosságnak egy olyasféle alapozása hiányzik, hogy legyen nem sok, de legalább pár unalomig begyakorolt, unalomig átismételt megoldásunk, amihez bármikor fordulhatunk, amihez igazodni lehet, ha valami baj lenne, ha nagyon ránk mászna az ellenfél.
Egy kis oda-vissza passz hátul, bevonva egy visszalépő középpályást, majd ha kinyílik az ellenfél, ha nem, a szélsővédő felk*rja a szélsőnek, hadd fusson, esetleg lecsúszik, és akkor lesz belőle egy rossz indítás a csatárok felé. Egyszerű, semmi extra, általában a szurkolók pfujolása kíséri, hiszen megint hátra, megint csak a b*szd előre, miközben pont valami közel begyakorolt elemet láthattunk. Emlékeztek, mennyit szidtuk Rossit, hogy minek van Lovric, aki nem képes többre, mint előrevágni a labdát? Legalább volt valami, amit szidhattunk.
Speciel, ha valaki, akkor én tényleg nem értek a focihoz, nálam valószínűleg mindenki okosabb (vagy annak hiszi magát, viszont én legalább bevallom a fogalmatlanságom), azonban pár évtized nézési rutinnal annyira rájön magától is az ember, hogy amit lát, azzal valami nem stimmel. Pláne azzal összevetve, amit hall.
Például a távolság. Elképesztően hosszú a csapatunk a pálya síkjában. Ebből következik, egyszerű geometria, hogy ha tíz emberrel akarod lefedni ugyanazt a területet, akkor egy emberre jóval nagyobb terület jut, mint ha a csapat együtt mozogva, kisebb területen játszana. És ha a mi embereinkre nagyobb terület jut, akkor az ellenfél abból annyit tapasztal, hogy az így keletkező köztes területek bejátszhatóak, és ha van egy kis esze, akkor be is játssza. Mi pedig szaladhatunk utánuk, és reménykedhetünk abban, hogy a kialakuló játékhelyzetet maguktól, a beavatkozásunk nélkül is elcseszik.
Ezzel szemben van az az állapot, amikor megnehezítjük az ellenfél dolgát, és pusztán csapatszinten csökkentjük a ránk leselkedő kockázatokat. Viszont, és ugye, a rövidebb csapat azzal is járna, hogy kellenek bizonyos alapsémák, begyakorolt játékelemek, hogy a besűrített mezőnyben mégis nálunk legyen a labda, és az történjen, amit mi szeretnénk. A labda birtokában, hosszú csapattal akár úgy is tűnhet, hogy rendelkezünk elképzeléssel, azonban mindez csalóka az én értelmezésemben, hiszen így mindent felteszünk egy lapra: a támadásra mondjuk. Ugyanis nem lesz válaszunk a labdavesztésre (l. akár pl. a Videoton két gólját, és jópár helyzetét).
Szóval, az van, hogy valami olyasmit figyeltem meg az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy hiányzik a focinkból (szándékosan nem játékot írok) a biztosítás, ha egy játékhelyzet esetleg nem az általunk elvárt szerint alakulna. És mivel a labdarúgásban a játékhelyzetek csak ritkán alakulnak tökéletesen a helyzetet alakító vágyai szerint, ezért mindenhová be kell építeni valami biztonsági elemet. Mondom, nem értek hozzá, azonban pont ezt a biztonsági elemet hiányolom, és persze simán lehet, ordító hülyeséget beszélek. Sebaj.
Este kupameccs Egerszegen. A csapat már rég lent van, összezárva, ami talán jót tehet nekünk. Feri alapvetően egy remek karakter, nem az én stílusom, azonban érteni vélem, hogy miért kedvelhető, ha össze vagy zárva vele tartósan, hogy miért szereti annyi játékosa. Edzőnek nem tudom milyen, a csapatunk játékát (illetve annak hiányát) látom mindössze belőle, vagyis
tök jó lenne, ha a dolgok összeérnének.
Ha lenne több megoldásunk is a pályán, ha képesek lennénk váltani, reagálni a meccsekre, reagálni a hiányosságainkra, miközben van egy karakternek nevezhető edzőnk, mert ez egy erős kombó, amiben a szurkoló szívesen lubickolna a végtelenségig.
Ellenben, ha csak egyetlen elem is hiányzik, akkor nagy a baj, és minden pont az ellentétére fordul. A jó karakter edzőből magát kidumálni akaró, semmitmondó, össze-vissza hülyeségeket nyilatkozó figura lesz, a hiányosságokat esetleg tudatos játékelemnek képzelheti néhány szurkoló, és beleáll bemagyarázni magának a védhetetlen, amikor már rég váltani kellene, amennyiben
lenne valamiféle kontroll a nagycsapat fölött.
De tudjuk jól, illetve el tudjuk képzelni, hogy nincs. Nem látjuk azt a szervezeti felépítményt, azt az embert, azt a modellt, ahol értékelnék a focinkat, a teljesítményünket, és ahonnan visszacsatolás érkezne az edzői stábra. Egyelőre úgy tűnik, maradtak a szurkolók, akiktől bármi érkezhet, és amire a fene tudja mi (valószínűleg onlinemarketing, onlinekép) vezérelt klub esetleg hajlamos valamikor reagálni, ha az általa fontosnak vélt síkon eladhatatlannak érzi a produktumot.
Mindezek ellenére valahogy tovább kéne jutni ma, és akkor reménykedhetünk a következő fordulóban (a következő bajnokiban, a következő, és így tovább), mert egyelőre nem igazán érzem, hogy a megszokott reménykedésen túl milyen komolyabb dolog szólhatna mellettünk.
Egyelőre tehát nem vagyok meggyőzve, és nyilván nem ma este leszek, viszont szeretném az eredményességünket, mert az jó nekem.
ZTE – Honvéd
Zalaegerszeg, 19:30
vezeti: Pintér Csaba
Pintér eddig két ilyen felállású meccsen működött közre:
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
