2025.11.10. – Bemutatkozott az öttagú elnökség négy tagja: Szijjártó Péter külügyminiszter, Garaba Imre korábbi játékosunk, Gajda Péter Kispest polgármestere és Gergely István a BHSE elnöke. Az ötödik tagot, aki a honvédségtől érkezik, majd később nevezik meg. A bejelentés nem tisztázta sem az elnökség szerepét, sem annak feladatkörét.
2025.12.05. – Egy hónapot sem kellett várni, és megtudhattuk, hogy a hiányzó láncszem, az ötödik tag nem más, mint Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese. Az elnökség első komolyan vehető ülésén jelen volt még Leisztinger Tamás tulajdonos, Séllei Árpád, a klub ügyvezetője, Fórizs Sándor egyéb és Bányai Zsuzsanna*, az elnökség szervezési feladatait ellátó személy. A nagyon fontos ülésen rögtön döntés született november hónap játékosáról, illetve nem, mert határozatképtelenek voltak, és rögtön két játékost neveztek meg. Az egyikük az épp most távozó Medgyes. (* Róla annyit tudni, hogy korábban Svájcban volt külgazdasági attasé, majd a Leisztinger-fél Arago-csoporthoz igazolt.)
Rögzítsük, hogy ebben a pillanatban a klub elnökségének tagja:
- 1 darab külgazdasági és külügyminiszer,
- 1 darab helyi polgármester,
- 1 darab másik egyesület elnöke (Budapesti Honvéd SE),
- 1 darab aktív tábornok a honvédségtől, és
- 1 darab korábbi játékosa a klubnak,
továbbá jelen van/jelen lehet
- 1 darab tulajdonos,
- 1 darab ügyvezető,
- 1 darab egyéb,
- 1 darab szervezési feladatokat ellátó személy.
2026.01.31. – A klubelnök beugrott hozzánk a podcastbe, azonban nem tudott meggyőzni arról, pontosan minek is az elnöke, és mi a szerepe a Kispest környékén.
2026.04.12. – Az ország választott, ami azzal járt, hogy a klub elnöke elveszítette a talán legfontosabb pozícióját, a külügyminiszterséget. Sokáig úgy állt, még a listáról amúgy elnyert mandátumát sem veszi át, majd aztán mégis átvette, hogy rövid időn belül lemondjon róla.
2026.07.15. – Szijjártó Péter lemondott a parlamenti mandátumáról és elment igazgatónak a kínai BYD autógyártóhoz. Egész véletlenül egy olyan céghez, amelynek még külügyminiszter korában pont ő jelentette be, hogy a kormány komoly támogatást nyújt több magyarországi beruházásához is. Mellékesen a 2025 novemberében Kispesten megjelenő főszponzornak, a Vulcan Shield Globalnak szintén hatalmas, több tízmilliárdos támogatást adott a kormány, amit szintén Szijjártó jelentett be. Véletlenek, na.
2026 tavasz-nyár – Egyre erősebben terjed a pletyka, hogy Garaba Imrének távoznia kellett az elnökségből. Hivatalosan sem az elnökség, sem a klub, sem Garaba nem erősítette meg az információt.
Vajon milyen ok vezethetett odáig, hogy Garabának távoznia kellett?
– tehetjük fel magunkban a kérdést. Az egyik unokája például Szijjártó fiának csapattársa az akadémián, igaz, másik kettő az MTK-ban és a Mészöly focisutiban játszik. Az talán nem lehet gond, hogy az unokák melyik csapatot választották. De akkor mi?
Esetleg kérdezni mert? Vagy botor módon olyat mert mondani egy elnökségi ülésen, amit Leisztinger Tamásnak nem szabadott volna meghallania? Egyáltalán Leisztingernek milyen képe van a klubról, klubházról? Valamennyire nyilván érdekli, ha már a nevére vette.
Ebben a pillanatban a klub elnökségének tagja:
- 1 darab
külgazdasági és külügyminiszerautóipari céges igazgató, - 1 darab helyi polgármester,
- 1 darab másik egyesület elnöke (Budapesti Honvéd SE),
- 1 darab aktív tábornok a honvédségtől, és
- 1 darab
korábbi játékosa a klubnak,
továbbá jelen van/jelen lehet
- 1 darab tulajdonos,
- 1 darab ügyvezető,
- 1 darab egyéb,
- 1 darab szervezési feladatokat ellátó személy.
2026.07.30. – Megtartotta szokásos nyári ankétját a klub. Az asztalnál ott ült Fórizs és Séllei, ekkor még minden rendben lévőnek tűnt. A Szijjártóval és az elnökséggel kapcsolatos kérdésekre illetékesség hiányában (muhahhaha, ilyesmit hallani Fórizs szájából) nem akartak választ adni, azonban a Garaba tagságát firtató kérdésre mégis, pedig az egy, az elnökség belső szervezeti- és működési szabályzatát érintő kérdés volt. Nos, a következőt sikerült kitalálni:
„A legendák megállapodása úgy történt, hogy évente cserélünk egyet, hogy ne legyen ebből sértődés.”
Semmiféle ilyen megállapodás nem volt. Ahány legendával beszélgettem, beszélgettünk azóta, egyen sem lehetett érezni a sértődést, amiért nem ő ül Garaba helyett az elnökségben. Ennek ellenére Garabának alig fél év után mennie kellett, helyére Esterházy Márton került.
2026.08.17. – Bár már a Vasas elleni meccs előtt is tudni lehetett, azonban a klub csak pár nappal később, 17-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal távozik Séllei Árpád ügyvezető, és a helyét Bajúsz Endre, az akadémia igazgatója veszi át.
Alig két héttel az ankét után, ahol még Fórizzsal együtt képviselték a klubot. Vajon mi történhetett ilyen rövid idő alatt?
2026.09.02. – „Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter javaslatára felmentéssel megszüntette Mihócza Zoltán altábornagy szolgálati jogviszonyát Baka András köztársasági elnök. Ezzel az eddig a vezérkari főnök egyik helyetteseként szolgáló altábornagy a Honvédségtől is távozik.” (via HVG) A hír mindössze annyiban érdekes számunkra, hogy Mihócza Zoltán pont azért lett a klub elnökségének tagja, mert aktív katona. Mostantól viszont már nem katona, tehát az elnökségi tagságának egyetlen magyarázata is megszűnt.
Nézzük meg, jelen pillanatban hogyan áll az elnökség:
- 1 darab
külgazdasági és külügyminiszerautóipari céges igazgató, - 1 darab helyi polgármester,
- 1 darab másik egyesület elnöke (Budapesti Honvéd SE),
- 1 darab
aktívegykori tábornok a honvédségtől, és - 1 darab korábbi játékosa a klubnak (Garaba helyett Esterházy),
továbbá jelen van/jelen lehet
- 1 darab tulajdonos,
- 1 darab ügyvezető (Séllei helyett Bajúsz),
- 1 darab egyéb,
- 1 darab szervezési feladatokat ellátó személy.
A nagy kérdés, hogy Esterházy miért adja a nevét ehhez a bohózathoz, hogy Gergely István miért adja a nevét ehhez a bohózathoz, és hogy Gajda Péter miért adja a nevét ehhez a bohózathoz?
Egy elnökséghez, aminek ennyire labilis a tagsága, ahonnan csak úgy ki lehet pöckölni egy Garaba Imrét, egy olyan klub elnökségéhez, ahol egyetlen ember dönt mindenről, és akit egyáltalán nem érdekel semmi más, csak az, hogy a végén neki legyen igaza, még akkor is, ha abba belebukunk. Egy ember, akit nem érdekel senki és semmi, ami nekünk esetleg fontos, és főleg nem a Kispest/Honvéd.
Szívesen viccet csinálnánk az elnökségből, azonban el kell ismernünk, Leisztinger Tamásnak ezerszer jobb a humora. Földig hajtjuk előtte a Sas József mellszőréből font ünnepi kucsmánkat.
címlapkép: az első elnökségi ülés (fotó: fb/honvedfc)
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Discover more from Csak a Kispest!
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Sztem leszarhatnád, ha Kispest, ha nem. Ha ezzel foglalkozol akkor a Pornhubon több lesz a foci mint itt :-) Pedig a Pornhubot nem ezért szeretjük.Ahogy blogodon sem keres senki szexet (legfeljebb fórizs élvezi a szado-mazót a döntéseit követő felháborodás miatt :-) )
Vagy azt is lehet, hogy semmiről sem írunk, ami a klub környékén történik, és inkább homokba dugjuk a fejünk. Pont ezek a szövegek azok, amik majd évek múlva is meglesznek, hogy rekonstruálni lehessen, nagyjából mi történt Kispesten. Lehet, nem sokakat érdekel már most sem, hogy mi volt pár éve, pár évtizede, azonban minket igen.
A Pornhubon se kötelező minden anyagot végignézni.
Csak két dolog: attol, hogy raporogsz valamire, meg nem lesz fontos. Neked lehet. Engem erdekel, felre ne erts, meg azt hiszed ketsegbe vonom történetírói attitudjeid. Eszem agaban sincs. Csak kezd kisse maniakussa valni.
A masik dolog: de, a Pornhubon minden anyagot meg kell nezni, vagy olvasgass feszbukot ( ez utobbi vicc volt. Vagy megsem?)
Vegeredmenyben ugysem tudnam megakadalyozni, hogy naponta irj errol, es kurvara nem is akarnam, meg ha lehetosegem lenne ra, akkor sem. De nincs is.
Hát, itt van a kutya elásva, hogy engem érdekel, mert ez is hozzátartozik a klub történetéhez, a mindennapok eseményeihez. Valamint jelenleg ez egy olyan téma, ami lehet, kissé túlmutat a saját jelentéktelen jelentőségén, mert eléggé neves emberekkel pakolták tele, hogy aztán érdemi teljesítmény nélkül úgy dőljön össze, ahogy azt talán nem várta senki. A tavalyi nagy csinnadrattától (ingyen pulcsi, miazmás) eljutottunk odáig, hogy egyáltalán nem kommunikálnak az elnökségről semmit, és ami információ eljut hozzánk, azt megértjük miért nem akarják kitenni az ablakba.
Vajon mi történhet most a klubházban? Erre keressük folyamatosan a kérdést, mert a klub jövője szempontjából nem lényegtelen apróság.
Nem tudom, tényleg, mivel érdemelte ki ezt mindenki, a klub a szurkerek, a legendák…
Ja, a BHSE az hogyan lett teljesen másik egyesület? A kuglit is kérdeztem, de nem jött fel semmi számottevő.Vagy csak annyi van, hogy a foDball-szakosztály kivált az anyaegyesületből?
A Kispesti AC 1909-ben alakult.
A Honvéd Sportközpontok 1948-49-ben jött létre, majd einstandolta a Kispestet, és alapította meg 1949 végén a BHSE-t, a HSK budapesti leányát.
1991-ben a Kispest kivált a BHSE-ből.
Teljesen másik klub, amelyik eleve annak köszönheti a kezdeti nagysághoz szükséges lökést, hogy beolvasztotta magába a Kispest focicsapatát.
Sokszor olvasni, hogy a mai Kispest anyaegyesülete a BHSE. Mindössze azt apróságot felejtik el, hogy a BHSE anyaegyesülete is a Kispest, tehát mi a saját nagyanyánk vagyunk?
Gajda sem adja már….😉Fórizs tett róla,hogy visszamondja szerepet az elnökségben a héten.
Gergely Pistáról is hallani ilyesmi pletykákat.
Nehéz nem sikertörténetnek nevezni az elnökséget és különösen az elnök úr kispesti munkásságát.
Nem azt volt később az ankénton a Szijjártót firtató kérdésre Séllei szájából a válasz, hogy április óta nincs elnökség?
Akkor miért jelentették be az ankéton, hogy van új tag a régi játékos helyett?
Emberre nem mondjuk azt, hogy darab! Fő!! Egyebként vicc az egész, ami Kispesten történik!! Mi lesz ennek a vége???
A két vesszőhibáját meg észre sem vetted???
Emberre nem is mondtuk. Pozíciók vannak felsorolva.