A Honvéd állításával szemben semmiféle mai edzőmeccsünk nem marad el, ugyanis szó sem volt arról, hogy ma a román FC Arges ellen játszanánk! A románok ugyanis nem tudtak róla. Pár apró jel a Számítógépes Világhálón elérhető nyilvános adatokból:
- Január 25-én, az edzőtábor kezdetén kitették a négy törökországi ellenfelelük nevét, és ezek között nem szerepelt a Honvéd. (A program amúgy már január 20-tól fix volt, és abban semmi olyasmiről nem volt szó, hogy január 31-re ellenfelet keresnének.) A Honvéd ugyanezen a napon jelentette be végleges programként mindhárom ellenfelét, közte a Jedinstvo Ub szerb, és az FC Arges román csapatokat. A Jedinstvóról idő közben kiderült, hogy nem szerb, hanem montenegrói, és nem Ub, hanem Bijelo Polje.
- Az FC Arges honlapján nulla, azaz nulla találat van a „Honved” keresőfeltételre.
- Az FC Arges – ahogy azt előzetesen tervezték – tegnap játszott a dán Koldinggal, és kikapott 1–0-ra. A beszámoló posztban egyértelműen írják, hogy a következő mérkőzést február 2-án játsszák a kirgiz címvédő ellen. Szintén pontosan úgy, ahogy eredetileg tervezték.
- A Prosport.ro FC Arges felkészülésével foglalkozó mai cikke sem tud semmiféle Honvéd elleni meccsről. A másik négyről igen, elmaradtról viszont nem.
Ne csodálkozzunk, hogy elmarad valami, ami valójában a Honvéd kommunikációján kívül sohasem létezett.
Könyörögve kérdem: ki szervezte ezt a téli felkészülést?
A Kozármisleny rendben, mégiscsak az NB II. éllovasa. (Gondolom Pinezits besegített.) A Slovan második csapata azonban már kurvagáz, a végül elmaradó NB III-ban alsóházas Komárom pedig még annál is nagyobb. Ráadásul mindkettő nulla sportérték. A törökországi edzőtábor három tervezett meccséből
- kettőt sikerült lejátszani,
- az ígéretekkel szemben nullát sikerült közvetíteni,
- egy ellenfél stimmelt, egy ellenfél teljesen más volt, egy pedig nem is létezett.
Jelen állás szerint egyetlen meccset sem játszottunk a tavaszra nagyjából tervezett felállásban. Az átigazolási egyenlegünk inkább negatív, tele vagyunk sérültekkel, edzőt is váltottunk, szóval remek időszaknak nézünk elébe.
Fogyatékos banda. Erre nincsenek jobb szavak. A legalapszintűbb dolgokat is képtelenek elintézni, úgyismint egy meccs leszervezése.
címlapkép: képernyőkép a Honvéd bejelentéséről.
megjegyzés: természetesen ellenőriztük, hogy melyik Argesről van szó, mert hátha ebből is több van, mint a Jedinstvoból. Nos, Arges egy romániai megye, aminek Pitesti a székhelye, vagyis igen, előfordulhat több Arges nevű csapat. Viszont amelyiket mi hivatkoztuk, az a Pitesti, és pont ugyanott játssza a törökországi meccseit, ahol mi is (l. a lelátót a háttérben).
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Törökország szép hely. Az idő szép, a srácok friss levegőn voltak, volt 2 meccs ahol futkosódtak kicsit. Így hogy nincs harmadik meccs még frissebben térnek haza, nem sérül meg senki a harmadik meccsen – ez is nagyon fontos – esetleg tudnak várost nézni helyette, és lelkileg feltöltődve, pozitív impulzusokkal telve térhetnek haza. Ezeket kell látni, nem a negatívumokra menni, hanem tényleg mindenből kihozni a maximumot. Ha senki nem csapja el a hasát a edzőtábor záróvacsoráján, akkor ez tényleg egy ideális felkészülés a tavaszi küzdelmekre, mert ezzel már meglehet az a pici plusz ami ősszel hiányzott. Még itthon majd rápihennek egyet, és reszkess Budafok!
Én már abban sem vagyok biztos, hogy jövő héten a Budafokkal játszunk, vagy hogy játszunk egyáltalán. Kicsit ugyan gyanússá teszi, hogy a Honvéd árul rá jegyeket, valamint az MLSZ-nél is ez szerepel a sorsolásban, azonban az elmúlt hetek tapasztalata alapján egyáltalán nem mehetünk biztosra. (Egyelőre a Budafok oldalán nem említik a Honvéd elleni lehetséges meccset! https://budafok1912.hu/budafokimte/hirek/)
Biztos, ami biztos, február 9. vasárnapra szervezek alternatív programot is magamnak, hogy ha már kibumlizok Kispestre, és mégsem lesz meccs, akkor ne vesszen kárba az időm. Mondjuk, ha időben bejelentik, akkor maradok itthon, és inkább belekezdtek valami jó filmbe.