Mastodon

A VAR kiemeli a tiszta érzelmeket

Egy másik beszélgetésben jött elő, hogy másfél év VAR vajon hozott bármi változás a bírók és a klubok kapcsolatában? Mármint, ha valaki korábban nem szerette egyik-másik csapatot, az majd a videó hatására megváltozik, és aki korábban házibíró volt, az innentől visszafogja magát?

Nyilván, nem egyszerű a kérdés, mert olyan természetesen nem létezik, hogy házibíró, és olyan sem, hogy sérülne a pártatlanság a játékvezetésben, és az csak puszta véletlen, hogy ha egy csapatnak van egy hosszú idősoros pontátlaga, ami mondjuk 1,5 pont per meccs, akkor ugyanabban az időszakban az egyik bíróval az 1,5 csak 0,4. Mindenki mással 1,5 környékén, csak vele nem, pedig nem a rangadókat kapta, nem a kilátástalan meccseket (például esetünkben csak Kecskemétet), hanem hasonló megoszlásban bárkit, ahogy a többiek.

“A VAR kiemeli a tiszta érzelmeket” bővebben

A Magyar kupa arról szól, hogy késő este továbbjut az egyik csapat, és mi reménykedünk, hogy a Kispest lesz az. Illetve esetünkben ennél valamivel többről

ZTE – Honvéd @ kupa

Nem feltétlen baj, hogy már napokkal a meccs előtt elutazott a csapat Egerszeg környékére. Van mit ki/átbeszélni bőven. Például olyan apróságokat, hogy mit csinálunk, és mit nem csinálunk egy megnyert meccs utolsó perceiben, hogy legalább pár olyan alapsémát tartsunk be, amit az ifitől gyakoroltatnak a világ összes labdarúgójával. A pályán a játékos tud hibázni (l. Pantelic, Klemenz és Batik együttes szerencsétlenkedése a második kövesdi gólnál), azonban az a készlet, amivel a játékos felmegy a pályára az edzőtől kell jöjjön.

És érzésem szerint belőlünk pont a magabiztosságnak egy olyasféle alapozása hiányzik, hogy legyen nem sok, de legalább pár unalomig begyakorolt, unalomig átismételt megoldásunk, amihez bármikor fordulhatunk, amihez igazodni lehet, ha valami baj lenne, ha nagyon ránk mászna az ellenfél.

“A Magyar kupa arról szól, hogy késő este továbbjut az egyik csapat, és mi reménykedünk, hogy a Kispest lesz az. Illetve esetünkben ennél valamivel többről” bővebben

NB I/31. fordulókibeszélő

  • Felcsút – ZTE 1-4, szombat 14:45
  • Kisvárda – Diósgyőr 0-1, szombat 17:00
  • Újpest – MTK 1-3, szombat 19:30
  • Budafok – Paks 2-9, vasárnap 14:30
  • Videoton – FTC 1-2, vasárnap 17:00 (NER Classico)
  • Honvéd – Mezőkövesd 2-2, vasárnap 19:30
“NB I/31. fordulókibeszélő” bővebben

Mibe, hogy a tavasz legjobb fociját hozzuk ma?

Bp. Honvéd – Paks @ Hungária, 17h

Nagyon fura visszagondolni, hogy mennyire más világ volt a kétezres évek elején, közepén, a tízes évek elején, hogy akkoriban a Paksot éreztük messze az egyik legértelmetlenebb valaminek az NB I-ben. Azóta lett Felcsút, Gyirmót, Mezőkövesd, Kisvárda, átalakult az egész, a futball élvonala a húszezres, vagy kisebb városok szórakozása lett. Mármint azoké a városoké, amelyek elég kicsik és elég világvégiek, valamint legalább egy helyettes államtitkárt fel tudnak mutatni, viszonylag közel a tűzhöz.

Emlékszem, (tűzbenézés, Rejtő Csontbrigádja jut eszembe), a kecsói ismerősök habzó szájjal szidták a régi paksi stadiont (régi – paksi – stadion; mert nekünk ilyen is van, illetve volt!), mert véletlenül megzavartak egy békés darázsfészket az állványzat alján, hogy jöjjön a darázstámadás, a csípés, a minden. Ma már Kecskemét sincs, mert volt egy olyan év, amikor az életképtelen, tehát finanszírozhatatlan klubokat kiszórták, és maradtak a tiszta lelkűek, és lett létszámcsökkentés.

Egyszer majd szembe kell nézni a múltunkkal.

“Mibe, hogy a tavasz legjobb fociját hozzuk ma?” bővebben

Napikispest 2017.11.03.

  • bíróküldés // Pintér Csaba fúj szombaton a Felcsút ellen. Taccsbírók: Buzás Balázs, Kóbor Péter; az alapvonalon: Solymosi és Kulcsár Katalin; tarcsiban: Király Krisztián.
    • Pintér 2014/15-ben még négyszer is vezetett nekünk (1 vereség, 1 döntetlen és 2 győzelem; utóbbiból egy az egyetlen Kecsó elleni), majd a következő ében egyet, a bajnokiban kettőt, és idén még egyet, vagyis nem sűrűn futunk össze.
    • a mérlegünk amúgy elég jó vele: 5 – 2 – 1, amivel szinte házibírónknak számítana, ha nem lenne a mostanában mintha kicsit ellenünk forduló Szabó Zsolt. Legutóbb Pakson, a Kabanguval nehezített 2-2-n találkoztunk. (Pintér mérlege a Felcsút NB I-es meccsein: 0-1-5)

“Napikispest 2017.11.03.” bővebben