Mastodon

Apró mikroigazság pillanatára várunk, amikor

ma bejelentik, hogy kik utaztak el a csapat szlovéniai edzőtáborába. Ez lehet ugyanis az első hivatalosan is megerősített lista arról, hogy jelenleg (27 nappal a bajnoki rajt előtt) milyen kerettel számolhatunk Kispesten.

Tűkön ülünk, és amint van mivel, frissítjük a posztot.


Korábbi keretek //

  • 2021/22 tél // annyi koronás volt a csapatban, hogy lemondták a törökországi edzőtábort.
  • 2021/22 nyár // ausztriai edzőtábor, keret.
  • 2020/21 tél // rövid, 19 napos felkészülés, edzőtábor nélkül.
  • 2020/21 nyár // győri edzőtábor, keret.
  • 2019/20 tél // törökországi edzőtábor, keret.

Pletykák //

  • a Kecskemét is ma utazik edzőtáborba, szintén Szlovéniába, alig pár kilométerre a Honvéd bázisától. A pletyik szerint nem lenne meglepő, ha Banó-Szabó a két lehetőség közül nem a mi buszunkra szállna fel.
  • egy másik pletyi szerint a péntek volt TGK utolsó kispesti munkanapja.
  • sőt, egyéb lehetséges távozókról (meghatározó játékosok), illetve fakóba lezavarásról is hallani ezt-azt.

update [18:30]

Igazából egyáltalán nem meglepetés, hogy a nap egyetlen és legfontosabb híre a Magyar Honvédség sportnapjának összefoglalója, és a hozzá tartozó galéria volt eddig. Mintha a nagycsapat nem indult volna el edzőtáborozni.


update [18:37]

Csak szólni kellett: kint is egy galéria az érkezésről a Facebookon. Amíg nincs hivatalos névsor, addig a képekről lehet összegyűjteni a neveket:

  • Batik, Bocskay (37-es számmal), Klemenz, Kocsis Dominik, Petrusenko, Tamás, Tujvel, Szappanos, Zsótér – és ennyi, azaz kilenc felismerhető ember.

update [18:45]

Kijött a galériához tartozó cikk, azonban nem közöl névsort.

Viszont újabb részleteket tudhatunk meg az edzőmeccsekről:

  • 07.06., szerda, 18:00 @ Lendva // Honvéd – Nafta Lendeva
  • 07.09., szombat, 17:30 *// Honvéd – NK Varazdin
  • 07.13., szerda, 17:30 @ Stojnci** // Honvéd – Arsenal Tivat

*_ A Honvéd nem adott meg helyszínt.
**_ Stojnciban nem látunk futballpályát, ellentétben a szomszédos Bukovcival.


Egymás között szólva, tényleg

óriási taktika előny,

ha nem közöljük a meccsek pontos helyszínét, és a kiutazó keret névsorát. Továbbra is ennyit a feltétlen őszinteségről, és a zárkapus meccsek elvetéséről, hiába mondták a legmagasabb szintekről nem egyszer a szemünkbe. (Jó, nem először kellett csalódnunk, szóval igazából nem is csalódásként éljük már meg, hanem normális működésként.)

A Fradi például a BL selejtezőjében indul és játszik hamarosan, mégis egészen odáig elment, hogy egyenesen videón mutatta be az edzőtáborozó keretét. Jajj, csak nehogy visszaüssön ez a könnyelműség!


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||