Mastodon

Üvegzseb 2021

Először is szeretnénk megköszönni idén is a támogatásaitokat, mind az anyagi, mind az egyéb formában érkezetteket. Köszönhetően nektek, egy remek évet zárhattunk a napokban.


Kikerült a 2021-ben beérkezett (anyagi jellegű) támogatások elszámolása, valamint egy rövid szöveges beszámoló a szokásos üvegzseb felületünkre. Utóbbit ebben a posztban is közzétesszük.

A nem anyagi jellegű támogatásokról nem készült se grafikon, se elszámolás, azt egyszerűen csak éreztük és köszönjük.


Beszámoló // 2021

A 2021-ben beérkezett támogatások egyenlege negatív (-27.484 forint), ezért a működésre a 2020-as tartalékból éltünk fel ugyanakkora összeget. 

A görgetett egyenleg 2021. december 31-én pozitív (+79.874 forint), amely továbbra is tartalékalapot képez, viszont nem elégséges a taccs.hu mögött álló szolgáltatások (szerver, környezet, etc) egyre időszerűbb cseréjére, így erre 2022-ben valami más megoldást fogunk keresni, amennyiben sikerült eljutnunk odáig, vagy a körülmények rákényszerítenek.


A támogatások egyenlegének változása a támogatási lehetőség meghirdetésétől (havonta)

megjegyzés: a poszt egy korábbi verziójában rossz összegek szerepeltek az éves elszámolásnál, amelyek azóta javítva lettek. a hiba oka, hogy a buymeacoffee megszüntette a paypalos kifizetést, és emiatt egy virtuális számlára került egy támogatásunk, és ezt nem vettük észre.


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||