Az első történés beeséséig viszont kezdjük a hetet a Halott Oroszlánba Rúgás néven futó nemzeti sportunkkal:
E poszt élesítésekor 16 napja, vagy pontosabban 386,5 órája (még pontosabban 23188 perce) nem volt érdemi tartalom a honvedfc.hu oldalon, leszámítva a szokásos hétfői évfordulós posztokat. Értjük, hogy ünnepi szezon, azonban se egy boldog karácsonyt, se egy boldog új évet, se egy őszi összefoglaló infografika, és legfőképpen még véletlenül sem a menet közben elkezdődött felkészülésről valami hírt, netán az edzőmeccsek felsorolása, mint önálló tartalom. Tényleg nem akarunk tippeket adni, de ez szánalmas. (Pedig azt hallottuk, hogy már hetek óta nem a páfrány a főnök.)
Még tegnapi hír, hogy az NSO szinte a játékosunkként írt Pinte Patrikról, akinek csupán az orvosi van hátra az aláírásáig és – ki tudja hány hét – a bejelentéséig. (Windowson hol a rákban van a gondolatjel?) (Megvan: Alt+0150. Az igen!)
A sajtóban több nyíregyházi játékos neve is felmerült velünk kapcsolatban (Baki, Gengeliczki, Gresó, Pinte, Ramos, Temesvári), és ha addig nem történik semmi, akkor ma/holnap legalább annyit megtudunk valószínűleg, hogy melyikük nem utazott el a Szpari kedden kezdődő törökországi edzőtáborába.
_hírcunami egy posztban!
_1 pinte
Pinte Patrik csatár [adatbank, transfermarkt] kölcsönbe érkezik Nyíregyházáról.
_2 edzőtábor
Valamikor lesz egy törökországi edzőtábor, viszont a pontos dátumát nem közölték.
_3 edzőmeccsek
- január 11., szombat, 13.00 Budapest Honvéd–Kozármisleny
- január 18., szombat, 13.00 Budapest Honvéd–Slovan Bratislava II.
- január 24., péntek, 11.00 Budapest Honvéd–Komárom
- január 27., hétfő, Budapest Honvéd–KF Drita (koszovói)
- január 29., szerda, Budapest Honvéd–Jedinstvo (???)
- január 31., péntek, szervezés alatt
Két megjegyzés:
egy // a Kozármisleny úgy tudta, hogy nem lesz zárt kapus az edzőmeccsünk, viszont a Honvéd – szokásához híven – ragaszkodik ehhez a baromsághoz.
A januári időszakban három zárt kapus mérkőzést is játszik csapatunk a Magyar Futball Akadémián (…)
via honvedfc.hu
kettő // fogalmunk sincs, hogy a Jedinstvo milyen klub, mert több ilyen nevűt is találtunk: (például) egy szerb és egy montenegrói élvonalbelit is.
frissítés // közölték: szerb.
_nem értjük
mi volt ebben annyira fájdalmas. A felkészülés kezdete, az edzőmeccsek, a törökországi edzőtábor, Pinte leigazolása akár három-négy külön posztot is megért volna, és akkor a szurkoló úgy érzi, foglalkoznak vele.
_beindult a nagyüzem
A semmiből egy váratlan igazolás: Csonka Bonifác belsővédő. Amit tudni kell róla:
- [adatbank, transfermarkt]
- felcsúti nevelés,
- Csákváron (2017-től), az ETO-nál és a Haladásban stabil NB II-es játékos volt,
- Csákvár után van 22 meccse a román kettes Csíkszeredában úgy, hogy a 2020/21-es idényt teljesen kihagyta,
- tavaly nyár óta nem volt csapata, és
- mint a Honvéd anyagából kiderül: „Mindemellett sérülésem után a klub sokat segített nekem a rehabilitációban és nagyon örültem, amikor láttak bennem lehetőséget. Ezt mindenképpen szeretném jó játékkal meghálálni és ’valamit visszaadni’.”
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Pethő Bence iránt a Budapest Honvéd FC is érdeklődik!
Mindenképpen kellene egy csatár. De szélsők is elkélnének. Plusz középpályások. Tehát van még sok tennivaló..
Baki Ákos a Budapest Honvéd FC játékosa! Hivatalos bejelentés hamarosan.
27 évesen, hogy lehet valaki utánpótlás válogatott??? Költői…
Volt kb.10 évvel ezelőtt,csak így jobban el lehet adni a nagyjából nullát.
Ki az a Csonka Bonifác?A nevét se hallottam még.Jó kis utánpótlás válogatott lehet,aki még 27 eves koráig se játszott a harmatgyenge nb1ben.
Jól van, megy a kukázás! Örülök, hogy ilyen erősítésekkel kezdjük a felkészülést, vajon mi vár még ránk :/
Lehet jobb ha még nem tudjuk.Elég lesz akkor megtudni ha kezdődik a szezon.
A Komárom az az NBIII, vagy a szlovák I.?
hahahhaha, pont ezt nyomozgatjuk
Gyanítom a szlovák 1.