Operettfutball

Néha olyan érzésem van, hogy a meccsek egyes szakaszaiban mintha csak a mezt vinnénk ki a pályára. Rajta van a Kispest címere, szépen felvasalva, tehát tessenek tiszteletben tartani. És amúgy is: vezetjük a bajnokságot, és ezt is tessenek tiszteletben tartani, valamint szó nélkül elfogadni, hogy mi leszünk a bajnokok. Operettfutball.

Meccsek óta azt látom, hogy hiányzik a koncentráció. Főleg a védelemben látványos, mert ott kapjuk a gólokat. Nem állunk oda rendesen, nem vállaljuk fel a párharcokat, miazmás. Mintha azzal számolnánk, elől úgyis megrúgják az eggyel többet. És közben mindenki gólt akar rúgni, hiszen benne van a csapatban a lehetőség, azonban vannak feladatok, amit akkor is el kellene látni, ha épp mondjuk vesztésre állunk, vagy épp megnyugtatótan vezetünk. Mert ha nem, akkor az 1–0 sosem lesz valódi előny. (Egy Vasas ellen, az ún. Nagy Meccseken lehet, meglesz 1–0-nál is a koncentráció, viszont ahhoz még kevesek vagyunk, hogy a Tiszakécske ellen ennyi elég legyen, hogy ne vegyük őket is eléggé komolyan.)

Például Takács gólja simán összejöhetett volna már a Karcag ellen is. Akkor lehet, nem tűnik fel, mert mindegy, hogy plusz kettő vagy három, azonban a jelenség ott van, létezik, megoldást kell találni rá. Takács rettentő kényelmesen, szinte senkitől sem zavartatva fejelhette az egyenlítő gólt. Hiába voltunk meg látszámra és méretre, konkrétan mindhárom belsővédőnk (Csontos, Baki és Szabó Alex is) ott volt Takács egységsugarú távolságában, mégis szinte a földről(!) fejelhetett. Azt most hagyjuk is, hogy egyáltalán Bódi miként adhatta be a labdát Hangya mellől. Bocs, srácok, de ez az operettfutball. Úgy tűnik, mint ami, miközben valójában csak annak látszik.

Hiába volt sok helyzetünk, ha arra várunk, ha abba helyezzük minden bizalmunkat, hogy a következő majd bemegy, hogy az egyik majd úgyis bemegy, akkor azzal magunkat áltatjuk, és az egészséges önbizalom könnyen átfordulhat egy szarokbele magatartásba, ahol folyamatosan a másikra fogunk várni, és minél többen várunk a másikra, annál kevesebben fogják rendesen odatenni magukat.

Nem először érzem ezt a csapaton a szezonban. Van olyan, hogy kikapsz, van olyan, hogy egy agyonnyert meccset nem sikerül behúznod, van olyan, hogy az országos egyes nem jön össze, azonban hatalmas lehet a miértek között a különbség, amint a hozzáállást kezdjük el vizsgálni. Baromira nem mindegy, hogy egy kiharcolt, esetleg szerencsétlenül összejött döntetenről beszélünk, vagy egy tisztán a saját baromságunkból elveszített két pontról. Most nagyon az utóbbi érzésem van.

Ahogy egyébként a cseréket sem értettem. Lehozni szinte az egész középpályát, és bár lehet azt mondani, hogy a becserélt játékosokkal több labdát akartunk szerezni, birtokolni akartunk, mert abból lesz a helyzet, ha nálunk van a labda, azonban pont nem ezt a hatást sikerült elérni. Felborultunk, szétestünk. Egyszerűen annyira nem vagyunk még jók, hogy hazai pályán, plusz egyben a szükségesnél nagyobbat kockáztathassunk. Az utolsó negyedórában gyakolatilag a jó Pauljevic volt a pengés játékos a csapatban, aki hajlandónak mutatkozott egyáltalán bevállalni valamit, és akiből kinézhető, hogy részsikereket fog elérni. Valami ilyesmi lehetett a felállás ekkor:

Tujvel
Pauljevic, Szabó A., Baki, Csontos, Hangya
Pekár, Gáspár, Somogyi Á.
Kántor, Pinte

Nem tudom mi volt a terv.

Most jön két hét szünet, lesz alkalom rendet tenni a fejekben, mert az továbbra sem pálya, hogy egymásra várunk, hogy néha félvállról veszünk dolgokat, miközben kifelé eljátsszuk a futballozást.

_nem érdekel különösebben, hogy

nem kaptunk meg egy tizit kezezésért. Vagy kettőt, bár ugyanarról a helyzetről beszélünk. Ez a meccs nem a bírón ment el.

_osztályozókönyv

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése