Mastodon

Mutatunk egy egészen megalázó számot: mindössze egyetlen percig nem negatív a gólkülönbségünk

A grafikonon azt látjátok, hogy a percek előrehaladtával hány lőtt, és hány kapott gólnál tartunk. Tehát mintha az összes lejátszott meccset egymásra tennénk, és az összes lőtt és kapott gólt számolnánk, aminek a vége a tabelláról ismert gólkülönbségünk: 28-43 (-15).

A 10. fordulóban a Mezőkövesd (Drazic) már a 2. percben gólt lőtt nekünk, miközben mi a legkorábbi, vagyis ebben a formában az első gólunkat csak a 14. percben (Lukic, Paks, tizenegyes) szereztük, azonban mivel közben kaptunk még kettőt (Vasas, Hidi 11.; Videoton, Kodro 13.), az első negyed órát máris 1-4-gyel kezdtük.

A következő negyed óra az egyetlen, ahol legalább döntetlenre tudjuk hozni a meccseket, majd jön a kritikus első félidő vége és második félidő eleje. Ilyenkor általában eldőlnek a meccseink, és a maradék utolsó fél óra szinte érdektelenségbe süllyed.

Ezek után nem véletlen, hogy így néz ki a gólkülönbségünk grafikonja meccsidőre vetítve. Még az sem igaz, hogy az elején legalább tudjuk tartani magunkat, mert hiába jövünk vissza valamennyire a második negyed órában, rögtön le is adjuk, és ugyanott tartunk, ahonnan indultunk. Ami pedig utána jön, az nettó zuhanás.

A legutóbbi három bajnoksággal (vagyis a teljes Metalcom-érával) összevetve is jelentősen rosszabb az idei vonalunk. Sokkal hamarabb váltunk negatívba, mint bármikor, és nem csak átváltunk, hanem szinte bármiféle kilengés nélkül tartani tudjuk a monoton szabadesést.

És most jöjjön az a grafikon, amiért az egész posztot írtuk, és amire a címben is utaltunk:

mindössze egyetlen percig nem negatív a gólkülönbségünk.

Mondjuk a bevezetőben már elárultuk, azonban most még látványosabbá tesszük:

A függőleges tengelyen a perceket láthatjátok, és sárgával jelöltük, hogy mennyi ideig volt pozitív, pirossal, hogy nulla, és kékkel, hogy negatív a gólkülönbségünk.

Eddig minden évre jutott pozitív rész, sőt, továbbmegyek, beszarás, mert az előző években inkább pozitív volt a mutató. Tavaly egyenesen 71 percen(!) át, és még a legrosszabb évben is 51 percet. Idén 0, de inkább kiírom betűvel: nulla. És nullás, legalább nem negatív gólkülönbségből is mindössze 1 (betűvel: egyetlen) perc jutott, aztán jött Drazic.

Megalázó, na.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||