Gondoltátok volna, hogy Nagy Dominikkal minden sokkal jobb?

Ismét egy halom grafikonnal jelentkezünk, mégpedig egy igen speciális nézőpontból: azt vizsgáltuk, hogy a játékosoknak milyen pontátlaguk van a bajnokságban, szigorúan csak arra az időre nézve, amikor a pályán voltak.

Tehát, ha

  • Zsótért lecserélik a 75. percben 2-1-nél, akkor Zsótér 3 pont, viszont
  • ha a helyére beálló Klemenzzel 2-2 lesz a vége, akkor Klemenz 0-1-et volt a pályán, tehát 0 pont, miközben
  • a végigjátszó Szappanos 1 pont, hiszen a meccs döntetlen lett.
  • A végén összeadjuk a pontokat, és elosztjuk a játszott meccsek számával.

(Csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik legalább hét meccsen játszottak.)

Itt is az első grafikon, amiből kiderül, hogy amíg a csapatátlag (vagyis a minden percet pályán töltő Szappanos átlaga) 1,25 pont per meccs, addig Nagy Dominiké 1,83. Vagyis Dominikkal a pályán 0,6 ponttal lenne több átlagban.

A másik véglet a keretből menet közben kitett Mezhgrani, aki – elsőre nem is hittem el – mindössze 0,29 (igen, nulla egész huszonkilenc) pontot hozott per meccs a pályán. Nagy Dominik és Mezhgrani között 1,54 pont van, ami valami egészen elképesztő távolság.

Ugyanaz a grafikon kicsit másképp, vagyis az átlagtól (Szappanos, 1,25 ppm) való eltérést ábrázolja?

Nagy Dominik valami brutálisan kimagaslik, viszont érdekes, hogy

  • Nagy Dominik 1-0-nál állt ki Felcsúton, a vége 1-3.
    • Eltiltott: DVSC 3-5
    • Sérült: MTK 0-1, Kisvárda 2-1, Videoton 1-2
  • Batik 1-0-nál állt ki az Újpest ellen, a vége 1-2.
    • Eltiltott: Paks 3-2, ZTE 2-2
  • Klemenz 1-0-nál állt ki a Loki ellen, a vége 1-4.
    • Eltiltott: MTK 0-1

(A kiállítással végződő meccsektől nem tisztítottam meg az adatsort, mert bár az igaz, hogy a többiek kevesebben maradtak a pályán, és nekik negatív lett a hatás, a kiállított játékossal mégis nyerésre álltunk.)

A következő grafikon egy hipotetikus játék, ahol azt számoltuk ki, hogy ha az egyes játékosok pontátlagát felszoroznánk tizenhattal, vagyis a lejátszott meccsek számával, akkor hol állnánk a tabellán.

  • Nagy Dominik átlaga alapján tapadnánk az élmezőnyre.
  • Batik, Klemenz, Pantelic, Nagy Geri és Zsótér is kényelmes felsőházat jelentene.
  • Eppel, Baráth, de főleg Bőle és mégfőlegebb Mezghrani viszont kiesést.

Fontos, hogy ezek a grafikonok csak játék a számokkal, hiszen nem veszi figyelembe, hogy ki mikor volt eltiltott (nem ugyanaz a Fradi, mint a Gyirmót ellen), valamint érzékenyen reagál a meccs utolsó fél-negyed órájában történt cserékre, hiszen a meccseket általában akkor szoktuk elveszteni. Vagyis az jár igazán jól, aki nincs végig a pályán.


címlapkép: Nagy Dominik az MTK elleni meccsen fotó: honvedfc.hu

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.