Tartalomban sűrűre sikeredett az elmúlt két hét az egerszegi meccs utóhatásainak tekintetében és vonatkozásában. Előbb az akkori edzőnk, Tam Courts szólalt meg két skót lapban, amit szemléztek itthon, majd Manzinga nyilatkozott egy másik brit lapnak, és végül, immár itthon, Apáti Bence se bírta szó nélkül.
Nem akarok nagyon belemenni az egyes cikkek tartalmába (de valahogy mégis sikerül), viszont a történeti hűség kedvéért mindegyiket szemlézzük egyetlen posztban.
Tam
Sorrendben az első megszólaló Tam Courts volt – és rendesen kib*szta nálunk a biztosítékot. Nem olyan figurának ismertük meg Tamot, aki, miután végzett Kispesten, hazamegy, és mindenfélét összehord rólunk.
Nyilván, van nem kevés igazság abban, amiket mond, nyilván, a magyar társasalom, és azon belül a futballtársadalom se makulátlan, azonban többször is erős túlzásokba esett. (A csakfocin megjelent, és itt linkelt anyagból fogok idézni, mert – gondolom – azt olvastátok a legtöbben.)
Néhány hónappal korábban volt már egy ilyen szituációnk (rasszista incidens – szerk.), amit a klub házon belül rendezett el, és azt akartam, hogy ezt is határozottan kezeljék. (…) Az első incidens az egyik játékosunkat és az ellenfelünket érintette.
Upszi, ez új. Inkább nem kommentálnám.
Határozottan hiszek abban, hogy az embereknek hogyan kellene viselkedniük a futballstadionokban, és amikor ez másodszor is megtörtént, az volt számomra az utolsó csepp a pohárban. (…) Ez volt az első alkalom, amikor megtapasztaltam, hogy mennyire lazán veszik ott a rasszizmust a futballon belül.
Úgy látszik Egerszeg volt az “utolsó csepp”, azonban a történet nem ennyire egyszerű, de erre még visszatérünk.
A rasszizmus lazán vétele viszont igaz, a magyar fociban különösebben nem próbálnak tenni ellene azon kívül, hogy értelmetlen tételekkel büntetik a klubokat és a szurkolókat.
Szóvá tettem, hogy mennyire frusztrált vagyok az eset miatt. Ez kiváltott egy beszélgetést a tulajdonosokkal. (…) Volt egy zoomhívásunk, és ekkor állapodtunk meg abban, hogy elválnak útjaink. Tágra nyílt szemekkel reagáltam a helyzetre.
(Kicsit katyvasz az eredeti szöveg, próbálom rendbe tenni a sorrendiséget.)
Valami itt nem stimmel. Courts utolsó munkával töltött hetén két meccset is játszottunk, egyet Szombathelyen a kupában, és egyet Zalaegerszegen a bajnokságban. A csapat haza sem jött a kettő között, hanem valahol Hévíz magasságában töltötte a napokat.
Viszont azt ekkor már mindenki tudta, hogy Courts ki van rúgva, és az új edző neve is ismert volt. A Honvéd ugyan még nem publikálta, de mindenki tudta. Valamiféle felmondási idejét töltötte az utolsó héten, és csak Egerszeg után jelentették be Klafuricot, az új edzőt.
Vagyis lehet, hogy Courts mondott fel, azonban, ha így van, akkor annak még az egerszegi eset előtt kellett történnie, viszont akkor nem az Egerszegen tapasztalt (illetve általa nem tapasztalt, hiszen később egy játékosa erősítette meg neki, hogy volt huhogás) eset miatt történt.
A valószínűbb az, hogy Courtsöt ekkor már elbocsátották, azonban a skót lapoknak inkább mást mondott, amit talán bizonyít, hogy külön kiemelte, a magyar egy kicsi és szoros bajnokság, ahol egy olyan csapattal kellett játszania, ahonnan nyáron tizenhat játékost küldtek el, és helyükre folyamatosan, még a bajnokság közben is igazoltak újakat. Utóbbi természetesen igaz, így felmerül kérdésként, hogy: mindent elmondtak Courtsnek, mielőtt leigazolták, vagy itt szembesült azzal, hogy nyáron mindent cserélünk?
Amikor eljöttem, az utolsó kilenc tétmeccsen csak kétszer kaptunk ki, és az utolsó kettőt megnyertük. Három pontra voltunk az ötödik helytől. Szóval sok minden utalt arra, hogy a csapat felfelé ívelő pályán van.
Vagy nem. Valóban szoros a bajnokság, azonban három pontra lenni az ötödiktől mifelénk kieső helyet jelent. A játékunk kilátástalan volt, hétről-hétre máshogy álltunk fel, mást próbáltunk játszani (már ha jól olvastuk, hogy mit szeretne a mester), teljes katyvasz volt az egész. A kötelező meccseket sem sikerült megnyerni, és talán pont ezeken nyújtottuk a legrosszabb teljesítményt.
Elfogadom, hogy Courts folyamatosan kereste a csapatát, mert nyáron valóban óriási változások történtek, azonban négy hónap alatt semmiféle alapot nem sikerült leraknia, helyette inkább folyamatosan kapkodott.
Sajnálom, hogy csalódnom kellett Tamban. Idény előtt volt vele egy találkozó, ahol bevallom, remekül éreztem magam, és a mondataiból arra lehetett következtetni, hogy ha nem is pontosan, de elég jól érti azt a valóságot, amibe belecsöppent. Ezek után a következő kijelentése igencsak megdöbbentett:
Ekkor jöttem rá, hogy ez nem az az ország és nem az a klub, ahol a karrieremet előrevihetem.
Mondok egy példát. Alig pár hete volt Magyarországon, amikor egy kötetlen beszélgetésben teljesen nyíltan beszélt azokról a folyamatokról, amik felénk meghatározzák a futballt. Dochertyvel a jövőről beszéltek, hogy az egyetlen kiút a fiatalok fokozatos beépítése és értékesítése, mert ezt a terméket termeli a klub, és ebből lehet önálló bevétele. (Hmm, vegyük észre, hogy az új ügyvezető is nagyon hasonlóval kezdett múlt héten!) Tam pontosan tisztában volt azzal, hogy a magyar futball szinte kizárólag az állam pénzéből és kegyéből él, majd elhangzott a szájából a következő:
Ne úgy kelljen elmenni szavaznotok, hogy arra figyeltek, a klubotok életben maradjon.
Igen, alig pár hónappal később ugyanez az ember eljátszotta a meglepett kisfiút. Fura ez nekem.
Manzinga
A második megszólalónk az egerszegi Manzinga, aki egy belfasti, tehát egy észak-ír lapnak nyilatkozott. Őt a Sportál szemlézte.
A szurkolók majomhangokat utánoztak, ami sokkolt. (…) Ez újra és újra megismétlődött, akárhányszor mondani akartam valamit a játékvezetőnek, vagy valamelyik játékosnak.
Ez konkrét hazugság. Egyszer történt ilyen, pontosan akkor, amikor Manzinga, a pályán kívül, sportszerűtlenül megrúgta labdával Dokát. Moniz ezt követően parancsolta le a csapatát. (Fontos kiegészítés: nagyjából két perccel korábban rúgtuk a második gólunkat, és vezettünk 2-0-ra.)
Mintha csak az lett volna az üzenet, hogy a színes bőrű játékosok fogják be a szájukat, és szó nélkül tűrjék, ha szabálytalankodnak velük. Vannak más színes bőrű játékosok is a csapatban, de valamiért engem pécéztek ki.
Lásd az előző bekezdés. Nem Manzingát pécézték ki a szurkolók, hanem egy egerszegi játékos sportszerűtlen cselekedetére adtak egy idióta és egyszeri választ.
Amikor a szurkolók újra huhogtak, a vezetőedzőnk le akarta hívni a pályáról a csapatot, de néhány perc múlva folytattuk a játékot.
Attól, hogy erőlteti, még nem lesz igaz.
A klubok felelőssége, hogy kordában tartsák a szurkolóikat, mert három vagy négy idióta miatt az egész egyesületet megbüntethetik.
Ez viszont igaz. Tényleg pár és tényleg idióta miatt szív a többi szurkoló és szívnak a klubok, bélyegeznek meg csoportokat, egyesületeket. Viszont érdekes, hogy Manzinga is elismeri, mindössze pár idiótáról van/volt szó, vagyis nem kellene összemosni a többi szurkolóval a huhogókat, mert nem általános jelenségről beszélünk, hanem elszigetelt hülyeségről. (Posztunkban nem szeretnénk kitérni a társadalom, és ezen belül a szurkolói társadalom általános mentális állapotára, mert amíg a huhogás inkább bugyuta gyerekcsíny kategória, addig az intézményes cigányozás (még ha a cigányozás a stadionnyelv része is lett valamiféle eltorzult jelentéssel), illetve az egyéb elfojtott, szavakban nem, viszont a tettekben, reakciókban megjelenő mindennapi csoportszintű gyűlöletek valószínűleg halmozottan jelen vannak nagyon sokakban.)
Manzinga kapcsán is jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell pár ember felelőtlensége miatt kollektív büntetéseket kiszabni? Ezekkel a büntetésekkel, ha valóban azt szeretné egy tábor elérni, hogy megszűnjön a huhogás, akkor házon belül kell megoldania, ami viszont jórészt erőszakot jelent. Valóban ebbe az irányba szeretne elmozdulni a szövetség?
Apáti
És a végén megjött az igazi Nagyágyú, Apáti Bence:
Kicsit sajnálom, hogy egészen idáig várt a megszólalással. Amikor a klub pár éve kifejezetten sikeres volt, az agitprop-vonalon is feltűntek a Puskas’ Army pólók, a kispestes baseball-sapkák (magyar főre magyar baseballt!) a tévékben, szórták rólunk a cikkeket, hirtelen mindenkinek fontos lett megvallani a szurkolóságát.
Aztán jött a tulajváltás (a Mieink), az első hónapokban óriási öröm és várakozás, innentől minden jobb lesz, a Vén Izé végre eltakarodott, azonban amikor nagyon hamar kiderült, az új fiúk totálisan alkalmatlanok, az agitprop-honvédosok hirtelen eltűntek, csendben maradtak. (Természetesen, egyáltalán nem tagadom, hogy esetükben alapvetően Kispest-drukkerekről beszélünk.)
Most azonban, hogy Courts rasszistázott kicsit egy skót lapban, Bence azonnal sértve érezte magát úgy a kispestiségében, mint a magyarságában, billentyűzetet ragadott, és írt. Nincs ezzel semmi baj. Majd fog megint írni, ha újra lesz értelme. Az pedig, hogy a srácok, vagyis bizonyos szögből nézve a mieink szétvertek egy klubot, az le van sz*rva. Szót sem érdemel.
Courts egy okozat és nem maga az ok.
Egyébként innen is üzenném Bencének: én ott voltam a meccsen, hallottam a huhogást (nem hárman huhogtak, hanem jóval többen, és nem hatszázan voltunk, hanem jóval kevesebben), beszéltem azóta sok emberrel, akik szintén ott voltak, és akik szintén hallották, mert nehéz volt nem észrevenni. Az is igaz, olyannal is találkoztam, akivel lent is, és nem hallotta. Hogy a tévében ki mit hallott, egyáltalán nem mérvadó, mert a tévés hang függ a zajmikrofonok helyétől, azok erősítésétől, egy hangmérnöktől, egy rendezőtől, a kommentátor folyamatos beszédétől és még egy csomó mindentől. Ráadásul egy ZTE-Honvédon, ahol közel egy órája ment a cigányozás, valószínűleg visszavesznek a zajmikrofonokból egy közszolgálati tévén, közszolgálati jelleggel közvetített mérkőzésen.
Azt is szeretném nyomatékosítani, hogy továbbra is idióta megnyilvánulásnak tartom a huhogást, ami mögött a szimpla butaságon és a tömeggel lendülésen kívül legfeljebb az alkoholt találjuk mozgatóként, és még véletlenül sem valamiféle nyílt lelátói rasszizmust. Egerszegen is nagyjából ennyi történt. Gáz volt, kínosan éreztem magam miatta, és ahogy körbenéztem, nem csak én, mások is szarul érezték magukat ekkor, a Megvillantott Butaság Pillanatában.
Viszont mivel valójában senki nem tesz ellene semmit, azon túl, hogy próbálja kimagyarázni az adott eseményeket (l. akár az iménti bekezdéseket), és nem mondja ki nyíltan, hogy bizony rendszeresek a hasonló esetek, legfeljebb nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint az egerszegi történet, így könnyedén lehet azt mondani: a magyar társadalom érzéketlen a rasszizmussal szemben, tehát – és innen tényleg csak egy egyszerű lépésre van a kijelentés: – rasszista.
A meccset egyébként oda-vissza végigcigányozta mindkét tábor nagy része.
Bencével ellentétben, nekem baromira
nehéz eldöntenem, ki a valódi sz*r ember.
