Várom a vizest.
Folyadékot sem merek inni, mert a tartályokból elfogyott a víz, nem lenne mivel leöblíteni a wécét. Esetleg a kocsmába kiugorhatnék, nem vennék rossz néven, talán még egy kávét se kellene meginnom, használhatnám a mosdójukat, de valahogy nem akarom. Vizet akarok.
Remélem a kávéfőzőben maradt tegnapról, ha már eszembe jutott, hogy kávézhatnék.
Este meccs, addig bőven végezni kéne.
Szóval: várom a vizest.
Addig van idő beharangozót írni a Tiszakécskére. Arra a Tiszakécskére, amiről mindig Szuribá jut eszembe. Illetve pontosabban egy legendás videó, ahol a csapat edzőjeként, miután otthon verték a Stadlert, és az öreg egy szódásüveget ölelgetve nyilatkozott a tévének:
Valahogy akkoriban sem éreztem, hogy lenne értelme egy Tiszakécskének (Eurobusz), pláne az NB I-ben, és überpláne egy Stadler ellen. Most viszont nekünk nincs értelmünk, hiszen a Tiszakécske nagyjából a helyén van, mi viszont az NB II-ben, vagyis nagyon nem.
Csákvár, Kozármisleny, Tiszakécske. Három meccs a négyből, és bzmg, mi ebben a ligában játszunk. Nagyon nehéz megszokni, hiszen már felfogni is reménytelen.
Ha nem lenne elég várni a vizest, aki már lassan egy órát késik a megbeszélthez képest, akkor még itt van ez a Tiszakécske is.
Félre ne értsétek, nem a Tiszakécskével, vagy a Tiszakécskékkel van bajom, ők egyáltalán nem tehetnek arról, hogy mi a másodosztályúak vagyunk, mégis, ha szembe jönnek, és ebben az idényben rendre szembe fognak jönni, emlékeztetnek minket arra, hogy mennyire, de mennyire elcsesztük az elmúlt éveket.
Lehetne most lamentálni (laminálni!) azon, hogy a sikerekét ki a felelős, a klub, az edző, a csapat, a szurkolók együtt, és ki a felelős a bukásokért, azonban ami velünk történt, azt nagyon nehéz lenne a közösségre, a szurkolókra kenni.
Távol maradni nem eszköz, szurkoló általában csak akkor marad távol, ha kitiltják, vagy kiáll a kitiltottakért. Esetleg egyéb, a szurkolói létét ellehetetlenítő ok miatt. Egy csapat, egy klub rossz szereplése azonban nem az. Ilyenkor a szurkoló szerepe, hogy önálló hatalmi ágként hangos kell legyen, felhívja a figyelmet a visszásságokra, képviseljen valamiféle történelmi kontinuitást. Ennek mi messzemenőkig megfeleltünk, így nyugodtan mondhatjuk, hogy nem a mi hibánk a kiesés. Nyomokban, részletekben, nüanszokban, elemi- és mikroszinten sem. A klub, az edzők és a játékosok arányát meg lője be mindenki a saját értékrendje szerint. Nálam az első a klub, mert úgy tanultam, hogy a világban teremtett és így létező dolgok rendszerint a fejüktől szoktak bűzleni. Vagy a nejlonzokniktól.
A vizes közben csak nem jön, van időm végtelen mennyiségben gépelni.
Például most lehetnék Kolozsvárott, élhetném a jól megérdemelt Cluj-Napokat, csinálhatnám azt, amit az első teljes napon szoktam. Műsorfüzetet vadászni, némi lejt váltani, meginni az első reggeli kávékat az ismerősökkel, megcsinálni a kötelező fotót Mátyás király szobra előtt, majd este, mert mindig az első, vagy az utolsó este egy újabb képet a Főtéri High Life Café emeleti ablakából, háttérben a templommal. A ráhangolódás órái pörögnének. (update // Az imént írták, hogy a HLC bezárt. Szomorú vagyok.)
Mint nagyban, Budapesten az NB II-re. Konkréten még mindig keresem a hozzáállásom. Egyszerűen annyira, de annyira megszoktam, hogy csak egyetlen liga létezik az országban, hogy semmi rutinom nincs a máshoz. Legfeljebb a Diósgyőrt követtem mostanában, meg kétévente az MTK-t, mert azokat a klubokat tudom értelmezni, fent vannak a mentális térképemen. Egy Tiszakécske azonban nincs, mert miért lenne? Nem természetes ellenfelünk. A tigris sem lámákról és kengurukról álmodozik, ha éhes, mert azt sem tudja, hogy léteznek lámák és kenguruk.
Közben hívott a vizes, tíz perc és itt van. Talán egy probléma végére pipa kerül hamarosan.
A Nagy Problémára, vagyis az NB II-re azonban valamikor csak jövő tavasz végére, ha feljutásról beszélhetünk, vagy valamivel korábban, ha nem. Viszont utóbbi esetben futnunk kell egy újabb kört, amit a bajnoki rendszerű kiírásokban a legőszintébb sajnálatunkra években mérnek.
Ha a vizesre nem akarok egy órát várni, akkor az NB I-re vajon mennyire szeretnék két évet?
Egy normális világban a Tiszakécskével a kupában találkozunk, és kötelező elvárás a továbbjutás. Ma este viszont a franc se tudja mi lesz. A Kozármisleny ellen voltak helyzeteink – vesztettünk. A Nyíregyháza ellen szinte kapura sem rúgtunk, és Dúzs kapus mentett meg minket nem csupán a vereségtől, hanem a megalázó vereségtől. Mégis mi a francot várjunk így az esti meccs előtt?
Mindegy. Jön a vizes, zárom soraim, és találkozunk este hétkor a Bozsikban.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
